Postai és Hírközlési Dolgozók Lapja - Postás Dolgozó, 1994 (39. évfolyam, 1-12. szám)

1994-01-01 / 1. szám

Nekünk is kellett a tanulóidő Beszélgetés Vermes Péterrel, a Matáv Rt. központi üzemi tanácsának elnökével Megoszlanak a vélemények az üzemi tanácsok működé­séről. Nézzük, hogyan indult az új intézmény a Matáv Rt.­­nél, milyen tapasztalatok van­nak a sikeresen privatizált részvénytársaságnál, mire kell figyelni ahhoz, hogy az üzemi tanácsok a továbbiak­ban eredményesen dolgozza­nak? Ezekről beszélgettünk Vermes Péterrel,, a központi üzemi tanács elnökével. — Mint ismeretes, a múlt év májusában választottuk meg az üzemi tanácsokat. Nálunk kétszintű üzemi ta­nács jött létre — mondotta. — Mit jelent ez? — Azt, hogy egyik szinten a középfokú szerveknél (igaz­gatóságoknál) választás volt, a másik szinten a központi üzemi tanácsba pedig dele­gálni lehetett ezer ember után egy főt. A központi üze­mi tanács 1993. július 6-án alakult meg 30 taggal. Azóta vagyok elnöke a testületnek. — Hogyan indultak, mi­lyenek voltak a kezdeti lé­pések? — Úgy érzem, jól startol­tunk. Sikerült a Matával olyan együttműködési szerző­dést kötni, amely biztosítja a működési feltételeket. Ilyenek például a napi munkához szükséges tárgyi, technikai feltételek, az üt. tisztségvise­lőinek munkaidő-kedvezmé­nye. Az együttműködési szer­ződés szabályozza a kapcso­lattartás rendjét is az üzemi tanács és a munkáltató kö­zött. Melyek voltak azok a nagyobb feladat- és téma­körök, amelyekkel először szembetalálták magukat? — Mindjárt belecsöppen­tünk a Matáv privatizációjába. Ezért meg kellett tanulnunk olyan alapvető fogalmakat, mint a részvény, a koncesszió stb. Olyan dolgokkal kellett megismerkednünk, amelyek­kel korábban nem találkoz­tunk, olyan kifejezéseket kel­lett elsajátítanunk, amelyek mára mindennapi kulcsfogal­makká váltak. Ráadásul a Ma­távnál egyszerre ment végbe a részvényértékesítés és a koncesszióztatás. — Mi a különbség? (Ta­nuljunk együtt!) — A részvényértékesítés az ÁV Rt. (Állami Vagyonke­zelő Rt.) hatáskörébe tartozik, a koncesszióztatás pedig a miniszter hatáskörébe. Ebből adódott, hogy kétfelé kellett figyelni. Miután ezek a válto­zások minden munkavállalót érintettek és érintenek, ezt a munkát a szakszervezettel együttműködve közösen vé­geztük.­­ Beszéljünk erről egy kicsit részletesebben. — A teljesség igénye nél­kül a legfontosabbak voltak: a folyamatos munkaviszony biztosítása az új tulajdono­soknál, a kollektív szerződés és a szociális intézményrend­szer átvétele, a dolgozói tulaj­donszerzés feltételeinek biz­tosítása. — Milyen a kapcsolat a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztériummal, valamint az Állami Va­gyonkezelő Rt.-vel? — A minisztériummal a kapcsolatunk korrekt. Az álta­lunk felvetett kérdéseket, ja­vaslatokat belefoglalták a szerződésekbe. Az ÁV Rt.-vel kapcsolatban azonban már nem beszélhetünk egyértel­műen pozitív tapasztalatok­ról. Ebbe bizonyára közreját­szottak az ott zajló személyi változások is. Végül is 1993. december 22-én aláírt szerző­dések tartalmazzák a dolgo­zók jogos igényeit, és remé­nyeik szerint január-február a dolgozói tulajdonszerzés konkrét lehetőségeit és felté­teleit is kidolgozzák. — Felkészültek-e a dol­gozói tulajdonlásra? Arra gondolok, hogy rendel­­keznek-e szakértelemmel, tájékozódtak-e afelől, hogy milyen a dolgozók körében az érdeklődés a részvények iránt? — A központi üzemi ta­nács tagjaiban megvan a kel­lő akarat és lendület, de a szakmai kérdésekhez , külső szakértőket is igénybe ve­szünk, foglalkoztatunk. Tár­gyalási pozícióink kialakításá­hoz előzetes felmérést végez­tünk dolgozóink körében ar­ról, hányan kívánnak Matáv­­részvényt vásárolni. A vissza­igazolás szerint több mint 10 ezer munkavállaló akar élni ezzel a lehetőséggel. És ez jó dolog, mert azt mutatja, hogy a dolgozók bíznak a Matáv eredményességében, bíznak a jövőben. — E kedvező informáci­ók után — az ünneprontás szándéka nélkül — jegy­zem meg, hogy úgy tu­dom, az újságokból érte­sültek a vezérigazgató le­váltásáról. — Valóban, a sikeres pri­vatizáció nyilvános bejelenté­se után néhány nappal felfüg­gesztették állásából a Matáv vezérigazgatóját, ami — az eredmények ismeretében — megdöbbentette a dolgozó­kat. — Miben összegezhet­nénk a féléves működés tapasztalatait? — Úgy érzem, az üzemi ta­náccsal szembeni követelmé­nyeket nagyjából teljesíteni tudtuk. Ha megtaláljuk a he­lyünket és kialakítjuk munka­­módszereinket, akkor a hang­súlyt arra szeretnénk tenni, hogy javítsuk kapcsolattartá­sunkat a dolgozókkal. Folya­matos feladatunknak tekint­jük az üzemi tanács tagjainak továbbképzését is. A további sikeres munkához biztosíté­kot jelent az Emberi Erőforrás Fejlesztési Ágazat mindenre kiterjedő támogatása, ame­lyet a megállapodás tartal­maz. Kárpáti Sándor A PDSZ vendégeként japán postás-szakszervezeti kül­döttség járt Magyarországon és mindkét fél szerint gyü­mölcsöző, konstruktív tárgya­lásokat folytatott. A szentendrei postahivatal­ban történt látogatásuk után interjút kértem Motohata K­o úrtól, ezúttal nem szakszerve­zeti és postai témákról. Úgy vélem, a beszélgetés ennek ellenére érdekes lehet mind­nyájunk számára. * Motohata K­o úr a japán postásszakszervezet elnöke, s a postás-világszervezet alel­­nöke. Fontos személyiség, higgadt, nyugodt ember. Messziről jött, érdekes lehet, miként lát minket, helyzetün­ket, önmagunkat s a két or­szág kapcsolatát. — Történelmi tény, hogy mi, magyarok, Ázsiából érkez­tünk immár ezeréves hazánk­ba. Nem furcsa önnek, hogy mégis egyre-másra Európá­hoz való tartozásunkat bi­zonygatjuk, illetve követeljük? — Mi, japánok, a ma is Tá­vol-Keleten élő néphagyomá­nyainkkal és régi kultúránkkal egyfajta befolyásoló közpon­tot létesítettünk. Az egy do­log, hogy földrajzilag és gaz­daságilag mit értünk el az évek során. Természetes, és az is történelmi tény, hogy el­sősorban és elsődlegesen Ja­pánra a kínai kultúra tette a legnagyobb hatást. Mi úgy gondoljuk, mindabban, amit Japán elért vagy amiben gyö­kerezik, Kína hatása megha­tározó. — Ne haragudjon, de amit most ön mondott, elég szo­katlan egy japán ember szájá­ból. .. — Ez tény, s tagadni osto­baság. Ezt a kultúrát átvéve egy tengerben levő szigetor­szág saját magát megőrizve: Japán. Én úgy vélem, hogy a közép-kelet-európai orszá­gokkal való kapcsolatoknak nagy fontossága van, de ezek között a magyarországi — le­gyen az kulturális vagy gazda­sági — múltjánál fogva a leg­fontosabbak egyike. Nem tu­dom, mennyiben azonosíthat­nám a legnagyobb fokú tisz­teletemet a magyarok iránt, akik valóban Ázsiából jöttek, de e térségben a legmaga­sabb szintű európai kultúrát alakították ki. — Amiben gazdasági hát­tér nélkül, vidáman és dalolva el lehet pusztulni... — A világ gazdasága jelen­leg egy újabb küszöb elé ér­kezett. Csökkent a munkaerő­­piac kínálata, illetve egyes társadalmak — így a japán is — elöregednek.­ — Sajnos ez ránk is vonat­kozik. — És akkor még nem be­széltünk a környezet romlásá­ról. De maradjunk a gazda­ságnál. A második világhábo­rú után a nyugati társadalmak a gazdasági növekedést tűz­ték ki fő célul. Jelenleg vi­szont ott tartunk, hogy a gaz­daságtól függetlenül olyan problémák merülnek fel, ame­lyek megoldatlansága vesze­delmes helyzetet teremthet. Ilyen például a gyerekek szü­letésének csökkenő tendenci­ája. Ez különben számos or­szág problémája. Nyilván az önöké is. Ettől csak egyes af­rikai, ázsiai országok térnek el, ahol óriási a népességnö­vekedés. E tendencia megvál­toztatására Japánban már történtek intézkedések. Nem tudom, önök mit tesznek ezért? — Csak magamról tudok beszélni. Egyelőre három unokám van. S remélem, gye­rekeim nem állnak meg fél­úton ... De őket, az unokákat eltartani nem kis feladat. Egyet viszont nehéz megérte­nem. Miért a fejlett társadal­makban csökken a gyerme­kek száma? — Én azt hiszem, ebbe na­gyon alaposan belejátszik az elkényelmesedés és az egoiz­mus is. — Mit lehet tenni ez ellen? — Recept nincs. S valóban egy gyermek felnevelésének nagyon sok összetevője van. Nagyon erős társadalmi hát­tér szükséges, s egyfajta tár­sadalmi elismerés is. Azt gon­dolom, önöknél hamarosan ez is megoldódik, őszintén szólva én csodálója vagyok az önök tevékenységének, s az a véleményem, ha a magyaro­kat hagyják dolgozni, ezt min­den téren megteszik. — K­o úr! Kérem, térjünk vissza az indító kérdésemre. — Igen, hogy miért Nyugat és miért nem Kelet? Azt hi­szem, Távol-Kelet felé túlsá­gosan sok az odaigyekvést gátló tényező. Földrajzilag is. — Na de ezt el lehet kerül­ni. .. — így van, de ez nem egy­szerű odaérkezés ... (Veégh) (Megjelent a KURÍR január 9-i számában.) A munkavállalói érdekvédelem sarkalatos pontjai Az MSZOSZ Szövetségi Tanácsának állásfoglalása A jelenlegi gazdaságpoliti­kai és társadalmi helyzet ön­magában is indokolja, az ez évi várható nagymértékű ár­emelések pedig különösen szükségessé teszik a munka­­vállalói érdekvédelem sarka­latos pontjainak számbavéte­lét. Ebben nyújt segítséget az MSZOSZ Szövetségi Taná­csának állásfoglalása. A létbiztonságot fenyegető veszélyek között továbbra is a legsúlyosabb a munkanélküli­ség, ezért az ezzel összefüg­gő feladatoké az elsőbbség, a munkanélküliség mérséklése, az újrafoglalkoztatás elősegí­tése, az aktív foglalkoztatás­politikai eszközök hatékony­ságának növelése, a munka­­nélküliek ellátása, a foglalkoz­tatási törvény átdolgozása, módosítása. Nem kevésbé fontos teen­dő a bérek reálértéke további csökkenésének megállítása. Kívánatos — hangsúlyozza az MSZOSZ állásfoglalása —, hogy az 1994. január 1-jétől érvényes minimálbéreket 11 300 forintban állapítsák meg, a szakmunkások és a felsőfokú végzettségűek bér­minimumát pedig a jövő évtől kötelező érvénnyel határoz­zák meg. A dolgozók keresete átlagosan az infláció mérté­kének megfelelően növeked­jék, de minden dolgozó béré­nek növekedése érje el leg­alább a 15 százalékot. A Bér­garancia-alap létrehozása pe­dig azt a célt szolgálná, hogy lehetővé váljék a fizetési ne­hézségekkel küzdő vállalatok­nál dolgozók jogos bérigé­nyeinek teljesítése. Folyamatosan hangsúlyo­zott igény, hogy a társada­lombiztosítási rendszer hosz­­szú távon is csak állami ga­ranciával működhet. Ennek megfelelően alakítandó ki mindkét biztosítási ágra néz­ve a működőképesség, az el­látások biztosítása rövid és hosszú távú garanciáinak konkrét rendszere, tartalma. Mindez feltételezi a két bizto­sítási ág szétválasztását, önállóságát, a nyugdíj-bizto­sítási és egészségbiztosítási törvény kidolgozását. Szó van azonban rövid távú intézkedések megalapozásá­ról is. Arról, hogy az új nyug­díjak megállapításának felté­telei javuljanak, a már nyug­díjban levők ellátása 1994- ben a nettó nominálbéreknek megfelelően emelkedjék, a női nyugdíjkorhatár felemelé­sét vizsgálják felül, a koráb­ban megállapított, értékét vesztett nyugdíjak korrekciója történjék meg. A táppénznél alapvető követelmény, hogy erősödjék keresetpótló jelle­ge. A gyógyszerek térítési dí­jának növekedése nem hoz­hatja elviselhetetlen helyzet­be a különböző társadalmi ré­tegeket, illetve az egyes be­tegségcsoportokba tartozó­kat. Nem engedhető meg, hogy a családpolitika legfontosabb intézményes eszköze, a csalá­di pótlék teljesen elértéktele­nedjen. Mivel tavaly nem tör­tént valódi emelés, ezért elke­rülhetetlen, hogy 1994-ben a családi pótlék reálértékét megőrizzük. Ennek érdekében az MSZOSZ kezdeményezi, hogy a családi pótlék gyer­mekenként és havonta átla­gosan 700 forinttal emelked­jék. A nagymértékű áremelése­ket ellensúlyozandó, mielőbb szükség van a tóparti rend­szerű árkontroll kialakítására. Ezzel lehetőség nyílik az ár­emelések — például energia-, távközlési és üzemanyagárak — fékezésére. Visszatérő probléma a pri­vatizáció és a szakszerveze­tek kapcsolata. A gondok eléggé közismertek. Nincs va­lójában olyan privatizációs koncepció, amely az érdek­­képviseletek számára elfo­gadható. Nincs érdemi bele­szólásuk a szakszervezetek­nek a privatizációs kérdések­be. A vállalatok eladásakor háttérbe szorulnak a foglal­koztatási szempontok.­ Elfo­gadhatatlan az is, hogy korlá­tozzák a dolgozók kedvezmé­nyes tulajdonhoz jutását. Eze­ken kell(ene) változtatni úgy, hogy a szakszervezeteknek nagyobb beleszólásuk legyen ezekbe a lényeges dolgokba, az érdekvédők mindenütt ott legyenek azokban a szerveze­tekben, ahol a döntések meg­születnek. Fel kell készülni a munkavé­delemről szóló törvény ha­tálybalépésével egy időben jelentkező tennivalókra. Ez a többi között azt is jelenti, hogy elő kell készíteni a mun­kavédelmi képviselők, illetve a munkavédelmi bizottságok megválasztását. Általában új­­ragondolandók a munkavéde­lemmel összefüggő szakszer­vezeti feladatok. Ezekkel kap­csolatos a foglalkozás-egész­ségügy és az üzemegészség­ügy kérdéseinek napirenden tartása is. Napirenden van a kamarai törvény megalkotása is. Az azonban elfogadhatatlan, hogy ez nélkülözze a szak­­szervezetek véleményét és azt, hogy a törvény a munka­­vállalókhoz képest jelentős és indokolatlan előnyöket bizto­sítson a munkaadóknak. A fenti érdekvédelmi fel­adatok teljesítése önvédel­met jelent a mélyülő gazdasá­gi és szociális válság ellen. El­mulasztásuk, a szakszerveze­tek jelzéseinek, javaslatainak figyelmen kívül hagyása pe­dig veszélybe sodorhatja a munkahelyeken kialakult szo­ciális békét. K. S. Postai és Hírközlési Dolgozók Lapja 3

Next