Révai Nagy Lexikona, 10. kötet: Hérold-Jób (1914)
I, Í - Ibn al-Athír - Ibn al-Chatib - Ibn al-Fáridh - Ibn al-Kifti - Ibn al-Mukaffa' - Ibn Arabi - Ibn Arabsáh - Ibn báddzsa - Ibn Batúta - Ibn dászta - Ibn doreid - Ibn el-Heitham - Ibn Ezra
Ibn al-Athír — 445 — Ibn al-Athír fizz al-dín ibn Mohammed) al-Dzsazari, arab történetíró, szül. 1160., megh. 1233.Történelmi munkái között a legnevezetesebb a Kámil (a. m. tökéletes) című, a világ teremtésétől 1230-ig terjedő krónika, keleti kiadásain kívül (először 12 köt., Bulak 1290. hidzsra) a Tomberg upsalai tanártól eszközölt teljes kiadásban (Ibn el-Athíri: Chronicon quod Perfectissimum inscribitur, 14 köt., Upsala és Leiden 1851—76) hozzáférhető. Ezenkívül nevezetes még I. betűrendben szerkesztett életrajzi munkája Mohammed kortársairól (Uszd al-ghába, 5 köt., Kairó 1286, hidzsra). A szíriai Atabegekről szóló munkájából Reinaud a Historiens des croisades c. gyűjteményben (Paris 1829) közölt kivonatokat. Az arab irodalomban I. testvérei is nevezetes helyet foglalnak el, ugyanis Medzsd al-din I. (szül. 1149, megh. 1210) az iszlám tradícióihoz írt szótárt, és Dhijá al-dín I. (szül. 1163, megh. 1239) retorikai és szépirodalmi munkák szerzője. Ibn al-Chatib, I. Fadr al-din al-Razi. Ibn al-Fáridh, Omar, az arabok híres misztikus költője, szül. 1181., megh. 1234. Kairóban. Költeményeiben allegorikus módon a borról és a szerelemről énekel. Divánját több izben adták ki Keleten és Nyugaton (Roseid Dahdáh, Marseille 1855). Költeményei között a leghíresebb a Hammer-Purgstalltól kiadott és németre fordított misztikus szerelmi dal (Das arabische hohe Lied der Liebe, Wien 1854) Ibn al-Kiftí, 1. Kiftí. Ibn al-Mukaffa', Abdalláh, perzsa származású arab író, a párizi vallásban született, az iszlámra áttérésével eredeti Razbih nevét az Abdalláhval cserélte fel. Ő az arab szépprózairodalom megalapítója azzal, hogy több perzsa munkát (a Kalifa va-Dimna mesekönyvet, a pohlevi Khudái-námak című történeteket) arabra fordított. 757-ben Baszrában Almanszúr kalifa haragjának esett áldozatául. Ibn Arabi, Muhjí al-din, híres arab misztikus, szül. Murciában (Spanyolországban) 1165., 35 éves korában elhagyta szülőföldjét és Arábiában, Szíriában, Kis-Ázsiában és Marokkóban sok éven át vándorolt, végre Damaszkusban telepedett meg, hol 1240. szent és csudatevő ember hírében meghalt. Sírja a Szálihijja városrészben a Kásztijánhegy tövében mai napig ájtatos zarándokolok gyülőhelyéül szolgál. Vagy 140, részint prózai, részint költői munkát írt, melyek az iszlám miszticizmusának tetőpontját képviselik. Szól látomásairól, angyaloktól és a prófétától vett sugalmaztatásairól. Legfontosabb munkája: A mekkai kinyilatkoztatások című könyve, misztikus rendszerének enciklopédiája 560 fejezetben. Egy terjedelmes koránmagyarázó munkában ábrándos elméleteit a szent könyvből magyarázza ki. Az iszlám ortodoxiájának sok képviselője tanai miatt eretneknek tartja, de a miszticizmus képviselői szentül tisztelik, ilyenképen él a nép hitében is. Ibn Arabsáh, Ahmed b. Mohammed, arab szépíró, szül. Damaszkusban 1388., megh. u. o. 1450. A Szíriát meghódító Timur I.-t Szamarkandba vitte, ahonnan nagyobb utazásokat tett Mongolországba, Asztrahánba stb. Krimián át Drinápolyba utazott. Munkái közül legismertebbek: Timur története (kiadta Golius, Leiden 1636, franciára ford. Vattier, Paris 1658, latin fordítással kiadta Manger, Leeuwarden 1767—72) és a Kalila va Dimna c. erkölcstanító meséket utánzó műve. (Fructus imperatorum et jocatio ingeniosorum, 2 köt., arabul és latinul kiadta Freytag, Bonn 1832— 1852). Ibn Báddzsa (az európai irodalomban Avempace, Avenpace), Abú Bekr Mohammed b. Jahja, e melléknéven: Ibn al-Száigh (az aranyműves fia) is ismeretes; híres arab orvos és filozófus. A XI. sz. vége felé Saragossában született, ahol már fiatal korában az almoravida fejedelem ottani helytartójának első tanácsadója volt. 1119-ben Sevillában találjuk, később Granadába költözött, majd pedig Fezben telepedett meg és az almoravida fejedelmek kegyében részesült. 1138-ban, némelyek szerint irigykedő orvostársaitól megmérgezve halt meg. Ő volt az első, ki a peripatetikus filozófiát Andalúziában meghonosította. Leghíresebb munkája a Tadbir al-mutavahhid (a magános ember vezetése) címet viseli; benne azt az utat mutatja, melyen haladva, az ember a társadalmi élet akadályai között a spekulatív ismeretek útján öntökéletesítését elérheti, melynek legmagasabb célja az egyéni intellectus egyesülése a vol. Tótt Sztxó-szal, V. O. Mank, Mélanges de philosophie juive et arabe (Paris 1859). Ibn Batúta: Abú Abdallah Mohammed, a legnagyobb arab utazó, szül. 1302. Tangerben, megh. Fezben 1377. 1325—49 közt járta be Egyiptomot, Szíriát, Perzsiát, Mezopotámiát, Arábiát, Dél-Afrika keleti partjait, Krimiát, Dél-Oroszországot, Khivát,Bokharát, Khoraszánt, Kandahárt, Delhit, Kínát, India kikötőit, sőt 1352. keresztülhatolt a Szaharán is, egészen Timbuktuig. Munkáját 1855—59 francia fordítással 4 kötetben Defrémery és Sanguinetti adta ki. Ibn Dászra, 1. Ibn Raszteh, Ibn Doreid, Abú Bekr Mohammed, arab filológus és költő, szül. Baszrában 838., megh. 933. Filológiai dolgozatai közül a leghíresebb a Wüstenfeldtől (Göttingen 1854) kiadott genealogico-etymologicus munka, ezenkívül egy kisebb munkája (Kitáb al-maláhin), melyben az arab nyelv kétértelmű szavairól szól, kiadta Thorbecke (Heidelberg 1882). Költeményei közül legismertebb a Makszúra című tanköltemény, az élet viszontagságairól, a szerencse múlandóságáról. Európában a múlt század óta több ízben adták ki és fordították. Ibn el-Heitham, 1. Alhazen, Ibn Ezra, 1. igazi neve: Abraham ben Meir ibn Ezra, vagyis Ábrahám Meir fia, Ezra leszármazottja, zsidó bölcsész. Toledóban született 1119, s valószínűleg 1193. halt meg. Sokat utazott s mint bibliamagyarázó, nyelvtaníró, orvos, matematikus, csillagász és filozófus nagy tiszteletben állott kortársainál. Főleg kommentárjai bibliai könyvekhez s héber grammatikai iratai voltak híresek. Filozófiai műve «Fardes chochma« (a bölcsesség kertje) és más címek alatt is,kéziratban van még három könyvtárban. Utoljára Narbonneban élt és Spanyolországban utaztában halt meg. V. ö. Bacher V., Ábrahám ibn Ezra mint grammatikus (Budapest 1881). Ibn Ezra