Regélő Pesti Divatlap, 1843. január-június (2. évfolyam, 1-52. szám)
1843-01-15 / 5. szám
131 132 A’ BÁLCZIPOK. Angol novella. A’ kis Sodbury— Bristol’környékén szerfelett felélénkült. Az utczákat veres öltönyös tisztek lepék el, ’s ifjú ’s idöscse hölgyek a’ szivárvány’ minden színeivel. Victoria királyné’ születésnapja volt, az első, trónralépte óta — ’s a’ tisztikar a’ város’ válogatottjait gazdag reggelire, amazok ezt fényes bálra hivák meg a’ „Sárkány“ fogadóba. Szalag és virágnak rég rém volt olly’ kelete mint most; az atlaczczipek húsz percentre szökkentek; szabó-’s divatárusnék álomüzésül beát ittak; ’s a’ londoni taligás’ utolsó szállítmánya , csupa katulyákból állt. A’ szép Rivers Klárának is meghozta bálöltözetét; fehér Aerophane-t a’ fehér atlacz fölé,’s fehér rózsakoszorút a’ sötétbarna fürtökre. „Pompás, isteni!“ kiálta Klára, miután ágyacskájára elterített öltözetét gondosan át, meg átnézte „hanem a’ czipöim, Sarah, a’ czipöim“ kérdésebten ’s derűs homlokát fellegese borusítá. ,Mit se aggasszák a’ Misst czipöi, felelt Sarah, ismerem én Dixont, ő előbb vágná el kezét vagy még kis ujját is, mint egy hölgyet cserben hagyjon.4 — „Helyesen, Sarah, helyesen, de hát hol vannak a’ czipek ?“ .Még munkában voltak a’ taligás’indultakor—értesíte a’ szobalány, hanem Dixon szeni, hogy a’ mai stage-coach által bizonyára kézhez szolgáltatja őket; de már itt is az idő, hogy a’Miss a’reggelihez öltözzék,— már valóban tiz perez egyre. A’ levendulaszin selyem pelisse a’ székházon csüngött, mellette feküdt a’ halvány, rózsaszín kreppkalap ’s a’ mint tükrében Klára a’strucztollatbal válla felett hajlongani látta, felejtve jön aggálya czipeiért, midőn is csak hamar reá anyja’karján az utczára lejövén,igy szóla hozzel anyja: „Mindenek előtt, édes Klárám, egyet, légy óvatos, nehogy aztán őrnagy Water tonnak alkalmat nyújts, magát általad figyelemre méltatottnak hinni. Mert bár nincs is itt Arthur, még is bizonyossá tehet* lek, hogy akad barátja, ki neki azt tüstént fülébe súgja ’s az őt nyugtalanibná. Különben sem illik, essék bár tudtára Arthurnak vagy nem, mindegy, illedelem ellen van ’s neked nem szabad azt tenned.“ ,Igen igen, kedves anyám, hisz’ én nem is teszem— felelt Klára — csak ne beszéljünk róla; ő közel van megettünk.“ „Kicsoda ?“ ,Az őrnagy —sugá Kjára, kinek gyors szeme azt már utczára léptükkor némi távolban várni látá, ’s most annélkül hogy hátranézne , meg vala győződve hogy a’ kövezeten csörgő kard és sarkantyú senki másé mint Watertoné. Úgy is volt. Jövő perezben Waterton őrnagy karjával kinálkozék az anyának ’s lányjának’s kérte a’ szerencsét, őket a’ reggelire vezethetni. Lehetett-e ezt megtagadni ? ’S bár Klárának eszében sem volt az őrnagy’ sziveskedéseit elfogadni ’s mit sem tett, mi mátkájának Henley Arthurnak esküdt hűségével ellenkeznék, még is a’ hölgyek mindnyájan ’s velök több uracsok abban egyezének meg, hogy Klára’ vidámsága, mosolya, vá-