Reformátusok Lapja, 1998 (42. évfolyam, 1-43. szám)
1998-01-04 / 1. szám
1998. január 4. I fomfilm « Túrmezei Erzsébet: MÉGIS Milyen sokat kellene hinnem, s mily keveset hiszek. Mily keveset kellene vinnem, s mennyi terhet viszek. Egyedül Rá kellene néznem, s magamra tévedek. Ragyog a cél, viharban, részben, s hányszor eltévedek. Mégis... elcsüggedjek, megállják? Miért csüggedjek el? Hisz oly keveset hiszek még, s már az is fölemel. Mint minden én nyomorúságom, nagyobb a kegyelem. Ebben hiszek, s szemem bűnbánón megint ráemelem. Kis hitet, hogy megerősítsen, míg többről többre nő, s egész a célig elsegítsen: hatalmas Isten. Anyanyelvünk védelmében Van, ahol anyanyelvünk már szakrális, templomi nyelvvé vált Erdély néhány falvában - így például a régi Alsó-Fehér megyei Borbándon -, az istentisztelet még ezen folyik, de a valamikor 451 magyarból már csak hárman értik, beszélik. S Borbánd nem az egyetlen ilyen helység - hangzott el a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának (Anyanyelvi Konferencia) tanácskozásán, Budapesten, 1997. december 3-4-én, ahol a nemzeti kisebbségek nyelvi jogait vitatták meg. Elhangzott az értekezleten, hogy a sokszor, sokat idézett Szent István-i intelem az idegenek iránti türelemről nem a leghatásosabb s legszerencsésebb példa, mivel éppen a soknemzetiségű Szent István-i állam omlott össze - ami természetesen nem ment föl senkit a XX. és XXI. században a nemzetiségi türelem gyakorlásától. A tanácskozáson jelen voltak a szomszédos országok magyar közösségeinek képviselői - most már hét szomszédunk van s közülük négy, sőt öt új állam; ezek azonban annyiban hasonlítanak, hogy valamikor a Magyar Királyság részei voltak -, ami lehetne összehozó, összekötő kapocs is. A kétnapos tanácskozás célja a legégetőbb sebek föltárása és jogorvoslás volt, a megoldási módok keresése, s ehhez bíztató példa Wales, Skócia - részben már meg is valósult - autonómiai törekvése, Dél-Tirol helyzete s a kialakuló gazdasági régiók, amelyekben minden fél érdekelve van a másik nyelvének megtanulásában és tiszteletében. Itt vetődik föl a magyarországi tömegtájékoztatás felelőssége. Az első nap záróműsora, egy kerekasztal-beszélgetés éppen a médiumok szerepéről szólt. A Kossuth-adó mindenütt fogható a Kárpát-medencében: szavát mértékadónak tekintik, bár nem mindig áll a pontosság és nyelvhelyesség - különösen a hanglejtés, hangsúlyozás - dolgában hivatása magaslatán. Az erdélyi új magánadók - pl. Kézdivásárhelyen - a nyelvjárásiasság leküzdésével bajlódnak, pedig éppen ez visz színt, zamatot a köznyelvbe. (Néha nagy felüdülés Magyarországon is hallgatni a temesvári adó magyar műsorát.) Külön is kiemelték többen az egyházak felbecsülhetetlen szerepét a nyelvmegőrzésben: nem véletlenül hangzott el 1995-ben a drámai felhívás éppen a debreceni Nagytemplomban a határon túli magyarság és a magyar nyelv végveszedelméről. Ahhoz azonban, hogy be is tölthessék hivatásukat, szükséges az egyházi iskolák és az elvett egyházi javak mielőbbi visszajuttatása. A templom és az iskola mellé korunkban harmadikként fölzárkózik a elektronikus sajtó is a kisebbségi magyarság védelmében. 1992-ben Esztergomban, az Anyanyelvi Konferencia előző ülésén központi kérdés volt a határon túli magyar egyetemek sorsa; akkor még szó volt egy angol nyelvű kolozsvári egyetem létesítéséről is. E sorok írója már akkor kifejtette - s javaslata határozatba is foglaltatott -, hogy minden határon túli egyetemnél fontosabb a Kárpát-medencét besugárzó műholdas TV-adás mielőbbi megindítása. S a következő évben ez már meg is valósult. A Duna TV hatalmas, s egyre növekvő népszerűsége valóban egyetemet, egyetemeket, színházakat, templomokat pótolhat. Az anyaország felelőssége is többször szóba került; az erdélyi s a felvidéki, valamint délvidéki tanárképzést a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem kezdettől szívügyének tekintette. De van éppen elég gond, tennivaló, a hazai anyaországi - magyar nyelv körül is, pl. küzdelem az angol nyelvi elözönlés ellen. Csak nehogy szakrális nyelvvé váljék saját országunkban is anyanyelvünk! Igaz, a nyelvi kerekasztal vezetője - a Károli Egyetemnek is tanára - a borbánéi példára azzal válaszolt, hogy a szakrális nyelvek megmaradnak, s fel is támaszthatók - mint a héber nyelv esete is bizonyítja. Jobb volna azonban, ha a magyar Magyarországon s szerte a Kárpátmedencében megmaradna élő - de szent, szakrális - nyelvnek, úgy, ahogy azt a költő megfogalmazta - áttéve felszólító módba: „Szentség gyanánt, hogy befogadja éked, / Őrző oltárrá váljék a kebel”. Szilágyi Ferenc Kegyelemtől kegyelemig ISiksxoli£otos Sx.iiInt )liii£tl.írni „Azt érzem kivételesnek - kegyelemnek ha valami nagyon kerekre sikerül az életemben” - mondja Szabó Magda, s múltba merengően ekként összegzi életpályáját: „Kegyelemtől kegyelemig.” A kislányt, aki hajdan az Isten „homlokát” kereste, hogy előtte verset mondhasson; az „Új Holdasokhoz” tartozó lelkes, fiatal költőt; a Freskó, Az őz, Pilátus, Régimódi történet, Az ajtó és még sok más könyv íróját - akinek Abigél című regénye megfilmesítését követően egy ország köszönt így, Isten áldásával; az írót, aki Vörösmarty Szép Ilonka című versét olvasva rádöbbent - mint vallja - a „lepke logikájára” - egész életén át Pál apostol szavai kísérték-kísérik: „Mert nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” A könyörülő Isten döntött, születése pillanatában is...Valóban, hiszen emberileg semmi lehetőség nem volt arra, hogy életben maradjak. Egy hadikórházban születtem, anyám gyermekágyi lázban szenvedett, az orvos ide-oda szaladgált a szülő asszonyok és a haldokló katonák között... Apám azzal hozott haza a kórházból, hogy bizonytalan volt, megmaradok-e vagy sem?! S nem azt kérte, hogy Uram, tartsd meg, hanem így imádkozott: Uram, döntsd el, mit akarsz! Én kértem tőled, a továbbiakban leteszem a kezedbe a döntést. Ha akarod, neveld fel. Ha nem akarod, ahogy az áldásodat elfogadtam, elfogadom a csapást is... A páli igével esküdtek édesanyámék, ezzel kereszteltek, s ezt kaptam a konfirmációm alkalmával is. Milyen élményként őrzi a konfirmációt, a hit - ilyen értelemben - első megváltásának alkalmát? - Velem mindig történik valami különös. Amikor például a konfirmációra került sor, nagyon beteg voltam, be volt kötve a fülem. Nem is nagyon hallottam a kérdéseket, szinte támolyogtam az úr asztalánál... Amikor hazamentem, mondtam édesapámnak, hogy a konfirmáció nagyon homályos bennem, de emlékszem, hogy - áldásként - én is kaptam egy igét. Mi volt az? - kérdeztem. És Pál apostolt idézte édesapám, amiről az imént beszéltünk. Megértettem Isten üzenetét. Ha Isten üzen, akkor mindig megtalálja a módját. Pál megfogalmazta, tiéd az üzenet, ezt fogod élni - mondta édesapám.- Hogyan élte ezt meg a későbbiek folyamán, íróként? - Amint említettem is, az én életemben különös események történnek. Olykor fontos dolgok múlnak azon, hogy például elindulok egy bizonyos irányba, s egyszer csak váratlan akadályba ütközöm, nem tudok továbbmenni. Isten mutat egy másik irányt, hogy merre kell mennem. Ez olyankor is megtörténik, amikor írok, s valamilyen irányba indítom el a színdarabot, a cselekményt és a szereplő - akit én hoztam létre - nem tud arrafelé menni, amerre gondoltam. Isten üzen, gondolj ki mást! így alakult az írói pályám is, hiszen tudományos területen akartam maradni, latin szakos tanárnak szántak a professzoraim is. Meg akartam újítani az oktatási rendszert, hogy a gyermek is vágyjon arra, hogy tanuljon... Mindenképpen azt akartam, hogy gyerekek között teljék az életem. De nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut... Még csak az irányok kijelölése sem az enyém. Ha munka közben nem érzem magam mögött az Istent, ha nem érzem, hogy engedi, hogy átalakuljak például Csokonai Vitéz Mihállyá, vagy valakivé, aki Vörösmarty útját újra felméri, akkor abból a munkából nem lesz semmi, illetve egy teljesen sikertelen, zavaros dolog. Ha nem érzem azt, hogy Isten a „hátam mögött van”, akkor ugyanolyan korrekt mondatokat fogok írni, mint bárki a hajdani osztályomból, hiszen a debreceni Református Leányintézetben mindenkit megtanítottak arra, ami megtanulható. Amit nekem Isten kegyelmi ajándékul adott, azt nem lehet megtanulni. Amit az emberek ihletnek hívnak, azt az én világomban úgy hívják: Isten. Ha Debrecen felől fúj a szél, akkor Szabó Magda boldog - így fogalmazott egyszer Szobotka Tibor, a férje. Nem véletlenül, hiszen a gyökerek a „kálvinista Rómába” vezetnek. A maga korában különös volt - a szó legnemesebb értelmében - az a család, ahová Szabó Magda született. Ősei apai ágon református prédikátorok, az édesanyja pedig Jablonczai lány volt - Jablonczai János neve ott található a gályarabok oszlopán... Esténként - mese helyett - igaz történeteket kapott a szüleitől, s hitről, hűségről, szeretetről latinul társalogtak... - Nem lehet egy gyermeknek anélkül felnőnie, hogy ne gondolkozzék el a származásán. Én mindent a családomból s Debrecenből hoztam magammal. Az egy különös ajándék volt, hogy otthon latinul beszélgettünk, így nagyon fiatalon, nagy lelkesedéssel - de bizonytalan teológiai ismerettel - eredetiben olvastam Kálvintól az Institutiót. Akkor még nem sejtettem, hogy egyszer majd főgondnoka leszek a tiszántúli egyházkerületnek. Prédikátor őseim köteleznek is, s a Jablonczai nevet látva a gályarabok oszlopán, bizony az ember elgondolkodik, hogy milyen könnyen elkerülhette volna a sorsát és milyen nagy feladatot hajtott végre azáltal, hogy nem így történt... A kérdés az, hogy mi az a múlt, amibe kapaszkodhatsz, s tiszta-e az a múlt?! Úgy kell tudatában lenni annak, hogy református vagyok, hogy amikor igazolni kell, akkor a veszedelemben is helyt tudjak állni. 1942-14-ig Hódmezővásárhelyen voltam tanár, s amint az Abigélben is megírtam, ’44-ben előbb fejeződött be a tanév. Hazarohantam Debrecenbe. Édesapám azt mondta, itt nem történhet velünk semmi más, csak ami az Isten rendelése. Én valóban kaptam kapaszkodót a szüleimtől, s hitet és szeretetet, ami nélkül nem érdemes élni. A Kiálts, város! című darabom - melyet a közelmúltban a felvidéki Komáromban is bemutattak - Debrecennek a válságos korszakáról szól, de éppen annak egyfajta megközelítése, hogy mit jelent - pontosan ilyen helyzetben - reformátusnak lenni. S mit jelent ma reformátusnak, keresztyénnek lenni Szabó Magda számára? - A hívő ember „egy emelettel” följebb tud gondolkodni, mint bárki más. A hit kapaszkodót jelent az élet útvesztőiben. Hittel lehet elfogadni, hogy a világ változik, fejlődik s minden azért történik, hogy Isten dicsőségét szolgálja. Lehet élni hit nélkül is, csak nem érdemes. Hittel tekintek a jövőbe is, s kérem Istent, annyi időt adjon még nekem, hogy megírhassam azt, amit csak én írhatok meg... Szinte az egész elmúlt esztendő ünnepléssel telt. Mi volt a legszebb születésnapi ajándék? - Valaki azt írta rólam, hogy az elmúlt évtizedekben egy betűt sem vettem át az ellenséges ideológiából. A születésnapi sorozat egyik öröme számomra az, hogy egyetlen betűt, egyetlen mondatot sem kell megbánnom. Mindent vállalhatok, amit megírtam... Nagy Lenke (Fotó: Barcza János)