Rakéta Regényújság, 1982. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1982-07-06 / 27. szám
széles mozdulatokkal, amilyen sietősen csak tudta, rázta bele a szájába. Égette és marta belül a gyomrát, melyeket lélegzett, hogy száját lehűtse. Észrevett pár csöppet az asztalon, megfogott egy papírszalvétát, az asztal szélére húzta őket, ott csüngtek, minden pillanatban leeshettek. Végighúzta a kisujját az asztal alján, a cseppeket összegyűjtötte, és a szájával elkapta, amikor lecseppentek. Megkereste a szakadt dollárosát, és megtapogatta. Most ez tényleg az utolsó, gondolta. Egyszer három hónapja, volt öt dollárja. Visszagondolt, megpróbálta felidézni, hogy hogyan szerezte. Ködös ügy volt, nem tudta, hogy lopta-e vagy sem. Öt különálló bankó képe, és az a sok minden, amit kezdhetne velük, összes szépségével és lehetetlenségével magával ragadta. Cigarettára gondolt, kajálásra, aztán egy tiszta nőre egy jó , kis helyen, a cipőjén új sarokra, de legesleginkább a pénz lágy, bőrszerű tapintására gondolt, és a tömör kis kötegre a zsebében. - Az istenit - mondta rekedten -, semmi se ér fel vele. Hihetetlen. Ha csak még egyszer lenne öt dollárom. Kihúzta a kezét, kivette a két papírdarabot, és gyengéden kisimította az asztalon. Azon tűnődött, hogy felváltsa-e egy másik fánkért, de tudta, hogy nem lehet. A vésztartaléka volt, hogy ... Megtorpant, rádöbbent, hogy nincsen mire - nincs „hogy”. Ennek ellenére nem gondolt többé arra, hogy elkölti ezt az utolsó dollárját is. Holnap vagy még ma éjjel Chicagóban lesz, és egy-két napig lesz mit ennie. Egy fél dolcsit még össze is csencselhet. Közben egyre éhesebb lett. A bokszban maradt, a hátsó falra bámult, és egykori kincséről ábrándozott. Három férfi jött be enni. Az látta, hogy vacillálnak az ajtónál, hogy bokszba üljenek vagy a pulthoz. - Üljünk be egy bokszba - mondta az egyik. Az megnézte őket. Talán felvesznek, gondolta. Megvárta, míg elkezdenek enni, akkor aztán odament hozzájuk, az ujját beakasztotta a szürkéskék overalljába. - Helló, fiúk. - Helló, picipofám - mondta valamelyikük. - Al Grootnak hívnak. - Á, az öreg Groot fia - mondta az egyik a többihez fordulva. - Nem lejmolni akarok. Kicsit megenyhültek. - Hát az tuti, hogy nem fogsz lejmolni, picipofám - mondta az egyik. - Na, ülj le - mondta. - Az én nevem Hályog, a szemem miatt, megette a fene, ez itt Citrom, ő meg öcsi. Egyformák voltak. - Asszem, világos, hogy mi kéne. - Stop? - Az, merre mentek? - Chicagóba. - Lehet melegíteni a helyemet - mondta Al. Vigyorogtak, és ettek tovább. Al Hályogot figyelte, ahogy egy hamburgert gyömöszöl. Vastag, mocskos ujjaival fogta, belemélyedtek az ételbe - mintha egy nőt markolászna. Lenyelt egy nagy darabot, ahogy evett, fröcskölt a nyála, és nyelvével hangosan cuppogott a szájában. Al megbabonázva bámulta. Vad gondolatok cikáztak a fejében: megragadni a hamburgert, és megküzdeni érte. Hatalmasakat nyeldekelt Hályog állkapcsának minden mozdulatára, és mikor az utolsó falatot is magába tömte, borzasztóan kisemmizve érezte magát. Hályog rágyújtott egy cigarettára, hangosan fújta ki a füstöt, és jóllakottan aprót böffentett. - Atyaisten - suttogta Al. Ránézett a másik kettőre, nézte, ahogy mindent az utolsó falatig felzabálnak. Gyűlölte őket, és rosszul volt. - Na, menjünk - kiáltotta Citrom. - Gyere, picipofám. A kocsi egy öreg, bogárhátú Auburn kupé volt. Al Hályoggal hátraült, öcsi vezetett. Hályog elővett egy csomag Luckyt és körbekínálta. Al megfogta a dobozt, matatott vele, mintha nem sikerülne kivennie a cigarettát. Mire visszaadta, már két cigit spájzolt be, a dollárosa mellé simítva. - Honnan jöttél? - kérdezte Citrom. - Eastonból - mondta Al -, Pennsylvania. Hályog végignyalta a szája szélét. - Jó hely - mondta, közben nyújtózkodott, öklét összeszorította, és csuklóból körözött velük. ■ — Az ám - mondta Al. - Az egyik legjobb. Négy, dehogyis, három éve voltam ott utoljára. Azóta lófrálok. - Stoppolsz? - Egy frászt - Al megvetéssel tört ki. --Ja. És a hobótáborok? - kérdezte Öcsi. Most Álon volt a sor, hogy nyújtózkodjon. Mindhárman bölcsen, mindentudóan, züllötten röhögni kezdtek. - És ti mit csináltok? - kérdezte Al. Megint röhögtek. - Társak vagyunk egy cégnél - mondta Hályog. Al rájuk nézett, sorjában elkönyvelt mindent, megpróbálta behatárolni a lehetőségeket. Arra a következtetésre jutott, hogy dörzsölt fickók. - Tudtok valami melót Chicagóban? - kérdezte Al. - Mennyi kéne? - Kábé egy húszas hetenként. Most oké vagyok. Harmincnégy dolcsim van. Öcsi füttyentett egyet. - Akkor meg minek lejmolsz kaját? - Ki lejmol? - kérdezte Al. - Kértem a stoppon kívül valamit? - Ááááá. - Na ugye, akkor meg ne okoskodj. Öcsi kipislantott az ablakon, vigyorgott. - Bocs, öreg. - Na ugye - mondta Al sértődötten. - Na ugye, pik, pik, pik, na ugye - utánozta öcsi. Hályog nevetett, barátságos próbált lenni. - Jófej gyerekek, érted, csak hülyülnek. Szeretnék, ha harmincnégy dollárjuk lenne, enynyi az egész. Ez bejött, gondolta Al. Megeresztett egy vigyort. - Semmi baj - mondta. Kinézett az ablakon. Még nem voltak Chicagóban, de az út két oldalán egyre gyakrabban tűntek fel világos házak, és a vizes ablakokra sárga fénysávot vetettek; tudta, hogy 4