Reform, 1998. április-június (11. évfolyam, 14-26. szám)
1998-05-26 / 21. szám
■ ■■■■■■■■■■■■■■■ ŐSI NAGYASSZONYOK Kujávi Endre a trónjáról való döntés idején bécsi fogságban szorongott. Két kalandra kész, bátor és fortélyos esztergomi szerzetes szöktette ki álruhában, dunai gályára csempészték. Ladomér érsek emberei voltak. A gyepűnél országnagyok várták érkezését, együtt siettek Budára, majd Fehérvárra. A Szent István-i koronát 1290. július 13-án tették a fejére. Fernéna ősszel tartott Budára lobogós kíséretével, a jól karbantartott ősi hadi és kereskedelmi úton, a Visztula, San, Hernád völgyében. A lánykérő tárgyalásvezető Tivadar, fehérvári prépost volt. Együtt jöttek ezután Magyarországra kocsikkal, málhás mázsaszekerekkel lóháton napi négy mérföldes, harminc-harmincöt kilométeres haladással. Közöttük fegyveres védő lovagok, könnyen nyargaló felderítők. Szeptember közepén a király is elésietett a Felvidékre, főpapok és világi méltóságok kíséretében. 1290 októberében Benedek veszprémi püspök koronázta meg, Ladomér kente fel a szent olajjal. A püspök emelt és rezgő hangon, latinul deklamálta a királynékat intő, szikár, de sugárzó liturgikus szöveget: Vedd az ország koronáját és tudd meg, hogy társa vagy az országnak. Adj a népnek mindig megfelelő tanácsot, és minél magasabbra emelkedsz, annál jobban szeresd és őrizd meg a szerénységet. A fiatalok a fehérvári esküvő után a Bakony-hajlat útján lovagoltak a királynék szomszédos városába, hogy a veszprémi palotában együtt töltsenek valamennyi időt. Korábban futólag sem találkoztak. Zajos vigalmak nem háborgatták meghittségüket. Veszprém sok papja, szerzetese, apácája a város hétköznapjait is felügyelte. A hegyfokot uraló királynéi palota lábánál a településnek falusi arca volt. Nemcsak bármelyik itáliai városnak, de Budának, Esztergomnak, sőt Pozsonynak sem léphetett nyomába. Alig különbözött az ország nagyobb falvaitól. A várhegyet ritkán beépített szántó és legelő vette körbe, a földművelő, állattartó, jobbágytelkes köznemes, a hajdani királynéi, egyházi várjobbágyok utódainak házaival, rabszolgák szállásaival, kereskedők épületeivel. Jellemzően még a piacnál, tehát ,a legvárosiasabb központban is háromnégy holdas nagy telkekre rakták épületeiket a családok. A városnak ez a kinézete lehangolta az urbánus királyt, legalábbis mélyen felgondolkodtatta. Fennénának kedvére való volt a lengyelességhez hasonlító falusi hangulat, benne az otthonosság érzetét keltette. Ölét felszabadultan kínálta tíz évvel idősebb, rendkívül gálánsan viselkedő koronás férjének. Október végén rendhagyó módon öltözött fehér zúzmarába a bakonyi város és tája. Az asszonykát nem zavarta, ennél csontfagyottabb időjáráshoz volt szokva. Másrészt magával hozta a hímzett bőröket, az északi asszonyok legdivatosabb prémes bundáit. Endrét Ladomér érsek sürgette Budára. Nyugtalan felelősségérzet feszült a királyban, aki éppen csak köszönő viszonyban volt az országgal: nem tudta róla a legfontosabbakat, a valós valóság részleteit. Imazsámolyán az ószövetségi Salamon király szavaival kérte az Istentől, adjon neki engedelmes szívet, hogy kormányozni tudja a népet, különbséget tehessen a jó és a rossz között. Alig több, mint egyhónapos királysága után, szeptember elején főpapi, bárói, köznemesi országos gyűlést hívott össze Óbudára. Érdekes, sőt erélyes, országjavító szándékú dekrétumot bocsátott ki legtisztességesebb híve, Ladomér érsek tanácsára. A rendelkezés számba vette az egyházi és nemesi követeléseket, kihirdette a kívánt jogokat, de tel j es leh e tő sé güket , összekötötte a taptartalmú bárók megrendszabályozásával, elszámoltatásával, jogosan, törvényesen jutottak-ebirtokaikhoz. Viszont a végrehajtást valósággal gúzsba kötötte az abszurd helyzet, a főhatalomban éppen az érintett nagyurak ültek. Részvételük nélkül egyszerűen működésképtelen volt a kormányzat. Két évtizedes anarchia züllöttsége zuhant vállaira. Az óbudai gyűlés után sietve írt levelet régi ismerősének, III. Alfonz aragóniai királynak. Ezt az urat az adakozó szellemesség a „liberális" ragadványnévvel ajándékozta meg, természetesen jócskán utólag. A szabad királybuktatás jogáig elmerészkedő saragosai országgyűlési döntés elismeréséért. Endre inkább bizonytalankodó panaszlóként írta: „régóta pusztít viszály és borzalmas széthúzás” Magyarországon. És az ország abban reménykedik, hogy „a mi trónra lépésünk és megkoronáztatásunk békére, megegyezésre fog rávenni mindenkit, félretéve az ál-I Feména magával hozta az északi asszonyok legdivatosabb hímzett, prémes bundáit. Elöl, a nyitott széleket s az alját is végig arany zsinórral, sújtással és nagy ezüst gombokkal díszítették. Az ujj vállban nyitott, a kar kidugására szolgál az egyik oldalon. Széles sapka aranyszövetből, atlaszból, bíbor damasztból, lati ellenségeskedést, megszüntetve a széthúzást és az indulatokat, megadva mindenkinek, ahogy illik, a szabadságot." Ezt a fogalmazást egy naiv elképzelés szarkasztikus bírálatának lehet tekinteni inkább, mintsem józan programnak. Bár az is lehet, hogy Endre még mindig nem tudta, hol és hogyan, kikkel kezdje a rendezést. Fernéna még kevésbé értette a helyzetet, amibe belecsöppent, bár sok tekintetben hasonlított hazája zűrös állapotához.. Soltész István Feriéna(88 133 reform FÜGGETLEN POLITIKAI HETILAP