Protestáns Szemle, 1915
I. Elmélkedések - R. L.: Kiábrándulás
kat testi vagy szellemi egészségükhöz kapcsolták, államférfiak, akik egy gondolattal, egy hittel állanak vagy esnek, — és íme, a valóságnak egyetlen érintésére menthetetlenül odalesz minden. Ne mondjátok, hogy a kiábrándult ember új álmokat kerget, — hiszen ez a rosszabbik eset: az orvosság rosszabb a betegségnél. Az új álmok új csalódásokkal járnak s ahelyett, hogy egyszerre számolna le az ember ragyogó világával s csupán egyszer érezné a kiábrándulás keserűségét: íme egy egész életen át szakadatlanul érzi. Végre is vagy elbukik a harcban teljes vereséggel, vagy pedig hordozza tovább álmai kopott, feslett palástját, szánalom és nevetés között. Levitézlett bajnokai megmosolygott ábrándoknak, ti rozsdás vértű, mély szemű, száraz és szánalmas Don Quijotte-ok, — ugyan ki irigyelne titeket? Megmaradt az álom, de elveszett lábatok alul a valóság ; benyelt a köd és ködalakok lettetek magatok is; elragadt a tündérvilág, mint a germán mesék sellői, vikikirályai ragadják el holdfényben didergő áldozataikat, hogy kiszívják belőlük a meleg, földi életet. Csöndes, tágra nyílt szemű manikusok, a ti sorsotok még szomorúbb, mint azoké, akiktől elszakadt az a szép világ és elrabolta a mosolyukat, az örömüket, de legalább meghagyta az életüket. Álmok árnyékai, éppúgy szánunk és szeretünk, mint a valóság árnyékait. Itt valami sötét rém jár és démoni kezek űzik gonosz játékukat. Ez az ember örök tragédiája, mert az álmodó Ádámokat Lucifer kacagása kiábrándulások jelenetein át űzi a semmiség, az örök hideg és a sivár űr halálbirodalma felé. Ide atyai kéz kell, hogy kiszabadítson, megmentsen és felemeljen. Isten kezében a kiábrándulás egyike a legszentebb, legáldottabb nevelő eszközöknek. Isten csak akkor ábrándít ki, de akkor mindig kiábrándít, mikor megvan a lehetősége annak, hogy álmainknál szebb, gazdagabb valóságra ébredjünk. A valóság az álmokban megszépül, új, dicsőséges létre ébred. Megmutatja a maga igazi arcát, amilyenné válhatna, amilyennek Isten akarja és szereti látni. Az emberek olybá tetszenek, mint akik jóságra, hűségre, igazságra születtek, megértik azt, aki szereti őket és érettük él, s maguk is tudják viszonozni a szeretetet és az áldozatot. Megjelennek az eszmények képei: az igazságosság, a jóakarat, az életszépség, a nemesség, hűség és boldogság, megjelennek azért, hogy hozzájuk szabjuk az életünket s úgy tegyük fel reájuk, mintha az egyetlen valóság volnának. És ezek a képek nem is csalnak meg soha, mert ezek a felsőbb valóság, a létnek tisztább,