Regélő Pesti Divatlap, 1843. július-december (2. évfolyam, 1-52. szám)
1843-12-03 / 45. szám
sem osztoznék, ’s özvegységem’ súlyos terheit viselhetőbbekké tenné?! De a’ másik perczben ismét egy titkos égi ihlet vígasztala csüggedő kebelét. .De hiszen miért nyithatik panaszra szám? nincs-e fiam, szellemi tehetségekkel ékes, a ki férfierőre érve, önállást tudand e’ zajos világban szerezni, ’s pályáiért vívni ki magának, mellyen magasba szárnyaló lelkének hatályos küzdelmei, számára polgárkoszorút biztositandanak bizonynyal?!4 ’S ez elmélkedések közt nem azon földi gondolat melegité kebelét, a’ reményeiben mondhatlanul boldog anyának, mintha fia, tanulmányai’ végeztével, valamelly gazdag kenyérkereset’ forrásához jutva, az ő jövőjét is biztosítja, ’s hátralevő napjait kényelmesbekké tehetendi, — nem; de egy belső, sokkal ingerlőbb sejtelem suga neki, hogy fia magának nevet vívand ki kortársai között, — hogy annak dicsőségét — bár szegényül — ő még megérni fogja! — Mert fia lángész volt, — áldva az égnek azon áldásával, melly többnyire földi javak helyett szokott nem legirigylendőbb cserében esni örökségül, néhány választott kebelnek. — Óla’ jámbor asszony, nem lehet, hogy felfogá vala világszerinti sorsát egy magas elmének, különben bizonynyal nem örülendő annak, hogy fia, mondhatnék még gyermekkorában — bár akkor tán csupa tréfából — magának költői nevet igényelgete! — Azonban nevelést, minden megerőtetésével sem tuda Rombainé, fiának tehetségeihez mérttet adni. — A’ szokás’ mindennapi eljárt ösvényén kelle a’ szegény árvának haladnia, ’s ifjonta már bajlódni lélekölő száraz kenyértanulmányokkal. Tanuló korában nagyrészint gyermeknevelésből kellett élnie, melly napjának legtöbbjét unalmas kicsiségekkel elfoglalva, csak éjeinek némelly szabadabb óráit lehete keble’ geniusának áldoznia. — ’S ha illyenkor a’ földi gondoktól mentebb szellem szárnyalni akart is, hiányzott az irány, melly röptét intézte, — ’s bizonytalan kalézolás után az önmagába ütközött erő, olly formán hullott vissza bágyadtan a’ földre, mint szűk korlátok közé szorult madár, melly szabadsági vágyában, iránytalan repkedései között maga magát veri agyon. — ’S e’ mellett még pályát is kelle választania, pályát, mellynek élelemkereső gondjai még jobban lenyűgözék őt. — Lelke olly erőre nem fejlődheték, melly őt a’ tömeg elé állithatá, hol fáklyát ragadva kiálthatta volna: ,Utánam, ki világosságot szeret fel, fáklyám’ fényinél, szikla úton a’ tudomá - nyok’ ’s művészet’ szent csarnokaiba! ’s egyszerűn mondva; neki hivatal után kellett látnia, mert nálunk az nem elég, ha valaki tudós, művész, vagy költő! Itt földi érczen, anyagi oklevelelet kell váltanunk azon szellemi dol gokról , mellyekbeni jártasságunkat pergamenre irt czifra holt betűk tanúsítják, — meg kell határozva lennie; nemzetes, tekintetes, vagy nagyságos czím ékesítse-e az egyént, ki ez vagy amaz ágában a’ tudományoknak üzérségre szabadalmat vásárla magának! — A’ tanulmányait végzett Rombai épen e’ ponton álla , hol sok hányásvetés után, — mint mellyhez tán legrövidebb úton juthata — mérnöki ok-