Wanted, 1998 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 12. szám

Na éppen így képzeltem: Geszti Albert Györgyivel és Gryllus Dorkával érkezik. Gondolom, éppen együtt ingadoztak valahol a reklámipar, a tömegkultúra és az intellektualitás hármashatárán. Megvárom, amíg választanak valamit az étlapról, aztán megkérem Gesztit, hogy ebben a beszélgetésben ne süssön el egy szóviccet se: amikor végigolvastam az elmúlt tíz év interjúit vele, elborzadtam attól a gondolattól, hogy én is egy halom szlogent kapok csak, ami garancia arra, hogy ne tudjunk meg semmi érdekeset. „Ez nem fog nehezemre esni", mondja „nem okvetlen belőlem jönnek a szóviccek, inkább az újságírók szeretik, mert egyszerűbb a dolguk." Szóval összekacsintunk, mi? Milyen hülye a többi újságíró, kivéve én. Na nem hagyom magam lekenyerezni, haver. Wanted: Te reklámszakember vagy. Az a dolgod, hogy különböző összetett, hosszú üzeneteket rövid szlogenekbe és képekbe tömöríts. Ha magadat kellene így belesűrítened néhány szóba, hogyan tennéd? Geszti Péter: Most mondtad, hogy ne mondjak szóvicceket! W: Hát akkor ne legyen benne szóvicc. GP: Van egy régebbi önmeghatározásom: „szövegmondó kisiparos", de azt is lehet mondani, hogy „a szórakoztató iparos". Van egy jogos igény arra, hogy készüljenek olyan dolgok, amelyben picit elemeit és szórakoztató szinten vannak a dolgok megfogalmazva. Közben megérkezik az erősítés: Dávid, a fotós. Bemutatnám, de láthatóan már jól ismerik egymást. Csao-csao, helóhogy vagy. Most akkor ez kivel van? Ez az őrjítő a fotósokban, hogy mindig mindenkivel jóban vannak. Na, tovább. W: Ez a „szövegmondó kisiparos" már egy jó néhány éves megfogalmazás. Kifejezi ez mindazt, ami ma vagy? Film, színház, muzsika... GP: Szokták mondani, hogy milyen sokféle dolgot csinálok, miközben szerintem csak egyféle dologgal foglalkozom, csak időről időre változnak a megvalósulási formái. Alapvetően dalszövegeket írok, olyan módon megkomponált szövegtesteket, amelyeket jó elmondani. Ez a fajta grafomán műsorvezetés nem jellemző senkire a kommersz a médiában. Egy ember volt erre képes annak idején, Déri János, de ő sajnos már nem él. W: Biztos ezért kaptál Déri János-díjat néhány éve. GP: Igen, elég elítélhető módon nekem adták. Ezen a ponton az asztalhoz lép a tulaj (vagy étteremvezető, de azt hiszem mégis inkább tulaj), üdvözli a művésznőket, rövid smúzolás után megígéri, hogy küld egy pincért, mert még mindig nem vették fel a rendelést. Nem nagy ügy, nem azért mondom, vannak olyan helyek, ahol meg én ismerem a tulajt, és mi tagadás, én is szoktam smúzolni, gondolom, ti is, igaz, az én tulajaim máshogy öltöznek, és nem szoktak indulni az országgyűlési választásokon, de azért nincs semmi baj ezzel a tulajjal sem, elég jó a hely. W: A reklám, mint tudjuk, sokkal több emberhez jut el, mint a kultúra bármely más része - a könyvek, a filmek, a zenék. Sokkal nagyobb hatással van a fogyasztókra. Emiatt rendkívül nagy a felelőssége a reklámszakmában dolgozóknak, mert irgalmatlan módon képesek alakítani a közgondolkodást, a szerepmodelleket, a nyelvet. Te ezt a felelősséget hogyan építed be a munkádba? (Geszti az Akció Kft. nevű elég menő reklámcég egyik tulajdonosa és kreatív igazgatója, ők csinálták éveken át a Postabank és a Westel reklámjait például). GP: Annak idején, amikor az Első Emeletnek kezdtem el szövegeket írni (1983-ban, ha nem tévedek - a szerk.), és a lemezek százezres példányban mentek el, akkor szembesültem először azzal - főleg mint kezdő magyar-történelem szakos hallgató -, hogy az elég gáz, ha szar szövegeket írsz és akkor elkezdtem odafigyelni erre. Azt nem gondolom, hogy valami Pilinszky-féle magasságokba jutottam, de azért ez a felelősségügy elég régen jelen van az életemben. Ugyanezt próbáltam képviselni aztán a műsorvezetésben, lehet, hogy bikkfanyelven és kecskerímekkel, de mégis ügyeltem arra, hogy másképpen beszéljek, mint a többiek, és ez az újfajta beszédmód érdekes módon éppen egybeesett a kereskedelmi típusú rádiózás ébredésével. Sokan ezt aztán besorolták a K rímhányó Romhányi-típusba, de szerintem nagy tévedés ezt ennyivel elintézni. Itt egy darabig istenítjük Romhányi Józsefet, aki valóban a hatvanas-nyolcvanas évek magyar populáris kultúrájának egy jeltelen nyelvzsonglőr hőse: ő írta a például a Frédi és Béni zseniális magyar szövegét, illetve a szintén rímekbe szedett Dr. Bábokat és megjelentek ironikus hangvételű, műfajilag besorolhatatlan verseskötetei is. Geszti közben rokfortos pulykamellet rendelt valami gerembés salátával. Ebből az égvilágon semmilyen következtetést nem tudok levonni, bocs. Biztos azt szereti. GP: ...szóval nekem ez a nyelvem, erre találtam rá, és valószínű, hogy ötvenéves koromban is félpercenként fogok valami baromságot mondani. Az más kérdés, hogy ez a kvázi jópofáskodó beszédmód egyre inkább terjed, és mára a reklámszövegekben és a rádiós műsorvezetésben is szinte kötelezővé vált. Ez pedig elkezdte inflálni az én dolgaimat, úgyhogy ma már igyekszem meggondolni, hogy mit mondok. Vigyázni kell, mert egyszer csak azt veszed észre, hogy már csak egy vagy azok közül, akik ezt csinálják, és ráadásul sokan nagyon szarul csinálják. W: Sejtettem, hogy te úgy definiálod magad, mint aki kitalál új dolgokat, mindig egy lépéssel előbb jár, mint mások. Engem viszont mindig éppen az idegesített a dolgaidban, hogy nem kitalálod, hanem átveszed, felkarolod és újracsomagolod a dolgokat, de mindig csak a felszínt. Megszabadítasz dolgokat az értéktartalmuktól, és a formájukat teszed tömegáruvá. Formailag újítasz, tartalmilag kommercializálsz. Az én számomra ez történt a rádiós műsorvezetéssel, a rapzenével, most pedig a Kalózok című új filmeddel próbálod elhitetni, hogy a kalózrádiózás valamilyen formában egy generáció közös élménye (megjegyzendő, hogy a szerző a Tilos Rádió tagja, de a kalózkorszakban még csak hallgató volt - a szerk.). Ezzel szerintem korrumpálod ezeket az egyébként fontos dolgokat, mert az értékeik nélkül közvetíted őket a tömegek felé, akiknek a gondolkodásába neked bejárásod van. GP: Ez elég sajátos és leszűkítő tálalása ennek a dolognak. Ami a Rapülökkel történt, az nem hiszem, hogy komoly érdem vagy teljesítmény, egy helyzet volt, ottlét valahol. Engem nem az Ice-T érdekelt, szartam az egész ortodox rapzenére, ugyanis soha nem volt az enyém, nem volt hozzá közöm. Engem a forma érdekelt, az tetszett, mert ugye énekelni nem tudtam. Üde feküdt ez a recitatív énekbeszéd. Sok mindent kipróbáltam, de sosem gondoltam, hogy ezeket a formákat nekem különösebb társadalmi üzenetekkel kellene megtölteni. Én nem a nyolcadik kerületben nőttem fel, nem az én életem és annál hiteltelenebb nem lehettem volna, mintha ilyesmiről kezdek beszélni. Nézd meg a Ganxsta Zolee-t: műmájer. W: Nem vele akartalak szembeállítani. GP: Oké, szóval én sose mondtam, hogy nem az vagyok, ami. Ha összevetem magam olyan elődökkel, mint G. Dénes György vagy Darvas Szilárd, akiknek a dalait te is és a szüleid is énekeltek (én igen, a szüleim nem - a szerk.) és átívelnek ötven-száz éveken - akkor azt látom, hogy az ő rendkívül kommersz szövegeik is elkapnak valami olyasmit a kor hangulatából, ami ma is érdekes - lásd a Csinibaba-jelenség. W. De G. Dénes György megmaradt az emberi kapcsolatok és érzelmek időtlen problematikájánál. GP: Maradjunk annyiban, hogy egy-két dologgal nekem volt először szerencsém és lehetőségem foglalkozni és ez talán azt a képet mutatja, hogy én ezeket a dolgokat kisajátítottam. Én nem hiszem, hogy így van. Az én számomra a magyar rapet a mai napig a Pajor Tamás jelenti a Neurotic-kal meg az Ámennel, ami más körülmények között be is jött volna sokkal jobban. W: A tömegeknek mégis ti jelentitek a rapzenét. GP: Mi mindig elmondtuk, hogy ez nem rap. W: Mint reklámszakember nyilván tudod, hogy ha már egyszer a márkanév, a Rapülők elnevezés erre az asszociációra épült, akkor azt már hiába árnyalod bárhogy. GP: Az más, ezt kívánta a piac. Figyelj, nem tudom milyen tartalmától fosztottam meg a rapzenét, amelyre Magyarországnak olyan nagy szüksége lett volna. Aki ismerte és értette a rapet, annak úgysem én jelentettem azt. A tömegeknek meg tökmindegy, hogy ez rap vagy valami más. JW: Vicc és irónia nélkül: a Rapülők szerinted milyen életérzést próbált megörökíteni? GP: Az én életérzésemet. Egy pasiét, aki viszonylag szabadon és könnyedén mozog egy egyébként eléggé átjárhatatlan társadalmi rendszerben. Nem vesztese a rendszerváltásnak, éppen kezd magához térni. Nem egy túlintellektualizált csávó, de tudja, hogy nagyjából mi történik a világban, és elég jókedvűen viseli a dolgokat. Hétköznapi dolgokról akart szólni, kis mozaikokról, amelyekből ha akartál, összerakhattál egy képet. W: De a te életed már gyerekkorodtól kezdve egyáltalán nem volt szokványos. IGP: Kicsit kínos így polírozni a saját életemet, de hát tényleg elég könnyű sorsom volt. Ez lehet, hogy ciki, mert ebben az országban divat a rosszkedv, mert rosszkedvű történelmünk volt, de hát mit csináljak. Ez csak részben volt egy vidám barakk, a Rózsadomb meg, ahol felnőttem, egy barakkos túlzás. De akkor is ott nőttem fel. Elnézést kérek. W: Semmi gond. GP: Miért kisajátítás az, hogy felhasználtam egy formát? A másik: a Kalózokat nem én csinálom, nem én írom hanem egy szerzői csapat: Dés László, Nemes István meg én. Azért lesz ilyen, mert a Déssel elhatároztuk, hogy ha legközelebb együtt csinálunk valamit, akkor az legyen egy zenés dolog, de nem musical, hanem valami komplexebb, így lett zenés film. W: Milyen lett a zenéje? GP: Elég sokszínű és kicsit túl sűrű abban a közegben, amelybe ez szánva vagyon. Annyira, hogy most meg is kellett teszteltetnünk, hogy tudjuk, hogy melyik lesz sláger. Biztos vagyok benne, hogy neked például az fog a legjobban tetszeni, amelyikről az derült ki, hogy a legkevesebb esélye van a befutásra. W: Ez egyáltalán nem olyan biztos. GP: Azért én mernék rá fogadást kötni. Na azt nem bírom. Laza alternatív újságtól jöttél, neked biztos az fog tetszeni, ami a népnek nem. Nem tudom ki hogy van vele, de az én számomra ez a populáris zene - melynek egyébként nagy rajongója vagyok - lényegének mély meg nem értéséről tanúskodik. Sajnos, nem nyitottam vitát, mert így kénytelen vagyok fenntartani annak a lehetőségét, hogy Geszti ki tudta volna magyarázni a dolgot. V: Nem tudom, hogy a számodra mi a jelentése ennek a jelzőnek, de nyilván érted, hogy mire gondolok, ha azt kérdezem, hogy nyálas lett-e a film zenéje. GP: Nézd, ha nyálasnak akarod tartani, akkor lehet, hogy nyálas. Szerintem a nyáltermelés egy nagyon fontos az ember táplálkozásában például. Ez is egyfajta igényt elégít ki, de alapvetően ana született, hogy egy film dalait adja. Nekem nem nyálas. Nekem más a nyálas. u/’interjú dreamber .