Reggeli Ujság, 1931. december (1. évfolyam, 1-4. szám)
1931-12-25 / 1. szám
FENTEK, 1931. DECEMBER 25 REGGELI VJLÁG 3. OLDAL KARÁCSONYI LÁNGOK —!——- —· ~— ' - ' ■ ’ ■ ■1 .1 ' ■ aT.T‘.T.~rra‘,-.irr—.j'v'ftrr— - 11r. 1 Kovácsy Albert: EUROPA VAJÚDÁSA Mozog a föld. Vészterhes a levegő. Tetteket vár a meggyötört világ s phrázisokkal fizetik ki. A világháború nagy phrázisa a „népek önrendelkezési joga“ volt. Ez volt a takarója a rejtett céloknak s kezdete a szólamok korszakának s a világ szemébe való porhintésnek. Ma, amikor már minden ég és ropog, a világnak újból csak szólamai vannak. A nagy cháoszt „bizalmi válságnak“ mondják. A megállótt gazdasági vérkeringést a „túltermelés“, „aranykrízis“, „fogyasztás csökkenése“ és ezer más elnevezéssel illetik. És ez nem egyéb, mint további porhintés a világ szemébe ! Politikus urak! Nem gondolják, hogy egy kimondott őszinte szó — válságok idején — tetteket is jelent. Nem igaz, hogy túltermelés van. A termelés nyomban alábbhagy, mihelyt felesen jelentkezik valamely áru a világ piacán. A tőke csak addig termel, amíg értékesítési lehetőség van. Arany krízis sincs, mert a világ aranya és egyéb fizetési eszköze elegendő az áruk csereforgalmának a lebonyolítására. Fogyasztó is mindig akad, jó és olcsó árura s az árak olcsósága mindig növelte a fogyasztást. Növelné ma is, ha ledőlnének az őrület paroxismusában emelt barrikádok. A baj ott van, hogy fenn akarják tartani a világháború után a „béke“ címén emelt barrikádokat. Operáló kés helyett, minden őszinteség nélküli conferentiákat, „Dawes“ plánokat, ,Young“ plánokat kapunk. Conferentiákkal nem lehet a bizalmat helyreállítani. Mesterséges eszközökkel nem lehet magát a termelést, csak az árakat szabályozni. S „Stillhallte“ megállapodásokkal, nem lehet az arany megfelelő elosztását elvégezni. Vissza kell menni a baj gyökerére s őszinte beismerésekkel s radikális intézkedésekkel, talán meg lehet még állítani Európa teljes gazdasági összeomlását. A háborúszülte gyűlölet paroxismusában, elvakulva, — nem látták, vagy nem akarták meglátni, hogy a béke diktatórikus rendelkezéseivel — nem a béke olajágát nyújtják a háború által meggyötört és elszegényedett államoknak, hanem a gazdasági koporsót. Józan ésszel nem lehetett hinni, hogy a legyőzött államok eleget tudnak és fognak tenni azoknak a jóvátételi kötelezettségeknek, melyeket reájuk erőszakoltak. A territoriális eltolódások és az erőszakos jóvátételek kikényszerítésének a lehetősége, a leszereléstől is megfosztotta a világot. Ne csodálkozzunk, ha az eredménye ennek az, hogy a győztesek a fokozott fegyverkezés költséges és luxoriozus passziója alatt, — míg a legyőzöttek az elviselhetetlen jóvátételek alatt — roppannak össze. Igaz, hogy a győztesek anyagilag segítségére siettek a legyőzötteknek. De nem volt köszönet benne. Az ára ennek a legyőzött államok teljes eladósodása s az aranynak a forgalomból való kivonása és aránytalan eloszlása volt. Ma Németországnak 1,7 milliárd aranymárka évi kamatot kellene fizetnie, a felvett kölcsönei után. De ezt az aranyat megszerezni képtelen. Okosabb lett volna kevesebb kölcsönt juttatni s meghagyni a piacait, mert akkor nem kellene Németországnak 5,5 millió munkanélküliről gondoskodni s hozzájuthatna a fogyasztópiacok révén annyi aranyhoz, mint amenynyit észszerű jóvátétel címén fizetni módjában állana. Lloyd George adatai szerint Németország 8 milliárd arany márkával több kölcsönt kapott, mint amennyit eddig jóvátétel címén kifizetett. Anglia és Amerika pénzpiacai egymagában akkora összegeket bocsátottak Németország rendelkezésére kölcsön címén, amennyit eddig jóvátétel címén fizetett. És ennek dacára mi ott a helyzet? Nemcsak a birodalomnak, hanem az egyes országoknak is a költségvetési egyensúlya az utóbbi időben úgy volt fentartható, ha a birodalom 4 milliárd, az egyes országok 2,6 milliárd, míg a városok 8,7 milliárd külföldi kölcsönt vettek igénybe. Ezek a kölcsönök lehetővé tették a jóvátételi fizetéseket, de kivonták Anglia és Amerika arányának tekintélyes részét a forgalomból s a világ gazdasági vérkeringése megállott. A szivet csak egydarabig lehet kámforral működtetni, a fájdalmakat pedig állandó jelleggel morfiummal csillapítani nem szabad. Mi haszna van a világnak abban, hogy az Amerikai Egyesült Államokon, Franciaországon, Belgiumon, Schweizen, Svédországon kívül a többinek alig van s Angliának is igen kevés az aránya. Ezek az államok a világ aranykészletének 75,5 százalékával rendelkeznek, de megbénult a csereforgalmuk, mert a többi állam 24,5 százalékos aranykészletével fizetésképtelenné vált, csak áruval fizethetnének és ez elé is barrikádokat emeltek. Elzárták a leszerelés lehetőségét. A fegyverkezésre kényszerülő államoknak eminens érdekévé vált, hogy a saját hadseregeik ellátására és az utánpótlás biztosítására belföldi ipar álljon rendelkezésükre. Az újszülött belföldi iparok, a világ nagy versenyében vámvédelem nélkül elpusztulnának. Fel kellett emelni a vámsorompókat s protekcióval dédelgetni az uj parazita iparvállalatokat. De minő ára van ennek! A belföldi fogyasztók meg kell fizessenek selejtes áruért is minden árat, mert indokolatlan vámvédelem van s ez állandóan szegényiti őket. A világ elsőrangú ipartelepei pedig mozdulatlanságra, sőt elhalásra vannak kényszerítve, mint például Ausztria hires ipara, mert piacok nélkül maradtak. És bárminő valutáris vagy egyéb eltolódás — újabb és újabb kényszerrendszabályokat idéz elő, ami mind gazdasági vérkeringési zavarokat okoz. Esik az angol font s olcsóbbá válik az angol áru, s ezzel megnövekedik az angol export, de lecsökken az arany valutával termelt német áru exportja s Németország nyomban védekezni kénytelen. Ellenrendszabályként Németországban hatalmi intézkedéssel leszállítják a munkabéreket, kamatokat, vasúti tarifákat, nyers- és készáruk árát, mert a valuta megszerzés lehetősége Németországnak a mindennapi kenyeret is jelenti. Valuta nélkül magát még élelmezni sem képes. Franciaország, az angol ipar versenye miatt, Angliával szemben szintén védekezni kényszerül. Megtorláskép erre, — mert Anglia kereskedelmi szerződés hiányában még hasonló kedvezményben sem részesülhet, mint más szerződéses viszonyban lévő állam, — vámokat hoz be s anglia felé megbénítja a francia kivitelt. Megszületett — a „béke“ nyomán, — a meggyötört és koldusszegénnyé vált Európában az újabb őrület, a vámháboru őrülete. Amikor egy európai, vagy legalábbis középeurópai vámuniónak a megszületése volt kívánatos s teremthette volna meg Európa számára a megújhodást és hegeszthette volna be némileg a háborús sebeket. Európa nagy államférfiai gondoskodtak arról, hogy a romokon ne támadjon új élet. A dolgozni tudó és akaró emberi elme ma is ,,racionális termelési módokról“ gondoskodik. Naponként új és új találmányokkal gazdagodik a világ, amelynek célja és rendeltetése olcsóbbá tenni a termelést s megkönnyíteni a megélhetést s akkor a politikusaink éhezésre és nélkülözésre kényszerítik az emberek millióit. Micsoda előnyt kellene jelentsen az, hogy míg a háború előtt egy szövőszék kiszolgálására átlag két munkás kellett, ma Franciaországban egy munkás 16 szövőszéket, míg Németországban 24 szövőszéket képes működésben tartani. Mennyivel nagyobb és több szövött dolog elfogyasztására adatnék mód, ha vámok nem gátolnák ezeknek a fogyasztókhoz való eljutását. De meggátolják, mert a belföldi ipar vámvédelme mindig nagyobb, mint a racionálisabb termelési mód szülte áresés. Ne feledkezzenek meg politikus urak arról, hogy az élet követeli a maga jogait. A vám, valuta és egyéb haos, napról napra növeli a munkátlanok millióit. Ma még várakozó állapotban vannak ezek a milliók, de félő, hogy a tömeg megmozdul s neki megy a politikus urak barikádjainak s erőszakkal dönti le a gazdasági vérkeringést gátló akadályokat. Ha nem akarunk újabb áldozatokat, jó lesz sietni s tanácsos lesz megoldani a valutáris kérdéseket s megszüntetni a vámbarrikádokat. Karácsony-est az angol hadifogságban, az utolsó piavei csata után... Marosvásárhelyi fiuk kálváriája a Damkavernában. — Az összeomlás véres prológusa. — Amerikai magyar katonák testvéri találkozása fogságba jutott erdélyi véreikkel. — Téli nyomorúság az angol sátortáborban. — A krisztusi szeretet melege átsuhan az ellenséges sziveken 1918. okt. 21. A háború utolsó perceit éljük. A piavei Dam Ravernában még reménykedő az élet, friss nóta járja, amelyet Jászai Benő századparancsnok hozott Ceglédről, a 62-esek zászlóaljparancsnokságának székelyéről, 1918. október 21- ét írjuk. Amikor még mindenki szivében él a remény, hogy győzelmesen, vagy emberi szándékkal végetér az öldöklés nagy szimfóniája s a karácsonyi angyal olajággal száll le a pokoli megpróbáltatások lövészárkába. Béke helyes, vérzivatar. Október 23-án éjfélkor az olasz harctéren borzalmas tűzfergeteg kezdődött. Ennek nyomán az angolok, a 62-sökkel szemben álló frontszakaszon, ahol amerikai kötelékekkel együttműködtek, a kora reggeli órákban átkeltek a Piavén és megvetették lábukat a Papadopoli-szigeten. Ágyú, gépfegyver, bomba, repülő és gáz akcióban s az eredmény ezer és ezer magyar halál. . . Két nap alatt összeomlott a piavei front. Az Inferno utolsó felvonása véget ért. . . Nagy tömegsírok keletkeztek, a nemrég hangos lövészárkok és kavernák helyén. Jászai Benő századparancsnok fejlövést kapott. Két tizennyolc éves önkéntest a gépfegyver mellett járt át az angol szurony . . Az első vonalak elvéreztek, a hátsóvonalak embertartaléka fogságba került... A kávé damjáról fájdalomtól ködös tekintettel néztünk kelet felé, ahol az összeomlás pokoli képe tárul elénk. Tisztek és legénység csoportokba verődtek s külön sziget volt a sokfelől összetorlódott ember áradatban az erdélyi csoport. Egy tiszttársunkat egy angol tiszt szólítja meg. Mikor visszakerül hozzánk, elmondja a benyomásait. Pillanatra megáll az árverésünk. Aztán a szemekből előtörnek a beteljesülés véres könnyei. Többet tudunk, mint amennyinek befogadására elég erős az emberi agy és szív. . . A történelem véres pallosa suhant el mellettünk, melynek szélén — az angol tiszt szavai szerint, — mint oldott kéve hull szét nemzetünk. Találkozás Bodrog János sátoraljaújhelyi amerikai katonával. Hosszú kigyóvonalban keltik át a Piávén, amelynek partjára agol katonák holttestei voltak sorba fektetve. Úgy látszik, a halál nem tett kivételt a döntésnél, győzők és le-