Rakéta Regényújság, 1985. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1985-03-12 / 11. szám
bőn annak szövegét neki röviden megmagyarázták, elérzékenyülve mondott nekünk köszönetet. Azt a dalt - mint állító - akkor hallotta először. Minket aztán hazaküldött, intvén, hogy pihenjünk, mert a nyugalom erőt ad. Petőfi Sándor - midőn nála tisztelegtünk - beszólított mindnyájunkat szállására, velünk barátságosan kezet szorított, s aztán borral, szivarral s dohánnyal kínált meg, magyar ember szokása szerint, miközben folyton áldotta a németet, de oly cifrán, hogy mi a fuldoklásig nevettünk. - Úgy, úgy, fiúk - mondá Petőfi - csak magyar dalokat énekeljetek s nem idegent. A franciák szabadságdalát s azt a szép lengyel dalt énekelhetitek, de német nótákkal kikergetnétek a világból. Egynéhány percnyi barátságos beszélgetés után búcsút vettünk a nagy költőtől, midőn ismét kezet szorított mindnyájunkkal, s aztán eltávoztunk. Január 31-én délelőtt tíz óra körül az öreg sorakoztatta az egész hadsereget; gyorsan ment az mindig. Ez rendkívüli sorakozás volt; a rendes sorakozás minden nap reggeli pont nyolc órakor szokott megtörténni, midőn Bem, szemlét tartva, előttünk ellovagolt. Tehát sorakoztunk, de nem tudtuk, miért; ellenséget nem láttunk sehol. Közénk jött Bem is s jelt adott az indulásra. A faluból tehát ki s egy hegyen felvonult az egész hadsereg északnyugoti irányba. Bem - kit a főbb tiszt urak vettek körül, s kik közt Petőfi Sándor is ott lovagolt - elöl ment; mi lovasok közvetlenül utánok vonultunk. Hideg északi szél dühöngött akkor nagyon, mely sokaknak lekapta a csákótakaróját, s vitte, gurította a megfagyott havon tova. Bethlen Gergely alezredes és Petőfi Sándor folyton emelgették s igazgatták az öregapó köpenyegének a gallérját, melyet mindegyre lecsapott az erős szél. Midőn a hegyre jól felhaladtunk, egyszerre déli irányba kanyarodtunk, s csak akkor tudtuk meg kivonulásunk okát, midőn a hegytetőre felérkeztünk. - Alázatos szolgáiok, drága jóakaróink - kiáltünk többen -, hát önök itt leskelődnek, itt kullognak e hegy mögött? Ne várjanak csak, mert a társalgást megkezdjük önökkel azonnal. Ott volt az egész szebeni ellenséges hadsereg alig hét-nyolcszáz lépés távolságra tőlünk a hegy alatt. Nem volt kedves csatát kezdeni velünk, megfordultak, midőn minket megláttak, s elvonultak Szeben felé anélkül, hogy egyetlen lövést is tettek volna. Mi is visszatértünk aztán Szelindekre szállásainkra. Szelindekről aztán Vízaknára vonult át hadseregünk február első napjaiban. Mielőtt a vízaknai csata egy vasárnap reggel kezdetét vette volna, Bem így szólt Petőfihez: - Uram! ma csatánk lesz, maradjon ön távol a csatatértől; nem szeretném, hogy a magyar nemzet egyik jeles költője a csatatéren vérezzék el. Szót fogad-e? - Köszönöm a figyelmeztetést, tábornok úr - válaszoló Petőfi - szót fogadok, de azt nem ígérhetem meg most, hogy mit fogok tenni akkor, midőn az ágyuk dörgését fogom hallani. Hogy Bem tábornok és Petőfi közt ily rövid párbeszéd folyt alig egypár perccel a vízaknai véres csata kezdete előtt, azt még akkoriban, a csata lezajlása után hallottam bajtársaimtól; én e párbeszédet közvetlenül nem hallottam, de ami azon csatában azután történt, annak szemtanúja voltam. Midőn reggel nyolc óra tájban a városból kivonultunk a szabadba, Vízaknának Szeben felőli határrészén, előttünk fönn a hegyen és lenn a hegy aljában az ellenségnek nagy tömegei foglaltak állást; az ágyúk is föl voltak már állítva. Az ellenség hosszú csatárlánca vontatott léptekkel közeledett felénk, de a mi részünkről előre küldött csatárlánc is haladt ám velük szembe előre, mégpedig lelkesült bátorsággal. Midőn a csatárláncok lőtávolságra közeledtek egymáshoz, megkezdődött a tüzelés; az ellenség csatárlánca kezdte azt meg, mire a mi csatárláncunk nem tüzeléssel, hanem szuronyt szegezve, rohammal válaszolt, s csak miután jól megközelítette az ellenséget, kezdte meg a tüzelést. E percben szólaltak meg az ágyúk is mindkét részen, midőn a mi bátor föllépésünkre az összes ellenséges csapatok egynéhány száz lépésre visszavonultak, de aztán megálltak kősziklaként, s megkezdődött azon borzasztó és öldöklő tüzelés mindkét részről, amilyen még csak a piski hídnál folyt néhány nappal később. A Bem ágyúi irtózatos pusztítást vittek véghez az ellenség tömött oszlopaiban, volt miben aratni. Volt az ellenségnek is velünk szemben elég ágyúja, sokkal több, mint nekünk, de nem volt célpontjuk, miután a mi gyalogságunk csaknem egészen csatárláncba oszlott fel, mely megött nem tartalékseregek, hanem csak egyes szakaszocskák húzódtak jobbra, balra. Az ellenség táborában azonban azon hiedelemben voltak, hogy a mi tartalékseregeink benn a gödörben fekvő város falai közt vannak. Csalódtak. Mi, a Mátyás-huszár 15. ezred 2. százada, Jékey századosunk parancsnoksága alatt, ágyúfedezetül voltunk a centrumba rendelve. Dicső emlékű vezérünk, Bem tábornok, Bem József (1794-1850) arcképe. Barabás Miklós ceruzarajza Petőfi Sándor (1823-1849), Barabás Miklós litográfiája Petőfi rajza Bemről