Regélő, 1839. január-június (7. évfolyam, 1-52. szám)
1839-05-05 / 36. szám
hígyjék meg kedveseim, hogy hírem Pestre is elhatott könyv-özön közé temetkezett bátyámhoz, de az a’ boszúság , hogy előtte most miveletlennek, majd kallózatlan talléros posztónak festett. Egy délután valamelly szitás maloméhoz hasonló keleplés hallatszott udvarunkon. Mi az? — — ’s im kedves uram bátyám bukkanik elő egy , óság miatt határozhatlan színű hintából, felhőrettentő porköpönyegben, három , útra készített, testes szárú makrát tartván kezében. Csodálkozva pillanték lovaira. Ennyire elfajzottak már Parnaszon a’ Pegazok! — Ez már fölülmúlja ám Ovid átváltozását. No, lesz ma syllogismus-kérdezés. Érttem jött, ’s egy évre kért szüleimtől magához. Nem volt vakmerőbb ’s borzasztóbb Phaeton kérése, melylyel Jupiter előtt esengett a’ később veszélyt okozott napszekérért, ’s ugyan azért rögtöni megtagadást nyert válaszul. Még éjfélkor a’ sok atqui — ergo — vert fel álmomból, melly mellékszobámba is nyersen hatott, de mint virhatlan sziklavárnak ura biztosan szenderegtem a’ zaj között. — És e emberi dolgok változandósága! reggelre bátyámé levék. — ,Én bátyámhoz menjek, kinél úgy átjárja az embert a’ könyvszag, mint némelly városi uracsot a' paggeoli ,e’ rozzant tyukfilőn? — mellyen már Mashusalem lehetett háztűz - nézőben.4 — És valójában ezen kell vala mennem bátyám legyőzhetlen akaratjából, ki alkalmasan észre véve, midőn azt kaczagva megmegráztam körüljártomban.— ,De már ezt anyám nem teszem!— kalapom’ szegletbe sújtva és szilárdságomat hangos asztalcsapással bizonyítva — inkább e’ perczben katona leszek !" A’ jajveszéklő édes anya közbejártára elvégre szabad akaratomra hagyatván, négyesbe fogattam, ’s a’ hortyogva ágaskodóktól elrémült bácsit , bár mint alálkozám is, kocsimba nem bírhatván , mind ketten külön utaztunk. Leverő érzetek özönébe voltam egy ideig merülve , ’s csak később tünt fel előttem azon egy vigasztaló eszme, hogy a’ falusiaknál közvélemény szerint bátrabb szerelmű városi angyalkák köztt lehet majd élveznem tiszta örömet, melly falun — elég egyu igyan — balul bélyegezne. No de igaz is, falu csak falu. — Pünköst más napján hatoskát futottunk, midőn egy elfogott őzikét — mint illett alattomban— meg találtam csókolni; ’s uram hja! nyilván sírva fakadt, kendőbe burkolt képpel tűnt haza , ’s késő aratásig mosódott utána. Ellenben városon már minden egészen másképp’ megy. Ő azok a’ játék-ürügy alatti csókok nem mindig uj pecsétnyomó próbálása ám , mellyhez hasonlitvák ; a nem; legtöbbször szerelmes levelekre nyomott pecsétek azok. És fölséges kitalálás