Reform, 1848. április-augusztus (1. évfolyam, 1-31. szám)
1848-06-01 / 17. szám
— 132 — gyöznetetlen — a mi pártunk az elnyomva volt emberiségnek pártja!.. Ennyit ama sötétség’ fiainak a Budapesti Híradóban, és társaiknak Hevesben, Miskolczon és egyébütt. A horatügy. II. A magyar minisztérium közzé tette a királyi kéziratokat, melyek a horvátországi ügyekben kiadattak. Megtette azokhoz képest rendeleteit is. Várjon várt-e és vár-e óhajtott sükert azoktól? Erősen meg vagyok győződve, hogy vár. Mert a tiszta lélek, tiszta akarat , tisztát hisz másokban is. De kétlem, hogy e jóhiszeműsége alapját soká megtartsa. A bán, mint tudjuk, a királyi kézirat’ vétele után is tett olyakat, mik annak egyenes utasításával ellenkeznek. Zágráb megye’ magyarérzésü tisztikarát hivatalától elmozdította ; a rögtönitélő székeket meg nem szüntette ; a magyar minisztériumot, tudtunkra, el nem ismerte. A lázongó ilírek meg akarák égetni nádorunk s királyi helytartónk’ rendreintő leveleit. Egyedül a bán’ kívánatéra állottak el e gyalázatos merénylői. De hogy a máglya, melyet azoknak gyujtanak, hiába ne fogott legyen lángot: ő fensége és minisztereink’ képét hamvaszták el azoknál! A bán ezt ablakából nézte! A király’ sajátkezű parancsával kezében, a bán nem tesz lépéseket a karloviczi, újvidéki lázongási mozgalmak’ megszüntetésére; sőt a dolgok’ folyamából világosan látható, miképp, ha talán nem is nyíltan, de kéz alatt bizonyosan még szítja, növeszti azokat. Vájjon öntejéből teszi-e ezeket? Alig vakmerösködnék! Van mindig horgonya, melybe kapaszkodik. S e horgony’ feje Bécsben, egyik foga pedig az ő kezében. A szellemi erő Bécsből jön ; az anyagi katonái’ töltéseiben rejlik. Ne higyük : mivel Bécsben martius óta felelős miniszterek vannak, a régi iskola tanai már egészen feledvék. Ne higyük : mivel a magyar legújabban alkotott törvényeiben is szeplőtlenül megőrző s ritka erénynyel tanúsító őseitől öröklött színietlen hűségét a koronás királyhoz, ennek idegen tanácsadói bizalmas szemekkel néznek át a felszabadult gyarmatra. Őket az ég nagy vaksággal látogatta meg. És az ilírek? Ah ők még vakabbak! Ha igaz, hogy készeknek nyilatkoztak nálunk a régi gyarmati rendszert fegyverrel is visszaállítni , nem tudják, mit mondanak; ha teendik, nem tudják, mit cselekesznek. De ha ők ezt tenni akarják, a mint hogy jelen állásuk és mozgalmaik eléggé tanúsítják, a mit teendőnk mi, ez emberietlen szándék, e gyalázatos merény’ meghiúsítására ? e honárulás’ megtorlására? Királyunk saját kezével írta alá a törvényeket, melyek hazánkat elvégre gyarmati állásából kiszabadították; minden hű magyarnak szent kötelessége hódolni e törvényeknek. Ki ellenük zászlót emel: hon- és királyáruló ! Védni e törvényeket, védni utóló zsepvéréig, tiszte minden hü polgárnak, ki a magyar korona alatt él. S a magyar fajnak és azoknak , kik hűségben a magyar haza és koronához vele rokonok, kettős kötelessége megtorlani a lázadási bűnt. Vége a kölcsönös capacitatiónak, vége a sima szavaknak ! Ne higyetek a budai német lap’ állításának, mely hirdeti , hogy a bán hódolatát jelenté a magyar minisztériumnak ! Altatás akar lenni e hír, hogy mi nem készülvén hadra, több idejük legyen az Híreknek magok’ fölfegyverzésére. Ha Jelachich’ hivatalos levelét olvassátok, ne higyetek neki! Ő elárulta a hazát — hitet nem érdemel! Föl ne hagyjatok a hadkészületekkel! Én nem vagyok isírfaló, de tudom, ismerem, érzem, mily gálád faj az. Nem fog szűnni bajt szerezni a magyarnak, mig magul egy marad főn. .. És tudjátok-e, mi van kötve Horvátország’ elszakadásához ? Egész Dalmácia vesztesége! .. Ne kopár színéit sajnáljuk, ne szűk, de élénk városait e szegény tengerparti országnak. A jeles hajósnépet, melyet sziklás partjai növelnek, Dalmátia mindig sok költségébe került az osztrák kormánynak, mert megrakta jól fizetett hivatalnokival. Nekünk nem válnék terhünkre községrendszeri igazgatásunk mellett, de ha költségbe kerülne is , dúsan kamatozna hajózásra és küzdésekre edzett matrózaiban. Mert mint önálló nemzet csak nem akarunk talán tenger nélkül maradni ? s tengerünket csak nem akarnék haderő nélkül hagyni ? Minden örökre veszve lesz, ha a lázongó Hire két, míg lehet, a törvény tiszteletére amúgy magyarosan meg nem tanítjuk. Dalmátia, mai kiterjedésében, még élénken emlékezik a magyar koronára. A hozzá tartozó szigetek 1836ban még kegyelettel emlékeztek ős királyiakra, kiknek kiváltsági okleveleit az osztrák kormány már akkor Zárába, onnan Bécsbe szállíttata. Ők nem ismerik Horvátországot. Nekik a magyar korona — vagy Velencze lesz védfrigyesük. Az osztrák birodalmi alkotmányba Dalmátiát befoglalva olvastuk. Tett-e a magyar minisztérium óvást e törvényinkbe ütköző intézkedés ellen? S tett-e lépést arra, hogy a dalmaták rokonszenvét a magyar koronának biztosítsa ? Most pedig már arról kellene gondoskodnunk, hogy valósággal miénk legyen. De ez had nélkül már nem megyen! Köztünk van hadminiszterünk. Hű magyar és harczedzett férfiú. Ő megteendi a teendőket. Keze már szabad. Tudja, hogy háború benn az országban, háború közöttünk, s ilyen állapotban mire van szükség. Horvátország és Dalmátia veszni indul! Itt tenni kell, tenni rögtön ! Talán még nem késő? talán pár hét, talán néhány nap múlva — már késő lesz! A tíz millió, mit a nemzet a fiumei vasútra szavazott, ha különben megszerezhető, ily körülmények közt más útra is fordítható — arra, mely Horvátországon át, ha kell fegyverrel is, Dalmátiába vezessen. Vajha a várpillanat készületlenül ne találjon bennünket. •