Politikai Ujdonságok, 1882 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1882-10-18 / 42. szám

Az evangélikus egyházak a pan­­szlavisták ellen. A Mayakerü­leti evang. egy­házkerület e hó 14-én nyitotta meg gyűlését Buda­pesten, s igen látogatott volt, mert a legutóbbi tót agitáczió felett volt hivatva határozni. F­a­b­i­n­y­i Teofil, a kerület világi elnöke, megnyitó beszédében hosszasabban foglalkozott az ügygyel, s hazafias hangon nyilatkozott a lefolyt sajnos eseményekről. Utána S­z­e­b­e­r­é­n­yi szu­perintendens terjedelmes évi jelentését terjesztette elő. Ezután megindult a vita, mely igen széles me­derben folyt. Ivánka Imre és Földváry Mi­hály alispán tartottak fontosabb beszédeket. Az ülés végre a pánszláv agitáczió tárgyában elfogadta a nógrádi esperesség javaslatát, mely szerint az egyházmegye kijelenti, hogy minden eszközzel a pánszlávizmus megakadályozására törekszik.­­ A pozsonyi kicsapott pánszláv tanulókra nézve ki­mondatott, hogy a kerület területén hivatalt nem viselhetnek. A bebizonyított pánszlávizmus ezután választási akadály lesz és az e miatt megróva volt tanulókat a szuperintendens nem ordinálhatja. Külföldi krónika. A ronchi-i bomba egyik részesé­nek elfogatása. Oberdank társát, ki annak idejében elmenekült, Pratóban, toszkánai területen az olasz hatóság elfogta e hó 9-én. Neve Eagosa De­me­trio, s Udinebe szállították. Ő készítette a bombát. Eagosa, mikor társát elfogták, Svájczba menekült, de onnan visszatért Olaszországba. Épen Pistoiába akart utazni, mikor a vasútnál elfogták. Kiszolgáltatása az osztrák hatóságok számára való­színű, mert az ellene kibocsátott nyomozólevél nemcsak felségárulást, de orgyilkossági kísérletet is említ, már pedig közbüntettesek kiadására szer­ződés kötelezi Olaszországot. Elfogatásáról ezeket írják: Az osztrák rendőrségnek sikerült megtudni, hogy Ober­bank társa egy florenczi vegyész volt, Eagosa nevű, és a florenczi rendőrséget megkereste az iránt, hogy különösen Florenczben erélyes kutatásokat eszközöljenek, miután Eagosa, ki született isztriai, ott letelepült és bombák s egyéb robbantó szerek gyártásával foglalkozott. A florenczi rendőrségnek sikerült Bagosa tar­tózkodási helyét kikutatni. A foglalkozását illető gyanúsítások csakugyan valók voltak, a­mennyi­ben lakásán nagymennyiségű robbantószereket találtak. De Bagosának sehol semmi nyoma sem volt, és minden kutatás sikertelen maradt. Elfoga­­tása csak a véletlennek tulajdonítható. Sesta állo­máson ugyanis több toszkánai radikális az omni­busz-vonaton ülő egyik utast nagyon feltűnő módon üdvözölt, úgy hogy ez a rendőrség figyel­mét magára vonta. A rendőrök a vonatra léptek és kihallgatták az utast. Ez a rendőröknek várat­lan megjelenésére nagy zavarba jött, ellentmondó­kig nyilatkozott s végre kétségbeesett szökési kísér­letet is tett, a mennyiben a kocsi ablakán ki akart ugrani. Midőn a rendőrök azt mondták neki, hogy felismerték, megadta magát. Bagosa igen szorgal­mas fiatal­ember volt, ki túlbuzgóságában nagyon is megerőltette magát, politikai fanatikusnak azon­ban nem képzelték ismerősei. Szabadon bocsátott irredentisták. A trieszti bombamerényletek ügyében Velenczében elfogták a trieszti születésű­ L­évi­t és Parenzát. A velenczei törvényszék a bombacsempészetet nem látta bebizonyítva, s e hó 14-én a további eljárást tény­álladék hiányában be­szüntette és a letartóztatott két egyént szabadon bocsátotta. A királyi ügyész, ki ezt a határozatot hevesen ellenezte, Rómába sürgönyzött Zardanelli igazságügyminisz­terhez további utasítás végett, s nyomban a bomba­csempészek szabadon bocsátása után elrendelte, hogy az illetők egyelőre rendőri felügyelet alatt maradjanak. A szabadon bocsátottak tiszteletére e hó 15-én lakomát rendeztek, melyen mintegy ötvenen voltak jelen. A szónokok Olaszországot éltették és a leg­hevesebb kifakadásokkal illették Ausztriát. Épen midőn az egyik szónok Ausztria -Ma­gyarország uralkodója ellen kelt ki. A PETŐFI SZOBOR LELEPLEZÉSE. A nemzet lánglelkű költőjének ünnepét ülte meg e hó 15-én a főváros. Országos ünnepnek lehet mondani, mert az ország minden részéből érkeztek küldöttségek, hogy a hódolat koszorúját elhozzák és letegyék a szoborra, s elborítsák annak talapzatát babérral, cserrel. A szobor leleplezésére az idő kedvezőtlen volt. Még reggel sűrűn esőzött , kilencz óra fele szűnt meg csak, de ki nem derült. A nedves, sáros idő sokat rontott az ünnep fényén, a külsőség pom­páján. A tért, a Dunapart görög templom előtti ré­szét zászlókkal, szőnyegekkel díszesítették. A köz­épületekre, a kikötő árboczaira lobogókat vontak. A szobor körül különösen gazdag volt a díszítés. Nagy árboczokon zászlók, czímerek, aztán zöld lombfüzérek köröskörül. A tér erős fakorláttal volt körülvéve, hogy a tolongásnak gátja legyen. Az ünnepély az akadémia nagy termében kez­dődött, s onnan vonultak a szobor helyére. Be­fejezést pedig a redut termében nyert, hol a lakoma volt. A szobor, Huszár Adolf műve, a legsikerül­tebb szobor, melyet eddig Budapesten állítot­tak. A koszorúk, száznál több, díszesnél díszesebb, egész nap ott maradtak a talapzat körül. Legfelül volt egy babérkoszorú, nemzeti szinűi és fehér sza­laggal, rajta idegen nyelven : «Une adoratrice du grand poéte hongrois, Petőfi Sándor.» A küldő neve nem ragyogott rajta. Talán díszesebb koszorú is volt, Budapest főváros 300 frtos koszorúja, arany hímzetű szalagjával, bizonyára mesteribb munka. Mért tették mégis ezt a legelső, a legfeltűnőbb helyre? Sokan nem tudták. Mások mondták, hogy a nagy magyar költő ez idegen nyelvű tisztelője királyné. Valóban e koszorút Erzsébet román ki­rályné küldte, a­ki maga is foglalkozik a költészet­tel Carmen Sylva név alatt, és ismeri Petőfit a fordításokból. Az ünnepélyen jelen voltak: A kormány részéről Tisza Kálmán, Sza­­páry Gyula gr., Pauler Tivadar, Trefort Ágoston, Bedekovich Kálmán, Ráday Gedeon gr., Széchényi Pál gr., Kemény Gábor b., a tábornoki kar­ból: Edelsheim Gyulai b., Graef Ede és Ghi­­czy Béla, a főrendi házat: Karácsonyi Guidó és Zichy Géza grófok, a képviselőházat: Péchy Tamás elnök, V. Kovács László háznagy, Pejacsevich Tivadar gr. és Fenyvessy Ferencz kép­viselték. Képviselve volt továbbá a magyar tud.­akadémia Pulszky Ferencz, Jókai Mór, Szász fegyveres rendőrök rontottak a te­rembe és széjjel verték a társaságot. Köztársasági tüntetés Lissabon­ban. E hó 12-én Portugália fővárosában egy republikánus választógyűlést, a­melyben több szó­nok hevesen megtámadta a királyt, a czivillistát és a minisztériumot, föloszlatott a rendőrség. Mi­dőn ezután az utczán tüntetni akartak a republi­kánusok, fegyveres erővel szétverték őket. Merénylet Péterváron. E hó 14-ikéről jelentik Pétervárról, hogy Priev, Pétervár leg­ügyesebb rendőrügynökeinek egyike, kinek sike­rült a nihilista bizottság tagjaival barátságot köt­nie, a szmolenszki temetőben meggyilkolva talál­tatott. Ajándék a montenegrói fejedelmi családnak. III. Sándor czár Nikita fejedelem­nek egy pompás telivér paripát ajándéko­zott, melyet még e hó folyamán Bécsen keresztül Cettinjébe szállítanak. E «Nesztor« nevű lovon kívül ezüst thea-készüléket is visznek Cettinjébe, melyet Mária Feodorovna czárnő küld Milena montenegrói fejedelemnőnek. Ez aján­dékok koronáját képezi az orosz uralkodó párnak egymillió rubelnyi közös adománya, mely­­ivel a montenegrói fejedelem leányának, Zorka herczegnőnek menyasszonyi hozományához já­rultak. 42. szám. 1882. xxviii. évfolyam. Károly, Keleti Gusztáv stb. által; a Kisfaludy­­társaság Gyulay Pál elnök, Beöthy Zsolt tit­kár, ifj. Ábrányi Kornél, Bar­talus István, Berczik Árpád, Heinrich Gusztáv, Rákosi Jenő, Salamon Ferencz, Tóth Lőrincz és Neugebauer László ál­tal, a Petőfi-társaság, megyék, váro­sok, egyesületek. A hatóságok egy része országgyűlési képviselőit bízta meg. A n­e­m­z­e­ti színház és népszínház személyzete is kü­lön képviseltette magát. Az ünnepély lefolyásáról a következő részle­teket állítjuk össze. Az akadémiában. Az akadémia dísztermében délelőtt 10 órára igen fényes közönség gyűlt össze. Az emelvényen Petőfi mellszobra állt, gazdag lomb­díszítéssel kö­rülvéve. Körülte a szobor­bizottság tagjai és a kül­döttségek. Az elnöki helyet R­á­th­ Károly főpolgár­mester, mint a bizottság elnöke foglalta el. Ráth Károly üdvözölte a közönséget. a Kinek ismeretlen sírját — úgy­mond — a hazafias ke­gyelet egyetlen koszorúja sem diszithető, de a kinek számára minden magyar szívben a hazafiai mely tisztelet s legbensőbb rokonszenv oltártüze lángolt, annak, im e mai naptól fogva a főváros egyik díszes terén művészi érezszobor hirdetendi ércznél maradandóbb dicsőségét!» Jókai lépett ezután az emelvényre és emlék­beszédet tartott a költőről, ki neki jó barátja volt. Szólt költészetéről, jellemezte Petőfi természetét, s átalában egy szingazdag képet rajzolt róla. El­mondta, hogy miként lelkesült a szabadságh­arcz­­ban, márczius 15 ikétől egész végig. Egy költeményéhez­­— folytatta — különösen tel­jes világítás kell; különben árnyékot vetne ez a költő jellemére. Ez a Vörösmartyhoz írt verse,­ a­melyben egy költő társának azt mondja : «Nem én tépem le a fejedről, Magad tépted le a babért!» —Pető­fi nem volt féltékeny mint költő, költőtársaira, sőt elismerés, magasztalás hangzott az igazi fölkentek irányában verseiből: Arany Jánost Homárnak nevezi és saját maga fölé emeli őt. Hanem Petőfi a «költő» féltékeny volt a «politika» nagy hőseire. Erről versei is szól­nak. Ki kell mondanom, hogy Petőfi féltékeny volt Kossuthra... — Egy napon, augusztus 21-ikét jegyzett a krónika,volt egy olyan mozzanata a politikai életnek, a­mi örökre feledhetetlen maradt: a magyar­­országgyűlésen , a felállítandó magyar hon­védseregről vitáztak. Az ellenzék megtámadta a kormányt hevesen, indulatosan, kíméletlenül, olyan fényes nagy alakoknak, mint Kossuth, Batthyány La­jos, Széchenyi István a legszenvedélyesebb kifakadások ellen kellett magukat és álláspontjukat védelmezni a hazafiság, a meggyőződés teljes ékesszólásával. Soha a parlamenti életben ennél izgalmasabb, soha kínosabb jelenetek nem fordultak elő. Azoknak a nagy nemes alakoknak végre könyörögniük kellett, hogy hagyják abba a pártok a személyes harcrot, mert így elveszünk a hazával együtt. Ekkor aztán szavazásra került a sor. Kossuth és a magyar kormány két­harmadrész több­séggel győzött a radikális ellenzék fölött. A kormány­­nyal szavazók között volt Vörösmarty is. Erre írta Petőfi ezt a verset. Én kértem, hogy ne adja ki a lapunkban. Ő mégis kiadta. Ezen úgy meghasonlot­­tunk, hogy egész Budavár ostromáig nem jöttünk többet össze egymással. A százötven fontos argumen­tumok hoztak bennünket újra össze. Meg valami más is. Az, h­ogy egy év folytán mind a ketten el voltunk már múlva.­­ Magyarország a szabadság diadalát ülte, de Petőfit elfeledte mindenki. (hát még engem!) Találkoztunk a semmiségben újra. Itt volt már a ma­gyar hadsereg, olyan dicső alakban, a milyennek ő álmodta, ő követelte; de ő nem volt annak többé tagja : kényszerítették, ki tudja minő formaság miatt, letenni a kardbojtot a karddal együtt. Utolsó költeményeinek egyike «Egy goromba tábornokhoz» ide czéloz. A betű­szedő csillag alatt azt a megjegyzést teszi rá, hogy ez a goromba tábornok nem Mészáros Lázár volt. Nem bizony, hanem a szabadságharcz egyik legünnepeltebb hőse , az akkori magyar hadügyér , s , ha azzal koc­­­czant össze Petőfi, kit hivjen vala fel bírónak, a­midőn a bíró, a közvélemény, azt, a­kit ő bepanaszol, koszo­rúkkal tetézi, annak az indulóját danolja, s ő róla azt kérdi: «ki az ?» Nem volt már se lant, se kard. Azt dalolta egykor «A szerelem mindent pótol s a szerelmet nem pótolja semmi!» — Pótolta-e ? . S közelgett az idő, hogy nem lesz se haza, se nem­zet, se szabadság... Bizony meg voltunk mi halva mind a ketten , s vártuk, hogy a sírgöröngy, az összeomló haza kit hová temett­el ? Én még azután megpróbáltam kitúrni magamat a sírból s újra kezdeni az életet; de ő azt mondta, hogy hazamegy a maga helyére, az égbe. Volt egy ember, a­ki Petőfit úgy szerette, mint a fiát! Bem tábornok: ahhoz tért vissza: nem harczolni

Next