Pesti Divatlap, 1844. október-december (14-25. szám)
1844-10-27 / 17. szám
lyosítja el az őszinteséget a képmutatás; ez a negyedik viszony. A száj emészti az ételt a test táplálékául; a sok szó megemészti az okosan szálhatást; a képet emészti az idő a sír táplálékául; ez az ötödik viszony... a hatodiktól kezdve egész a századikig engedjétek a többit elhallgatnom . . . És midőn Talleyrand, akit — t. i. csak helylyel közzel — nyilván gyalázunk, titokban követünk, mit — mellesleg mondva — épen nem tesz az ember más okból, csupán csak hogy az egyoldalúságot minden oldalról kerülje; mondom , midőn Talleyrand azt mondá ,a szó azért van adva az embernek, hogy gondolatit legyen mivel palástolnia, nemde savanyuképpel mindnyájan haragot szinlelétek, mintha e mondat felett boszankodástok nagyobb volna, mint a vágtató pesti (bocsánatot!) a pesti vágtató bérkocsisé, ha gyalog ember gyalog ösvényen ki nem akar térni lovainak? négy falaitok közt azonban megvallátok mégis édes szájjal körülhizelgett tinmagatoknak, miszerint ama szavakban valóságból meritett életkép rejlik ? Ha tehát ezt megvallottátok, ami világos igaz, miért ne vallanók meg azt is, ha mindjárt nem olly világosan igaz is, hogy a száj, kép és szó közt igen nagy az összeköttetés, holott e vallomásban cseppet sincs több szégyelni való , mint azon ifjúéban, ki szive forró szerelméről tesz vallomást az öreg özvegy előtt, mint a kiért egyedül él, ég és lángol, míg azonban nyitott markot tart a pénzesszekrény felé ? És mivel épen a szerelemnél vagyunk, kezdjük meg mindjárt szószármaztatásunkat e tárgy, dolog vagy érzelem körül, tárgynak nevezném t. i., ha olly csiklandós dolog nem volna, dolognak, ha olly kimerithetlen tárgy nem volna, s érzelemnek, ha igen gyakran áru tárgyává s adásvevés dolgává nem alacsonyittatnék. Honnét származik tehát a szerelem? Kétségtelenül e két szóból : szőr és elem. Tudjuk, hogy a régiek négy elemmel bírtak : tűz, jég, föld, viz; megemlíthetnők itt, hogy a mai világ terhetlen vegytudósai az elemek számát sokkal többre szaporították, minthogy azonban szaporításnak száraz időben csak a borra, esős időben csak a gombára nézve vagyunk barátai, legyen nekünk jobb az áldott régiség mellett maradni. Ezen négy régi elemhez a mai iparűző (e szóra ugyan kinek nem jut eszébe, hogy Magyarhonban van a legnagyobb iparűzés, mert ugyan honnét van az ipar inkább elűzve, mint közülünk ?) tehát: a mai iparűző világ még egy ötödik elemet is függesztett, hatalmasabbat a gőzerőnél, a villanynál, a galvanismusnál, sőt magánál a nagy erejű észnél is, s ez a pénz! A pénz tehát elem, s egyik alkatrésze a szerelemnek. Tudjuk továbbá, hogy szer, szer sokasitó rag, mert igy szólunk : ez az ember annyiszor, ennyiszer cselekedett embertelenül, ez a rendőr annyiszor ennyiszer engedi naponkint a rendet általhágni, ez az író annyiszor ennyiszer altatta el az olvasókat. Itt van tehát második alkatrésze a szerelemnek, melly is azért mondatik szerelemnek és nem szerelemnek , mivel a magyar nyelv természete hozza magával, vékony hangú szót vékony hangú raggal és vastagot vastaggal hozni összeköttetésbe, márpedig ki fogja tagadni, hogy a szerelem csakugyan nagyon vékony hangzatú elem? Nézzük már most, miként származik mai világban a szerelem. Az ifjú meglátja a leányt, (ollykor a férj vágyás aggnőben sem botránkozik meg), és — miután mai világban olly sokat szoktunk visszás eszközökkel véghez vinni—szívével gondolkozni kezd, valljon mennyije lehet a látott hölgynek az ötödik elemből ? s ha erre megnyugtató választ kap, hogy t. i. sok, megdörzsöli kezét s a legsavanyubb képű is édes mosolyra kényszeríti ajkait és olvadozva sipegi , ah! ez elemben én magam igen jól érzem... Meglát azonban egy másik nőt, kinél az ötödik elemre szinte van kilátás, s kérdi nagy gondosan : mennyiszer több eleme van eme másodiknak? s ha hallja, hogy bizony ennyiszer meg ennyiszer több az elem, a szerelem szivében már nem csak olvadoz, hanem hevülni, tüzesedni kezd...S ha már most a harmadik, negyedik, ötödik és huszonötödik hölgyet látja meg, és azok elemeit egymással egyszernél többször összevetette, látnátok csak, milly nagy, milly forró, lángoló, izzó s kínzó lesz ekkor szivében a szerelem!... S im itt van a szerelem való, igaz származtatása; ezt pedig a nyájas olvasónő nőtlen legény szavára bízvást elhiheti, mert csak ő tud e tárgy, dolog vagy érzelem körül valódi felvilágosítást adni. h ugyan ki is keresné házas embernél a szerelmet? Mi a házasság ? honnét származik a házasság ? Mosolyra indítasz, nyájas olvasónő! ha véled, hogy a szerelemből. Távol legyen! Fiú s leány megesküsznek, s a dologból házasság lesz, ami nem egyéb , mint házi aggság, aggalom , fejtörés. Az ember azonban röviditni akará a dolgot, s igen természetes , hogy az ember minden bajon és így az aggságon is röviditni akar, s származott a házaggság, mi aztán nem azt jelenti, hogy az összekelt felek ház után aggódnának, mert ezt az össze nem keltek is megteszik. Valamint azonban a dolog, némellyek házassági igának is nevezik, nagyon nehezen viselhető, szintúgy a szó nehezen volt kimondható, s minthogy a nő — ki ez egyszer átvette a férjtől a szónyaktörés szerepét — különben is látta, hogy ez a torokhang, a torok hangjaiban pedig az együtt boldogan élők különben is bőven részesülnek , kiküszöbölte azt a szóból, s így jön aztán a háziaggságból házasság... Egyébiránt a házasság és a magyar nóta közt az a különbség van, hogy a magyar nóta szomorúan kezdődik és vígan végződik, míg némelly házasságban egészen megfordítva van a dolog. Van azonban némi hasonlatosság a házasság és a tejes fazék közt is, mert az édes tejfölben mindeniknél csak akkor részesül az ember, midőn először kezdi kanalazni; utóbb aztán alattság és savó következik. S azt mondja valaki, tudós olvasóim közül, hogy minden egyszerű szó gyökszó, mellyel nem lehet származtatni, miilyen p. o. a nő és férj. Hogy ezek egyszerű gyökszavak , elhiszem , nevezetesen a szelíd nő némelly könye a férjben, a jámbor férj némelly sóhaja a nőben gyökerezik, hogy azonban ne lehessen azokat származtatni, kétes dolog, miután világos, hogy a nő által a férj jó kedve, elégedése, boldogsága nagyot nő, hogy számára nő által az élet kopár mezején sok szép és illatos virág nő. (A gonosz világ elég csintalanul illy kopár mezőül akarja azon tért is tekintetni, melly tiszteletet parancsolólag magasul a férj jobb és bal szeme felett, jobb és bal füle előtt és iz-