Pick-up, 1981. július-december (1-3. szám)
1981-07-01 / 1. szám
PICK-UP 3 NYITOTT VÁLLALAT Több mint fél évvel ezelőtt indítottuk el a „Nyitott vállalat” akciót. Nehéz lenne ,eldönteni, sikeres volt-e vagy sem. Annyi bizonyos, hogy az akció sikere nem a lemezgyűjtőkön, nem a levélírókon és hozzászólókon múlt és múlik. Nagyon sok levelet kaptunk, közülük nem egy tanulmánynak is beillik és hozzáértésről tanúskodik. Legjobban annak örültünk, hogy kevés volt a drukker-elfogultság, a szélsőséges megnyilvánulás. Üres frázisnak tűnhet, hogy dicsérjük a levélírókat, de mit tegyünk, valóban megdöbbentő volt az a komolyság, a lemezügy iránti szeretet és ismeretanyag, ami elénk tárult. Néhány levélíró nevét és címét felsoroljuk, mert méltánytalannak éreznénk, ha észrevételeiket, ötleteiket, szempontjaikat úgy használnánk — ugyanis ezt tesszük —, hogy közben névreszólóan nem köszönnénk meg segítségüket. Egyebek között ilyen elmélyült hozzászólást kaptunk a következőktől: Bereczki Sándor — Ópusztaszer, Bóna Antal — Budapest, Cservenka Csaba — Bicske, Deák Zoltán — Budapest, Dubovány Zsolt — Győr, Erős Zoltán — Acsád, Fritz Tamás — Budapest, Hídvégi Imre — Sopron, Librik Károly — Budapest, Lukácsi László — Jászalsószentgyörgy, Kalocsai Imre — Budapest, Macskássy János ■ — Budapest, Nagy Győző — Keszthely, Nagy Sándor — Szőny, Rácz Zsuzsa — Budapest, Sági-Tóth Tibor — Csehszlovákia, Sólyom Imre — Budapest, Szép István — Százhalombatta, Szakáll Lászlóné — Soltvadkert, Szűcs Gergely — Szeged, Váradi Zoltán — Békés, Weckermann Béla — Budapest, Zentai László — Budapest. Miért vannak kétségeink hát a sikert illetően? Két okból. Közben beütött életünkbe egy meddő, terméketlen sajtó-, illetve tv-vita, amely elterelte a figyelmet a kezdeményező, tömeges eszmecseréről. Ez az egyik tényező, ami közbejött. A másik, hogy egy sajtótámadás, nem lehetünk bírája, hiszen ponkot ért, megfosztott attól a sajtófórumtól, a Pesti Műsor Lemezpódiumától, amely elképzelésünk szerint alkalmat adott volna a közönséggel való beszélgetés folytatására, a vitára,a javaslatok többirányú megforgatására. Mire a leveleket átolvastuk, és a vállalatnál egymás között megbeszéltük, új fórum után kellett néznünk, íme ez a PICK UP. Márkák versenye A levélírók és hozzászólók túlnyomó többsége megértette milyen előnyökkel jár, hogy a magyar hanglemezgyártás egy kézben van, összpontosított eszközökkel küzdhetünk a magyar hanglemezgyártás nemzetközi rangjáért. Azt ismegértették, hogy ez a monopolhelyzet nem rajtunk múlik, nem mi döntünk abban a kérdésben, hogy Magyarországon egy, vagy több hanglemezkiadó van-e és valójában ez a helyzet egyáltalán nem zárja ki a versenyt, hiszen más intézményekkel, szervezetekkel, vállalatokkal kell megküzdenünk,amikor az emberek érdeklődését akarjuk felkelteni és valljuk be,pénzüket előcsalogatni zsebükből. Nem is beszélve a világpiaci versenyről. A levélírók, a hozzászólók megértették ezt, de mégis úgy vettük ki szavaikból, hogy vonzódnak a versenyhelyzet gondolatához, mert ebben látják az unottság, a restség, a nemtörődömség, vagy elfogultság lehetséges alternatíváját. Nincs értelme erről, nekünk és itt, elméleti vitát folytatni. Úgy döntöttünk, hogy korlátozott mértékben ugyan, megteremtjük ezt a versenyhelyzetet. A vállalaton belül és az úgynevezett Pop Managementenmagyarul így hangzana, bár kissé körülményes: a szórakoztatózenei igazgatóságon belül most alakul meg egy új márka szerkesztősége. Neve: START, önálló szerkesztője lesz Wilpert Imre, (38 éves) és még ebben az évben megjelennek az első START lemezek. Hogyan határozhatnánk meg ennek az új szerkesztőségnek a tevékenységi körét? Az a 10—15 évvel ezelőtt indult nemzedék, amely a magyar beatzenét létrehozta, továbbra is PEPITA márka alatt publikálja lemezeit, azok akik az elmúlt 1—2 évben futottak fel éslemezérettek, a START lobogója alatt gyülekeznek. Ez persze nem életkori kérdés, új együttesben is lehet, sőt jó ha van, egy-két beat korabeli és fordítva. A csoportosulás nem tiszta, hiszen más körülmények is megbolygathatják ezt az elméleti elrendezést. Az is nyilvánvaló, hogy később a START muzsikusai már egyáltalán nem lesznek újak, és akkor végképp elmosódik a fent említett rendezőelv. Így van ez mindenhol a világon: a rendezőelveket az élet előbb-utóbb áthúzza, jó ezt előre tudni. A PEPITA márka szerkesztője Bálint Péter (34 éves), a teljesség kedvéért azonban meg kell említenünk, hogy e márkajelzés alatt jelenik meg a beaten kívül minden egyéb popzene, ami nem START vagy KREM. Az előző mondatban már elárultuk, hogy lesz harmadik lemezmárkánk is a Pop Management keretében, a KREM. Sok levélírónk tépelődött azon, mi történjék azokkal a színvonalas csoportokkal,akiktehetségük és kedvük szerint nem olyan nagylemez anyagot csinálnak, amit nagy példányszámban el lehet adni. Igaz, a ráfizetést nem engedhetjük meg magunknak, ma már komolyzenei kiadványaink összességére sem fizetünk rá. Még kevésbé tudjuk egyébként elfogadni azt, hogy van olyan szórakoztatózene, amely csak néhány száz embert szórakoztat, van olyan tömegkultúra, ami nem kell a tömegeknek, van olyan érték, ami csak a raktárak mélyén, később pedig a zúzdában képes kifejezésre juttatni önmagát. Mégis elismerjük a levélíróknak ezt az igényét. Jelenjen meg az is, — most csak populáris zenéről beszélünk — ami nem fogy el több mint 5—6 ezer példányban és nem azért, mert rossz, hanem mert különleges, túl bonyolult, vagy a jövőbe mutat. A Krém Mi nemcsak a pénzzel spórolunk, hanem a kapacitásunkkal is. Meghatározott számú újdonságot tudunk csak átbocsájtani, elsősorban nyomdai lehetőségeink adottságai miatt, ezért úgy döntöttünk, hogy minden évben kiadunk 4—5 ilyen, várhatóan 5—6 ezer példányban eladható lemezt, jó minőségű, de általános tasakban, tehát a közreműködők nevét és a programot csak a kívülről is látható címkéről lehet leolvasni. Ilyen kiadványoka legfejlettebb hanglemeziparral rendelkező országban is napvilágot látnak. Bejelenthetjük, a KRÉM márka alatt elsőként megjelentetjük a Syrius együttes angol nyelvű nagylemezét, amely a maga idejében kevéssé fogyott, nem volt sikeres, azóta azonban sok levélírónk érdeklődését felkeltette, sok kitűnő mai zenész elődjét tiszteli a hajdani Syriusban, és mi úgy gondoljuk, méltó lesz arra, hogy az új márka első darabja legyen. Ennek a márkának, vagy a kiadvány-sorozatnak külső szerkesztője lesz. Felkértük Benkó Sándort, a Benkó Dixieland vezetőjét, a kitűnő, higgadt, és tárgyilagos szakembert erre afeladatra, ő pedig elfogadta. Angol, vagy általában idegennyelvű lemezeinket, amelyeket itthon csak mutatóba adunk ki, maga a felvétel pedig exportcélra készül, továbbra is PEPITA INTERNATIONAL márkajelzés alatt adjuk ki. Mennyire jelentenek a különböző márkák versenyhelyzetet? Ezt az idő fogja eldönteni. Az MHV vezetése mindent el fog követni, hogy valóságos, éles verseny alakuljon ki, anélkül, hogy sokat törődnénk annak méricskélésével ki vezet, ki nyert, ki vesztett. Ezt a közönség úgy is eldönti. 1981 végén és ettől kezdve folyamatosan további reformokat vezetünk be,most már abba az irányba, hogy a márkák önálló gazdasági elszámolással, forintban mérhető ,eredménnyel működjenek. Még nem tudjuk, hogyan csináljuk, nem ismerjük még ennek pontos kereteit. Ha rajtunk múlik, megőrizzük azonban a magyar hanglemezgyártás egységes szerkezetét annak érdekében, hogy a másik, nehezebb és nagyobb versenyben — a világpiacon — sikerrel szerepelhessünk. A levélírók kifejezték azt az aggályukat is, hogyan tudunk dönteni olyan kérdésekben, amelyek alig-alig körüljárhatók, ahogyan mondani szokták, ízlés dolga. Mi nem látunk e tekintetben rettenetes problémákat. Célunk ugyanis az, hogy minden épeszű, reális, mások sérelme nélkül elfogadható igényt kielégítsünk. Ízlés kérdésekben szinte sosem kell döntenünk, politikai, erkölcsi, általában társadalmi kérdésekben pedig megfelelő és használható normáink vannak. A lemezgyűjtő mégis olyasmit pedzett, ami minket is foglalkoztatott, hogyan lehet döntéseinket társadalmasítani, anélkül, hogy lelassítanánk cselekvőképességünket, anélkül, hogy a vállalat meddő viták fórumává váljék, és anélkül, hogy a vállalat felelős vezetése feladná, megszabadulna felelősségétől, amit egyébként meg sem tehet, erről jogszabályok gondoskodnak. Egy szónak is száz a vége, a következő megoldást választottuk. Létrehoztunk egy Popzenei Művészeti Tanácsadó Bizottságot, amely terveinket, lényegi döntéseinket, hosszabb távú elképzeléseinket megvitatja és a vállalat igazgatójának tanácsokat ad. Köteleztük magunkat arra, hogy e tanácsokat vagy megfogadjuk, vagy komoly, elmélyült írásbeli indokolással utasítjuk el. A bizottság tagjai: popzenével foglalkozó újságírók, szerkesztők, népművelők, akik sikeres szervezőknek bizonyultak, meghívtuk a bizottságba a KISZ KB és a Popzenész Szakszervezet megbízottait. A Tanácsadó Bizottság munkájának irányítására, szervezésére pedig Benkó Sándort kértük fel. A hanglemezkiadás is, mint minden emberi tevékenység, gyakran beszorul a még és a máz közé. Ez a mi gyakorlatunkban azt jelenti, hogy vannak együttesek és előadóművészek, kezdők, fiatalok, akiknek még nem csinálunk lemezt, és vannak olyan tegnapi sztárok, tegnap még közkedvelt előadóművészek, akiknek már nem csinálunk lemezt. A korai lemez éppúgy árt az előadóművésznek, mint ahogy végső soron árt az a lemez is, amely csak a megkopott dicsőséget reprezentálja. Kérdés, mikor nem korai már pl. a nagylemez és mikor túlhaladott. Erre azt a cinikus választ is adhatnánk, a lemez akkor időszerű, amikor mi kiadjuk. Ez azonban csak tréfa lehet, senki sem tévedhetetlen. Mit tehetünk? Enyhíthetjük tévedéseink súlyát. Ezt tesszük. Minden év március végéig minden olyan énekes, vagy együttes, aki nagylemezre pályázik, beadhatja hozzánktervezett nagylemezének szövegét és egy demo- kazettát, amelyen akár egy szál gitárral, vagy bármi más módon feljátszotta a műsorát. Úgy gondoljuk, a pályázat sikere nem azon múlik, hogy milyenszínvonalú a demo-felvétel, tehát nem érdemes rá sokat költeni. A fent említett Művészeti Tanácsadó Bizottság el fogja dönteni, hogy a pályázók közül melyik az a két új és melyik az az egy régi produkció, ami nagylemezen történő megjelentetésre a bizottság szerint alkalmas, mi azonban nem foglalkoztunk vele. Tehát: évi 3 nagylemez, kétkezdő, aki pályázat útján jutott LP-hez és egy valaki, természetesen együttes is lehet, akiről mi már lemondtunk, a bizottság azonban mégbízik sikerében. AMűvészeti Tanácsadó Bizottság természetesen ezenkívül is figyelmünkbe ajánlhatja a pályázót. Mi vállaljuk azt a kötelezettséget, hogy a március végéig beérkezett javaslatokat a bizottság megvizsgálja, többször meghallgatja és az említett három nagylemezt mi még a folyó évben megjelentetjük. A fentiekben csak néhány olyan reformot jelentettünk be, amelyet a hozzászólások, levelek alapján határoztunk el a „Nyitott vállalat” akció keretében. Ez azonban csak a kezdet, nem válaszoltunk itt az egyedi javaslatokra, ezek nagy része sajnálatos félreértésen alapszik. Néhány alapigazságot kell megemlítenünk. Csak azt a nagylemez anyagot adhatjuk ki, ami van. .Tehát hiába követeli a lemezgyűjtő, a levélíró annak az együttesnek a nagylemezét, aki azt ilyen, vagy olyan okból még nem készítette el, nem nyújtotta be nekünk. A sajtóban megjelenő nyilatkozatokból nem lehet a helyzetet megítélni. Ha az Együttes vezetője úgy nyilatkozik, hogy „nagylemezünkön dolgozunk”, ez épp úgy jelentheti, hogy várják az ötletet, keresik a szövegírót, gondolkodnak azon, hogy ki legyen az új basszusgitáros, mint ahogy jelentheti, bejárnak a stúdióba, folyik a felvétel.Ha a nyilatkozatban megjelenik, hogy „jövő hónapban üzletekbe kerül új nagylemezünk”, nem biztos, hogy az egyhónapos átfutás reális, ez a legjobb esetben csak azt jelenti, hogy az együttes nyomás alá akar helyezni minket, a közvéleményt mozgósítja irreális cél érdekében. Mi nem írunk se zenét, se szöveget, tehát nem tehetünk eleget olyan kívánságoknak, hogy X. Y. énekesnő miért nem énekel jobb dalokat, miért nem kap jobb szövegeket, stb. Még olyan konkrét kívánságoknak se tudunk eleget tenni, hogy X. Y. zeneszerzőt hozzuk össze X. Y. szövegíróval, —esetleg nincsenek beszélő viszonyba se — és ők készítsék el X. Y. új nagylemezét. Mi hanglemezkiadással foglalkozunk és nem varázslással. Nem hisszük el a levélírónak, ha tájékoztat bennünket arról, hogy X. Y. már senkinek sem kell, miközben éppen a százötvenezredik darabot adjuk el nagylemezéből. Nem hisszük el a levélírónak, hogy X. Y. az egész országnak kell, amikor legutóbbi lemezéből 20 ezer darabot tudtunk eladni. Utóbbi esetben nem érv, hogy sehol sem lehetett kapni, ugyanis, ha a bukott lemezből végre elmegy az utolsó darab, a hanglemezbolt nem rendel újat, mert fél, hogy a nyakán marad, így valóban előfordulhat, hogy a bukott lemezt már nem lehet kapni. Még csak annyit, a „NyitottVállalat” akciónak nincs vége, javaslatokat, észrevételeket, leveleket várunk, mint a fentiekből kiderül, a lényeget olvassuk ki ezekből és valóban nyitottak vagyunk minden észszerű reformra, ha az előreviszi a magyar hanglemezkiadás ügyét.