Rockinform, 1992 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1992-07-01 / 1. szám

A huszonnyolc éves Sze­keres Tamás egyike a leg­jobbaknak, akik napjaink modern gitározási techniká­ját követik hazánkban. 1989- ben jelent meg első szólólemeze Guitarmania címmel, azóta több fontos esemény is történt vele. Az egyik az, hogy tagja lett az 1990- ben alakult Omen ze­nekarnak, a másik pedig, hogy szólókarrierje — egy külföldi szerződés kapcsán — beindulni látszik. A Liszt Ferenc Zenemű­vészeti Főiskolán 1990-ben végzett, ahol klasszikus gi­tározást tanult a tavaly el­hunyt Szendrey Karper Lászlónál, ezt a tevékenysé­gét ma is aktívan gyakorol­ja a rockgitározás mellett. Tamástól telefonon tud­tunk meg néhány új infor­mációt jelenlegi elfoglaltsá­gairól: — Mostanában állandó időhiánnyal küszködöm. Az új Ómen lemez felvételei után országos turnéra indul­tunk a csapattal. Pillanatnyi­lag ismét stúdióban dolgozom, mivel most ké­szülnek az új klasszikus gitár albumom felvételei, amely­nek megjelenése őszre vár­ható. Ezt szeretném az ország nagyobb városaiban élőben is bemutatni. Tavaly decemberben már megjelent egy ilyen lemezem, akkor ka­rácsonyi dalokat játszottam föl, azt az MMC adta ki. A mostanit a Hungaroton. Hamarosan megkezdődik a Guitarmania újrafelvéte­­le, mivel Magyarországon — néhány új kompozícióval kiegészítve — ismét boltok­ba kerül, ezúttal CD-n. Szin­te ezzel egy füst alatt készítjük a második anyagot is, ami a nyugat-európai megjelenéssel egy időben a hazai piacon is kapható lesz. Szeretném, ha a Project itt­hon is koncertezhetne, de ennek egyelőre anyagi aka­dályai vannak. Elképzelhe­tő, hogy az európai turné keretében itthon is rende­zünk egy koncertet, mivel annak kapcsán meg lehet ol­dani, hogy a Szekeres Pro­ject Magyarországon is színpadra léphessen. Hímer Ausztráliából és az USA-ból is NEMZETKÖZI TÁNCDALFESZTIVÁL EGERBEN Jópár évtizeddel ezelőtt, az egy­kori táncdalfesztiválok idején vá­rosok utcái haltak ki, milliók ültek a képernyők élén, hogy láthassák régi, netán új kedvenceiket. Aztán, ki tudja miért, megszűntek a fesz­tiválok, hacsak nem tekintjük ha­sonló kezdeményezésnek, az időközi „popfesztiválokat”, ame­lyek inkább lejáratták a szakmát, mintsem segítettek volna az elis­mertetésben. A több mint évtizedes szünet után azonban idén megmozdult az állóvíz, egy pesti üzletember és egy egri zenész ötletére elkezdődött az Egri Nemzetközi Dalfesztivál szer­vezése. A kezdeti bizonytalan lé­pések után már látszott, hogy igenis érdemes volt belevágni, hiszen több mint ezer pályamű érkezett be a közzétett felhívások alapján. Nem volt könnyű dolga a válogató szak­mai zsűrinek, a színvonal a vártnál is magasabbra sikeredett, s ebből kellett kiválasztani az elődöntőkön szereplő negyvenöt nótát. A jeligés pályaműveket kivá­lasztás után, közjegyző előtt bon­tották fel. A versenyben így tehát kizárt a „bunda”. Természetesen a régi nagyok is megrázták magukat, és a fiatal, te­hetséges szerzők mellett jópár szer­zeményük bejutott az előadandó művek közé. Az előadók között is előfordulnak nagy öregek és fiatal, egyelőre még ismeretlen arcok. Az Egri Gárdonyi Géza Színházban, Gáli László rendezésében, a Mis­kolci Szimfonikus Zenekar (vezé­nyel: Kovács László), a Besenyő Brass, és Rátonyi Róbert csapatá­nak segédletével, három alkalom­mal lesz elődöntő, innen jut majd be a döntőbe tizenöt szerzemény, amelyek a fesztivál után, mind hangzóanyagon, mind zongoraki­vonatos kottában kiadásra kerül­nek. A fesztivál kottamunkálatait egyébként szintén egy miskolci cég, a PRO ART ALAPÍTVÁNY készí­ti el a legmodernebb computeres technikával. A fesztiválra még lapzártánkkor vártak szponzorokat, s nekik nem megvetendő tény, hogy az ese­ményt öt alkalommal közvetíti a Magyar Televízió egyes csatorná­ja főműsoridőben, s beszálltak a su­gárzásba a kábeltelevíziós hálózatok is. Fesztiválváros lesz hát Eger, s úgy néz ki nemcsak egy nyárra, hiszen a szervezők, siker esetén, még jópár évig meg kíván­ják tartani a táncdalok seregszem­léjét. Reményt jelenthet ez mindazoknak a fiatal szerzőknek, hangszerelőknek, előadóknak, akik eddig vidékiek révén kénytelen kel­letlen, az ismeretlenség homályá­ban senyvedtek. Ugyanakkor ismételt bizonyítási lehetőség a „profiknak”, hogy őket sem kell még eltemetni, van még kurázsi bennük. (Kenzler) Rock­inform 3

Next