Postai és Hírközlési Dolgozók Lapja - Postás Dolgozó, 1994 (39. évfolyam, 1-12. szám)
1994-01-01 / 1. szám
Nekünk is kellett a tanulóidő Beszélgetés Vermes Péterrel, a Matáv Rt. központi üzemi tanácsának elnökével Megoszlanak a vélemények az üzemi tanácsok működéséről. Nézzük, hogyan indult az új intézmény a Matáv Rt.nél, milyen tapasztalatok vannak a sikeresen privatizált részvénytársaságnál, mire kell figyelni ahhoz, hogy az üzemi tanácsok a továbbiakban eredményesen dolgozzanak? Ezekről beszélgettünk Vermes Péterrel,, a központi üzemi tanács elnökével. — Mint ismeretes, a múlt év májusában választottuk meg az üzemi tanácsokat. Nálunk kétszintű üzemi tanács jött létre — mondotta. — Mit jelent ez? — Azt, hogy egyik szinten a középfokú szerveknél (igazgatóságoknál) választás volt, a másik szinten a központi üzemi tanácsba pedig delegálni lehetett ezer ember után egy főt. A központi üzemi tanács 1993. július 6-án alakult meg 30 taggal. Azóta vagyok elnöke a testületnek. — Hogyan indultak, milyenek voltak a kezdeti lépések? — Úgy érzem, jól startoltunk. Sikerült a Matával olyan együttműködési szerződést kötni, amely biztosítja a működési feltételeket. Ilyenek például a napi munkához szükséges tárgyi, technikai feltételek, az üt. tisztségviselőinek munkaidő-kedvezménye. Az együttműködési szerződés szabályozza a kapcsolattartás rendjét is az üzemi tanács és a munkáltató között. Melyek voltak azok a nagyobb feladat- és témakörök, amelyekkel először szembetalálták magukat? — Mindjárt belecsöppentünk a Matáv privatizációjába. Ezért meg kellett tanulnunk olyan alapvető fogalmakat, mint a részvény, a koncesszió stb. Olyan dolgokkal kellett megismerkednünk, amelyekkel korábban nem találkoztunk, olyan kifejezéseket kellett elsajátítanunk, amelyek mára mindennapi kulcsfogalmakká váltak. Ráadásul a Matávnál egyszerre ment végbe a részvényértékesítés és a koncesszióztatás. — Mi a különbség? (Tanuljunk együtt!) — A részvényértékesítés az ÁV Rt. (Állami Vagyonkezelő Rt.) hatáskörébe tartozik, a koncesszióztatás pedig a miniszter hatáskörébe. Ebből adódott, hogy kétfelé kellett figyelni. Miután ezek a változások minden munkavállalót érintettek és érintenek, ezt a munkát a szakszervezettel együttműködve közösen végeztük. Beszéljünk erről egy kicsit részletesebben. — A teljesség igénye nélkül a legfontosabbak voltak: a folyamatos munkaviszony biztosítása az új tulajdonosoknál, a kollektív szerződés és a szociális intézményrendszer átvétele, a dolgozói tulajdonszerzés feltételeinek biztosítása. — Milyen a kapcsolat a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztériummal, valamint az Állami Vagyonkezelő Rt.-vel? — A minisztériummal a kapcsolatunk korrekt. Az általunk felvetett kérdéseket, javaslatokat belefoglalták a szerződésekbe. Az ÁV Rt.-vel kapcsolatban azonban már nem beszélhetünk egyértelműen pozitív tapasztalatokról. Ebbe bizonyára közrejátszottak az ott zajló személyi változások is. Végül is 1993. december 22-én aláírt szerződések tartalmazzák a dolgozók jogos igényeit, és reményeik szerint január-február a dolgozói tulajdonszerzés konkrét lehetőségeit és feltételeit is kidolgozzák. — Felkészültek-e a dolgozói tulajdonlásra? Arra gondolok, hogy rendelkeznek-e szakértelemmel, tájékozódtak-e afelől, hogy milyen a dolgozók körében az érdeklődés a részvények iránt? — A központi üzemi tanács tagjaiban megvan a kellő akarat és lendület, de a szakmai kérdésekhez , külső szakértőket is igénybe veszünk, foglalkoztatunk. Tárgyalási pozícióink kialakításához előzetes felmérést végeztünk dolgozóink körében arról, hányan kívánnak Matávrészvényt vásárolni. A visszaigazolás szerint több mint 10 ezer munkavállaló akar élni ezzel a lehetőséggel. És ez jó dolog, mert azt mutatja, hogy a dolgozók bíznak a Matáv eredményességében, bíznak a jövőben. — E kedvező információk után — az ünneprontás szándéka nélkül — jegyzem meg, hogy úgy tudom, az újságokból értesültek a vezérigazgató leváltásáról. — Valóban, a sikeres privatizáció nyilvános bejelentése után néhány nappal felfüggesztették állásából a Matáv vezérigazgatóját, ami — az eredmények ismeretében — megdöbbentette a dolgozókat. — Miben összegezhetnénk a féléves működés tapasztalatait? — Úgy érzem, az üzemi tanáccsal szembeni követelményeket nagyjából teljesíteni tudtuk. Ha megtaláljuk a helyünket és kialakítjuk munkamódszereinket, akkor a hangsúlyt arra szeretnénk tenni, hogy javítsuk kapcsolattartásunkat a dolgozókkal. Folyamatos feladatunknak tekintjük az üzemi tanács tagjainak továbbképzését is. A további sikeres munkához biztosítékot jelent az Emberi Erőforrás Fejlesztési Ágazat mindenre kiterjedő támogatása, amelyet a megállapodás tartalmaz. Kárpáti Sándor A PDSZ vendégeként japán postás-szakszervezeti küldöttség járt Magyarországon és mindkét fél szerint gyümölcsöző, konstruktív tárgyalásokat folytatott. A szentendrei postahivatalban történt látogatásuk után interjút kértem Motohata Ko úrtól, ezúttal nem szakszervezeti és postai témákról. Úgy vélem, a beszélgetés ennek ellenére érdekes lehet mindnyájunk számára. * Motohata Ko úr a japán postásszakszervezet elnöke, s a postás-világszervezet alelnöke. Fontos személyiség, higgadt, nyugodt ember. Messziről jött, érdekes lehet, miként lát minket, helyzetünket, önmagunkat s a két ország kapcsolatát. — Történelmi tény, hogy mi, magyarok, Ázsiából érkeztünk immár ezeréves hazánkba. Nem furcsa önnek, hogy mégis egyre-másra Európához való tartozásunkat bizonygatjuk, illetve követeljük? — Mi, japánok, a ma is Távol-Keleten élő néphagyományainkkal és régi kultúránkkal egyfajta befolyásoló központot létesítettünk. Az egy dolog, hogy földrajzilag és gazdaságilag mit értünk el az évek során. Természetes, és az is történelmi tény, hogy elsősorban és elsődlegesen Japánra a kínai kultúra tette a legnagyobb hatást. Mi úgy gondoljuk, mindabban, amit Japán elért vagy amiben gyökerezik, Kína hatása meghatározó. — Ne haragudjon, de amit most ön mondott, elég szokatlan egy japán ember szájából. .. — Ez tény, s tagadni ostobaság. Ezt a kultúrát átvéve egy tengerben levő szigetország saját magát megőrizve: Japán. Én úgy vélem, hogy a közép-kelet-európai országokkal való kapcsolatoknak nagy fontossága van, de ezek között a magyarországi — legyen az kulturális vagy gazdasági — múltjánál fogva a legfontosabbak egyike. Nem tudom, mennyiben azonosíthatnám a legnagyobb fokú tiszteletemet a magyarok iránt, akik valóban Ázsiából jöttek, de e térségben a legmagasabb szintű európai kultúrát alakították ki. — Amiben gazdasági háttér nélkül, vidáman és dalolva el lehet pusztulni... — A világ gazdasága jelenleg egy újabb küszöb elé érkezett. Csökkent a munkaerőpiac kínálata, illetve egyes társadalmak — így a japán is — elöregednek. — Sajnos ez ránk is vonatkozik. — És akkor még nem beszéltünk a környezet romlásáról. De maradjunk a gazdaságnál. A második világháború után a nyugati társadalmak a gazdasági növekedést tűzték ki fő célul. Jelenleg viszont ott tartunk, hogy a gazdaságtól függetlenül olyan problémák merülnek fel, amelyek megoldatlansága veszedelmes helyzetet teremthet. Ilyen például a gyerekek születésének csökkenő tendenciája. Ez különben számos ország problémája. Nyilván az önöké is. Ettől csak egyes afrikai, ázsiai országok térnek el, ahol óriási a népességnövekedés. E tendencia megváltoztatására Japánban már történtek intézkedések. Nem tudom, önök mit tesznek ezért? — Csak magamról tudok beszélni. Egyelőre három unokám van. S remélem, gyerekeim nem állnak meg félúton ... De őket, az unokákat eltartani nem kis feladat. Egyet viszont nehéz megértenem. Miért a fejlett társadalmakban csökken a gyermekek száma? — Én azt hiszem, ebbe nagyon alaposan belejátszik az elkényelmesedés és az egoizmus is. — Mit lehet tenni ez ellen? — Recept nincs. S valóban egy gyermek felnevelésének nagyon sok összetevője van. Nagyon erős társadalmi háttér szükséges, s egyfajta társadalmi elismerés is. Azt gondolom, önöknél hamarosan ez is megoldódik, őszintén szólva én csodálója vagyok az önök tevékenységének, s az a véleményem, ha a magyarokat hagyják dolgozni, ezt minden téren megteszik. — Ko úr! Kérem, térjünk vissza az indító kérdésemre. — Igen, hogy miért Nyugat és miért nem Kelet? Azt hiszem, Távol-Kelet felé túlságosan sok az odaigyekvést gátló tényező. Földrajzilag is. — Na de ezt el lehet kerülni. .. — így van, de ez nem egyszerű odaérkezés ... (Veégh) (Megjelent a KURÍR január 9-i számában.) A munkavállalói érdekvédelem sarkalatos pontjai Az MSZOSZ Szövetségi Tanácsának állásfoglalása A jelenlegi gazdaságpolitikai és társadalmi helyzet önmagában is indokolja, az ez évi várható nagymértékű áremelések pedig különösen szükségessé teszik a munkavállalói érdekvédelem sarkalatos pontjainak számbavételét. Ebben nyújt segítséget az MSZOSZ Szövetségi Tanácsának állásfoglalása. A létbiztonságot fenyegető veszélyek között továbbra is a legsúlyosabb a munkanélküliség, ezért az ezzel összefüggő feladatoké az elsőbbség, a munkanélküliség mérséklése, az újrafoglalkoztatás elősegítése, az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközök hatékonyságának növelése, a munkanélküliek ellátása, a foglalkoztatási törvény átdolgozása, módosítása. Nem kevésbé fontos teendő a bérek reálértéke további csökkenésének megállítása. Kívánatos — hangsúlyozza az MSZOSZ állásfoglalása —, hogy az 1994. január 1-jétől érvényes minimálbéreket 11 300 forintban állapítsák meg, a szakmunkások és a felsőfokú végzettségűek bérminimumát pedig a jövő évtől kötelező érvénnyel határozzák meg. A dolgozók keresete átlagosan az infláció mértékének megfelelően növekedjék, de minden dolgozó bérének növekedése érje el legalább a 15 százalékot. A Bérgarancia-alap létrehozása pedig azt a célt szolgálná, hogy lehetővé váljék a fizetési nehézségekkel küzdő vállalatoknál dolgozók jogos bérigényeinek teljesítése. Folyamatosan hangsúlyozott igény, hogy a társadalombiztosítási rendszer hoszszú távon is csak állami garanciával működhet. Ennek megfelelően alakítandó ki mindkét biztosítási ágra nézve a működőképesség, az ellátások biztosítása rövid és hosszú távú garanciáinak konkrét rendszere, tartalma. Mindez feltételezi a két biztosítási ág szétválasztását, önállóságát, a nyugdíj-biztosítási és egészségbiztosítási törvény kidolgozását. Szó van azonban rövid távú intézkedések megalapozásáról is. Arról, hogy az új nyugdíjak megállapításának feltételei javuljanak, a már nyugdíjban levők ellátása 1994- ben a nettó nominálbéreknek megfelelően emelkedjék, a női nyugdíjkorhatár felemelését vizsgálják felül, a korábban megállapított, értékét vesztett nyugdíjak korrekciója történjék meg. A táppénznél alapvető követelmény, hogy erősödjék keresetpótló jellege. A gyógyszerek térítési díjának növekedése nem hozhatja elviselhetetlen helyzetbe a különböző társadalmi rétegeket, illetve az egyes betegségcsoportokba tartozókat. Nem engedhető meg, hogy a családpolitika legfontosabb intézményes eszköze, a családi pótlék teljesen elértéktelenedjen. Mivel tavaly nem történt valódi emelés, ezért elkerülhetetlen, hogy 1994-ben a családi pótlék reálértékét megőrizzük. Ennek érdekében az MSZOSZ kezdeményezi, hogy a családi pótlék gyermekenként és havonta átlagosan 700 forinttal emelkedjék. A nagymértékű áremeléseket ellensúlyozandó, mielőbb szükség van a tóparti rendszerű árkontroll kialakítására. Ezzel lehetőség nyílik az áremelések — például energia-, távközlési és üzemanyagárak — fékezésére. Visszatérő probléma a privatizáció és a szakszervezetek kapcsolata. A gondok eléggé közismertek. Nincs valójában olyan privatizációs koncepció, amely az érdekképviseletek számára elfogadható. Nincs érdemi beleszólásuk a szakszervezeteknek a privatizációs kérdésekbe. A vállalatok eladásakor háttérbe szorulnak a foglalkoztatási szempontok. Elfogadhatatlan az is, hogy korlátozzák a dolgozók kedvezményes tulajdonhoz jutását. Ezeken kell(ene) változtatni úgy, hogy a szakszervezeteknek nagyobb beleszólásuk legyen ezekbe a lényeges dolgokba, az érdekvédők mindenütt ott legyenek azokban a szervezetekben, ahol a döntések megszületnek. Fel kell készülni a munkavédelemről szóló törvény hatálybalépésével egy időben jelentkező tennivalókra. Ez a többi között azt is jelenti, hogy elő kell készíteni a munkavédelmi képviselők, illetve a munkavédelmi bizottságok megválasztását. Általában újragondolandók a munkavédelemmel összefüggő szakszervezeti feladatok. Ezekkel kapcsolatos a foglalkozás-egészségügy és az üzemegészségügy kérdéseinek napirenden tartása is. Napirenden van a kamarai törvény megalkotása is. Az azonban elfogadhatatlan, hogy ez nélkülözze a szakszervezetek véleményét és azt, hogy a törvény a munkavállalókhoz képest jelentős és indokolatlan előnyöket biztosítson a munkaadóknak. A fenti érdekvédelmi feladatok teljesítése önvédelmet jelent a mélyülő gazdasági és szociális válság ellen. Elmulasztásuk, a szakszervezetek jelzéseinek, javaslatainak figyelmen kívül hagyása pedig veszélybe sodorhatja a munkahelyeken kialakult szociális békét. K. S. Postai és Hírközlési Dolgozók Lapja 3