Regélő Pesti Divatlap, 1842. január-június (1. évfolyam, 1-52. szám)
1842-04-10 / 29. szám
és Tárcza’ útján is értesíteni, mi ezentúl igen kellemes kötelességet vélünk teljesíteni, midőn azt e’ Tárcza’ virágai közé besoroztatni kérjük. Nálunk a’ pénteki nap fatális! Egy csoport sánta, béna, görbe, vak, ’s az élet’ minden nyomoraival megáldott néppel találkozik az ember. Mik ezen 60 és több valamik, egy tömegben házból ki, házba be, utczát elfogva, szemet ’s keblet elundoritva? Szegények, koldusok. 21 ezer népességű, históriai nagy hírű, anynyi jóakaratú , annyi nemes érzelmű ’s elegendő vagyonú lakosokkal ellátott, e’ gyönyörű megye’ közepében fekvő sz. k. városban, 60 koldus jár házról házra minden héten egyszer öszvesen, ’s mindennap ugyanannyi egyenkint. Ez meglepő. ’S nem lehetne-e ezen segíteni? Lehet, csak akarat kell. Találkozhatnék-e ember, ki évi jövedelmének egy részecskéjét ne szívesen áldozza e’ szegény embertársainak felsegélésére, csakhogy szabaduljon a’ szívet rázó pénteki látogatástól. Illy ember nem hiszem, hogy létezzék. Jól tenné tehát a’ n. tanács, ha tervet dolgoznék ki, mi szerint évenkinti aláírás’ útján a’ szükséges öszveg beszereztessék.— De városunk’ szegényeivel könnyen számot vetünk, a’ sok kóbor, munkakerülő, ’s korhely vándoroktól nem szabadulhatunk! — Naponkint 20— 30 zörget ajtainkon , ’s ha nem segíthetjük, vagy a’ megtestesült gonoszságnak drága keresményünket ki nem osztjuk, a' legdurvább gorombaságnak teszszük ki magunkat, ’s hajlandók vagyunk gyakran hinni, hogy saját lakunkban utónállóktól támadtatánk meg. Könyörüljetek rajtunk, uraink ! ne vigyetek minket e’ kísértetbe, de szabadítsatok e’ gonosztól, hiszen tietek a’ város, tietek a’ hatalom, ’s ha segíteni fogtok rajtunk , tietek leszen a’ dicsőség is , most és mind örökké. Azon keresztes vitéznek, ki az itteni gazdasági egyesületről a’ Tárczában megjelent, rövid jegyzékemet a’ Hírnök’ egyik számában káromolva támadja meg ’s szándékom’ tisztaságát méregetve „Honny suit, qui mal y pense“ átkot sújt reám, azt izenem: ki valamelly dologhoz nem ért, ne fogjon hozzá, ki még azt sem tudja, hogy Pinczker már egy év óta nem igazgató, az ezen egyesület’ a be-jéből az első betűt sem ismeri, ’s igy jól teendi, ha szobájában üldögélve vithnyédi vagy fehérvári szipákat pöfékelend , ’s mint a’ káromkodás’ elleni intézetnek főnöke megtanulandja, mikép nagyobb káromkodás nem lehet, mint valakinek szándékát gyanúsítani, mert, uram! a’ szándok lelkünk’ tulajdona, a’ lélek isten’ része, ’s igy arról csak istenünk vehet számot. Álnevemet a’ mi illeti, vak veti szemére világtalannak, különben hesmét tudja ön, hogy álnév ez? utasítom önt városaink’ egyikébe, ott a’ születési anya könyvben nevemet, úgy a’ mint írva van, feltalálandja. Boldogén, hogy nevem alkalmat adott önnek elménezi ügyességének újabb jelét adni. Ha a’ fehérvári gazdasági egyesületnek tagja lennék, ’s 1850 ben élni fognék, ez évi osztalékomnak egy harmadát bölcs megczáfolásáért jutalomul adni szerencsémnek tartanám, de mivel ez még nagy idő — kívánom önnek, hogy a’ fen kitett évben 600 fa gyümölcse, 98 köpű méze, ’s 83 mázsa legfinomabb , 90 forintos dohány , legyen osztályrésze. Kaszál Leopold: Testvér haza. Kolozsvár, mart. 30. Nagy napra viradánk fel, melly Erdély’ történeteiben ha nem is epochalis, de örökké nevezetes nap maradand , mint széki Teleki József gr. megérkezése’ ’s Erdély’ föltámadása’ ünnepe. Az említett napon 1 órakor taraczkok’ dörgései adák tudtunkra, hogy a’ kormányzó, kinek érdemeit e’ két haza méltányolja és ösmeri, városunkhoz közelit. Kolozsvárnak egész népe, bár sár volt, és eső permetezett, a’ kormányzó’ laka és Monostor-kapu körül‘ tolongott, hol ő bejövendő vala , minden czéhek, mesterlegények zászlóikat lobogtatva, két sorba állottak, az étfelé. A’ katonaság ’s