Pesti Divatlap, 1844. október-december (14-25. szám)
1844-12-15 / 24. szám
je , ámbátor ő elég szorgalmatos ember volt, s azon időben jelentékeny öszveget, körülbelől 600 forintot hagyott maga után, szüntelen még több munkára nógató. E miatt keserű aggodalomban élt annyira, hogy erejét mindinkább vesztve, utóbb egészen kiszáradt. — Cameral Joachim szinte így ír: Ha Dürerben volt valami , melly hibának mondható , az véghetetlen szorgalma volt. Mindazáltal méltatlan neje szüntelenül még több munkára ösztönző. Csöndes vala kimúlása, s őt tekintve kívánatos, de ránk nézve igen kora. — S valóban a mi Dürerünk akkor lélekzett szabadabban , midőn hazaitól meszszebb elutazott. S ez néhányszor megtörtént. Olaszországban utazván , minden felé kitűnő becsüléssel fogadtaték. Egy hírneves festő , ki a Dürertől rajzolt hajfürtök finomságát és természetességét csodálta, kérte őt, adna neki egyet ecsetei közöl,’ mellyekkel a csodált szép művet készíté. ,Örömmel válaszola ő ,itt minden ecseteim, keresd ki a legfinomabbat !‘ — Illyekkel én is bírok, mond a festő, de olly igen finomakat szeretnék, mellyekkel te a fürtöket fested. Ekkor Dürer vásznat von s legott közönséges ecseteivel olly szép hajazatú főt festett elébe , hogy a festő nem győzöcsodálni s hihetőleg saját fejét vakarta meg. Útjában megkérése a hires Michel Angelo Buonarottit. A nélkül hogy nevét mondaná, festék-dörzsölőnek adá ki magát s kérte, venné szolgálatba. Angelo ekkor egy képen dolgozott, melly az angyal látogatását Máriánál ábrázolá. Midőn egyszer Angelo hazulról elment, Dürer gyorsan ecsetet von s az angyal homlokára egy legyet olly természet-bűn feste, hogy Angelo haza jővén a legyet el akará hajtani. Észrevévén hogy festve van, csodálkozott az ügyes dolgozaton. Valóban, szólt ő , ezt csak Dürer Albrecht festheté ! — Azonban Dürer ekkor már hegyen völgyön túl volt.—Wagenseil egy munkájában , De civitate norinbergensi, azt állítja, hogy Angelo Buonarotti merő irigységből Dürernek minden kezéhez akadt rézmetszeteit s festményeit részint eltépte , részint megégeté. Egyaránt becsültetett ő nagyoktól, kicsinyektől. Azok sorában első helyen illik megemlítenünk a nagy Raphael Urbinot, ki kedveskedésül saját arczképét s néhány rajzait megküldé neki. Giovano Bellini, Montegne András, Giacomo de Pantorno, Andrei del Sarto, Leyden Lukas hasonlag becsülék őt. Dürer saját kezével írt úti journálja bizonyságot tesz affelől, milly hódolatokkal fogadtaték német alföldön mindenfelé. Antwerpi fogadtatását következőleg írja le: Vasárnap, szent Oswald napján, a festők által vendégeltetém meg. Ezüst-szerek s drága czifrázatokon kivül, különös jó étkek valának az asztalon. A festők nejei mind jelen voltak s midőn az asztalhoz vezettetém, fölállott mind két felen a nép, mintha nagy urat vezettek volna. Valának pedig köztök igen becses férfi személyek, kik mély meghajtással a legalázatosabban viselték magokat irányomban , és mondák , hogy ők mindent akarnának tenni, mi tőlök telhetik s mi nekem kedvemre van , és midőn ekképen ültem, eljövének az antwerpi tanács-küldöttek szolgáikkal, s négy kupa bort ajándékoztak nekem s mondák, ezzel legyek általok megtiszteltetve, és legyek bizonyossá jó akaratjok felől. Én pedig alázatos köszönetet mondok s fölajánlom alázatos szolgálatomat. Aztán jött Péter mester a város ácsmestere s két kupa bort hozott nekem, kész szolgálatot ajánlva. Miután sokáig vidáman mulatoztunk együtt s késő éj lett, nagy tiszteletesen fáklyákkal kísérőnek haza és bizonyossá tevének jóakaratjok felől s kértek fogadjam azt el és mindent tegyek, a mit csak akarok, ők mindenben elő fognak segíteni. Megköszönöm s aludni mentem. Maximilián császár sokat tartott Dürer felől. Egykor a császár valamelly várában a falon előrajzot kelte készítője. Dürer lajtorjáján állott. Maximilián megcsuszamodástól félte őt s egyik udvaronczának parancsolá, hogy a lajtorját tartaná. Az udvaroncz savanyú képet csinált s megjegyzé alázatosan, mikép nem épen illendő, ha nemes ember pictort szolgál. S te nem tudod, felelt neki Maximilián , hogy Dürer művészete több nemességednél ? nemes embert parasztból is könnyen csinálhatok, de nemes emberből Dürert nem! — Más alkalommal ugyan csak Maximilián császár Dürerrel akarván festetni, a gondolt tárgyat szénnel elébe rajzolá. Rajzolás közben néhányszor eltört a szén Maximilián kezében. Dürer szinte rajzolt a császár előtt ugyanazon szénnel s minthogy akkor el nem tört, azt kérdi tőle Maximilián: miért nem törik most el? Dürer mosolygva felelé: Én nem szeretném, ha felséged úgy tudna rajzolni, mint én. A frankfurti monostor számára Mária égbemenetelét olly pompásan ábrázolá, hogy a miatt Frankfurt igen sok művész s előkelő úr által látogattatok. Az utóbbiak némellyike jelentékeny pénzen akará megvenni e művet, több művész pedig, ki egy kézért, ki egy lábért ajánla nagy pénz-öszveget, azonban el nem adatott. Jelenleg e műnek csak másolata van meg Frankfurtban, az eredeti elégett. Mint író hasonlókép nagy sikerrel dolgozott Dürer. Németsége a 16-ik század elejének bélyegét viseli magán, habár kortársa, Luther erőteljes németségéhez semmikép nem hasonlítható. A híres rotterdami Erasmus, ki kétségkívül jobb szerette vala, ha Dürer az akkori tudós divat szerint latinul ír— egyik munkájáról azt ítélte : Noha ezen könyv németül van írva, mégis elég alaposan van meg- írva. Dürer 1528-ban halt meg. Házi szerencsétlensége annyira elnyomó, hogy napról napra csüggedtebb len, míg utóbb elég soká viselt terhe alatt összerogyott, így tévélt neje szerencsétlenné. Szomorú, hogy azon férfit, kit mindenki becsült, egyedül neje nem tudá megbecsülni Vachot Sándor. Szegény temetés. Kis fiúcskát sírba visznek, Senki sincs, ki sírna rajt, — Hol szüléje, hogy nem áldoz Érte egy könyt, egy sóhajt? A pogányok síratókat Rég pénzen fogadtanak, Tán tudák, hogy sírni szívből Emberek nem szoktanak. Hozzuk e szokást mi is be. Mostan is fogadni kell. Síratlan a szegények Így talán nem halnak el ! Jámbor Pál.