Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1882-03-26 / 13. szám
PROTESTÁNS SZERKESZTŐ-és KIADÓ-HIVATAL IX. KER. Kinizsis-utca 29. sz I. HITI. Előfizetési dij: Hirdetések dija: Helyben ház.hozhordással s vidékre postai küldéssel 1 hasábos petit sor többszöri, beiktatásáért félévre i frt 50 kr., egész évre 9 frt. Előfizethetni minden 5 kr., egyszeriért 7 kr. sorsa. — Bélyegdi kir. postahivatalnál , helyben a kiadóhivatalban, külön 30 kr. Teljes száilrxú. példám: yolsikaLl xxxirxcLég szolgál ratunki^. Azon t. előfizetőink, kiknek előfizetések lejárt, annak megújítására felkéretnek. Az affiliálás kérdéséhez. Mióta megállapittatott ref. egyházunkban a lelkészi fizetés minimuma, többen szólaltak föl, csak e lapok hasábjain is, e tárgygyal összefüggő ama kérdésben: célszerű s tanácsos-e a minimumot megadni nem képes anyaegyházakat rendes lelkész nélkül hagyni s praeorantiává alakítani ! Hallottunk nagy, erős érveket felhozni az affiliálás ellen, de mellettem tudtommal egy szó sem emelkedek a sajtóban. A tanácskozások zöld asztalánál azonban annál több, amit tanusít azon körülmény, hogy az V. kerületek egyértelműleg szabályozók s kimondák a lelkészi fizetés minimumát s ezzel együtt ama elvet is, hogy a minimumot megadni nem akaró vagy nem tudó anyaegyházak első sorban affiliáltassanak, azaz: praeorantiává alakíttassanak s csak ahol a helyi körülmények minden áron szükséglik, ott szerveztessék tanitókáplánság vagy lelkésztanitóság. Legyen szabad nekem e helyütt az affiliálás mellett szólanom, tekintettel az ellennézetűek érveire. Váljon micsoda indok vezette egyházi főbb hatóságainkat a minimum s az affiliálás kimondásában s mi tette ezt szükségessé ? Nem egyéb, mint a ref. lelkészi kar, sőt egyházközségeink sanyarú helyzetének némi javítása. Fölösleges mutogatnunk, hogy a ref. lelkészi kar 3-ad része mily szomorú anyagi viszonyok közt tengődik. Csak a vak nem látja sebeinket, a süket nem hallja sóhajainkat. Ugyanazon arányban többnyire maguk az egyházközségek is sinlődnek, a lelkészi s tanítói kettős állomás fentartásának terhei alatt. Ugyan mi reális expedienst tud Görömbei vagy Kajati, vagy bárki más ezen mizériák megszüntetésére ? Tán a mindig vékonyabban csörgedező s nagy részben főiskoláink által elnyelt államsegélyt ? Vagy a közalapok s vallási alapítványok mesés összegű, de kiáshatlan mélységbe temetett hányadát ? az embriójában levő országos segélyalapot ? Vagy mily sok szegény kollegára borul addig a minden nyomort eltakaró sirhalom ott Öcsön, Tihanyban, s száz meg száz helyen, mig fönnebbi ábrándok valamelyike megvalósulván, egy-egy csöppet lesz képes nyújtani a szomjúság miatt elepedteknek ?! Legtöbb reményt az országos segélyalaphoz fűzhetnénk, de Maróthy nélkül is kiszámitható: váljon a jövő század melyik felében lehet domestikánk oly állapotban, hogy abból a szűk díjazású lelkészek segélyt nyerhessenek! Nagy Harpagonaink nem igen szórják marok aranyaikat ez oltárra , sőt félni lehet, hogy ugyanazon hatalmas kéz öli el majd valami sophismával ismét e nagyreményű szülöttünket, ki az ötvenes évek domestikáját bölcsőjében megfojtá !*) Nem képtelen állítás hogy mire az országos segélyalap forrást nyithat, akkorra önmaguktól megszűnnek, affiliálódnak kis egyházaink, ha egyébért nem, a ref. lelkészi pálya miseriái által e *) Mi ettől nem félünk, sőt ha híveink nem csalnak, épen. ez oldalról várható a nagy horderejű intézmény oly hathatós gyámolitása, mely országos életbeléptetését és működését tetemesen elősegiteni és siettetni fogja. Többet szólanunk a diseretio nem engedi. " • Szerk.