Politikai Ujdonságok, 1881 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1881-07-13 / 28. szám
28-ik szám. Budapest, julius 13-án 1881. Csupán a POLITIKAI / egész évre 6 frts „TMANTUK ,/egész évre 8 írt ÚJDONSÁGOK: 1 félévre ... 3 * f fél évre ... 4 . Kiadóhivatal: Budapest, IV., egyetem-utcza 4. Külföldi előfizetésekhez a postailag meghatározott viteldij is csatolandó. Szerkesztőségi iroda : Budapest, IV., egyetem-tér 6.XXVII. folyam. Előfizetési föltételek: VASÁRNAPI ÚJSÁG /egész évre 12 fitrokronikável 1 egész évre 14írt és POLITIKAI ÚJDONSÁGOK eltbitt: (félévre ... 6 « ( félévre ... 7 « SZEMLE. A mint az angol a protestáns, úgy a szláv a katholikus felekezetek közt a legvallásosabb. A latin törzsek, tudniillik az olasz, spanyol, franczia szintén erősen vallásosok — voltak a középkorban; az inquiziezió, keresztes hadak, Bertalan-éj stb. történetei beszélhetnek erről valamit. A németben erős gyökeret vert a skepsis — mely vonás a «Faust»-ban nyer felségesen költői kifejezést, — a magyarban pedig minden más népnél kevesebb a félni tudás képessége, a vallás fő forrása pedig minden népfajnál a világon a félelem. A latin fajokban a társadalmi reformátor ellentétbe jött a vallásos vakbuzgósággal. E népeknél csak a reakció egyre kisebbre olvadó pártja vak követője a csalatkozhatlan pápaságnak; a forradalmi pártok inkább ellenfelei, miután látják, hogy a pápaság a korszerű haladást makacsabbul ellenzi a világi monarkhiáknál. Hogy ne volnának tehát a szlávok a római pápaságnak legkedvesebb fiai, akikben ő önmagának megtetszik! Ki tudja fölmérni, mekkora szerencse a világra, hogy a szlávság roppant tömegében szakadás jöhete létre a görög óhitűség keletkezése által? Nagy a szlávban is a nemzeti önszeretet összetartó érzete, de sokkal erősebb a vallási érzület. Nagy úr előtte a politikai, katonai hatóság, a hetman, a káplár, de a pápa az első. Azért csináltak a czárból egyszersmind pápát is, hogy a nép hódolata annál föltétlenebb legyen. Íme a vallási , illetőleg csupán egyházi különbség a r. katholikus és görög óhitű szlávokat politikailag két táborra volt képes osztani, — ha ez nincs, hát Európa tán meg se éri a Napóleoni jövendölést, mert az előbb teljesül, mint Napóleon születik, — a földrész kozákká vál vala ... Kicsiben látjuk ennek hatását saját «glóbusz »-unkon; ez az, a mi a horvátot a szerbtől elválasztja, ez az, a miért egyik Zágrábban, a másik Belgrádban szeretné a jövendőbeli délszláv császárság központját megalkotni, és ezért nem teljesült e vagy eddig élő egyik nagyhatnám városkában sem. — Lengyelek és oroszok közt főleg a kath. pap és az óhitü pápa állanak szemben egymással. Most az osztrák-magyar monarkhia öszszes szlávjai «szörny-zarándoklást» rendeznek Rómába. A pápa egy tuczat bíbornok és vagy három tuczat püspök élén jelen meg az ezerhatszáz főre menő küldöttség előtt, mely hűségét, ragaszkodását jön tolmácsolni a szentszék zsámolyához, hozván magukkal 160 ezer forintnyi péterfillért, ami «fillér»nek ugyan nem épen kevés, de adománynak tizenöt millió népségtől nem fölöttébb «szörny» összeg. A kölcsönös allokácziók nem mindig fejezik ki a föllépés legbensőbb czélját. De e nagyon fényes, ünnepélyesen tüntetésszerű lépés valódi indoka mégis inkább politika, mint vallásos czélzat lesz. Törökország örökségén, mely maholnap szétosztandó lesz, versengenek Orosz- és Ausztria-Magyarország. Hogy melyiké legyen a Balkán fölötti politikai uralom, ez nagyrészt attól függ, vajon az egyházi uralom fölényét melyik tudja a másik elől elkaparitani ? Ha monarkhiánk akarja itt a döntő protektorság szerepét átvenni, azon kell lennie, hogy a katholikus egyház pásztorbotja alá tereltessenek a török pasák alól fölszabadulandó délszláv báránykák. Tény, hogy Pétervárott így értelmezik és ennélfogva görbe szemekkel nézik e vándorlást. Átalános európai szempontból tehát e mozgalom jelentőségét nem mondhatnók kedvezőtlennek. De már sajátságos osztrákmagyar szempontból tekintve, jól kell vigyáznunk a kezekre, melyek e mozgalmat vezetik. Stroszmayer specifikus czélja a szentszéktől kieszközlendő szláv liturgiával kapcsolni össze és egyesíteni az összes katholikus szlávságot. Stroszmayerék eszméje lehet: tár vezetni Oroszországot engedményekkel a szláv törzsek számára. E törekvés egy bizonyos határig megengedhető, t. i. ameddig az nem érinti a monarkhia kettős politikai — magyar-osztrák-német — jellegét. Egyházi, sőt politikai téren is monarkhiánk követhet olyan szabadelvűen türelmes irányt, mely mellett egyes szláv törzseknek nem lesz okuk kivánkozniok az orosz mereven egységesítő és minden faj árnyalati egyéniséget eltörlő vak önkénye alá. De ennek nem szabad odáig mennie, hogy e monarkhia mint szláv, sőt mint pánszláv hatalom akarhasson versenyezni Oroszországgal. Ez valóságos őrültség volna, mert Oroszországgal a versenyt nem állhatná ki e téren, másrészt pedig itthon, a magyar és német elemben legyőzhetlen ellenállásra találna és a monarkhia gyors föloszlását idézné elő. A fiumei kérdés megoldhatlannak látszik, és pedig mégis — másfelől meg az is szintoly lehetlen, hogy megoldatlan maradjon. «Shakespearet vagy jól kell adni vagy sehogy, de mindenesetre adni kell.» Megoldhatlannak látszik, mert a horvátok jogot merítenek a 68-iki kiegyezésből arra, hogy e kérdés az ő beleegyezésük nélkül elintézhető ne legyen. A czikkely, mely ezt megállapítja, először is önmagának ellentmondó, zavart, és másodszor most épen legújabb horvát ellenzéki fölfedezés szerint hitelessége kétséges is. Ellentmondó azért, mert egyrészt kimondja, hogy Fiume és kerülete, kikötője közvetlen Magyarországhoz tartozik, és mégis jogot ad Horvátországnak arra, hogy a kérdés végleges elintézéséhez az ő beleegyezése szükséges legyen. Ha csakugyan Magyarországhoz tartozik, akkor Horvátországnak szólása nem lehet hozzá; ha pedig Horvátországnak van szava hozzá, és az ő beleegyezése nélkül nem kebelezhető be végleg Magyarországba, akkor csakugyan nem volna teljes, nem volna tiszta a mi jogunk hozzája. És a horvátok, már legalább az ellenzék, sőt már a kormánypártnak gyöngébb elemei is, mint S h yo c k, ragaszkodnak a 68-iki kiegyezési törvény 66-ik pontjához, és mi sem bizonyosabb, mint az, hogy ha a bekeblezés az ő beleegyezésük nélkül csakugyan nem volna kivihető, akkor a jelenlegi ideiglenig örökös marad. A viszályban közelebb egy újabb körülmény is merült föl. A horvátok azt állítják,hogy az okmány meg van hamisítva, bár e hamisított szöveg egyenesen ellenük szól. Az egyik okmány szerint elfogadott szöveg nem mondja ugyan ki, hogy Fiume közvetlen Magyarországhoz tartozik, amire voltakép nincs is szükség, mert e jogot alattomban értetődőnek veheti, annál inkább, mert azt már kimondja, hogy Fiume nem tartozik Horvátországhoz. De viszont a másik eredeti szövegben az nincs megállapítva, hogy a végleges elintézés magyar-horvátfiumei regnikoláris bizottság elé utasítandó. Nehéz belátni, miként lesz megoldva ezen — horvát részről elmélyült a gordiusi csomó, de nem lehetlen, hogy a hamisítás fölfedezése még megkönnyítheti azt, mert az eredeti szöveg szerint a magyar országgyűlés egyedül illetékes a végleges bekeblezést elhatározni, ami ellen aztán a horvátok tiltakoznak végtelenül. A jog világosan a mi részünkön van, a horvátok tehát csak az