Reggeli Délvilág, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-01 / 128. szám

A játék szerelmesei akarva-akaratlanul párhuzamot, leg­alább hasonlóságot fürkész­nek a valóságos események­kel. Mindhiába. Sem Fisher, sem Szpasszkij, sem Korcs­­noj, sem Karpov. Ha csak annyiban nincs deja vu, a sakk trónjáért a hetvenes években lezajlott világbajno­ki páros mérkőzések — mi­képpen a sportban általában, ha a két világrendszer kép­viselői csatáztak — politikai köntöst öltöttek. Nyugaton sem igen mentesült a közvé­lemény ilyesfajta sugallattól, mifelénk meg egyenesen a szocializmus, mint eszme­rendszer fennsétültségének csillámfelülete vont bíbort sportolóink sikereire, ha „ka­pitalista versenyzőt” előztek meg. Tetszenek emlékezni a viccre. Ketten indulnak, amerikai és szovjet, s ha az előbbi nyer, úgy kommentál­ja a TASZSZ: a szovjet má­sodik, az amerikai verseny­ző meg utolsó előtti. Tim Rice — a Jézus Krisz­tus Szupersztár és más rock­ínyencségek librettistája — mégsem az események fogla­latába vájt szövegkönyvvel kínálta meg a hírnév zajos fennsíkjaira érkezett ABBA együttes fiait, Benny Anders­­sont és Björn Ulvaeust. Ha­nem olyan love storyval, ami egyfelől tipikus háromszög­történet, másfelől viszont, mögöttes ideológiai háttérfá­­tyolával, különleges, egyedi. Két férfi, egy nő , ki rá­adásul magyar, ötvenhatos disszidens. Florence névre hallgat, az amerikai sakkfe­­nomén szekundánsaként (a szerető ilyetén megfogalma­zása is ritka!) érkezik a pá­rosmérkőzés színhelyére, az itáliai Meranóba. Aztán be­leszeret szovjet ellenfelébe, Szokolovszkijba, az új sütte­­tű világbajnok disszidál ér­te, s a következő menetben már az exszovjet nagymes­ter találkozik újabb szovjet kihívójával Bangkokban, a trónért. Nem Zeitstück, de azért ismerős, ugye. Erősíti érzé­sünket a körítés, az ameri­kai és szovjet tábor legé­nyei, menedzserek, újság­írók, tévések, biztonsági em­berek fellépései, akciói. .. Rengeteget derül ki a pesti Broadway friss újdonságán, a Sakkon (Chess). Mégsem a humoros, szarkasztikus mo­mentumok teszik igazán em­lékezetessé az Arizona­ Rock Színház imént importált mu­­sical­jét. Hanem ami az ilyesfajta darabok lelke, a mjuzik. Belemászik a fülbe izgalmas ritmusvilágával, dallamainak szárnyaló íveire fodrozó szekvenciamenetei­vel, látványos kórusait kitöl­tői táncaival. Ferkai Tamás a szomszédos Ausztriából rándult át megrendezni (ér­telem- és természetszerűen fölerősítve az ötvenhatos ma­gyar szálakat, aminek láttán magyarázható akár, miért nem érkezett ez a sarokjáték korábban hozzánk), s izgal­mas szerepeket tudott ket­tőzni. A szovjet színekben Kaszás Attila vagy Forgács Péter, az amerikaiban Mikó István vagy Makrai Pál, il­letve magyar lányként Ma­lek Andrea vagy Kováts Adél kérdést látatlanban föl­teszi magának a néző, azaz hát, legalább kétszer jegyet vált rá. Ha egyáltalán beéri eny­­nyivel. Nincs kizárva, tárgyalások kezdődnek, miként festene a Sakk szabadtéri színpadi vál­tozatban, tegyük fel, Szege­den. — nikol— A WEST END és a BROADWAY után BUDAPESTEN 1992. május 29-től az ARIZONA SZÍNHÁZBAN (Bp. VI. Nagymező u. 22 24.) KONTINENS BEMUTATÓ A musicalt a Three Knights Limited a Schubert Organisation, a Robert Fort Limited és az ARTISJUS Zenei ügynökség együttműködésével mutatjuk be Mártéllyal is foglalkoztak Porsódon ne vagy levegőt Harmadikszorra rendezték meg az Országos Környezet­­tudományi Diákköri Konfe­renciát, Miskolc és Gödöllő után ezúttal a szegedi Ju­hász Gyula Tanárképző Fő­iskolán — mint már hírt ad­tunk róla. Nemcsak harmad­szori, de egyszer s mind há­romnapos is volt e hétvégi rendezvény, melynek meg­­szervezési jogát nyilván nem véletlenül kapta meg a főis­kola. Hisz, emlékszünk, in­nen indult ki, évekkel ez­előtt az azóta országos hírű­vé vált Csemete-mozgalom, melynek tagsága jórészt az intézmény tanáraiból, diák­jaiból tevődik­­ki, arról nem is beszélve, hogy ősszel bio­lógia—környezetvédelmi ta­nári szak is indul itt. Nyolc szekcióban, 110 pá­lyamunkával indultak a hallgatók — tavalyelőtt, Gödöllőn, csak hatvanöttel. A főiskola diákjai hat pá­lyamunkát nyújtottak be, ami szintén nem kicsiny szám, hisz például a nyír­egyháziak egyetlen dolgozat­tal sem szerepeltek. Egyéb­iránt pedig elmondható, a pályázóknak csaknem fele pedagógusképző intézmé­nyekből indult, ami eddig korántsem volt jellemző — holott, a pedagógusok szere­pe óriási a környezetvéde­lemre való nevelésben. Most pedig, tekintsünk be­le néhány dolgozatba , mi­lyen környezetvédelmi gon­dok foglalkoztatják a jövő szakembereit! Csak pár pél­da a megyéből: A talajba kerülő szerves anyagok nagy mértékben szennyezhetik a talajvizet — Ács Márta és Fórián László (állategészség­ügyi főiskola, Hódmezővá­sárhely) ebből kiindulva ku­tatta, hogyan hat a nagy­üzemi állattartás a felszín alatti vizek minőségére. A mártélyi tájvédelmi körzet vízminőségi gondjai foglal­koztatták Borsos Józsefet, aki szintén ugyanezen intéz­mény hallgatója. Ritkaság­­számba menő madarunk, a vízirigó, táplálék-összetéte­lét vizsgálta Lengyel Zsolt, a Szűcsi-erdő puha testű ál­lományát pedig Elek Zoltán — a rendezvénynek helyet adó Juhász Gyula Tanárkép­ző Főiskola hallgatói mind­ketten. Fekete Klára (SZO­­TE) a növényvédő szerek mérgező hatásának kimutat­­hatóságával foglalkozott. Polyákovics Zoltán (KAE Élelmiszeripari Főiskolai Kar) Szeged levegőjének por­­tartalom-mennyiségét vizs­gálta — dolgozatának Teme­­si Ferenc könyvére utaló cí­me: „Amit a műszerek be­szélnek Porlódról” Az el­használt szennyvizek által okozott környezetvédelmi gondokról, melyek megyénk­ben különösen súlyosak, Kö­rösi Gábor beszélt, a tábori keretek közötti környezetvé­delmi nevelésről pedig Tú­ras Géza , mindketten JA­­TE-hallgatók. És akkor, hol vannak még az ország más vidékeiről ér­kezett pályamunkák!... A további, több mint száz! Bíz­vást megállapítható: a teg­nap lezárult, háromnapos országos diákköri előadás-so­rozat nem véletlenül rész­rendezvénye az ENSZ által megszervezett Környezet és Fejlődés Rió’ 92 Világkonfe­renciának. F. CS. 3 Gyula — 29. évad Június 21-én ünnepélyes keretek között nyitják meg a Gyulai Várszínház évadát. A megnyitót követően Gulyás Dénes ária- és dalestjére kerül sor. Június 23-án, 24-én Erkel Bánk bán című operáját mutatják be Dehel Gábor (Kolozsvár) rendezésében. A Kolozsvári Magyar Opera és a Gyulai Várszínház közös produkciója. Július 2-án Pás­­kándi Tornyot választok című történelmi drámájának lesz bemutatója. Rendező: Sík Ferenc. Július 10-én Kacsóh Pongrác: János vitéz-premier. Rendező: Gulyás Dénes. Jú­lius 17-én A Noszty-fiú esete Tóth Marival kerül színre Gáli László rendezésében. Augusztus 13-án Shakespeare: Macbeth című tragédiája Sík Ferenc rendezésében. Au­gusztus 22-én, 23-án a magyar líra fesztiválja. Válogatás a hazai és a határainkon túli magyar költészet legszebb al­kotásaiból. Szegeden a gyermeknap nem egy, hanem három na­pig tartott, hiszen a szer­vezők összefogtak a Duna­­pack Kupa rendezőivel, s közösen a Maty-éri pályára invitálták a városlakókat, egy nagy tavaszi hétvégére. A sportrendezvények és a vursli mellett a Százszor­szép Gyermekház igen szín­vonalas programot hozott össze, így gyermek és fel­nőtt egyaránt találhatott kedvére valót a kínálat­ból. A maroknyi százszor­szépestül már megszokhat­tuk, hogy ötletből, lelkese­désből nincs náluk hiány, itt is ezerféle kuckó, sátor, szoba, próbahely várta a kí­váncsiskodókat. Kosárfonók, bőrösök, szö­vők, gyékényesek, csipkeve­rők tanítgatták a gyerekeket mesterségük alapjaira, de volt gyöngyfűzés, agyagozás, festés, hajtogatás is, s az el­készült munkákból folyama­tosan bővülő kiállítás nyílt az egyik sát­c oldalában Újdonság volt a marcipán­szobrászat, amelyből meg­nyílhatott volna a következő nagy kiállítás, ha a zsűrizés és az eredményhirdetés után el nem fogyott volna a mű­vek többsége. Édességből nem volt hi­ány, hiszen a mintázás mel­lett megnyitotta kapuit elő­ször a világon a csoki tőzsde is. Itt 30 forintért bárki vá­sárolhatott magának egy ma­réknyi fabatkát, majd ezt ér­tékpapírra váltva, már csak a bejelentésekre kellett fi­gyelnie, mikor, melyik cuk­rászdának, fagyizónak, édes­ségboltnak, játékkereskedés­nek esik vagy nő az árfolya­ma, s ennek megfelelően ad­­ni-venni a részvényeket. Ha valaki ügyesen és időben ta­lált rá a legj­obbakra, a vé­gén annyi fabatkát gyűjthe­tett magának, amivel a ka­punál azt csokira váltva csa­ládja egész évi édességszük­ségletét megszerezhette. A sok nyalánkság ellensú­lyozására a tőzsde kijárata melletti kis asztalikénál fog­orvosok tanítgatták a kicsi­nyeket a helyes fogápolásra, néhány ajándék fogkefével és fogkrémmel elmélyítve barátságukat. Nagy sikerük volt a kom­mandósoknak, akik az Aero­caritas-szal karöltve szabadí­tották ki a túszokat, fogták el a rablókat, mentettek ful­doklót a vízből. A központi nagyszínpadon egymást érték az énekesek, bábosok, színi­előadások, bűvészek, az ap­róságok óriási örömére. S akit nem a produkció, ha­nem a fantasztikus történe­tek, jelenségek érdekeltek, betérhettek a Droid-sátorba, ahol ufókról, természetfölöt­ti jelenségekről szóltak az előadások, viták, beszélgeté­sek. Természetesen a sport sem maradt ki a napi ajánlatok­ból. A szomszédban lapátoló világsztárok mellett saját korosztályuk ügyeskedései­be is gyönyörködhettek, vagy éppen derülhettek a jelenlé­vők. Hárman egy lovon, vagy a ki jut föl leghamarabb egy póniló hátára? mellett termé­szetesen voltak ügyességet, merészséget próbára tevő já­tékok is. Ve­­lük az egyik legérdekesebb egy új, színes, kockás, négykézláb lépegetős mutatvány volt, hiszen jó­­néhányan ennek végére egé­szen összegubancolódva ju­tottak el. Jó néhány szülőnek a sár­­kányröptetés bizonyult túl bonyolult feladatnak, ők ter­mészetesen a gyermekeik ál­tal gyártott, igen színes és formás papírsárkányokkal állhattak rajthoz. Aki erre mégsem vállalkozott, beáll­hatott a nagy közös tornára vagy a lufiröptetők népes tá­borába. A háromnapos, színes, vi­dám kavalkád ugyan elég messze volt a várostól, még­is a rendszeres Volán - jára­toknak köszönhetően, vi­szonylag könnyen megköze­líthető volt, így nem csoda, hogy naponta több ezer gyer­mek fordult meg, s talált igazi jó mókára, szórakozás­ra a gyermekvárosban. P. E. Gyermekeknek volt a napja Csokibajszos tininindzsák Szegedről mindenki díjjal tért haza Tehetségek parádéja Szombaton rendezték meg a szegedi Ifjúsági Házban a gyermek és if­júsági Ki mit tud megyei döntőjét. A maratoni ren­dezvénysorozat ezúttal „Én ezt tudom” címen „futott”. Egy évvel ezelőtt Korom István — a verseny egyik szellemi atyja — azokkal a kétkedő szavakkal zárta a szegedi döntőt, hogy va­jon lesz-e, aki az Ifjúsági Ház lámpáit — hasonló céllal — ismét felgyújtja. A HEX Kulturális Szol­gáltató Kft. Csongrád me­gyei Extra, Bánkútiné Nagy Ágnes és Márta Sán­dor személyében magára vállalta e nemes feladatot, s tavaly októberben újra meghirdették a vetélke­dőt. Felhívásukra Szeged­ről közel ezer, s a megye területéről szintén kb. ezer gyerek jelentkezett. Karácsonytól kezdve, majd fél éven át folytak a selejtezők, elő- és kö­zépdöntők a megye külön­böző városaiban: Hódme­zővásárhelyen, Makón, Szentesen és Szegeden. A rendezvénysorozat termé­szetesen nem valósulhatott volna meg szponzorok és segítők nélkül. A Ki mit tud fővédnöke a Dél-ma­­­gyarországi Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány volt, de jelentősen hozzájárult a Szegedért Alapítvány, a megyei, illetve városi ön­­kormányzat kulturális bi­zottsága, valamint állami vállalatok és magánvállal­kozások, társaságok, szer­vezetek és csoportok. A támogatók teljes névso­rát lehetetlen felsorolni. A versenyzők 19 kate­góriában indulhattak. A versmondástól, a tánc és zene különböző műfajain ^^^^bűvészkedési^r«is^ kívül színes, mozgalmas produkcióikat láthattak az érdeklődők. A zsűri az egyes kategóriák legjobb szakértőiből állt. Öröm volt találkozni ennyi te­hetséges és sokoldalú fia­tallal, ennyi áldozatkész felnőttel. Bebizonyosodott, hogy ilyen rendezvények­re ma is égető szükség van, s ha belegondolunk, hogy kis hazánknak e tö­redéknyi régiójában ennyi nagyszerű gyerek van, bi­zakodhatunk,­­hogy a fel­növekvő generációk so­k­­sok értéket, a kibontako­zás számtalan lehetőségét hordozzák magukban. A megyei döntőbe 50 produkció került, s lénye­gében mindenki helyezés­sel, díjjal tért haza. Ezek után következzék a győz­tesek névsora, kategórián­ként: Vers „kicsi” — Nagy László, Szeged; vers „nagy” — Uhrin Olga, Szeged; vers „középisko­lás” — Szekfű Ildikó, Sze­ged; próza „kicsi” — Ba­lázs Edina, Szentes; pró­za „nagy” — Nagy Ferenc Szeged; népdal — Zsurkán Zsanett, Szeged és Urbán Ilona, Makó; megosztott első díj; táncdal — Süki Gyöngyi, Szeged; diszkó „kicsi” — Szász Dóra és Máyer Ivett, Zsombó; disz­kó „nagy” — Pesti And­rea, Zsombó, különdí­j; társastánc — Csoszi cso­port, Szeged; különdíj; dramatikus játék — Rókus II. 8/b, Szeged; szólóhang­szer — Barnácz István, Szeged; kamarazene — ütőegyüttes, Szeged; nép­tánc — Molnár Szilvia, Tóth Gábor páros, Szeged; zákányszéki néptánccso­port. KOVÁCS HEDVIG e)) r­r hétfő DÉLVILÁG

Next