Reform, 1870. március (2. évfolyam, 76-106. szám)

1870-03-31 / 106. szám

106. szám. Előfizetési föltételek: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva egész evre fél évre . 18 frt — kr. 9 „ — „ Negyed évre Egy hóra . Hirdetmények dija: 1 4 frt 50 kr. . 50 . Csütörtök, márczius 31. IST’O. 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdij külön 30 kr. REFORM Előfizetési fölhívás „REFORM“-“ Külön kedvezmény: Q-arl'toa.lca.1 tÄt>oi*xiol5L ,A szerzetes uralma“^^ czimü két kötetes regénye. Előfizetési föltételek: A lapra, Garibaldi regényével együtt 1870. ápr. 1-től háromnegyedévre 13 frt 50 kr.; — félévre 9 frt.; — negyedévre 4 frt 50 kr. Garibaldi re­gényére külön 4 frt. (Bolti ára magasabb lesz.) Az előfizetési összeget bérmentve, úgy a hirdetése­ket a „REFORM“ kiadóhivatalába, Pest két­ sas utcza 14 sz. alá kérjük küldeni. — Helyben Ráth Mór könyvkereskedése is elfogad előfizetése­ket. A regény ápril­is folyamában fog az előfize­tőknek átadatni. Pest, márcz. 30. A Hollán-ügy második stádiumában már nem volt egyéb, parlamentáris tanságunk s aggasztó közerkölcsiségi járat­álla­potnak flagráns bizonyítékánál. Alsóházunk, mely közel egy évi mun­­kálódásának eredményével a trónbeszéd legelső pontjáig sem tudott még elhaladni, ismét három egész napon át vesződött e szerencsétlen affairerel, s újra belebocsát­­k­ozott a gyanusítgatás eme fertőjébe, a botrányhajhászok nagy örömére. Mi, a­kik ellenzékünk természetével régóta tisztában vagyunk, s elemeinek mi­voltát, vál­rokonságait s fejlődési proc­essu­­sát egy minden viszonyokat megrázó forra­dalom s az azt követő hosszas elnyomatás szükségszerű következményeiből egész tár­gyilagossággal kimagyarázni bírjuk, mi nem igen vagyunk az által m­eglepetve, ha ezen ellenzék pártoskodó gerjedezéseiben néha még oly aknába is beleveti az üszköt, melynek föllobbanását később maga is meg­bánhatja, — de rendszerint elszomorít ben­nünket a többségnél észlelhető ama habo­zás és langymeleg magatartás, mely a küzdtért önbizalmatlan tétovázással mind­untalan föladja, s nem bír elég határozott­sággal mozgalmas, s eszközei megválasztá­sában épen nem difficzilis ellenfelének eré­lyes visszariasztására. Tisza indítványa kézzel foghatólag oda irányult, hogy a kormány, mely a közle­­kedési ügy körüli eljárására nézve már a budget-vita alkalmával a többség által evinkáltatott, — szép módjával ismét hát­ba fogassék, és pedig oly diversióval, mely ellen a védelem a dolog természeténél fog­va alig lehetséges. A háznak hatalmában állott volna a gyanusitgatás lidérczharczát távozott szembeszállással rögtön egyetlen ha­meghiusí­­tani , és mit tett ? — elhagyta a házszabá­lyok világos szokásai által biztosított leg­előnyösebb posiczióját, s visszavonult is­mét a védvonalakba, csak azért, hogy az ellenfél három napot sarczolhasson el újra az ország idejéből. Ily taktika mellett nehezen fog si­kerülni a konserváló újraalkotás nagy munkája. Ítélje meg most a deákpárt maga, ha szabad volt-e akár Mikó gróf, akár Hollán önigazolási sürgetései miatt, e gyümölcste­­len „rechtbabereinek“ szabad tért engedni, s ezzel a parlamentarismus elvének pre­­judikálni De hát az ellenzék magatartásáról mit mondjunk ? Simonyi úr­ai felváltva majd a jámbor majd a dühöngő Jágót kopirozta, még mit sem mondott ahoz mérve mit pártfeli fre­netikus lármájukkal, kéz és a rczjátékukkal nyilvánítottak. A szélsőbal tombolva, a ,,derékbaT" kár­örömmel kéjelgett azon élvezetben hogy végre van magyar miniszter és miniszte­­térium, melyet ,,mir nix dir nix“ defranda­­czióval szabad gyanúsítani. Ámde mit mond majd mindezekre az ország, ha hallani fogja, hogy heteken át miről beszélnek képviselői ott az ország há­zában? s a szegény föld népe, mely egysze­rű becsületességében vádat adat nélkül kép­zelni sem tud, mit fog gondolni, ha fülébe hat a könnyelműen elszórt gyanusitgatások mérge ? Nem fog-e mindent vakon elhinni s mindez nem rakodik-e majd szivére ki­­irthatlan bizalmatlanság és gyülölségké­­pen ? Aztán jól tenné ellenzékünk, ha min­den hasonló támadások alkalmával szövet­ségeseire, a „par excellence“ nemzetiségi képviselőkre is vetne egy-egy pillantást. Azon gúnymosoly, mely ilyenkor e fér­fiak ajkain játszik, végzetes — mert azon önbizalom visszfénye, hogy— az ö­v­é­k a j­ö­v­ő. Bűn lehet, sőt van a legegészségesebb társadalomban is. De a gyanusitás csakis ott lábra, hol a baj már nem helyszerü, kaphat nem határozott alakú — hanem mint általános senyv terjedt el az egész társadalmi or’ga­­nismusban. Ne iparkodjunk mi magunk konstatálni ezt, szilaj, de erős szenvedélyektől bévülő nemzetiségeink előtt. Azt a fajt, mely történeti missiója teljesítése közben korruptnak bizonyulna be, nem fogná követni sem szerb, sem tót, sem oláh. Az ily fajnak lehetett múltja, de nem lehetne jövője s az ilyen nemcsak hogy a hegemóniát nem igényelhetné, de még „primus inter pares“ sem lehetne a dur­vább, szegényebb, hanem romlatlanabb nép­társak egyetemében. = A központi bizottság ma délután tárgyalta a felsőháztól visszakerült két tövényjavaslatot, u. m. a) A bírák és bírósági hivatalnokok fele­lősségéről­­ és b) áthelyezéséről szóló törvény­­javaslatokat. A bizottság az első törvényjavaslatra nézve néhány styláris javítást kivéve a felsőház ál­tal ajánlott módosításokat elvetette. Kiemelendő ezek közül a 3 §-on tett azon módosítás, mel­lyel a felsőház a bírói felelősséget az esküdtszékre is ki akarta terjeszteni; továbbá az, mel­lyel a „va­gyoni“ felelősséget „kártérítési“ felelősséggel kí­vánta helyettesíteni. A második törvényjavaslaton (a bírák s bírói hivatalnokok áthelyezéséről) tett módosításokat ellenben elfogadta a központi bizott­ság. Ezek közül kiemelhetjük azon módosítást mely által a felsőház az (illető törvényszéki) elnöki ha­táskör épségben tartásának okáért a nyugdíjazási eljárásnál a törvényszéki ügyész előleges meghall­gatását mellőzni kívánja. Mindkét törvényjavaslatra előadónak Szögyényi Lászlót válasz­totta meg a közp. bizottság. I. évi folyam. Szerkesztési iroda: Lipótváros, főút, 7. sz. 2. emeleten.­­ E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő, s Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el.­­ Kiadó-hivatal: Kétsas­ utcza, 14. szám. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, u­ta­lás körü­li panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Az u­j kölcsön és a baloldali kör véleménye. A baloldal a pénzügyi bizottmányban kapott felvilágosítás után is megtartja ál­láspontját a „24 milliós törvényja­vaslattal“ szemben. És ez természetes; meglepő csak az lenne, ha akadt volna oly fölvilágosítás, mely kimozdítja helyéből. Azonban sietek kimondani, hogy ez alkalommal van a bal­oldali kör véleményének oly pontja, mely méltó arra a szívósságra, melyet a balol­dal kimondott vagy tán kiejtett szavainak védelmében tanúsít. Ez a szívósságra méltó pont az, mely­ben szükségesnek mondatik, hogy a főváros szabályozási terve törvény által állapíttas­­sék meg, s ne maradjon a városi közmun­kák tanácsának feladatul. Kik egy pár évtized óta figyelemmel kísérik Pestváros építési, közegészségi, szépítési, tisztasági ügyeinek intézését, két­ségen kívül igazoltnak találják a baloldal­nak ezt az előrelátását. A közmunkatanács fővárosi tagjainak összeállítása nem lesz egyéb mert az illetők még semmivel sorshúzásnál, sem tanú­sították azt az ízlést, azt az érzéket, mely ily tanács­ taigságra minősítene. Láttunk rajongást egy álló vizű csa­tornáért ; évenkéü­l látunk mutatványt oly levezető csatornaépitésb­ől, mely nem arra szolgál, hogy a szennyet levezesse, hanem, hogy az utczai árkok rostélyain mindenki­nek juttítson belőle; látjuk a tökéletes ér­zéketlenséget a por, sár és közutak iránt. Legközelebbről tanúi voltunk annak az éretlen ujjbuzásnak, melyet a város az épí­tendő kórház helye fölött folytat a kor­mán­nyal. Egy szóval a tények igazolják a bal­oldalt, midőn törvény által meg akarja ha­­tároztatni az építkezések tervét, hogy ne maradjon az egy oly testületre, melyről most még csak annyit tud, hogy tag­jainak egy része a főváros választottja lesz. Hanem ezzel el is van mondva minden, a­mit a baloldali kör véleményéből helye­selni lehet. A leglényegesebb pont, melyben „a czélba vett munkálatok biztos alapokra fektetett előszámítását „kívánja, mely nél­kül „teljes lehetetlennek“ tartja a kölcsönösszeg meghatározását, — véleményünk szerint alaposan nem igazol­ható. Biztosan várhatjuk, hogy e „teljes le­hetetlen“ után, következni fog a kölcsön megszava­zásának „lehetetlensége“ és végre nagy s hazafias szavak tűzijáté­ka mellett hivatkozás az alkotmányos­ságra. A baloldali hírlapok előleges csatáro­zásaiból vette a baloldali kör a len“ szót, kétségtelen, hogy a vita „lehetet­folya­mában átveszi a „lehetetlen“ indokolását is, mely szerint „alkotmányos testületnek csak azt a költséget lehet megszavaznia, mely előszámítással az utolsó krajczárig iga­zolva van.“ És így készen lehetünk rá, hogy a kölcsön vitában roszul alkalmazva elő­térbe lesz állítva az alkotmányosság. A baloldali kör emlékezni fog, hogy a vasutak és csatornák építésére fölvett köl­csön megszavazása nem volt lehetetlen, pe­dig a részletes terveket mai napig sem is­merjük. Ezen úgy nem válik lehetetlenné, nem veszít alkotmányos jelleméből e máso­­­dik kölcsön is azon a czímen, mert elkölté­se nincs részletezve. A képviselőháznak jogában áll, egyszer több, máskor kevesebb tervrészlet előter­jesztésétől tenni függővé a kölcsön megszava­zását. De azt nem mondhatja ki, hogy al­kotmányosan csak akkor lehet megszavazni egy kölcsönt, ha a részletek kimerítő pon­tossággal előterjesztnék. Mert ezzel nemcsak előbbi álláspontját tagadná meg, hanem legtöbb esetben a kölcsönt tenné lehetlen­­n­é. Vannak esetek, melyekben az előszavai­­tás a dolog természeténél fogva biztos nem lehet. Ilyenek részben azon munkálatok is, melyeket a most tervelt költségből szán­­dékszunk végrehajtani. A második, esetleg harmadik híd építésénél ismétlődhetik az elsőnél tapasztalt jelenet, mely szerint az előszámítás két akkora költséggel jön meg­hazudtolva. A lúd történetének kiválóbb pontjai kellő tájékozást nyújtanak a részletes előszámi­­tások érték­éről. Wodiáner hídépitésze Kennie 2.800.000 forintra, a Sina építésze Clark 3 millióra számitotta a lánczhidat. Clark kőbányák, a szlavóniai erdők m­egvizsgálta­­a­tása, a szállító eszközök, a munkaerő ta­nulmányozása után 3.550.000 forintra emel­te az előszám­ítást, s Sinának arra a kérdé­sére, hogy jól áll-e, hogy 4 milliónál nem kerül többe s 6 év alatt elkészü­l a híd, csak azon feltétel alatt adott igenlő fe­leletet ,h­a m­a­g­a­s vízállás s ke­mény telek nem zavarják a m­u­n­k­á­t. “ Tudjuk, hogy a lánczhid tiz év alatt épült fel, s két annyinál is többe került, mint először tervezve volt. Ily tapasztalat után a hidakra for­dítandó kölcsön megszavazását tehetjük-e a részletes előszámitástól függővé ? A dunaszabályozás és partépítés ugyan­azon tényezők befolyása alatt állván hason­lóan előre meg nem határozható összegbe fognak kerülni. A baloldali kör kérdésbe teszi továb­bá, hogy nem volna-e czélszerű három rész­ben venni fel a kölcsönt, úgy hiszem e te­kintetben a munk­álatok sorrendje van döntő befolyással. A költség nagy részét egyelőre a leve­zető csatorna és boulevard fogja nagyobb mértékben igénybe venni. A hídválságot most fogjuk-e lefizetni, vagy csak akkor,mi­dőn egy másik hid készen lesz — azt most még nem tudjuk. — A hidak s a többi vízművek építése évekbe fog kerülni s csak évek múlva fogják felemészteni a tervezett ös­szeget, így hát a feltétel, hogy a kölcsön há­rom szakaszban vétessék fel,czélszerűen helyet adhatna olyan feltételnek mely a szükséghez képest tenné folyóvá a kölcsönt s határozottan káros volna egy olyan törvény,m­ely a kölcsön folyóvá tételét határozott időhöz kötvén, az építkezésekben a kedvező alkalmak felhasz­nálását gyakran lehetetlenné tenné. ORSZÁGGYŰLÉS, Pest, márcz. 30-án. A képviselőház szorgalmasan dolgozik a budgetviták hátralékainak elintézésében. A mai ülés napirendjén a pénzügyi bizott­ságnak négy kisebb terjedelmű jelentése in­­téztetett el, az állami számvevőszék 80 ezer forintnyi előirányzatáról,­­Simainak az üt­és hídvámok megszüntetésére nézve beadott törvényjavaslatáról, azután Patrubány ja­vaslatáról a vegyműterem fölszerelésére nézve és végre Pest megye központi törvényszéki bírái fizetésének fölemeléséről. Az első há­rom tárgyra nézve egyszerűen a pénzügyi bizottság véleményei fogadtattak el; az utol­sónál azonban a bizottság ellenében Nyáry Pálnak az igazságügyminiszter által is tá­mogatott javaslata nyert többséget, mely szerint a belügyminiszter utasíttatik, hogy a törvényhatóságoknál az átruházási jog folytán történendő megtakarításból az illető bíráknak fizetési pótlékot adjon. Ezután a képviselőház által kiküldött­ bizottság jelentése következett az 1867. évi állambevételek és kiadások kimutatásáról és az 1868. évi zárszámadásról. Az ellen­zék részéről Abyczy Kálmán szólt; egy hos­­­szabb, az ellenzék által nagy örömmel fo­gadott, számításokkal támogatott beszédben bizonyította azt, hogy a bizottmány mun­­ká­lata sem törvényes alappal nem bírván, sem a ház határozatának meg nem felelvén, ennek alapján a pénzügyminiszternek a föl­­mentvény meg nem adható. Argumentáczió­­jának súlya azon már a bizottság kiküldé­se felett folyt vitánál elfoglalt álláspontjá­ban van, hogy a zárszámadás nem az 1868. hudgettörvény tételeire, hanem a főkönyve­­lési osztály által felállított rendszerre lé­vén alapítva, valóságos zárszámadásnak nem mondható. (Ihyczy beszéde s annak értel­mében beadott határozati javaslata ellené­ben Justh József védelmezte a bizottság je­lentését és egy azéval ellenkező határozati javaslatot nyújtott be, a mely a miniszté­riumnak a két évi kezelésre nézve a fölmen­tést megadván, a zárszámadást az 1868. decz. 2-iki képviselőházi határozat értelmé­ben még teljesítendő vizsgálat végett a fel­állítandó állami számvevőszékhez utasítja. Holnap még e tárgy felett fog a vita folyni. A képviselőház zárt ülésében a képvi­selők lakbérének emeléséről folyt az előle­ges tárgyalás. A zárt ülés természetesen elvonja magát a nyilvános kritika alól s azért sem lefolyását, sem a benne érvénye­sített érveket megróni nem akarjuk, csak a vitatott elvhez való csatlakozásunkat óhajt­juk kijelenteni. Mi a magunk részéről a képviselőket mentül jobban­­ kívánjuk díjaz­­tatni, még­pedig azért, hogy a megbízatás terhe a vidéken lakó szegényebb sorsú hi­vatottakra nézve se legyen elviselhetlen. A képviselőház ülése: I. A képviselőház mai nyilvános ülését zárt ülés előzte meg, melyben előleges tanácskozás alá vette a ház Szalay Sándor és társainak törvény­­javaslatát az 1848-ki 5. törvényczikk olyatén mó­dosítására, hogy a képviselők szállásdíja 400 frt­ról 800 frtra emeltessék. A nézetek nagyon meg­oszlottak, a zaj nagy volt, ha lehetséges, nagyobb mint a nyilvános ülésben szokott lenni. A kormány A „REFORM“ TÁRCZÁJA. Politik­ai pénzügyi rébusz a budapesti kölcsönről, vagy hogy is hívják? »némely Bu­dapest határában teendő közmunkákra fölveendő kölcsön­ről ?« Avagy »A főváros szépitéséről.« Vagyis a magyar­­országi kettős főfalu, Budapest várossá átalakításáról, s több e féle jámbor óhajtásokról. Elmélkedte Kákái Aranyos. A­mit más ember tud, azt én is tudom, még­pedig jobban. Ezen eszmével születik a magyar ember, abban növekedik, attól vezéreltetik egész életében, s azzal hal meg. . . természetesen bol­dogan. Nem látom át ennélfogva miért ne mond­jam el nézeteimet én is az országos budapesti köl­csönről s mindazon dolgokról, melyek annak ter­vével egybefüggnek. Apodicticus lévén, mint minden okos ember, röviden s határozottan mondom ki, hogy nekem az egész terv, úgy mint azt a kormány kidolgozta, nem tetszik. E nemtetszésem mellett pedig nem is szüksé­ges más indokot hoznom föl, mint azt, hogy, mert a kormány dolgozta ki. No de ha adatok kellenek azzal is szolgál­hatok. Simonyi Ernő legyek, ha nincsenek adataim­, még­pedig bőven és pedig nem kávéházból, nem az utczáról, hanem egy miniszteri bureauból sze­dettek. Mondhatnám, hogy nekem nem tetszik a terv, nem tetszik tulajdonkép annak czélja. De minthogy ezt még sem mondhatnám a­nélkül, hogy népsze­rűségemen, a­mely pedig nagy, csorbát ne ütnék, mert mi tagadás benne: a terv, a czél, a főváros emelése, szépítése népszerű, tehát csak a kivitel eszközeit, módozatát s egymásutánját támadom meg. On­ igen, én rajongok Budapest jövőjéért­ annál inkább, mert jelene miserabilis. Budapest le­gyen szép, nagy­ és dicső. De mi szükség, hogy azért az ország megadóztassék ? Budapest magától is nő, gyarapodik, szépül, drágul, s az országos képviselő, dac­ára szent hivatása oltárán teljes hazafias önfeláldozásának ma sem kap történő már 40 frton alól egy hónapos szobát, extra bejá­rással. Minap egy „skriblerrel“ akartam beszélni e tárgyról, de nem bírtam kapacitálni. Ez a „fan­taszta“ nem is elégli, mit az ország már­is áldozni készül Budapestért. Sőt tagadja, hogy áldozatot hoz, mert a kölcsönből csak oly munkálatok fog­nak végrehajtatni, melyek nem helybeli, h­anem or­szágos érdeküek. „Ah­i így szólt ő elragadtatva — van va­lami vonzó, csábító, vakító azon gondolatban, hogy Budapest pár évtized alatt hatszázezer magyar lakossal bíró főváros legyen. A­hol ily sok ember van együtt, ott sok a pénz, és a teremtő értelmiség roppant a verseny, munka és ipar terén. Ily fővá­ros hatalom. Ott van a szaktudósnak, a szép szel­lemnek, a művésznek iskolája, alkalma keresete, jutalma. Nemzeti létünknek ily központ nélkül nincs alapja, biztossága, nemzetiségünknek nincs erkölcsi súlya ,­­szellemi fejlődésünknek nincs tere, éltető égalja. Még eddig nomádok vagyunk. Élünk az igaz, mint a beduin a pusztákban, vagy az Eszkimó a jégtorla­­szok közt. Létezési viszonyaink ilyen kezdetleges szabadságával párhuzamos az organisáció hiánya. Itt fekszik annak megfejtése, miért oly nehéz nálunk az alkotás! „Mily erkölcsi súlyt gyakorol az államéletre népes, gazdag főváros, mutatja egy közel birodalom múltja. E polyglott ország-töredékeket mi tarta ös­­­sze ? mi tette lehetővé a gem­anizálást ? B­é­c­s. Bécsnek ressource-ai; nagy népessége, gazdagsága, élvezetessége. Szóljak Párisról ? Berlinről ? mely városok mindenike több erkölcsi nyomatékkal bir ezen államok újabb történetében a provincziák ös­­­szeségénél. Sőt az önkormányzat mintaországában Angliában — nem-e a fővárosban keresendők ma a túlsul­lyal bíró sociális politikai gazdászati ténye­zők ?“ Hogy egy újságíró eképen rajonghat egy nagy fővárosért, azt értem, mert ha Budapesten félmillió magyar lakik, akkor egy-egy könyvnek vagy hírlapnak annyi előfizetője fogna lenni hely­ben, mint van most az egész országban; s még há­rom annyi magyar lap állhatna fönn, mint a men­­nyi most tengődik ! No de nekem nem kell a nemzeti életnek ilyen centralisatiója, mely majd elnyeli a várme­gyéket, s m­egsemmisiti a municipalis életnek a nemzet anyagi , szellemi haladására gyakorolt mód nélkül lendítő, nemesítő hatását! Budapest n­e absorbeálja Kutyabagost, Thurocz Sz. Mártont, Új­vidéket s Balázsfalvát. Föntartja a magyar nemze­tiséget Debreczen városa. A vidéki kapacitások­­nak is tért kell hagyni. A tervezett munkálatok sorrendjével sem tudok megbarátkozni. Nem a dunaszabályozás, és a nivellírozás az első, mindenekelőtt két népszínházat kell építeni Budán és Pesten. Ezt kívánja a közvélemény is, tudniil­lik az, melyet nálunk közvéleménynek neveznek, mely nagy lármát üt a nemzeti színészet mellett is, de színházba csak akkor jár, ha ingyen­ jegyet kap. Azután nem boulevard kell az aradi utczába, ha­nem a nemzet méltóságához illő szobor Kossuth Lajosnak, és pedig az aradi utczában : örök emlé­kére azon nevezetes aradi napnak, melyen Kossuth Görgeire ruházta az ország­ kormányzói tisztet, azon egyetlen föltétel alatt hogy azt — Paskievitztől és Haynautól magának kivívja. A dunaszabályozás és kikötök építése külön­ben nem lesz gondolat, mert ha a kereskedelmi­ for­galom valami lendületet nem kap, bizony mahol­nap süthetjük meg a lisztet, melyet gőzmalmaink őrölnek, s ezek gőzkatlanát gőzmalom-részvények­kel süthetjük; s nem marad egyebünk mint az a gőz, melyet képzelődésünk vont józan eszünk körül és az a szédelgés, mely krónikus hazai kórrá fejlő­dött, s mint a járvány pusztít az iparvállalatok, a politikai s a társas élet terén. Hanem a­mi már a lánczhidat illeti, itt vilá­gos a hazaárulás. Lónyaynak 700 hidrészvénye van. Lónyainak 1000 hidrészvénye van, menyi hidrészvény mind Lónyay kezében van. Vala­ És most Lónyay a miniszter, Lónyaynak a hidtulajdo­­nosnak 660 ftot akar adni váltságdíj fejében. Ez első hazaárulás. De Lónyay a brdtulajdonos ezt is kevesli, s 750 ftot követel. Ez a dupla hazaárulás. Hazaárulás rádással. Zuspeis mit Auflag. No de akár Lónyay akár Sina , Rottsch­ild, vagy szegényebb emberek a részvényesek, az osztó igazság azt kívánja, hogy adja meg nekik az ország részvényeik nominális értékét, 525 ftot, nem bánom ezüstben, 660 ft és punctum. Mit? azt mered ellenvetni, hogy 15—18 év folytán alig kaptak a hídrészvényesek tőkéjüktől 3—47­|-t; sok család ezreket veszített a részvények értéksülyedése folytán és most, midőn alig egy pár éve h­ogy a bevételek szaporodtak, most bokotai­zultán vagy magyar szolgabíró módjára elvenni t­­ő­­lük a részvényt ? . . ez nem igazság . . . Nem látom át, hogy az miért ne volna igaz­ság ? Hát ha pénzüket Londonban vagy Hollandiá­ban helyezték volna el, kaptak volna e 2­37%-nál többet ? Azt mondod könyv beszélni nekem, s elvtár­saimnak mert se részvényünk, sem egyebünk nincs a mit tőlünk kisajátítani lehetne ! — Igen is ! Ne­kem s elvbarátaimnak semmink sincs , ezért is nem jönnek magán érdekeink az imádott l­onhaza szent­­séges szent érdekeivel soha összeütközésbe ; ezért vagyunk mi elfogulatlan tiszta kel­lő hazafiak ! Ar­­muth und Eselssinn! Hát aztán az a boulevard a város erdejébe szükséges vájjon. Majmolás az egész. Páris, Bécs utánzása. Budapest ma is szebb, mint akármelyiké ezeknek. Nincs se Pak­snak, se Bécsnek olyan Du­nája, olyan kilátása sem olyan­­ disznófeje. És menyi pénzbe fog az a dunaszabályozás kerülni ? Két vármegye valamenyi lelkes hazafia nem bírná azt hat hét alatt elfárblizni, ama városrészeket mindenesetre Azt mondod ,hogy föl kell tölteni, mert ott van a cholera, a Ii­mlő, a typhusz szóval minden járvány fészke.“ — Nagy baj is az, hisz úgy is csak zsidó lakik arra, meg német, hogy ves­szen ki, még a fajtája is. A­mi továbbá a kölcsönügyletet illeti : az a­mint Lónyay megkötni szándékozik, nagyon drága, s ennek oka az, hogy már ismét titokban szerző­dött külföldi pénzüzzérel, mintha a hazából nem telnék ki 24—30 millió. Uraim ez a nyilvánosság kora; s parlamentári­s kormánynak nem lehetnek titkai. Csődöt kell hirdetni, ezen s ezen föltételek alatt; például : a kölcsönöszveg 24—30 millió, a kölcsönkötvények 100 ftról szólnak, s teljes névér­tékig fizetettetnek be 100 fttal, még­pedig ezüst­­pénzben : az ország fizet 5“­o kamatot az alkotandó magyar nemzeti bank kényszer-forgalmi bankóival. Tekintve azt, hogy Magyarország miig rende­­zett állam, közigazgatása s törvénykezése mily pél­­dányszerü, ipara menyire fejlődött, államjövedelmei mily biztosok s budgetja aktiv; adóképessége, s kivált adófizetési kedve mily nagy: mindezt tekin­tetbe véve semmi kétség és csak a kormány kis­­lelkűsége kételkedhetett abban, hogy az egész vi­lág tőkepénzesei versenyezve fogják kínálni milliói­kat. No de Lónyay máskép akarta. Ő tudja mi­ért. Nem akarok gyanúsítani, de különös dolgokat beszélnek erről, kávéházakban, és az utczán. Re­­méllem, hogy a minisztérium azokat meg fogja hazudtolni. Ezzel tartozik a közvéleménynek. Igen fontos kérdés végre, hogy e közmunkák keresztülvitelét, millióit ki fogja az adózó nép véres verejtékének kezelni, hogy fogják beruházni ? E részben a fő szempont a munic­ipális jogok meg­óvása. Ebben az országban újabb időben úgy sem tanácskoznak eleget. Mindent absolutisticus módon végez a kormány. Minden hebehurgyán történik. Borzasztó mily vágtatva reformálunk s nyakra-főre haladunk. Az autonómia elsőbben is azt kívánja, hogy mielőtt e tervek az országgyűlés elé terjesztetnek, azok előbb a törvényhatóságokkal, különösen Bu­­da­ Pest tanácsaival közöltessenek. A tanács a kép­viselő-testület elé terjeszti ez ügyet. Ez kiadja a gazdasági bizottmánynak véleményes jelentéstétel végett. Ezen után körülbelül mához egy évre a tárgy ismét visszakerül a képviselő-testület elé. Ek­kor Simon Flórent azt indítványozza, hogy azt nép­­gyülések elé kell vinni megvitatás végett. Lipót városa népe kívánja a rakpartokat; Terézváros a boulevardot, Józsefváros Szentkirályival élén Reitter csatornáját követeli; Ferencz városa az alsó Dunán hidat kér. A képviselő-testület pedig csak azt óhajt­ja, hogy a kölcsönösszeg kezelése reá bizassék

Next