Regélő, 1835. január-június (3. évfolyam, 1-52. szám)
1835-06-11 / 47. szám
tőle fenn maradott. Fájdalom, az olly sok szerencsétlenek jóltevő atyja már nincs többé!““ ,,‘S hogy jutott Morange úr képe a’ maga kezeibe barátom ?“ „„Elbeszélem, édes ur, mig eszik.““ „„Alig valék 13 esztendős, midőn atyám meghalt, ki szegény asztalos lévén alig tudott engem két keze munkájával táplálni. Néhány nap múlva atyám halála után felmentem Morange úr kastélyába, sírtam, és alamizsnát kértem. Ő megszánt, ’s egy asztaloshoz adott inasnak atyám mestersége tanulására. Minden vasárnap felmentem a’ nagyságos úrhoz, ’s mindig kegyesen fogadván soha se bocsátott el üres kézzel. — „Julian—mondá gyakran nekem — légy csak igazságos, és szorgalmas, ’s gondoskodni fogok boldogulásod felől!“ Követém Morange ur tanácsát, ’s teljes erőmből igyekeztem, hogy jó mester-ember lehessek. Midőn 16 esztendős lettem, a’derék ur magához hivatott; egy tele erszényt kezembe nyomott, ’s igy szóltá: „Julian ! meg vagyok veled elégedve. Minden dicséri jó magad viseletét; maradj jó után, ez legbizonyosabban ’s leginkább czélra vezet. Íme adok most neked kevés pénzt, mivel a’ franczia hont bevándorolhasd; mert vándorolnod kell, hogy mesterségedet igazán érthessed. Élj szerencsésen, ’s térj vissza mint becsületes ember, ha valamikor boldog akarsz lenni; mert csak a’ becsületes lehet boldog...“ Elvettem a’ pénzt, befűztem bútoromat, ’s mindjárt más reggel kezembe vevém vándorbotomat. Négy esztendeig jártam városról városra, és a’ mint csak tudtam, mindig dolgoztam, ’s derék asztalos igyekeztem lenni. Midőn 20 esztendős lettem, a’ honvágy felébredt bennem.— Óhajtottam szülő falumat viszont látni; és sietve jöttem haza, igaz nem gazdagabban, mint mikor kivándoroltam, de mint becsületes ember, ki mesterségét érti, úgy hogy magam eltartása felől nem kelle aggódnom. Morange úr nékem munkát adott, ’s a’ szomszédságba is ajánlott, így éltem ekkor egy napról másikra tisztességesen, ’s állapotommal tökéletesen megelégedve. — Még nem éreztem, mi a’ szerencsétlenség; de ah! én se maradhatok végig minden bú nélkül; e’ nélkül, mint mondják, csak nem élheti át az ember ez életet. Azonban nem panaszolkodom , mit Isten rendel, jól van rendelve, ’s az én bánatom több jót szült mint roszat. — Colettet megszerettem. A’ feleségem, nagyságos ur! kit itt lát. Ő szép volt . . . mint most is , de gazdag is volt. Atyja magát igen jól bíró földmivelő, kinek saját telke , rétjei, és szőlőhegyei vannak, mind a’ legjobb állapotban,—’s nékem — mesterségemen kívül semmim se