Reggeli Magyarország, 1944. június (51. évfolyam, 122-145. szám)

1944-06-01 / 122. szám

% maffiar aanonalb­am­ harooa «májp­­«érve lehet, amely a keresztény erkolen szikláira s a magyar fajvédel-­mi gondolat erejére épült (Nagy taps.) Mint parlamenti beszédemben is han­gsúlyoztam, kormányom teljesen 5 politikai és világnézeti irányt kí­ván kezdeményezni, követni és meg­valósítani. Meg akarjuk teremteni a népi szociális és a keresztény erkölcs Hekláira támaszkodó nemzeti Magyar­­osságot (Szűnni nem akaró lelkes tapa és éljenzés.) Történelmi fordulóponton — Alkotó politikát fogunk követni és • vonatkozásban tekintetünk a je­lenre és a messze jövőbe irányul! Ne nézzünk túl sokat a múltba —­ egy­ként ne akarjuk a múltat rekon­struálni, másrészt ne merüljünk ki a közelmúltban elkövetett hibák bírála­tában. Ezzel nem azt akarom mon­dani, hogy ne tanuljunk nemzetünk dicső történelméből. Igenis, merítsünk erőt és bizakodást belőle, tartsuk nagyra a hagyományainkat és nemzeti agyjainkat. De ne akarjuk az óra­mutatót visszaforgatni, ne akarjunk Magyarországból múzeumot alkotni! Ez végzetes­­volna, mert ez megállást, sőt visszasüllyedést jelentene, ami egyértelmű a nemzet halálával A vi­lágtörténelem mutatja, hogy az a nép, amely nem hallotta meg az idők szavát és nem folytatott reálpolitikát, menthetetlenül odaveszett Többezer­­éves nagy múlttal rendelkező államok és nemzetek tűntek el mert megálltak és nem alkalmazkodtak az élet paran­csoló törvényeihez, illetőleg nem vet­ték észre a fenyegető veszélyt, vagy nem találták meg a belső megegyezés, a minden áldozatrakész szembeszál­lást. Aki nem küzd, az elsatnyul, aki nem vállal felelősséget és kockázatot, az elveszett. Magyarország ma ezer­éves történelmének fordulópontján áll Kívülről a bolsevizmus veszélye fenyegeti, belülről pedig a széthúzás veszélye. Nem fér kétség ahhoz, hogy a most dúló küzdelem új világot fog kialakítani Magyarország szempont­jából is. Hazánk most fekteti le alap­kövét a további ezer esztendőre. — De tanuljunk történelmi cselekvé­seink hibáiból is. Emlékezzünk vissza történelmün­k legtragikusabb idősza­kára, a mohácsi vész idejére. Akkor a belső széthúzás majdnem örök időkre tettet­te el fényes múltú nemzetünket. Ilyen széthúzás megismétlődését a kor­mány, hazafias népünkre támaszkodva minden erejével meg fogja akadá­lyozni! (Viharos taps és éljenzés­) A széles néprétegek ereje — Nagy örömmel jöttem közétek, mert a kormány átvétele óta most nyí­lik először alkalmam arra, hogy a ma­gyar vidék népének szemébe nézzek. Erős hazafias öntudat és megértés su­gárzik felém —­ ez erőt fog adni az előt­tünk álló nagy feladatok megoldására. A magyar vidék, a széles magyar nép­rétegek ereje az, amely elsősorban biz­tosította történelmünk során­­ az or­szág fennmaradását. Én­­ elsősorban erre az erőre kívánok támaszkodni, mert csak a népi politika útján látom elérhetőnek célunkat: a magyar jö­vendőt (Nagy taps.) .­ Kormányomnak tehát egyik fog­gondja a vidék, a falu népe, a fizikai és szellemi munkásság szociális és gazdasági helyzetének, különösen élet­­színvonalának lehe­tő korszerű eme­lése és a család­védelem minél hatéko­nyabbá tétele. A Balaton jövője — A balatonfüredi kerület h­­zánk egyik legszebb, legértékesebb és leg­­h­azafiasabb kerülete. Itt van Magyar­­ország gyöngye, a Balaton, itt terem­nek a világhírű balatoni borok, itt a balatoni halászat és a balat­om menti bá­nyászat. A Balaton kultusza teljes mérvben indokolt, sőt parancsoló kö­vetelmény is e kormányzat részére. A Szal­ak­ont elsőrendű művit és vasút köti össze hazánk szívével, a fővárossal. . •— A jövőben azonban más népléte­ Azonnali belépésre keresünk hadiüzem­­i plök járás óra­ (u­­rlevél) kz megfelelő gyakorlattal bír és új szer­vezet felépítésére, vezetésére képes. Esetleg félnapi elfoglaltság. Sürgős aján­­latot telefonon kér 9—15 óra között­­ 425-755, mellék 29-es i­k­e­ rek fogják majd a Balaton partjait felkeresni: fajilag tiszta nemzedékek! Zsidóknak itt többé helyük nem lesz! (Nagy taps és éljenzés.) S amikor e kerület hazafias polgárságának jövője kialakulásához melegen érző szívem­ből minden jót kívánok, arra kérlek benneteket, tartsatok össze, támogas­sátok a kormányt, teljesítsétek híven és fegyelmezetten kötelességeiteket s hozzátok szívesen, azokat az áldozato­kat, amelyeket hazánk e sorsdöntő küzdelmében minden fiától elvár! A miniszterelnök beszédét gyakran szakította meg a lelkes helyeslés, az éljenzés és a taps s a tennet zsúfolá­sig megtöltő polgárság a beszéd befe­jezése után megújuló igen meleg ün­neplésben részesítette a kormányelnö­­köt Jurcsek Béla: A földre elsőbbség! Igényük van azoknak, akik a harctéren küzdenek Jurcsek Béla földművelésügyi mi­niszter szólalt fel ezután s ő is hang­súlyozta, hogy a bolsevizmus veszélyé­nek megértése és átérzése az ország minden lakosát pártpolitikától mentes, odaadó áldozatkészségre és áldozatvál­lalásra kell hogy tanítsa- Nyugodt időkben talán választhat a közvéle­mény a pártok árnyalati különbségei között. Ma azonban, amikor a lét és nemlét, kérdéséről van szó a győzelem érdekében minden jobboldali magyar arc összefogására van szükség. E cél elérésének érdekében a magyar életet meg kellett tisztítani a zsidóságtól, amely gátolta a nemzet igazi megerő­södését Az elkülönítéssel a zsidókér­dés megoldása nem fejeződött be, ezt követik a kormány további intézkedé­sei, amelyek a magyarság erősödését hivatottak szolgálni s a kormány ebben a munkájában számít a nemzet minden tagjának áldozatkéz becsületes közre­működésére. Sok szó esik ma a nemzeti szocializ­musról. Ezt a politikai irányzatot a m­elyik országban fasizmusnak, a masá­ban falangizmu­snak, a hármaikban nemzeti szocializmusnak hívják, vég­eredményeiben azonban mindenütt a kötelességteljesítés, a fegyelem és az áldozatkészség rejlik mögötte. A maga részéről megkezdte a nemzeti szocia­lista munkát a gazd­akönyvek beveze­tésével, amely megmutatja majd ki ho­gyan teljesíti kötelességét. Ezt a mun­kát folytatja a kötelező munka elren­delésével, mert ma mindenkinek helyt kell állnia az országban ott, ahol szük­ség van reá. Természetesen minden törekvés arra irányul, hogy mindenki a legalkalmasabb helyen, lehetőleg ott­honához közel s a legmegfelelőbb mó­don végezhesse azt a munkát, amely reá hárul, ha azonban nincs más meg­oldás, a munkát az otthontól távol­ra vállalni kell­ A népi erők szociális Ma­gyarországa az a program, amelyet a miniszterelnök hirdet s az erők össze­fogásának gondolatát a balatonfüredi kerület is megvalósította, amikor ellen­jelöltet nem állított. Ma senkinek sem jut más politikát folytatni, mint azt, amely az ország megmenté­sére, felemelésére és olyan magyar haza megteremtésére irányul, amely az új életnek megfelelő berendezke­dést és annak megfelelő alkotmányos életet teremt a jövő generációnak. A mai időkben ne azt keressük, ami el­választ, hanem ami összetart bennün­ket Teljesítse mindenki kötelességét s amíg hős honvédőink fegyverrel védik odakünn a hazát, mi itthon megfeszí­tett munkával járuljunk hozzá az or­­szággi jövőjének biztosításához. T­erem­­teni csak munkával lehet. Az ország­nak tehát egyetlen egy ingyenélője sem lehet — mindenkinek munkája szerint kell­ megélhetését, megtalálnia. Amikor a kormány a közelmúltban korlátozta a föld forgalmát ezt azért tette, hogy azok, akiknek módjuk lett volna a földet konjunkturális áron felvásárolni, ne vegyék el a fö­det azok elöl, akik ma a harctéren küz­denek és akiknek elsőbbségi igényük van reá. A beszolgáltatá­si kötelezett­ségről szólva hangsúlyozta, hogy mind­azokhoz, akik becsülettel eleget tesz­nek e köte­lzettségüknk, az összes le­hetőségek felhasználásával a kormány eljuttatja a szükséges ipari cikkeket. A magyar föld népe bízhat abban, hogy a kormány már biztosította ne­kik mindazt, amit ma csak biztosítani lehet. Meggyőződése, hogy a termelés is a munka vonalán a nemzet min­den fia példaadó módon tesz eleget kötelességének, h ha többet akarunk termelni, többet kell dolgoznunk­ Ami­lyen joggal elvárjuk, hogy német h­adi­­társaiink, ha kell fegyverrel lássanak el bennünket, ők épp olyan joggal kí­vánhatják, hogy küzdő seregünknek kenyérrel való ellátásában legyünk segítségü­k­re, ha annak szüksége fel­merül. Meggyőződése, hogy a háború­ból a Német­ birodalom oldalán győzte­sen kerülünk, ki. A győzelem érdeké­b­en azonban meg kell hoznunk min­den áldozatot. Juncsek Béla földművelésügyi mi­niszter nagy tetszéssel fogadott be­széde után Somogyi Imre községi bíró a választópolgárság osztatlan bizalmá­ról biztosította a miniszterelnököt, majd a Himnusz hangjaival az ülés véget ért Sztójay Döme miniszterelnök dél­után Tapolcára ment, ahol ünnepélye­sen fogadták. Nagy János Waostft­ főnök, a Magyar Élet Pártja helyi ren­gozatának vezetője üdvözölte a minisz­terelnököt, aki az állomásról a Katai­­ikus Kör nagytermébe ment ahol igen nagyszámban gyűlt össze Ta­­polca választóközönsége. Dr. Roth Aurél közjegyző megnyitó szavai után­ a miniszterelnök elmondotta programi beszédét, amelyet itt is igen sűrűen szakított meg a taps és az a­yonszág Utána .Turcsek Béla földművelésügyii miniszter mondott beszédet amelyet a hallgatóság igen nagy tetszéssel foga­­dott . Sztójay Döme miniszterelnk­ket­grambeszéde után még hosszasabban időzött a Katolikus Kör udvarát is megtöltő polgárság körében, majd kí­séretével együtt a délutáni órákban­ visszautazott a fővárosba­ A választó­­kerület legtöbb­­állomásán a polgárság népes küldöttsége várta a miniszter­­elnök vonatát s igen meleg ünnepség­ ben részesítette mind őt, mind kísére­tei ! A tapolcai gyűlés tf 44 ffcriw 1­oMMfl| A főváros környékének tüzelőszerellátása Dr. Morvay En­dre alpolgármester ajtó­írásával hatalmas narancssárga síány famgaszok jelentek meg a fővá­ros utcáin, a­melyek­ szerint a főváros polgármestere a kereskedelemügyi minisztertől nyert felhatalmazás alap­ján szabályozza a tüzelőanyag beszer­zését és kereskedői forgalmát a köz­­elhátás szempontjj­aiból Budapesthez csatolt megyei városokban és közsé­gekben. Tüzelésiért a tüzelőanyagkereskedők június 10-től kezdődően csak úgyneve­zett " tüzelőanyag ellenőrzési lapra való bejegyzés mellett szolgáltathat­nak ki , legfeljebb annyit, hogy a ki­szolgáltatott tüzelőanyag mennyiségé­ivel vagy a fogyasztóinak az ellenőrzési ■apra bejegyzett készletével együtt ne haladja meg azt a mennyiséget, amit a tüzelőanyag ellenőrzési la­p birto­kosa beszerezhet. A tüzelőanyag ellenőrzési lapokat a háztulajdonosok, illetve gondnokok és házfelügyelők tartoznak június 1-én vagy 2-án az illetékes körzeti jegy­fiókban átvenni és azokat a főbérlők között szétosztani. A tüzelőanyag ellenőrzési lap egyes rovataiba a való helyzetnek megfelelő adatokat kell beírni, s a házfelügyelők a kitöltött összeíró íveket a jegyfiókhoz június 7., 9., vagy 10-én tartoznak beszolgál­tatni. Albérlők nem kapnak kincst tüzelőanyag ellenőrzési lapot, mert részükre a főbérlő köteles arányos­ mennyiségben tüzelőanyagot áten­gedni. A háztulajdonosok, vagy báz­­gondnokok a főbérlők által kitöltött­ ellenőrzési lapokat aláírják, miután ellenőrizték a feltüntetett adatok­ valódiságát, amelyekért büntetőjogi­lag is felelősek. Aki valótlan adato­­kat tüntet fel tüzelőanyag ellenőrzési lapján, vagy elhallgatja a valóságot, vétséget követ el, egyévi fogházzal büntethető. Az alpolgáraneeter által kiadott fal­ragasz még felvilágosítást ad a tüzelő­­anyagellenőrzési lapra kiszolgál­tatható­ tüzelőanyag legnagyobb mennyiségéről, ami soha nem lehet több, mint 20 mé­­ter mázsa. Végül a kibomforzottak és hadbavonultak hozzátartozóinak tü­zető­­anyagellátását szabályozza a kiadott­ és falragaszon közhírré tett rendelke­zés, a beszerző csoportok bejelentői kötelezettségét s legvégül ismerteti a büntető rendelkezéseket. (MOT) A magyar könyv háromnapos ünnepe Június 1-én Budapesten megkezdőd­nek a könyvnapok. Három napig Bu­dapest író tiszteké és könyvszerető la­kossága most már tizenötödször tesz hitet a magyar irodalom m­egbecsü­lése mellett. A könyvsátrak megállítják a járókelőket, felhívják figyelmüket a legfrissebb termésre, amelyből min­denki ízlése és kedve szerint válogat­hat. A megszokott helyen, a Nemzeti Színház előtt üti fel az idén is sátrát az Athenaeum, amely a könyvnapra hozta ki Reviczky Gyula összegyűjtött munkáit, a nemrég elhunyt Hunyady Sándor kedves regényét »A hajó ki­rálynőjét«, Laczkó Gézának, a nagy­kultúráj­ú írónak »Őstehetség« című szatirikus regényét és Sinkó Ferenc­nek, a fiatal írógárda országosan is­mert elbeszélőjének az »Isten udvara« című regényét, amely a palóc világ sok-sok színes érdekességét, örökítette meg- Jankovics Ferenc »Téli szivár­vány« című regénye a kisváros kültelki életének hűséges interpretáló­ja- A könyvnapok­­alatt a könyvsátorban könyveiket dedikálni fogják Baloghy Mária, Jankovics Ferenc, Kállay Mik­lós, Kodolányi János, Laczkó Géza, Medveczky Bella, Mécs László, Nyirő József, Passuth László, Rab Gusztáv, Sinkó Ferenc, Szily Leontin, Sztrókay Kálmán és Tóth László. * * A könyvpiacon újdonságnak számít Nyáry Iván ezredesnek a bolgár katonáról szóló munkája, amely a bolgár-magyar kultúrkapcsolatok kimélyítésén fáradozik. Ez az írás azt bizonyítja, hogy a bolgár nép hősiessége semmiben sem marad el a magyar nép hősiességétől. A szép könyvet Lukács Sándor adta ki ízléses köntösben, szolgálatot téve a baráti államok katona­­irodalmának, m­ert a bolgár katonaesz­ményt ismerteti meg a magyarság széles rétegével. * A m. kir. haditudósító osztály parancs­noksága, mint már évek óta, ez idén is ki­veszi részét a könyvnapokon a magyar könyv népszerűsítéséből. Június 1-én, 2-án és 3 án, a könyvnapokon a Szervita téri könyvsátorban a közönség elé lépnek a ka­tonaköltők, írók, haditudósítók és a harc­teret járt újságírók azokkal a műveikkel, amelyek a második világháborúban­­sütöt­tek. Ezenkívül minden legújabb katonai irodalmi munka kapható lesz a haditudósít­­ók könyvsátrában, katonaregények, költ** mények, haditudósítások és színes riportok. A haditudósítók könyvsátrát három napot át neves fővárosi művészek és szín­eznek ki felkeresik és az ott vásárlóknak autogram­­mot adnak. (MOT.) Bizottsági ülés a felsőházban A kihirdetés végett előterjesztendő törvényjavaslatok átvizsgálására híva­tott bizottság 1944- évi június hó 2-án, pénteken délután 1 órakor a felsőház bizottsági termében ülést tart. Tárgy: »Az 1939- évi június hó hó­napjára összehívott országgyűlés tar­­tamának kivételes meghosszabbításá­ról szóló törvényjavaslat végleges szö­vegének átvizsgálása­. (MTI) Munkára kényszerítik az „emberpiac” naplopóit A vidéki városokban és községek­ben év­tizedes szokás, hogy a város főterén vagy piacterén gyűlnek ösz­­sze a munkára váró mezőgazdasági munkások. Ezeken a munkapiacokon töltötték idejüket azok az elemek, akik évközben csak nagyon ritkán szegődtek el munkára, főleg a felesé­gük keresetéből éltek és kivárva a ta­vaszi, nyári és őszi mezőgazdasági munkaszezont, csak akkor voltak haj­landók rövid időre munkát vállalni, amikor a legmagasabb béreket ígérték­ nekik. Most a munkapiacoknak ezeket, a dologkerülőit összeszedték és vála­szolnak kellett arra a kérdésre, hogy miért nem álltak munkába a nyár­­eleji nagy munkaidőben is. Akik azzal védekeztek, hogy semmiféle ajánlatot nem kaptak, vagy a felaján­lott napszámbért nem tartották ele­gendőnek, azokat hatósági úton ren­delték ki mezőgazdasági munkála­tokra. Ezen a téren további intézkedések is vannak folyamatban.

Next