Regélő, 1838. január-június (6. évfolyam, 1-52. szám)

1838-01-14 / 4. szám

gondolt, alkalmasint ki is mondta volna, ha azon más gondolat, hogy most minden kar szükséges a­ hazának, és sértés által azt a’ szent czéltól elidegeníteni szentségtörés lenne , vissza nem tartóztatja, így rövid megfontolás után csak ezeket mondá : Nem, fiatal barátom! most erre gondolni nem lehet. Közös ügy saját érdekünknél előbb való. Kard most a­' mátka, sintődő em­bertársaink a' hozomány, ’s haza az oltár , mellyen a’ frigy meg­köttetik. Ha a' kard-mátka a’ veszélyben forgó hozományt megsza­badítja, a’ vérrel áztatott oltáron szebben fog a' myrtus - füzér virulni. Azért mig Kuczuk meg nem aláztatik, ’s biztosságban nincs , leg­alább a’ pogány rablók elől, a’ föld népe, — jegyváltásra gondol­ni nem szabad. Ez legyen tehát ösztönöd, ez aczélozza karodat, és azon nap , mellyen a’ Moslim lealáztatik , vidd haza arádat. Addig erről szót se többet, most lássunk komolyabb dolgok után. Jer ba­rátom velem, holmi közleni valóm van!” — ’s Báryt kezén fogva távozék. Kelecsényi boszús gunynyal nézett a’ távozók után, ’s mérges hahotával ezeket szikré foga között: „Ugy­e ? hát igy vagyunk ? Azt hiszed vén kába, hogy unodalmas ömlengéseid, hasztalan pa­polásod engem is fölhevitnek ? Mit érdekel engem a’ pórnép, sőt, lehet mondanom, mit a’ haza sorsa ? A’ győzelmesnek részén min­dig biztos leszek rablások ellen. Nekem leányod kell, vén botor ér­­zelgő, leányod, nem harcz, nem tusa; ’s mit egyezéseddel meg nem nyerhetek, meg fogom másként nyerni.44 Lenne következménye e’ kétes értelmű szavaknak, utóbb talán meglátjuk. ___________ III. Boldog napimban a’ szerel’m­egem volt. De most — nem h­ad , és szivem nem hiába Szorong; veszély fényűt, merről ? nem tudom. MOLIÉRE: Midőn György a’ várparancsnoktól távozik, a’ csarnokon egy csinos leányka suhant mellé, ki e’ szavak sipegése köztt; „úrném­­tól 44 kezébe egy kis papiroskát nyomva hirtelen eltűnt. Mint midőn koromfeketeségű terhes felleget egy villámlás, vagy áttört napsugár megvilágít, úgy derült­­ fel hirtelen az ifjúnak gond­­redős homloka is; kit már a’ várparancsnoknál nyugtalanul láttunk széttekintgetni. Mint a’ vak, ki éjben ’s homályban kezdé életpályá­ját, midőn szeme hirtelen megnyílik, a’ természet őt ezer színével körülragyogja, ’s minden tárgy barátságosan m­osolyg felé; úgy állott az ifjú, búvesszőtől illetettként, a’ boldogító levélkét kezében tartva; ’s az élet legszebb fényben állott előtte. A’ levélkét elragad­

Next