Protestáns Szemle, 1937
Tanulmányok és cikkek - Gulyás Pál: Egy százhúsz éves „dilettáns" irodalmi tanulmány (Domby Márton Csokonai-életrajza)
mint Révai, Kazinczy és Horvát Endre, mégis... Csokonai a maga expressióinak ritkán tudta megadni az újság ingerét. S ennek oka egyenesen a köznép nyelvéhez való ragaszkodás." (Kölcsey Ferenc: Csokonai V. Mihály Munkáinak kritikai Megítéltetések Kft.817.) * „Az ő szavai, kifejezései is egészen méltók az ő gondolatihoz. Némelyek könnyűk, mint a Zefir, mások a teher miatt nehezen hömpölygők..." „Vett elő olykor-olykor szokatlan szókat is, de az ő különben merész s új Ideákkal termékeny Lelke új szókat tsinálni nem mert, tudván, hogy az Ideák az övéi, mellyekben szabadon gázolhat, a nyelv pedig a Nemzet tulajdona, mellyel kénye szerint gyomrozni, vagy rajta erőszakot tenni nem szabad. Mely intő példa ez, ezen szó szülésbenn vajúdó idő szakasznak! ezen logimachias Seculumnak!" * Az utolsó idézet Domby Mártontól ered (26. old.), aki Trattner János Tamás betűivel irt, német, latin és francia esztétikai munkákat forgatott, kozmopolita volt, Pesten ügyvédkedett és „debreceni" módon gondolkozott. Már t. i. mestere és barátja, Csokonai Vitéz Mihály debreceniségével. Várjon az idő melyik ellenmondást igazolta. Melyik érvényt? A két országos hírű vezető Literátort, vagy a laikus tabuláris ügyvédet, aki a Csokonai-életrajz után visszaesett a névtelenségbe, a nem-irodalomba? XII. „Hát mit observált az Úr?" E „kis breviárium" voltaképen a Debreceni Körnek a nyelvújítással szemben elfoglalt álláspontját mutatta be, Csokonai nyelvművészetének pajzsa alatt. Domby az előbbivel szoros kapcsolatba hozza Csokonai V. Mihály megfigyelőképességét. A mi mondatszerkesztésünk, de Domby szavai szerint: Csokonai szinte külön-külön meglázogatta az elibe került tárgynak minden portzikáját (27), nem hiába szerette annyira a Füvészi Tudományt és a Természeti Históriát (30.), nem hiába volt mindennapi kenyere a botanizálás (46.). „Az ő észrevételeit valamely dologról hallgatni merő mulatság és musika volt.. .,... gyakran eggyütt látván valamit, vagy eggyütt lévén valamely történeten, mihelyt beszélgetésre jöhettünk, mintha jelen sem lettünk volna alig vártuk, hogy sorra tudakozhassuk tőle.