Reform, 1994. május-augusztus (7. évfolyam, 18-34. szám)

1994-08-26 / 34. szám

reform Gyilkos kerestetik A 60 éves férfi a vele azo­nos neműek társaságát kereste. Feltehetően azzal is tisztában volt, hogy az efféle kapcsolatok járnak némi kockázattal. Főleg, ha alkalmi partnereket keres, és fogad budapesti lakásában. De valamiért mégis ezt a formáját vá­lasztotta párkapcsolatai kialakításának M. Gábor. Az egri illetőségű úr egyébként nem volt akár­ki. Titulusa úgy szólt: elnök-vezérigazgató. A gyöngyösi Thur Húsipari Rt.-t vezette, irányította az utóbbi években. Hóna­pok óta betegállományban volt, az év elején súlyos szívműtéten esett át. Hogy már jobban érezte magát, visszatért életked­ve is. Vesztére. Feltehetően vasárnap ismerkedett meg azzal a 20-25 év körüli fiatalem­berrel, aki - vélhetően anyagi meggondolásból - hajlandó volt óbudai, Csó­nakház u. 6. szám alatti lakásába „felmenni”. Hogy a történet miként folytatódott, arra egye­lőre csak a rendőrségi jegyzőkönyvek adhatnak hiteles, ámde hiányos vá­laszt. Ezek szerint a gra­fikán látható fiatalember a házigazdát együttlét közben kegyetlen módon agyonverte, majd a lakást átkutatta, és félmillió fo­rint készpénzzel, vala­mint az M. Gábor által használt BMW 316-os tí­pusú kocsi kulcsával el­menekült. A rendőrök országos kö­rözést adtak ki a gyilkos­ra és az ellopott BMW gép­kocsira szólóan. Az utóbbi esetében a keresés siker­rel járt: a Madách téren egy sétáló idős hölgy felfe­dezte a parkoló autót a te­levízióban bemutatott rendszám alapján. A gyilkossággal alapo­san gyanúsítható ifjú azonban még bújkál. Ta­lán az itt bemutatott rajz is segít abban, hogy ne sokáig. Akinek ismerős ez az arc, jelentkezzen a rendőrségen - ezt kérik az ügyet vizsgálók. K. L. Gy. BŰNÜGY K. O. lett a vége az autós üldözésnek Szakadt Daciával érkező román turisták halásztak előszeretettel a hazai za­varosban. Sorra keresték fel az ország általuk neve­zetesnek tartott vidékeit. Hogy miért, arra az aláb­biak adnak választ. „Vendégeink” először Budapest I. kerületét lá­togatták meg, ahol egy holland rendszámú For­­dot törtek fel, s elvittek belőle egy videokamerát. A jól végzett munka után leugrottak egy kicsit a Balatonra és Hévíz kör­nyékére. Egy német tu­rista lakókocsija bánta ottjártukat. De nem vol­tak válogatósak az eny­­veskezűek, elvittek min­den mozgatható értéket: műholdas vevőantennát, fényképezőgépet, valu­tát. A gyorsan jött pénz - ahogy szokás - hamar el is ment. A környékbeli diszkókban aznap este két kézzel szórták az ez­reseket. Aztán ismét Bu­dapest volt az úticél, mert reggelre már üres volt a Keletről érkező turisták zsebe. Az M7-es autópá­lya melletti üdülőövezet tanúsítja, hogy arra is jártak: itt is betörtek egy víkendházba, és elvitték az ott talált készpénzt és szabadidőruhát. Egy budai villa nyitott ablakán át színes tévét, videomagnót, karórákat, bőrdzsekiket s egy rádió­­telefont zsákmányoltak következő akciójukban. Ekkor rájöttek, hogy a Dácia nem is olyan jó au­tó, ezért a lopott értékek néhányának árán vettek egy 1200-es Ladát. Átpa­kolták az összegyűlt szer­zeményt és irány a piac! Ekkor azonban a kelen­földi rendőrök megállí­tották őket ellenőrzés cél­jából. Az üzleti finomsá­gokra érzéketlen zsaruk tudni szerették volna, honnan származik az áru. A románok nem vet­ték tréfára a dolgot. A gázra lépve elmenekül­tek, és az üldöző rendőr­autót - ha meg akarta őket előzni - mindig le­szorították az útról. Majd dobozokat, sőt egy színes tévét dobtak a kéklámpás kocsi elé, így ment ez mintegy 10—15 percen ke­resztül a Fehérvári és Nagytétényi út között, míg a macska-egér játsz­mának végére egy bal ka­nyar pontot nem tett. A mintegy 120 kilométeres sebességgel száguldó ro­mánok ezt már nem vol­tak képesek abszolválni. A felborult Ladából ugyan sértetlenül pat­tantak ki, és rögtön futás­ra fogták a dolgot, de ez csak egyiküknek sike­rült. A másik kettőt markos rendőrök knock outolták. S. L. IsOOcslány A pénzhez jutás nem éppen törvényes formája, a rablás került előtérbe bűnözőéknél ezen a hétvégén. Szerencsére ezek a próbálkozások nem jártak komolyabb következményekkel, azaz nem követeltek áldozatokat, bár az alkal­mazott „módszerek” magukban hordták ennek lehetőségeit. Mint annál az esetnél, amelyek a VI. ker. Podmaniczky utcai autósboltban kö­vettek el fényes nappal. Egy férfi az üzletbe lépve fegyvert rántott, és lelövéssel fenyegette meg az eladót, T. Krisztinát, majd ezután „nagystílűen” 800 forint átadására kényszerí­tette és láncát letépve elmenekült az üzletből. Pisztollyal A fenti eset után alig két órával egy kerülettel arrébb, az Erzsébet krt. 21. szám alatt lévő Ob­sitos Military Shop-ba látogatott - persze nem vásárlási szándékkal - két fegyveres férfi. Az ott dolgozó két nőt pisztollyal és késsel fenye­gették meg, és kétezer forint átadására kény­szerítették. Valószínűleg kevesellték a rablott forintokat, mert szorgalmas pakolásba kezd­tek. Sikerült is mintegy 100 ezer forint érték­ben műszaki cikkeket el­vinniük a boltból. Reggeli attak Az elegáns XII. kerület még elegánsabb részén, a városmajori parkban három férfi követte el azt a rablótámadást, melynek szenvedő alanya T. V. 26 éves román állampolgár volt. A seges­vári illetőségű fiatalembert a kora reggeli órákban támadták meg. Gázspray-vel szembe­fújták, majd a védekezésre képtelen áldozatot agyba-főbe verték. Ötszáz német márkája és ötezer forintja bánja a román férfinak a regge­li attakot. Anyagyilkos Nem a rablási szándék, hanem az indulatok motiválták azt az esetet, mely a Győr megyei Cirákon történt csütörtökön a késő esti órák­ban. A 28 éves B. Ferenc előzetes szóváltás után egy kenyérszeletelő késsel szíven szúrta 51 éves édesanyját, majd ezután egy zsebkés­sel szívtájékon szúrta saját magát. A nő a hely­színen meghalt, míg gyilkosa könnyebb sérülé­seket szenvedett. 39 07-es ügyek

Next