Reformátusok Lapja, 2003 (47. évfolyam, 1-52. szám)
2003-01-05 / 1. szám
?. Iformátumm Elmélkedés 2003. január 5 1 ■ Az öngyöt a keresztyének között meglehetősen gyakori jelenség. Jellemzői: az ember mindig önmagában keres és (persze) talál hibát, bűntudatot érez akkor is, amikor nem (ő) követett el rosszat, nem tud megbocsátani magának. Legtöbbször Isten bűnbocsátó szavát sem hiszi el igazán, - gondolván - hogy az valaki másnak szól. Ha el is hiszi olykor, hamarosan mégis visszatér a jól begyakorolt bűntudat és bűnbánat világába. Gyökössy Endre szavaival: „visszalopja bűneit az Istentől", és tovább kesereg. Mi okozza ezt a szélsőségesen téves lelki magatartást? A túlzottan magas mérce, sőt teljesíthetetlen követelmény? A „legyetek szentek,feddhetetlenek, tökéletesek stb.” intései? Szám■ Új talán dörgedelmes, Isten haragjával fenyegető prédikáció hangzott (hangzik) el ezeknek a textusoknak az alapján. A .. Bibliában tagadhatatlanul benne vannak ezek az Igék, mennyiségileg talán több is, mint a kegyelemről szólók. Kérdés azonban, hogy ez az, az üzenet, amiért Jézus Krisztus eljött a világra, vagy az Élet Igéi és az örömhír? Az egyházak évszázados tanításai: „az ember képtelensége a jóra", s „mindenestől kárhozatra méltó", a képtelenségig és lelki megbetegedésig sulykolt bűnbánat öröklődött a keresztyén családokban. Hát kicsoda szent? Ki feddhetetlen? Erkölcsi értelemben egy emberre sem mondható. Miért ezt hangsúlyozzuk a Biblia gazdag mondanivalójából? Az apostolok nem ezt hagyományozták ránk, hanem az örömhírt: Isten mindenestől elfogadja és szereti teremtményét az embert. Ennek a következménye, hogy hálából ezért a kegyelemért igyekszik szent lenni, azaz (a szent jelentése: elkülönített) az Isten számára odaszánni önmagát! Igyekszik nem a rosszat, hanem a jót követni, azt, amire Jézus tanít. Az előbbiekkel szemben nemrégiben megjelent az egyik napilapban Buda Béla pszichiáter írása a következő címmel: „Az elfelejtett bűntudat". Ebben arról elmélkedik a szerző, hogy a mai ember súlyos fogyatékossága, hogy elfelejtette vagy meg sem tanulta, ki sem alakult benne a bűnérzékenység. Azért van annyi bűnözés, sőt a legfrissebb adatok alapján egyre fiatalabb korban elkövetett bűn, mert a pillanatnyi ösztönök, indulatok irányítják az embert. A felbukkanó igényei kielégítésére törekszik - nincs tudatában annak, hogy amit tesz, másnak fájdalmat okoz, vagy méltóságában alázza meg, mivel a saját méltóságával sincs tisztában. Nem tudja mi az emberség, miért jó a jó, s mi a helytelen, káros, egyszóval: bűn. Ezt a szót, magát is kleriká-ilis maradványként az emberek az egyházak világába utalták, mely intézmények amúgy is elavultak, mert mindent, ami az embernek jól esik, tiltanak. Az elszabadult világban ma már semmi sem tilos, a szabadság jelszava alatt öszszemosódik a jó, a kevésbé jó és a rossz. Pedig eredetileg a „libertas" latin szó, amely szabadságot jelent, az ember egyik legfontosabb szükséglete, lehetősége, sőt Istentől kapott ajándéka, hogy választhasson jó és rossz között. A liberalizmus pedig a történelemben fontos szerepet játszó irányzat volt. A feudalizmus ellen a polgárságnak a szabadságjogokért alkotmányos úton küzdő politikai mozgalma. Mára azonban eltorzult ez a fogalom: a szabadelvűség minden kötöttségtől mentes életvitelt jelent, azt teszem, ami nekem jó. A bizonytalanság légkörét adja az embereknek. Már nem lehet tudni, hogy mi a döntés és a választás tétje. A felelősséggel társult szabadság helyett laza és sunyi szabadosság uralkodott el: nincs érték, más, mint a pénz, siker, népszerűség, mindegy milyen áron vagy úton szerezzük meg. Negatív példaképeket kapnak (TV nézők) milliók, akik belemennek abba, " hogy mások (gyarló) magánéletét figyeljék naponta - addig sem kell a saját problémáikkal foglalkozni. „O tempora, o f mores!" „Micsoda idők! Micsoda erkölcs csök!" Régen is volt romlottság. Semmi új nincs a nap alatt? De van: az információs technika eszközei. Ma a lakásunkba, a családi életünkbe kúszik be mindez, és nangyobb erővel fertőzi gondolkozásunkat. Védekeznünk kell, és gyermekeinket is védeni kell e szabadosság ellen. A két szélsőség között vannak, akikben még működik az egészséges lelkiismeret, amit Isten a jó felismerésére teremtett a szívünkbe! Legyenek ők példák a jóra! Lehetőség ! Olvasandó: Máté 13,6-9. ígéreteinkben nem egyszer megjelenik a fenti idézet. Sokszor ígéretet kapunk ilyan határidővel. Ó, de milyen jó lenne, ha tudnánk tartani a határidőt! Sajnos, sokszor ez lehetetlen nekünk. De Jézus példázatban mondott szavában nincs okunk kételkedni. A Vincellér (Jézus) kéri a szőlősgazdát (Isten), hogy ne vágja ki a terméketlen fügefát „még ebben az évben”. A vincellér ígéri, körül fogja ásni és megtrágyázni, „hátha terem jövőre, ha pedig nem, akkor vágd ki.” A szőlő és benne a fügefa jó kezekben van. A szőlősgazda, Isten tulajdonában lévő, sőt az Ő tulajdonába adott életünkről van szó. Mégis hiányzik róla, belőle valami, mint a fügefáról a gyümölcs. Nem valami múló tünetről van szó. Isten évekig vár - a példázat szerint három évet - és évről-évre hiányzik a gyümölcs. Azonban a hiány egyszer végzetessé válik. Erről beszél Jézus a megelőző versekben. Nem elég, hogy jó helyed van, nem elég, hogy az életed pompázik, mint a terméketlen fügefáé, nem elég, hogy elmondhatod: „Nem a magamé, hanem az én hűséges Megváltómnak a tulajdona vagyok...” A példázaton át Ő Maga kérdezi: Mit adtál másnak? Mit készítettél és adtál oda Uradnak? Ezek után a példázat meglepő fordulata következik: A fügefa megpecsételődött sorsa nem megy végbe, kap egy év haladékot, és a vincellértől különleges elbánást: körülássa és megtrágyázza. Vagyis Közbenjárónk, Urunk Krisztusunk révén - jogosan elveszített helyünk - életünk megmarad, sőt élvezhetjük az ő különlegesen gondos bánásmódját. Itt meg kell jegyezzük, hogy Izrael népe nem egy évet, hanem éveket, sőt évtizedeket kapott, míg azután valóban elveszítette mind a helyét, mind országát, mérhetetlen szenvedések után sokan az életüket is. Nehogy elfeledjük Isten Krisztusban tapasztalt gondviselő kegyelme nyomán a példázatban feltett kérdést: Mit adunk Neki és másoknak gyümölcsként? Befejezésül meg kell kérdeznünk nem magunkat, hanem Isten Igéjét: Mi hát a gyümölcs? Itt egyetlen mérce lehetséges: Maga Krisztus. Amit ő tett vagy mondott. Próbáljunk egyetlen szempont szerint a példázaton végigmenni. Jogos-e, igazságos-e, hogy a szőlősgazda három év után - nem találván egyetlen alkalommal sem gyümölcsöt a fügefán - úgy határoz, hogy azt kivágatja? Jogos is, igazságos is - hangozhat válaszunk. Ám a vincellér, megváltó Urunk nem a jogosság, nem az igazságosság szerint bánik a fügefával! Sőt türelmét megtetézi fáradságos gondoskodásával. Íme: a gyümölcs termésre Egy új esztendőt kezdtünk el. Lehetőséget kaptunk arra, hogy gyümölcsöt teremjünk. Ehhez kérjük Urunk segítségét. Abból indulhatunk el, hogy élünk, Isten meghagyta életünket. Pedig mennyien mentek el közülünk a minden élők útján. Még arra sem hivatkozhatunk, hogy mi jobbak vagyunk, mint ők. Az viszont a kegyelem jele, hogy ha eddig nem termettük igazán a megbánás gyümölcsét, akkor Isten lehetőséget ad számunkra, hogy a Krisztus ereje által több gyümölcsöt teremtünk. Igaz az, hogy Krisztus a gyümölcs. De ha Krisztushoz tartozunk, akkor a magunk életében is fel kell mutatni a megbánás gyümölcsét. Az igében két szót találunk az idő kifejezésére. Az egyik az idő folyamatát jelenti és a görög bibliánk „chronos”-nak mondja. (Ebből a szóból jön a jól ismert „kronológia”). Ezen belül beszélünk a „chairos”-ról, ami alkalmat jelent. Lezártunk egy évet, kezdünk egy újat, s ebben az újban Isten ad számunkra alkalmat a szolgálatra és gyümölcstermésre. Bárcsak felismernénk az Istenről készített alkalmakat, hogy Isten dicsőségére teremthessünk jó gyümölcsöket. Szilvássy Géza aja AZ IGEN MELLETT e]SSe]3e1e]EIe]e]e]é]e1e1e13e]e]q1e]3e]SSSéISSe1é]e]e]e1e]e1e]e]é]3e1é]e13e]e]e]3é13e]e1e]e1e]e] 2003. JANUÁR 5. VASÁRNAP „Ezeket a beszédeket mondta el Mózes egész Izráelnek a Jordánon túl a pusztában...” (V. Mózes 1:1-28). Mózes V. könyve teológiai kifejezéssel élve - a Deuteronomium elnevezést hordozza, amely a Törvény megismétlését jelenti. Izráel népének Törvénygyűjteményéről (vagy annak egy részéről) van szó, amelyet a hagyomány szerint Jósiás király uralkodása idején (Kr. e. 622-ben) a jeruzsálemi templom renoválásakor egy rejtett helyen találtak meg. Jelentőségében csatlakozik az első, Szövetség könyvéhez. Jósiás király, népének szeretett uralkodója, mindenben ősatyja Dávid király útjain kívánt járni (II. Kir. 22:2) és ennek megfelelően elsősorban kultuszi reformtörekvései révén vált megbecsültté. Ezeknek a törekvéseknek szabott határozott irányt és adott belső töltést a Deuteronomium megtalálása. Az elején a pusztai vándorlásra történő visszaemlékezést olvashatjuk, majd az Úr törvénye iránt való intelmeket, a törvénygyűjteményt, az áldás és átok üzenetét, valamint Mózes utolsó, e földi életének végső mozzanatait. Máté 5:17-20. 43. zsoltár ♦ JANUÁR 6. HÉTFŐ „Istenetek az Úr, aki előttetek jár...” (V. Mózes 1:29- 46). Az egyes népek történetének hiteles megörökítése többféleképpen lehetséges. Ha az eseményeket időrend szerint, azok folyamatában írjuk le, elbeszélő történetírással van dolgunk. Ha a tények mögött rejlő okokat is vizsgáljuk, oknyomozást folytatunk. Izrael népe történetének azonban van egy - és ebben különbözik a világi történetírástól - másfajta szempontja is. Ez üdvtörténeti, azaz magasabbrendű összefüggés meglátása is az események mögött! Ebben ezek a kérdések: van-e benne tudatos vezetés, ki irányítja ezek menetét és mi ezeknek a célja? Ezekre a kérdésekre ad feleletet a könyv, amikor visszatekint Izrael népének pusztai vándorlására. Amikor Mózes elsorolja a nehéz napokat, átéli azokat újra és túllát azokon. Máté 5:21-26. 395. dicséret ♦ JANUÁR 7. KEDD „Negyven esztendeje már, hogy veled van Istened...” (V. Mózes 2:1-25). Ha üdvtörténeti szempontból szemléljük az eseményeket, sok minden utólag válik érthetővé! „A történelem az élet tanítómestere” - vallja a régi latin mondás magyar megfelelője, de ez számunkra azt is jelenti: a történelem nemcsak tanít - és ezáltal emlékeztet -, hanem tekintetünket Fölfelé is irányítja! Megtanítja a népet arra, hogy a pusztai vándorláshoz hozzátartoznak a kitérők, a nem feltétlenül szükséges harci helyzetek, a békesség keresése és az amit „neked szán, azt kezedbe adom” boldog megtapasztalása. A negyven esztendei vándorlás alatt a meg nem támadástól, a háború indításáig, milyen széles az ő vezetésének módszere és gondoskodó az Ő szeretete! Máté 5:27-32. 213. dicséret ♦ JANUÁR 8. SZERDA „Istenünk az Úr, azonban...” (V. Mózes 2:26-37). Szidon, az emoriak királya, Kánaán földje őslakosainak uralkodója volt, akitől Izráel békés átvonulást kért. A király azonban ezt megtagadta, sőt egész seregével Izráel ellen vonult, de hadai vereséget szenvedtek. Ennek következtében elfoglalták Hesbónt és annak környékét. Ez volt az első nagy győzelem a nép életében, melynek stratégiai fontosságán túl az ad különös jelentőséget, hogy az emoriak magasak és erősek voltak, mégis kezükbe adta őket az Úr! (Ámos 2:9), így van ez keresztyén életünkben is. A távoli, félelmesnek tűnő dolgok az Úr közelében sokszor úgy oldódnak meg, ahogy emberi számítás szerint nem is gondoltuk! „Ki kétkedőn boncolja őt, annak választ nem ad, de a hívő előtt az Úr megfejti önmagát”. (223. Hallelujah ének 3 v.) Máté 5.33-42. 486. dicséret ♦ JANUÁR 9. CSÜTÖRTÖK „Ne féljetek tőlük, mert Istenetek az Úr, maga harcol értetek!” (V. Mózes 3). Izráel népének a pusztai vándorlás során, nehéz küzdelmeket kellett folytatnia az útjukban lévő különböző királyságok ellen. Ezeknek uralkodói nagy ellenállást fejtettek ki velük szemben. A hesbóni király, Szihon legyőzése után, most a básáni királyság uralkodója, Óg elleni küzdelemre emlékezik vissza a könyv írója. Szükség volt a biztatásra az Ószövetségi kíméletlen harcok idején: „Ne félj tőle...” (2). S eme bíztatásnak volt az eredménye az Óg elleni győzelem, annak 60 városa meghódításával, amelyek magas kőfallal voltak megerősítve (5). Azóta legalább annyi nehézséget okoz egy-egy nép életében a kiskirályok" korlátlan uralma. Akik öntörvényű módon, a maguk agresszív eszközeivel uralkodnak manapság családok, munkahelyek, kisebb-nagyobb közösségek fölött. De az ő uralmuk sem végleges. Ezt és a magunk akaratának sokszor hasonló indulatait megfékezni jött Jézus, aki a legfőbb király! A mi feladatunk megharcolni a hit nemes harcát... a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenéséig” (I. Tim. 6:12-15). Máté 5:43-48. 154. dicséret ♦ JANUÁR 10. PÉNTEK „Nagyon vigyázzatok azért magatokra!” (V. Mózes 4:1-24). Harcok idején nagy kísértés, hogy „fellazultak az erkölcsök”. Ezért van szükség arra, hogy emlékezzék a nép a rendelkezésekre és megtartsák az Úr ama parancsait, amelyeket rendelt számukra. Ezekhez sem hozzátenni, sem elvenni belőlük nem szabad. Az isteni kijelentést már egy másik nemzedék előtt kell újra tudatosítani, amely nem egy távoli istenség tekintélyelvén nyugszik, hanem az élő Isten közelségén (7). Ezek megismerése és a fiúkkal, unokákkal való megismertetése kötelesség. Úgyszintén az Úr parancsa a környező népek állat- és csillagformáinak isteni kiábrázolásának tilalma. Isten élő személy, aki kihozta Izrael népét kézenfogva az egyiptomi vaskohóból, hogy az Ő tulajdon népévé váljanak, így van ez ma is (20). „.. .választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe...” (I. Péter 2:9). Máté 6:1-8. 474. dicséret ♦ JANUÁR 11. SZOMBAT „Volt-e olyan nép, amely hallotta a tűz közepéből szólni Isten szavát és mégis életben maradt...” (V. Mózes 4:25-49). A környező népek pogány istenkultuszában Izráel népének tisztán megmaradni hatalmas erőfeszítést jelentett. Ezért volt szükség a megkezdett intés folytatására. Kemény szavak, amelyek arról szólnak, hogy ha „azt teszitek, amit rossznak lát Istenetek, az Úr... nagyon hamar kivesztek arról a földről... nem éltek rajta sokáig, hanem menthetetlenül kipusztultok” (25-26). De ha ez nem történik meg, a szétszórattatás is súlyos ítélet lehet rajtuk (27). Ezek a kemény szavak, egy nép életbenmaradásának „útjelzői”. De aki megmarad mellette, azt az Úr nem hagyja cserben (31). Azóta is, ma is ez a két út járható! „Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a szíveteket...” (Zsidók 3:7-8). Máté 6:9-15. 483. dicséret Kovács Mihály IMÁDKOZZUNK! Kegyelmes Isten, édes Atyám, sok mindent elvitt tőlem az elmúlt esztendő, de nem ragadhatta el szívemből Tebenned való hitemet. Sok, számomra kedves hang elnémult mellettem, amíg elérkeztem az új esztendő kapujához; a Te Igéd most is szól hozzám. Egy év messzeségében, fekete acéltükrében mutasd meg az életem fogyatékosságait. Esedezem alázatosan Hozzád; mindenekelőtt erősítsd, mélyítsd el és újítsd meg az én Benned való hitemet. Szent Lelkednek lángját szítsd föl bennem; add, hogy lássalak ezután ott is, ahol kétség vagy bűn eltakart Téged. Erősen, rendületlenül álljak meg Tebenned. Semmi el ne tántorítson engem Tetőled, Atyám. Legyen a hitem pajzs, amellyel a kísértések tüzes nyilai ellen védelmezel. Legyen a hitem állandó, Veled való élet. Vezess engem a szeretethez. Hadd szeresselek mindig jobban, mint a felnőtt gyermek az édesatyját, aki mindig többet ért meg annak áldozatából és hadd szeressem felebarátaimat. Adj új esztendőt énnekem. A Krisztusért. Amen. Muraközy Gyula A Sionnak hegyén... A heti bibliai részhez „Aranyat, tömjént és mirhát...” II. A napkeleti bölcsek története (Mt 2,1-12) sok találgatásra is okot adott. Említettük, hogy a három ajándékból arra következtettek, hogy hárman voltak. Arcbőrük szerint Európát, Ázsiát és Afrikát jelképezték. Aztán királyok lettek, akiknek neveket is adtak. És a három ajándék is képletes jelentést kapott: az arany a királynak szól, a tömjén az Istennek, a mirha pedig a halálra készülő embernek. Az közismert keleti szokás volt, hogy a királynak a hódolók látogatáskor ajándékokat adtak át. Saul király történetében a szentíró semmirekellőnek minősíti azokat, akik lenézték őt és nem vittek neki ajándékot (1 Sám 10,27). Sába királynője is nagy kísérettel, fűszerekkel és rengeteg arannyal megrakott tevékkel érkezett Jeruzsálembe Salamon királyhoz, akinek 120 arany talentumot, rengeteg fűszert és drágakövet ajándékozott (1 Kir 10,2-10). A bölcsek látogatásában sokan a Messiás-zsoltár jövendölésének a beteljesedését látták: „Tarsisnak és a szigeteknek királyai hozzanak ,ajándékot, Sába és Szeba királyai fizessenek adót! Boruljon le előtte minden király, minden nép őt szolgálja!” (Zsolt 72,10- 11). Mások a Jézus lába elé rakott kincsekben jelképes mozdulatot látnak: Ha valaki egy kalászt adna, azzal azt mondaná: Tied minden föld. Aki pedig egy falevelet: Tied minden erdő! Vagyis a bölcsek hódolata azt jelenti: Tied mindenünk, az egész világunk! Jézus tehát király és aki találkozni akar vele, annak először meg kell hódolnia előtte. Nelsonról az angolok híres admirálisáról köztudott volt az udvariassága és hogy milyen lovagiasan bánt a legyőzött ellenfeleivel is. Az egyik tengeri ütközete után az elfoglalt hajóról áthozták a foglyul ejtett admirálist Nelson zászlóshajójának a fedélzetére. A fogoly, ismerve Nelson udvariasságának a hírét, azt gondolta, vele is így fog bánni. Tehát amikor a fedélzetre lépett, kinyújtott kézzel elindult Nelson felé, hogy mint egyenlő felek kezet rázzanak. Nelson keze azonban mozdulatlan maradt. „Előbb a kardját uram, aztán a kezét!” - mondta. Jézushoz közeledve is ez a sorrend... A napkeleti bölcsek valószínűleg párthusok voltak. Seneca egyik levelében azt olvassuk: „A párthusoknál az volt a szokás, hogy senki sem közeledhetett a királyhoz ajándék nélkül" (Bp. XVII). Az arany már az ókorban is a fémek királya volt. Ez illett tehát az emberek királyaihoz is. A hagyomány szerint Gáspár hozta az aranyat. Hiszen Jézus is király volt. Igaz, hogy nem katonák védte trónról uralkodott, hanem önfeláldozó szeretettel egy keresztről. Bajusz Ferenc