Református Szemle, 1981 (74. évfolyam, 1-6. szám)
1981 / 1. szám
A szavazatok megszámlálása azt jelentette, hogy „Moldova fejedelmének kiáltották ki Alexandru Ioan Cuzát, aki nyomban le is tette — a fejedelmi — esküt“. A fejedelemmé választott Cuzát a kortársak „az egyesülés urának” (domnul unirii) nevezték. Ő a nemzeti egységet és a román társadalmi életnek új szakaszba való lépését jelképezte, ami valóban be is következett 7 évi uralkodásának a reformjai nyomán, s mindenek előtt az 1864-es földreformmal, ezzel a döntő lépéssel a modern Románia kialakulási menetében (Era Socialistă 1974/2. 36.). Cuza a népből való férfiú volt, aki később felemelt fővel ment a török szultán palotájába. Amikor pedig látogatásokat tett, nem ott szállt meg, ahol szállást készített neki az iszprávnik — jelentette ki egy megkérdezett paraszt —, és nem oda ment,, ahová összegyűltek a bojárok, hanem kocsijából leszállva, arra tartott, amerre látta a parasztokat nagyobb számban, s velük elbeszélgetett gondjaikról (Era Socialistă 1974/2. 37.). Az előjelek nyomában következtek a még nagyobb jelentőségű események. A nagy horderejű nemzeti történés napja 1859. január 24, amikor Havasalföldön is megtartották a fejedelemválasztó gyűlést. A képviselők tudatában voltak kivételes felelősségüknek, és tisztán látták, hogy milyen következményekkel jár bármilyen irányú magatartásuk. Ez a felelősség és tisztánlátás magyarázza, hogy az egybegyűlt képviselők „64 szavazattal“ tettek bizonyságot hazafiúi döntésükről, amidőn Alexandru I. Cuzát választották meg, nagy lelkesedéssel, fejedelmüknek. Az események pragmatikus sorrendjéhez igazodva, látni kell, hogy a kettős választásra miképpen reagáltak az érdekelt hatalmasságok. Ebben a tekintetben köztudomású, hogy „az Ausztria által támogatott Török Porta a kettős választást úgy szemlélte, mint a Párizsi Konvenció előírásainak a megszegését“. Ennélfogva nem ismerte azt el sem Törökországé sem Ausztria. „A Porta igényelte egy nemzetközi konferencia sürgős egybehívását és a párizsi konvenció megsértésének a megbüntetését.“ Costache Negri konstantinápolyi megbízott tájékoztatást küldött Cuzának a nyugtalanító török csapatösszevonásokról és mozdulatokról. Cuza számított az Erdély irányából várható osztrák beavatkozásra is. A két szóban forgó tényező szem előtt tartásával, azaz számolva egy esetleges katonai beavatkozással, mozgósítást rendelt el 1859 áprilisában mind Munténia, mind Moldova területén. Ez a katonai lépés nem maradt hatás és eredmény nélkül. Ugyanis a török félretette a fegyveres beavatkozás tervét, s Ausztria a Franciaországtól elszenvedett vereség folytán nem gondolhatott a közbelépésre. Ebben az eseményszabta előnyös helyzetben következett el 1859. augusztus 26 — szeptember 7 között a Párizsi Nemzetközi Konferencia utolsó ülése, amelynek rendjén mind a Török Porta, mind Ausztria kénytelen volt tudomásul venni és elismerni a történelmi jelentőségű egyesülést. A létrejött és megszilárdított uniót következetes bátorsággal és politikai okossággal építette ki a Cuza nevével fémjelzett román kormányzat. Már 1859-ben központosították Bukarestben az országos adminisztrációt, s megszervezték a mindkét országrészre egyaránt érvényes katonai államvezetést. A további lépések menetében következett (1860-ban) a pénznem, azaz a lej kurzusának az egységesítése és a közös hadügyminisztérium felállítása. A Cuza politikai érettségére jellemző, hogy elővigyázatos magatart