Pesti Divatlap, 1848. január-június (1-28. szám)
1848-03-19 / 12. szám
kalomra rögtönzött remek Nemzeti dala, ahelyett hogy censura, azaz, bizonyos halálbüntetés bárdja alá bocsátottak volna, csakhamar ki lőnek nyomatva, s a nép közt több ezer példányban elterjesztve. Azalatt, mig a szedés és nyomás végbement, a nyomdai hivatalszoba ajtajából a sajtószabadság ügyében lelkes és talpraesett szónoklatok tartattak, bizonyos egyetemi jog- hallgató méltó boszankodással kikelt iskolai elöljárója ellen, ki őt azzal fenyegető, hogy azon esetben, ha a petitiót aláírja , ki fog csapattatni, s a móresből sekundát kap, amíg néhány orvosnövendék dicsőítve emlité derék tanáraikat, kik őket a tanulási órától a jelen mozgalmakban a részvétre még buzdító, hazafias szavakkal bocsáták el; különösen Zsordán és Csausz tanárokat a néppel erősen megéljeneztették. Az eső egyre szakadt, de ez koránsem olta el, sőt még inkább felszítni látszott a lelkesedés tüzét, élannyira, hogy az esernyő utalmazó kényelméről mindenkinek le kellett mondania. És így sajtószabadságunk tettleges helyreállításánál a gräfenbergi zuhanyolás gyökeres gyógymódját is alkalmazá némileg a mennyek ura. A szónoklatok melegével élesztgetett nép az eső miatt, mint mondám, koránsem tágított, sőt a nyomda előtt mindinkább tömegesült. A többi közt közkívánatra, Petőfi Sándor ekkor már másodízben szavalt el ihletett lelkesedéssel, és látnoki arczkifejezéssel az általa költött Nemzeti dalt, melly szorul szóra igy hangzik: NEMZETI DAL. Talpra, magyar, hí a haza! Itt az idő, most vagy soha! Rabok legyünk vagy szabadok ? Ez a kérdés, válaszszatok ! — A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk. Rabok voltunk mostanáig, Kárhozottak ősapáink, Kik szabadon éltek haltak, Szolgaföldben nem nyughatnak. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk. Sehonnai bitang ember, Ki most, ha kell, halni nem mer, Kinek drágább rongy élete, Mint a haza becsülete.