Pesti Divatlap, 1847. január-június (1-26. szám)
1847-05-23 / 21. szám
kihatásiban iránylik. De egyszerűebben akarok szólani. Szerelem többnyire házaséletre vezeti az embert, s bár ha korunkban sokszor ellenkezőleg törtörténik is, a szerelem ezen eredményt, természetes rendeltetésénél fogva még sem kétségesíti, mivel ha a szerelem házas életet nem szül, ott ennek oka vagy azon körülményben fekszik, hogy azon mulékony láng, melly két rokon érzelmű szivet egymáshoz közelíte s elaltatott, nem valódi szerelem vala, hanem csak vagy azon túláradó szivérzelem, melly az ifjú kebelből íránytalan kitörve karol föl mindent, mi útjába akad, — vagy pedig a kalmári önzés ármánykodása, melly a szerelem álnevében igen sok tapasztalatlan szivet lépre visz. Miért is kétségkivüli, hogy még a házas életnek is, melly egyébiránt mellőzhetlen föltéte a társadalomnak, — szerelem az alapja. A szerelem első csirái, s értelem első csirái, mellyek a nyugodt családi s magasb rendeltetésű társadalmi létezés kettős alapjai gyanánt is tűnnek föl a házas életben, — legelőször is az anyagi érzetben egyesülnek. Ezen érzés eredeti és ösztönszerü, vagyis természetes, s ép ez az oka, hogy ezen érzet átalános következményiben, az anyának gyermekévek átalános bánásmódjában. Azért is, az anyáknak kötelességök e viszonyt, mit isten bennök és gyermekeikben a szerelem és értelem egyesítése által alkotott, szilárdítani és föntartani. S im itt az anyai hivatás alapja. E szent hivatás betöltését, nem csak az emberiség érdeke parancsolja az anyáknak, hanem saját boldogságuk is. Az emberiség érdeke parancsolja, mert a gyermekvilágba vagyon a jövő világnak élete beoltva, — az anyának saját érdeke követeli, mert ha a házasok magzatokkal megáldatvák, véghetetlen becsű isteni adományt bírnak azokban. A gyermek isten hasonlatosságára teremtett eszes lény — mond Schwartz igen helyesen egyik iratában, — melly a szülőknek azért adatott át, hogy ezek azt mint isten képét szeressék, becsüljék és neveljék. Ezt már a természet során igy rendelte isten; a gyermek érzi, hogy ő szüleié; az atyát és anyát e természeti ösztön bírja arra, hogy őt táplálják, védjék, s fönmaradásáról gondoskodjanak és neveljék..... Isten országában, mellyben a szülök már élnek, a gyermekek pedig élni kezdenek, e kölcsönös viszony az igazi szerelem bűvereje által tökéletessé dicsőül. Atya és anya magzatjokban istennek hasonlatosságára rendelt teremtését nézik, s ennek már születése előtt örvendenek, s benne azon eredeti képet, mellyre istentől teremtetett, föltalálni, és azt minden által, mit a nevelés végbevihet, valósitni igyekezzenek. Illy módon őt isten országának szentelik, és igy a gyermek már korán részesévé lesz azon országnak, melly a kereszténynek adatott. Életreggelére a keresztény nevelés áldásai már első ébredtekor kiáradnak; növekedése a legtermékenyebb elemben, a keresztény anya- és atyaszeretetben, vagyis magában az isteni szeretet ölében megy véghez, — és csak ahol ez van, ott vagyon az igazi műveltség is. Anyák, legyetek tehát először is ti magatok keresztények, ha azt akarjátok, hogy az isteni rokonság dicső eszménye gyér-