Reform, 1872. augusztus (4. évfolyam, 208-238. szám)

1872-08-08 / 215. szám

216. szám. Elnézetési föltételek: Vidékre postán vagy helyben há^shoBS hordva 20 frt—kr. Negyed évre 10 n — » Egy Hóra . Hirdetmények dija: 10-hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél . . 8 kr. A nyílttéri petitsor.............................................26 „ Bélyegdij külön..................................................30 . Egési évre • Fél évre . . 6 frt—kr. 1 . 80 . Előfizetési fölhívás a­­« „REFORM’ politikai és közgazdasági napilapra. Folyó évi aug.—deczemberre 8 frt 60 kr., aug.—­eptemberre 3 frt 60 kr., augusztusra 1 frt 80 kr. Mnden negyedéves uj elvazettaBoz Dickens „Barnaby Rudge“ czímű­ 3 kötetes kitűnő re­gényre, melynek ára különben 5 frt, igényt tarthat. I­MP* Az előfizetési összegek beküldésére leg­­czélszerűbb a postai utalványlapokat használni. A „REFORM” kiadóhivatala, Ráth Mór könyvkereskedésében Pesten, háznégyszög. A pesti népszínházra A „Reform“ szerkesztőségében eddigelé bejelentetett 5185 frt és 2 db. cs. kir. arany. Csütörtök, augusztus 8. 1872. REFORM Pest, augusztus 7. Francziaország belső helyzetéről akarunk szólni. A franczia kölcsön nagyszerű sikere első­sorban természetesen a nemzetgazda s a finanziák mivelőjének ad reflexióra anyagot; de tagadhatatlan tény, hogy e nagy sikernek politikai kihatásai is vannak, olyanok, melyek megérdemlik, hogy egy pillanatra hagyjuk el hazai közügyek mintegy fegyverszünetben nyugvó dolgait, és nézzünk át ama sokat há­nyatott országba, melynek immár évek óta ta­lán ez első, egészséges sikere. Francziaország maga s az egész külföld európaszerte most azon igen theoretikus szí­­nezetű kérdéssel foglalkozik, váljon a fényes eredmény az uj köztársaság győzelmi rovására irandó-e vagy sem. S e kérdés bármennyire theoretikusnak látszik, még­sem annyira az, hogy bővebb megvilágítást ne érdemeljen. Mert ha e kérdésre határozott végleges felelet volna adható, talán Francziaországnak és kormányformájának sorsa is el volna dönt­ve a jövő hosszú éveire. Hisz-e Európa egy franczia köztársaság­ban ? . . úgy vélekedünk, hogy azok, kik ob­jektíve tudják tekinteni a jelent, s a­kik az érzelmek csalékony részrehajlatlansága nélkül vizsgálják a múlt történeteit, alig hihetnek. Mert múltból és jelenből csak azon nagy ta­­nultságot tudtuk levonni, hogy Franczia­ország nem a politikai institucziók hona. Nem mintha­­ ez ország nélkülözné az írott jog, a szépen kiczirkalmazott rendszerek, a bölcsebbnél bölcsebb institucziók áldását. Ellenkezőleg. Az áldásból oly bőven jutott neki, hogy paragrafusoktól, jogoktól, s a kor­mányzati apparátus mindent átölelő szálaitól azt hinné az ember, hogy az egyéni inicziati­­vának parányi helye sem maradt. Pedig megfordítva áll. A paragrafusok arra valók, hogy újakkal pótoltassanak, az inflácziók arra, hogy szétrontassanak, hogy romjaik fölött azután valamely hatalmas genie, vagy ha szinte csak talentom merész alakja magasodjék ki. Az ancien régime megdőlése óta igy van ez mai napig. Talán egy kivételes epochát idézhetünk, midőn Francziaország legméltóbb és legszerencsésebb volt és midőn lelkes, bölcs, szabadságszerető férfiak megpróbálták az­ an­­tokrácziát csírájában kiirtani, s a nemzeti in­stitucziók uralmára szoktatni az országot. Az orleanista juste-milieu uralmának korát ért­jük. Ama hosszú, elég szép sikerrel megin­duló kísérletet a parlamenti kormán­nyal, melyet a februári forradalom megbuktatott. Thiers úr nem egy nyilatkozatában meg­­vallotta, és néha bizonyos republikánus oszien­­táczióval hirdeti, hogy ő szakított az orleanista kormán­nyal. És Thiers­urnak igaza van, ő azzal a%kép szakíthatott. Mert a mai Fran­­cziaországon minden köztársasági, arisztokrata, demokrata, szoczialista irányzatok és uralmak helyett mi csak egy uralmat látunk, s ez­ Thiers úrnak sok eszéllyel, meglehetős mér­séklettel, de kevés önzetlenséggel és korláto­zással kimagasló személyes uralma, autokrá­­cziája. Ha elfogulatlanok vagyunk, s a nevek és frázisok látszata által meg nem engedjük vesztegetni ítéletünket, be kell vallanunk, hogy ezt az uralmat, a jelenleg szereplő leghatalmasabb francziának uralmát erősítette meg e győzelem, a 3 milliárd kölcsön sikere. Thiers most a tehetség s erély súlyán kívül még e siker Brennus-kardját is vetheti a mér­legbe, melyen elleneinek serpenyője oly igen fölbillen. De a köztársaságnak Francziaországban oly ábrándos eszméje igen keveset nyert, s alig van kilátás, hogy e szeszélyes, állhatatlan nemzet annyi nagyszerű kísérlet után ha szinte egész Európa Darius-kincse kedvéért is meg­állapodjék a „Constitution Rivet“ törpe rend­szabályainál. A helyzet ura Mr. Thiers s nem a köz­társaság, de ha vizsgáljuk a mai Franczia­ország közállapotait és parlamentjének kon­­figuráczióját, azon tudatra kell ébrednünk, miszerint Thiers uralma, e konstatált tény még igen kevéssé kezeskedik a jövő alakulásáról. Mert Thiers igen jelentékeny eredményeket mutathat föl a nagy bukás utáni reorganizáczió művében, a külfölddel való negocziácziókban, s az állami rend erélyes föntartásában , de nem sikerült orvosolnia azon bajt, melynél fogva a szép Francziaország annyi viszály, meghasonlás, és forradalmi válság által mar­­c­angoltatik a múltban, a jelenben, s a kétes jövőben is; azon századok alatt elhintett nya­valyát, melyet a nagy forradalom hozott föl­­szinre, s a melyet a későbbi forradalmak s az utánuk következő régimék csak érleltek és chrónikussá tettek. E nyavalya : a czentra­­lizált Francziaország aránytalan hatalmi megosztása, melyben a tény­leges konzervatív többség a városok ural­kodó destruktiv szellemének kénytelen meg­hajolni, mert e többségnek politikai akczió­­képessége meg van törve, mig a kisebbség mozgékony és kezeiben tartja a politikai hatás legközvetlenebb eszközeit; továbbá az erő­szakos ellenforradalmak, melyeket e termé­szetellenes helyzet fölidéz. E nyavalyát Thiers se nem orvosolta, sem orvosolni meg nem próbálta, hanem hagyta úgy, a­mint találta, sőt nem keveset tart arra, hogy azt elmérgesítse. S így Francziaországra azon sajátságos és bizony nem kecsegtető tényt lehet konstatálni, hogy közügyeinek végleges megszilárdulása te­kintetében minden nagy, a század folyamában fölmerült külső hadi, diplomácziai, financziális sikere daczára ott áll ma, a­hol állott 1795- től, a forradalom lezajlásától fogva mostanáig, a provizórium állapotában, a forradalmak kü­szöbén az erőszakos reakcziók Damokles­­kardjával feje fölött. A helyzet 95 óta talán csak annyiban változott, hogy a politikai bo­nyodalmakat kezdik a szoczialista veszélyek tetézni. Az alkotmányi kérdéseket 1830 óta kez­dik kiszorítani a munka s a birtok nagy rész­teljes kérdései. S ez az úgynevezett konzervatív respubli­ka tett-e valamit ahhoz, hogy e viszály véget érjen, hogy a végzetes meghasonlások mag­vait kiirtsa? És mondható-e konszolidáltnak oly kor­mányforma, melynek nem sikerült, de a­mely meg sem kísérletté helyreállítani ama benső equilibriumot az állami és társadalmi alapté­nyezők között, mint kisértették annak idején az orleanisták, sőt valljuk be, némi sikerrel III. Napoleon? . . . Hanem azért a kölcsön fényes sikere után a Thiers-régime kérdésen kívül áll, a mig csak van annyi ereje az elnök urnak szó­székre lépni és hatalmas dialektikájának sú­lyával tönkre tenni vagy alávetni a franczia assemblée középszerű nagyságait. S addig természetesen: Vive la Répub­­lique! = Az úrbéri és irtványokról szóló tör­vények (1871. 53. és 54. tcz.) utolsó §§-ai tudva­levőleg az igazságügyi, belügyi és pénzügyminiszté­riumot bízták meg az említett törvények végrehajtá­sával, sőt határozottan kimondják, hogy a nevezett minisztériumok közmegegyezéssel bocsássák ki ama törvények életbeléptetésére vonatkozó utasításokat. Ezen utasítás, vagy utasítások annál szükségesebbek volnának, mivel — különösen, mi a váltságösszegek törlesztését illeti, ez csak állami közvetítés mellett történhetik — tulajdonképen teljesen végre sem hajt­hatók. Ezen törvények azonban már a jelen év elején kih­irdettettek, s így elvileg életbe léptek, de gya­korlatban nem vitethettek keresztül. A közönség, s különösen az érdeklett felek tehát kiváncsiak, vajjon a fölebb említett minisztériumok egyátalán szándé­­koznak-e, s mikor kibocsátani a várva várt utasításo­kat, melyek megfoghatlan okok miatt még mindeddig nem láttak napvilágot.­­ A törvényelőkészítő bizottság elé ed­dig terjesztett javaslatok hiteles jegyzéke a követ­kező : A telepitvényesekről szóló javaslat. A Ludo­­vica akadémia. A főváros rendezése. A földadó-katasz­ter. A múlt ülésszakról elmaradt vasutj­avaslatok. (Mint e sorozatból látszik, a választási törvényjavas­­lat nem terjesztetett elő a bizottságnak.) A szélsőbal eljárása a balközép ellen. A tasnádi kerület bukott balközépi követ jelöltje, Gu­­thy Benő panaszos kérvényt nyújtott be a királyi fő­ügyész Kozma Sándor úrhoz, melyben a képviselő­­választási elnök Fülöp György bűnös eljárása ellen a bűnügyi vizsgálat elrendelését kéri, s a középszol­noki kir. ügyészt kívánja utasittatni, hogy a vizsgála­tot éber figyelemmel vezesse, nehogy az a szélsőbali megyei tisztviselőség által meghiusittassék. A vádak, melyeket Guthy Benő ur a szélső­bal ellen emel, igen jellemzők, s a következőkben foglalhatók össze: Fülöp György választási elnök és Baranyay Gáspár alelnök a Rezsa-párti bizalmi férfiakkal együtt a választási jegyzőkönyv meg­hamisítá­sával vádoltatnak az által, hogy: 1) a jobbpárti jelölt Jasztr­abszky Emil visszalé­pését igtatták jegyzőkönyvbe, hogy igy az abszolút többség kikerüljön, holott pedig Jasztrabszky le A „REFORM”TÁRCZÁJA. A három leánytestvér krónikájának könyvei. — Musaeus meséjének fordítása. — III. k­ö­n­y­v. (Folytatás.) Csak a ledöntött tábla csörömpölésére ocsúdott föl a hölgy teljességgel dermeteg álmából s ekkor észrevevé a leventét is, a ki becsülettudó tisztességes ember módjára térdre borult volt előtte. De a mint ajka szóra mozgott, a hölgy hirtelen elfátyolozá igéző ábrázatát, s mód nélkül fölindulva imigy szóla: „Hordd el magad szemem elül, gyalázatos szörnyeteg! Lás­salak bár a legszebb ifjú alakjában, azért rá nem szeded se szemem, se szivem. Tudva van előtted, hogy miként érzek: hagyj meg tehát a dermeteg álomban, melybe beleigéztél.* — Hogy a hölgy félrebeszélt, Rajnáid anno legott megérté okát; ehhez képest vissza nem hökkent s imigy felelt a delnő szavaira: „Bájos kisasszony, kár haragudnia ! Nem én vagyok az a szörnyeteg, aki kegyedet itt fogva tartja; én Rajnáid gróf vagyok, más néven Csudafi; láthatja kegyelmed, hogy tönkre tettem a varázst, melynek kegyed igézettje volt.* — A kisasszony kisandított fátyla alól, és hogy az alabástromtáblát cserepeiben látta, menten csudálatra gerjedt a bátor tetten a kalan­dor iránt, az iQu megtetszett neki és szerelmesen né­zett reá. Nyájasan felemelé őt, odanyujtva neki puha kis kacsóját s így szólt: „Ha úgy van, nemes lovag, amint kigyelmed mondá, úgy fejezze be kigyelmed művét és szabadítson ki engem ebből a borzasztó po­kolból, hogy kedvem telhessék valahára a napfény­ben, hogyha nappal van, vagy pedig az éjbe borult mennybolt ezüstsugáros csillagseregében. Rajnáid lovag karon fogá a hölgyet, s vezette kifelé a hét dísztermen keresztül, melyeken át beju­tott volt ő maga. Kinyitá az ajtót, de künn egyp­­tomi sötétség volt, akkora, hogy kézzel lehetett markolni, akár a teremtés kezdetével, a midőn a világosság villanyos sugara még nem volt meg­­gyújtva. A gyertya mind kialudt, és a kristálycsa­­lárokból már nem áradt szét a magas kupola aljából az a szende fény a bazalt bolthajtásra. A nemes pár sokáig tapogatózott a sötétben, mire ki tudtak érni ebből a tömkelegből s egy formátlan sziklabarlang torkán rájuk derengett a napfény. Az igézet alól fel­mentett hölgy érze a szivviditó balzsam erejét, mit az életosztó természet rejt magában, s elandalodva éldelé a virágillatot, pjti langyos s zellő hímes virá­ngokról szállított feléje. Leült a lovaggal a fűbe, és a deli levente szerelemre lobbant irányában , mert a hölgy szép volt, akár a természet első remeke, mint az Ádám apánk oldalbordájából kikerült. De tán még jobban gyötörte egy másik szenvedély: a kíván­csiság az iránt, hogy kicsoda volt a kép a szép ösme­­retlen, és miként lett az erdőre varázsolva. Szemlesütve köré, hogy ezt beszélje el neki és a kisasszony ki­nyitá rózsa ajakát, s ekkép szóla: Nevem Hildegárd, Radbodnak a pomerán feje­delemnek vagyok leánya. Zornebock szerb fejedelem megkért atyámtól, de mivel ő undok óriás volt s po­gány, meg szörnyű varázsló hire volt, zsenge koro­mat ürügyül adva, atyám őt elutasitó kérésével; ezen a pogány annyir­a felbőszült, hogy haddal ment rá jó atyámra, elesté őt a csatában s kezére kerité minden tar­tományát. Én nagynénémhez Vobburg grófnéhoz mene­kültem, három bátyám meg, mind deli levente, akkor­tájt oda volt kalandra. Hollétem nem mar­adhatott titok­ban a varázsló előtt; mihelyest apám országát birtokába vette, az az ötlete támadt, hogy engem megszöktet, és a­mi bűbájjal rendelkezett, ezt meg is tehette kön­­­nyű szerrel. Nagybátyám a gróf nagy vadász volt; én vadászatra el szoktam őt kisérni, és udvara vala­mennyi lovagja szinte versenyzett egymással, hogy melyikök ad alám jobban fölszerszámozott paripát. Egyszer ismeretlen lovász tolakodott hozzám gyö­nyörű almás szürke hátán, megkére ura nevében, hogy,üljek föl a paripára s méltassam azt ménesem­re. Én tudakolom ura nevét, ő mentegetőzök, hogy azt majd csak akkor mondhatja meg, hogyha majd megpróbálom a lovat, s vadászatról megérve nyi­latkozom az iránt, vajjon nem vetem-e meg az aján­dékot. Nem volt módomban ezt az ajánlatot vissza­utasítani , de még máskülönben is a paripának oly gyönyörű volt a szerszáma, hogy megakadt rajta az udvar szeme. Arany és drágakő, és pompás hímvar­­rással pazarul volt behintve a csatára. Piros selyem kantár borult zablája fölé, a kengyelvasa meg szin­­aranyból volt, sűrűn kirakva rubinkővel. Lóra kap­tam, s a hivalkodás rávitt, hogy tetszelegtem önma­gamnak a csapatban. A nemes paripának oly délezeg kényelmes volt a járása, hogy patája alig ért a föld­höz. Fürgén szökellt át árkon-bokron, s a legbátrabb lovas sem tudta utolérni. Fehérszőrü szarvas akadt elejbem vadászat közben, becsalt maga után az erdőbe s elválaszta a vadászkisérettől. Nehogy eltévedjek, letettem a szarvasról s visszakészültem a vadászta­nyára , de a lé alattam nekierkölcsösödve fölágasko­dott, megrázá sörényét s egyre jobban megbokroso­dott. Szeliditeni iparkodtam, de nyomban reá rémü­lettel vettem észre, hogy az almás szürke alattam tollas szörnyeteggé változik; első lába szárn­nyá la­pult, nyaka elnyúlt, a fején széles csőr böködött ki­felé, s hosszú lábú griffmadár termett alattam. A szörnyeteg nekiiramodott, fölkapaszkodott a levegőbe s vitt sebesen be az erdőbe, s itt egy észerü vár érczkapuja előtt megállott velem. Még alig ocsúdtam föl első rémületemből, már újra környékezett az ájulás, hogy ráösmertem a lo­vászraj a ki reggel elejbém hozta volt az almás szür­két, és most tiszteletteljesen közeledett felém, hogy lesegitsen a nyeregből. Ijedtség s haragtól kárb­an, szóblan követém a kalauzt egy sor dísztermen ke­resztül, ünnepiesen felöltözött hölgyek társaságába, kik úrnőül fogadtak s parancsomat lesték. Mind azon voltak, hogy ki szolgál ki jobban, de nem akarta megmondani senki, hogy kinek hatalmában vagyok; én nekiadtam magam a szomorkodásnak, de csak­hamar fölrezzente belőle Zornebock, ki sárga bő­­bőrüle cigány alakjáéban hevert lábaimnál és szerel­memért esdekelt. Én úgy fogadtam, amint szivem sugallta, hogy fogadjam apám gyilkosát. A hóhér vad természetű volt, szenvedélye tombolva teszité keblét, könnyen fölingerült; én kétségbeesetten küzdöttem, dac­oltam dühével, s fölszólitam, teljesítse fenyegeté­sét, zúzza széjjel a palotát, engem meg temessen romja alá, de a szörnyeteg csakhamar elhagyott, határ­időt engedve a magam meggondolkozására. ITT. évi folyam. Szerkesztési iroda : nelT&roB, 3. m. X. udTav, I. «imalat«!!. E kp szellemi részét illető minden közlemény a Merkesitöséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kelektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: R&th Mór könyvkereskedésében, régi színháztér­en is. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körőli panaszok, hirdetmény) a kiadó-hivatalhoz intézendők, nem mondott. Ezt okmányilag bizonyítják a jobb­pártiak. 2) Oly nevek igtattattak a jegyzőkönyvbe mint Rázsé Lipótra szavazók, kik épen ellenkezőleg nem arra, de Guthyra szavaztak. Ezen esetek fölsoroltat­nak és okmányilag bizonyittatnak. 3) A meg nem jelentek helyett idegenek való­ságos csalási eljárással szavaztattak s ezek ilyen ha­mis szavazáson tetten kapattak s az elnöknek megje­lentettek és mégis a hamis szavazatok érvényben hagyattak. Több eset felhozatik és okmányilag bizo­­nyittatik. 4) Egyesek pénzért felfogadva távol levőkért hamisan Rázsóra szavaztak. Az adatok felhozatnak és bemutattatnak. 5) A választás be lett rekesztve, midőn még Guthy-párti szavazók jelentkeztek, de az elnök maga belediktálta a jegyzőkönyvbe, hogy szavazók többé nem jelentkezvén Rázsó képviselőnek megválasz­tatott. Ehhez nem kell kommentár. A vizsgálat ki fogja deríteni a szélsőbali igazságosságot.­­ A földművelés-, ipar- és kereskedelmi mi­nisztérium körrendelete a pusztító rovarok iránt. Több ízben előfordult azon eset, hogy a törvényható­ságok a területükön pusztítólag megjelent rovarokról tett jelentéseik kíséretében néhány mutatványpéldányt egyszerű dobozokban mutatták be, s így legtöbb esetben ezen rovarok oly romlott állapotban érkeztek meg, hogy azok meghatározása fölötte megneh­ezít­­tetett.­­ Ez okból figyelmeztetem a törvényhatóságot, hogy hasonló előfordulható esetben jövőre a területén netán jelentkező pusztító rovarokból néhány példányt ide bemutatandó, azokat könnyebb meghatározás végett, borszeszbe téve küldje föl, mint mely példá­nyok egyedül czélszerüek, hogy tudományos vizsgálat tárgyát képezzék vagy a gyűjtemények részére ki­­készittessenek. Pesten, 1872. augusztus hó 2. A mi­niszter megbízásából Reitz Frigyes, s. k., minisz­teri tanácsos. = A belügyminisztérium körrendelete a tüz­esetek följelentése és a tűzoltó szerek iránt. A múlt 1871. évben tapasztaltam, hogy az or­szág némely törvényhatósága többszöri sürgetés után is a tüzesetekről, nem különben a tűzoltószerek szá­ma­ és állapotáról készítendő évi főkimutatásokat vagy épen nem, vagy oly későn terjesztette föl, hogy azok a már bevégzett, és oly fontos statisztikai mun­kálatok rovataiba föl nem vétethettek. — Ennélfogva fölhívom a hatóságot, hogy az 1871. évben volt tüz­esetek, — nem különben a tüzoltószerek száma­ és állapotáról szóló, és az 1870. évi augusztus 24. 3339. R. szám alatt kelt rendeletemmel közölt minta sze­rint készített főkimutatást—■ mennyiben az időközben nem történt volna — f. évi szeptember 1-éig okvetle­nül terjeszsze föl. Budán 1872. évi julius 30-án a mi­niszter megbízásából Groisz__Gusztáv s. k., miniszteri tanácsos. _____ _ A kereskedelmi minisztérium műkö­déséről írja a „P. N.*: Szlávy miniszter szellemes, imponáló modora neki mind a kabinetben, mind a közvéleményben bizonyos kivételes állást biztosított s örömmel hallottuk, hogy a csend alatt minisztériuma a törvényalkotásban sem tétlen, hanem a legközelebbi országgyűlés elé sok kész és remélhetőleg jó javas­lattal fog föllépni. Ezek között a nevezetesebbek a bányaügy s a részvény­társulatokról szóló javaslatok. Tüzetes tanulmányozások történtek továbbá a konzu­­láris ügy, több kereskedelmi szerződés tárgyában, és a múlt évben megpendített, de azóta kevéssé szellőz­tetett ügy: az állami biztosítás kérdésében. A admi­­nisztrác­ió terén is sok történik, új postahivatalok ál­líttatnak, a távirdaügy minél czélszerűbb berendezé­sére törekszenek, s ha e minisztérium részéről egy újabb „öt év története” adatik ki, ehhez a most folyó év is sok érdekes adatot fog nyújtani. = Szerb lapszemle. A „Zasztavat aka­rom császár berlini találkozásának nem tulajdonít nagy fontosságot, egyszerű ünnepélyességnek veszi az egészet, mely még annyira sem érdekli őt, mint a belgrádi nagykorusítási ünnepély. Milan nagykorúvá történendő kinyilvánítása elé csak az esetben néz bi­zalommal, ha az ifjú fejedelemnek új kormánya a kül­­ügyekben ugyanazon irányban fog haladni, melyen a livádiai ut óta helytartói haladni kezdtek. Ha máskép történik, Milan nagykorusítását egy kissé elh­irtelen­­kedett dolognak veszi. A „N­á­r 0­d” dr. Mándits Tivadar kultusminisz­­teri osztálytanácsost védi a pesti s egyik újvidéki szerb lapnak támadásai ellen. Mándits nem kereste a kon­gresszusi jelöltséget, az újvidéki nemzeti párt jegy­zésébe is véletlenül — az ő tudta és beleegyezése nélkül — került a neve. Czikkíró nagy tisztelője Mán­­ditsnak, fényes tehetsége és tapasztaltsága előtt meg­hajol, mégsem tartja őt a magukénak, mert a múlt kongresszuson is a legégetőbb ügyekben a czentrum­­mal szavazott akkor, midőn a nemzetiek a balt támo­gatták. A „Národ” szívesen venné, ha Mándits is, dr. Sztopacskovics Sándor (belügyminiszteri osztálytaná­csos) is részt vehetnének a kongresszusban, mert a szer­b egyházi és iskolai ügyekben ők a legjártasabbak s legtapasztaltabbak, ám ma még a szerb ügyek nem úgy rendeznék, hogy ők a nemzeti párt által megh­ív­­hatók lennének. Horvát országgyűlés. [XIV. űléa.] — Saját tudósítónktól. — Zágráb, augusztus 5. Miután 18 nap alatt a különböző bizottságok a hozzájuk utasított munkálatokat szorgalmasan elvé­gezték, ma végre nyilvános ülés tartatott. A karzatok tömve voltak, a­mi természetes is, mert már régen nem volt ülés, s a fojtó melegség is alábbhagyott va­lamivel. A gyülésterem meglehetősen üres volt, s különösen a jobboldal padjai tátongtak. Jelen volt az ülésen Strossmayer püspök is, másodszor ez ülés­szak alatt­ láthatók voltak még: a mágnások közül Jelasics György gr. és Nugent Arthur gr. továbbá a főispánok fele. A kormány dr. Muhi­cs közoktatási osztályfőnök által volt képviselve. Az ülést Mazuranics elnök 10^2 órakor nyita meg, s az utolsó ülés jegyzőkönyvének fölolva­sása és hitelesitése után 66 különböző, s köztük több komikus tartalmú irat nyujtatott be. Legelőször is a kormány átirata olvastatott föl, melyben az ország­gyűlésnek elfogadás véget ajánlja a testi büntetés el­törléséről szóló törvényjavaslatot. A­­javaslatot a bi­zottsághoz utasíttatott. Továbbá benyújt a kormány egy törvényjavaslatot a sajtószabadságról, a sajtó­­ügyi perek tárgyalásáról és az esküdtszékek össze­­állitásáról, mely hasonlóan a bizottsághoz utasittatik. Verőcze megye egy Bars és Eszék közti vasút kiépí­tését kéri, a nemzetgazdászati bizottsághoz utasittatik. Verőcze megye továbbá oltalmat kér a h­atárőrvidéki erdők kiirtása és eladása ellen, s a mostan követett eljárást a kiegyezési törvény megsértésének tekinti. E kérvény a törvényt készítő bizottsághoz tétetik át. Zágráb közönsége 11 iratot intézett az országgyűlés­hez, s többek között kéri, hogy az országgyűlés leg­felsőbb helyen eszközölje ki, miszerint az utolsó 16 év alatt törvénytelenül elmaradt hadkötelesek magu­kat utólagosan is igazolják; továbbá, hogy a Zágráb­ban épített új házak 30 évre adómentesek legyenek; hogy a városnak megengedtessék tanítóit szabadon választhatni; hogy Zágráb városa a szálláspénzek első osztályába soroztassék; hogy a zágrábi reál-, a leány-, elemi iskolák és tanítóképezde országos költségből tartassanak föl; hogy a magyar országgyűlési képvi­selők oda működjenek, miszerint Zágrábban egy köz­­ponti pályaudvar építtessék; hogy az országgyűlés oda működjék, miszerint az egyetem, mint igen fon­tos intézet mielőbb megnyittassék. A kérvények ré­szint a kérvényt, részint a nemzetgazdászati bizott­sághoz tétetnek át. Kraljevica községe kéri, hogy mint önálló község szerveztessék. E kérvényt dr. Makanecz pártolja s a törvényt készítő bizottsághoz utasittatik. A zágrábi protentáns egyházi község se­gélyt kér, hogy lelkészét föntarthassa. A kérvényi bi­zottsághoz utasittatik. Ezután felolvastatik a kor­mány átirata, melyben az országgyűlésnek tudomásá­ra hozatik, hogy a felsége megengedte, miszerint a báni helyettes távolléte alatt P­r­i­c­a osztályfőnök ve­zesse a kormány összes teendőit. Tudomásul vé­tetik. Őrsiek Viktor gr. benyújtja mint virilista az országgyűlésre való iáni meghívást. Az igazoló bi­zottsághoz tétetik át. A gazdaság mikroskopikus élete. A gazdaságnak egy oldala van, mely eddig leg­kisebb figyelemre sem méltattatott, és ez a festő­i oldala. A történetnek van egy Macalay­, C­­y Treitschkeje, a természettudománynak egy Humboldt, egy Schleiden, a filológiának egy Müller, a jognak egy Thering, az orvostannak egy Kirebow, egy Hyrtlje, a nemzetgaz­daságban hiába keressük a tollat, mely nem annak praktikus és dhromatisztikus, hanem hogy úgy mond­juk aeszthetikai, leíró részével foglalkoznék. Min­denki ezen szó „gazdaság” mellett mindjárt bukott vagy bukó­félben lévő részvét-társulatokra, ravasz nemzeti bankigazgatóságra, pöffeszkedő börzianerekre, vasuti kalamitásokra, feles számban lévő nemzetgaz­dákra, talán még elégedetlen munkás tömegekre gon­dol és evvel kimértnek és kimerítettnek véli a gaz­daság nagy körét. Mintha híján volna a gazdaság olyan mozzanatoknak, olyan jeleneteknek, olyan pro­­czesszusoknak, melyek inkább a szépnek, a művésze­tinek, a költőinek fogalma alá esnek. Nem áll rendelkezésünkre Humboldt tolla, sem Ruysbach mesteri keze, nem Pouchet vagy Ehrenberg buvárló szeme: hanem: „es trügt Verstand und rech­ter Sinn Mit wenig Kunst sich selber vor. Vessünk tehát egy pillantást a gazdasági mikro­­kozmus vizsgálódási körére. A gazdaság azon egész életkort körülfogja, mely az emberi szükségleteken és azok kielégítésén alapul. A vad ember’, ki a patak szélén a halra, mint egyedüli táplálékára lesik, az anya, ki sötét éjjel könybe lá­badt szemekkel varr vagy köt, pihenés nélkül, hogy a mellén csüngő kis csecsemőnek éltető tápanyagot nyújthasson, a piontér, ki az amerikai őserdőben az emberiségi kultúra minden fokozatát maga átéli, a vándorlegény, ki munkát keresve faluról falura gyalogol, a hajós a messze tengeren, ki féltve látja a vihart közeledni és fájdalmasan emlékszik otthon lé­vő családjára, a földmivelő, ki örömittas arczczal át­karolja gyermekeit és nekik mindent igér, mi szép és jó, mert az nap áradozó aranysugarai jó terméssel kecsegtetik, a búvár, ki leereszkedik a tenger fene­kére és ottan a kis bíborkagylót és gyöngyöt keresi, egy idegen nagyszerű rejtélyes tenger világban, a kereskedő, ki megtört szívvel olvassa a bukást köny­veiből, a koldus, ki nélkülözésekkel küzd, a tolvaj, az orgyilkos, a szegény varróleány, ki az első forintot viszi a takarékpénztárba, nem képezik-e ugyanannyi költői típusait a gazdaságnak, ugyanannyi alanyait érdekeltségünknek, részvétünknek, érzelmeinknek; nem képeznek-e ugyanannyi csoportot,és úgy alkalma­sat arra, hogy a legmeghatóbb leírás tárgyai legye­nek, mint Sándor hódító seregei, mint Don Juan sy­­baritikus kalandorai, mint Fauszt küzdelmei. Child Harald világfájdalma, mint az Orinoko megrendítő zúgása dörgése, az amerikai őserdő túlgazdag vegetá­­cziója, mint a sz. Magdolna, vagy mint Jezaias alma vagy a canai menyegző ? jiliS mi azért, hogy a gazdaság ezen oldala parla­gon hever, hogy ezen nagyszerű gazdag kimerithetlen mikrokozmus alig sejtetik, egyenesen a gazdászokat vá­doljuk. Eddig mindent tettek, írtak, szóltak, vitattak, de senkinek nem jutott eszébe figyelemmel észlelni vizs­gálni mindent, nagyot és kicsinyt, jelentékenyt és je­lentéktelent, mindent eltekintve gyarló emberi mérté­künktől. Így történt aztán, hogy a nemzetgazdaság már azon veszélynek van kitéve, hogy közhel­lyé fajuljon el, mert nem táplálta­tik és gazdagíttatik a kis patakokból és erekből, melyek mint fris forrás minden egyes gazdasági alanyban erednek, mert nem veszi föl azon csillogó gyöngyöket, melyeket a min­dennapi élet szünetlenül duzzadó folyama magával hord. Nem találkozott senki, ki a gazdasági monado­­kat akarta volna megismerni, ki a nagyot a ki­csinyben keresné. Ponchet évekig vizsgálta a fecskék fészkeit, Calame a zivatarban elment a hegyre, hogy vizsgálja, milyen színekben töri a kő az eső víz­­cseppet, hol van a gazda, a­ki saját terén ilyen spe­­cziális vizsgálódásokra átadta volna magát? Vagy az eszményi ethos, mely a gazdaság főrugója, nem-e olyan finom mikroskópikus valami mint a természet akár­milyen jelenete, melynek szubsztrátuma mindig külső jelentkező tárgy, anyag ? Akár­melyik oldalról tekintsük, nincsen iga­zolva az, hogy a gazdaságban mindig csak a makro­­kozmust és a mellett csak a spekulácziót tekintsük. A legkisebb élet és jelenetei, legyenek vidámak és szomorúak, de egyaránt tanulságosak. És valamint a természettudomány csak úgy tudta a tömegeket át­hatni, hogy leszállott a spekuláczió merev sziklájáról, lebocsátkozott a valósághoz azt vizsgálta és a vizsgál­takat melegen előadta, úgy a nemzetgazdaság csak akkor válik majd népszerű tudomán­nyá, és csak akkor üli győzelmeit, ha majd közeledik az élet sok­oldalú alakzataihoz, vizsgálja annak érdekes és válto­zatos mozgalmait, ha majd azáltal, hogy az életet megérti, megérthetőbbé is válik. Ez meggyőződé­sünk, ez erős hitünk, és ha nem is érezzük magunkat elég erősnek azt bebizonyítani, de mutatványt meg is akarunk szolgáltatni a gazdasági élet mikrokoz­­musából. Asmodi levette a házakról a tetőket és így en­gedett beletekinteni az élet nagy végzetes regényébe. Gondolatban mi is tehetjük, és tán érdektelenebb volna azon világ, melyet mi találunk ? A házi élet, a csa­ládi ör­öm és bú, a siker és a bukás, a szerencse és a szerencsétlenség, az ünnep és hétköznap nem húzó­dik mindezen keresztül a gazdasági tether zörgése? a jó vagy rész nevelés, a szorgalom vagy hanyagság, a remény és a kétségbeesés nem hangzik mindezeken keresztül azon zöng, melyet mi gazdaságnak neve­zünk? Nem lesz-e abból egészen más ember, ki képes szellemi tehetségeit minden oldalról kiképezni, nem más az, ki már gyenge korában kényszerítve van minden ne­­velést nélkülöz­ve a mindennapi kenyér keserű keresetéért avagy tekintsük mindazok sorát, kik a föl- és lemenő osztálymozgalomban akár­mily esemény által letaszit­­tatnak, mint az árvák és özvegyekét, szerencsétlen­ségbe esetteket, vagy azokat, a­kik egyszerre a gaz­dagság körébe felvitetnek; mily különbözően fejlődik azon gyermek jelleme, kinek atyja hivatalnok, avagy kereskedő, ki földesúr vagy munkás, ki városban vagy falun nevelkedik ? milyen lesz az élet ott, hol a kultúra előrehaladottabb, ott hol hátramaradt, hol az éghajlat mérsékelt, hideg vagy forró ? Milyen kü­lönböző az élet annak eredménye és proc­essausa, va-

Next