Pesti Divatlap, 1844. július-szeptember (1-13. szám)
1844-08-18 / 7. szám
209 210 — s Menyus bácsi ollyasmit érez meghatott szivében, mint mikor más józan ember is, tűz által olvasztott érczként, ellágyul, megindul, — s mámorában úgy is hajlandóbb lévén megszánni a szerencsétlen áldozatokat, s a világot, különösen a nővilágot jobban szeretni, mint máskor , — baj-- és szerelemtől kidőlt s némileg könybe lábadt szemei alól igy kiált fel: .Sárikám lelkem, ne hagyj el! Várj még holnapig, — én holnapután bizonyosan elveszlek!" — Erre a furfangos Sára asszony könyvi felszáradnak, s bár ez ígéretet minden este hallja, de teljesítve sohasem látja, mégis bízva a természet örökös rendjének csalhatlanságában, megnyugoszik, és vidám enyelgéssel hizelgi körül az Éva almájába harapni nem akaró Menyus bácsit, ki másnap reggel bor- és szerelmi mámorából kiábrándulván, hallani sem akar a múlt napi, esküvel lepecsételt ígéretről, azt állítva Sára asszony előtt, hogy vagy ez álmodott, vagy ő beszélt álmában. Menyus bácsinak általunk megismertetett napirendje csak akkor folydogál a szokott rendben és háborítatlanul, ha a helybelieken kívül nincs nála más falubeli vendég, vagy ha ő maga nem tesz jobbra vagy balra, több vagy kevesebb ideig tartó kirándulást, mi gyakran megtörténik; mert kedves jó bányánkat az egész megye urai, ifjai, s mint özvegyet, mint áldott jóságu embert még a hölgyek is szeretik. Hogy is ne, midőn őjobbágyain kivül kit sem bánt, kinek sem árt, sőt a mennyiben özvegyi házánál vendégeit mindig igazi magyar szivességgel látja, s minden faggatást békével tűrő , házias jó természeténél fogva és sületlen ötletei, együgyű beszédei által környezőit gyakran jól mulattatja, ő jótevő (s egyszersmind jótevő) hasznos tagja a falusi társasköröknek, mig talán városon, főleg itt Pest magas falai közt Menyus bácsinak bizony kevés hasznát lehetne venni; — nem is neveznék őt itt Menyus bácsinak, mint mikép őt vidékén a személye iránti közszeretet és bizodalmasság, még a nem rokonok közt is örökre elkeresztelé. — Meg kell még említenem, miként Menyus bátyánk a haza közügyeinek elintézésébe , politikai dolgokba épen nem avatkozik, de azért mint nagyérdemű táblabiró úr, a generális gyűlés két első napját mindig a székvárosban tölti, noha gyűlés alkalmával, hogy talán annál inkább megfeleljen ülnöki hivatalának, székéről fölkelni sohasem szokott; — de ha valamelly ügy fölött szavazásra kerül a dolog, Menyus bácsi sem balra, sem jobbra nem tekint, hanem a legnagyobb részrehajlatlanságot gyakorolva, mindig csak a kedves drága atyafiakkal tart, sőt tisztújítás vagy követválasztás alkalmával is , mint igazán jó atyafi , egyedül vérrokonaira adja nemesi voksát. A főispáni vagy főispánhelyettesi beiktatások ünnepélyes alkalmával mindig a köpczös termetű Menyus bácsi tartja a banderiális zászlót, s minden illy alkotmányos ünnepen ő visel legczifrább, legsujtásosabb magyar ruhát, miért is a tisztelgési deputációkból soha sem hagyatik ki. Menyus bácsi, mint párton kívüli ember, minden, a megyéjében tartott lakomára, keresztelőre, halotti torra, lakzira, szóval, minden evés és ivásbeli ünnepre hivatalos, s ezekre , (nem úgy, mint a hosszú levelek meghívásaira) pontosan , a legnagyobb aecurátiával, sőt néha a kitűzött határidőnél valamivel még korábban is megjelenni, soha el nem mulasztja. Közkedvességü Menyus bátyánk leginkább szereti azon törvényes foglalkozásokat — különösen az úriszékeket, hol a sok fáradozás, izzasztó okoskodás után az ebédnél nagy kanállal lehet enni, s mindezen gyomorünnepélyek alkalmával Menyus bácsit, mint ártatlan, jó embert mindig a háziasszony mellé ültetik, s ő már mintegy elhalaszthatlan kötelességének tartja a házigazdát és háziasszonyt még ifjú éveiben betanult, s mindig ugyanazon szabású , kacskaringós toastjával mindjárt a sült és saláta feltálalása után , mikor már a kisebb poharakba kezdenek töltögetni, a legünnepélyesebb komolysággal felköszönteni, avagy ha ebben mások által nagy szerencsétlenségére megelőztetik , a vivátokat és éljeneket legrikácsolóbb hangon kiáltozni! — Bizton állíthatom, hogy Menyus bácsi ezen, felőle irt ismertetést soha nem fogja olvasni, mert a milly könnyen és jóízűen emészti meg a túrós csuszát, májas gombóczot, az aspikos sódart és a paprikás húst, meg a jóféle bakatort, ép olly kevéssé bírja megemészteni a szellemi tápokat. Menyus bácsi semmiféle szépnek és hasznosnak olvasásával nem töri fejét, és nem vesztegeti drága idejét; számos barátja példáját majmolva, egy ízben kezdé ugyan járatni a Pesti Hírlap első félévi folyamát, de alig kukkantott belé, azonnal a tiszteletes urnák ajándékozó, ezen, a nemesi jósokat végveszéllyel fenyegető, gonosz irányú lapot, s azóta az ő tisztességes, becsületes nevét semmiféle hírlap előfizetési jegyzőkönyvében nem lehet föltalálni. De minthogy Menyus bácsi kissé mégis csak hiú ember, én az ő tetteit örökítő Pesti Divatlapot megküldöm neki, s ha erre, borzadva minden egyenes és nem egyenes adózástól, nem praenumerálna is, de a nyilvánosság okozta faggatások miatt, talán még nőül venné a szerencsétlen, özvegyi állapotban levő Sára asszonyt, ki menyedzőjére hála fejében mindenesetre engem hína meg vőférül. Milly pompás gondolat! Most már a Pesti Divatlap 6.7. számát csakugyan postára adom, még pedig ő szokott , s mindenek által ismert : „Menyus bácsi“ czim alatt. Turóczy. A magyar képíróhoz. Egy magyar arszlánt fess, talpig külföldi ruhában, Ajka közé plantage-t, s franczia bort ebbe. Aztán a belipart fesd mellé rongyos alakban , Melly bágyadt szemeit búsan emelje reá. Székács Pál: Híitlenség. Mondám , hogy kívüled, kedves, soha nem szeretek mást; Lánghévvel szeretem még is egész honomat. S a m a r j a y. Versgyártóhoz. Halmozod a verset, s nincs közte megérve csak egy is . Nem csoda, hisz melylyel müved irod, — libatoll. Kong, pattog rímed, mint a nedvnélküli hordó, Nem csoda! mert a vers kútfeje nálad üres. Bánkúti.