Wanted, 2000 (6. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 1-2. szám
FURImÁS20WANTED Catie Curtis: A Crash Course In Roses::: Rykodisc/MCD A néhány elmosódó fotó alapján csúnyácska, fiús lány, volt is egy sanda gyanúm, aztán olvastam, hogy előző lemezéért a Meleg és Leszbikus Amerikai Zenei Díjak gáláján neki adták a legjobb albumnak járó trófeát. A Maine állambeli Sacóból származó, jelenleg Bostonban élő akusztikus gitáros-dalszerző-énekesnő új lemezét - befelé forduló korábbi munkáival szemben - nyíltabb, poposabb anyagnak tervezte, az is lett. Jók a zenészei (a dobos a morphine-ista Billy Conway!), de a csaj dalai meg a kristálytiszta hangja különösen. Akinek annak idején bejött Vega, Tikaram vagy Shocked, az itt sem fog csalódni. Klasszik. „Mi van, ha fekete vagyok vagy zsidó, hetero, leszbi, kétgyermekes anya, ha hippicuccokban rohangászom, ha bőrdzsekiben motorozom, mi van akkor?’’ 1 -dzsoanbaez-Cher: The Greatest Hits... Warner „Én is szeretnék így kinézni 53 évesen.” - „Meg is kúrnálak.” - tudod, ha így néznék ki, oda is tartanám.” A fenti párbeszéd egy szokványos Wanted-értekezleten hangzott el, miközben az új Cher-besztoflemezt nézegettük, mely a remek hangú komikus színésznő zenei karrierjét öleli fel a Sonny & Cher időktől (itt az Idétlen időkig című vígjátékból kísértő I Got You Babe és az All Seeing I által feldolgozott The Beat Goes On is) a Bon Jovi-i heroikumon át az aktuális diszkódíva-tripig. Supp-supp D -dzs-Gabrielle: Rise :.. Go Beat/Universal Ha Gabrielle kapcsán (tudjátok, ő volt az a bizonyos „félszemű” fekete soulénekes lány, most már nem az) azt jegyzem meg, hogy kellemes angol soulmuzsika, akkor azt egyáltalán nem udvarias fikának, sokkal inkább szolid dicséretnek szánnám, mivel sem hirtelen, sem akkurátus mérlegelés után nem jönne össze a mai brit-amerikai soul/R’n’B-színtérről tíznél több vállalható név (és ez elég szomorú, mellesleg). Gabrielle szerzőtársaival képes jó és elegáns dalokat írni, egyáltalán: képes dalokat írni. Ezekben a dalokban ott a Motown-hagyomány, ami ugyebár a soularanykor, a modern hangszerelést pedig a szerzők nem tévesztik össze a szarral. Ez van az immáron félszemfedetlen Gabrielle legújabb albumán is, főleg érzelmes lassúk (a címadó dal Bob Dylan Knockin’ On Heavens Doorjának zenéjét veszi kölcsön), köztük meg egy-egy pörgős Motownunoka, alapvetően pedig egy szívhez szóló, de nem nyálas soulhang, zseniális háttérvokálok, perfekt hangszerelés, meg minden. Azt nem mondom, hogy végig pirosban volt a pacemakerem az izgalomtól, de mondom: ez egy kellemes angol soullemez, se több, se kevesebb Hener-Divas Live 99 ... BMG A díva szelíd bestiát jelent. Furmányos nőszemélyt, akiért vékonytestű ifjak párbajozgatnak vagy akasztgatják fel magukat előszeretettel, hogy aztán a díva egy újabb strigulát húzzon az ágya fölé. Ilyen volt Mata Hari, Marilyn Monroe, Lenya Lotti, itthon Karády stb. Tavaly egy bájos ifjú költőnő jóvoltából a kortárs magyar irodalomban is megült a kifejezés, de még ezelőtt néhány hülye tengerentúli producer vagy újságíró azt is kitalálta, hogy a popénekesnőkre is illik ez a szó. Össze is hoztak belőlük négy darabot (Cher, Tina Turner, Whitney Houston, Brandy), lenyomtak egy koncertet a Central Parkban, azt meg rögzítették, ugye, karácsony, nedvesek a vásárlók. A koncerten a donnák a saját nagy slágereiket énekelték, a saját hangjukon, a saját stílusukban, tehát újdonság egy szem sincs, érzelmes, dallamos zene ez. Az sem újdonság, hogy Turnerová és Cher úgy lemossa az egész bagázst, hogy na. Ahogy Tina asszony indít a Simply The Besttel, az valami állat, komolyan. Az önismétlés amúgy még nem bűn (ilyen közönség előtt?), az viszont jól fölhúzott, hogy a lemez végére a Bodyguard Soundtrack kábé negyede be van másolva, hármat lehet találni, ki énekel, jaj nekünk. S ahol dívák vannak, kell egy bonviván is, ez itt mostan Elton John, aki viszont egy egészen parókarázós slágerét hozza. (Vele, valamint a keselyűk megérzéseivel kapcsolatban volt még egy durvább poénom, ezt most kihagyom.) A szálinger Trans X::: Universal A magyar transzvesztita duó hála Istennek (és saját elszántságuknak) már egészen gyakran hallható bizonyos kereskedelmi rádiók műsorán is, így nem csak a szubkultúra élvezheti azt a lelkesedést és örömet, ami ebből a zenéből sugárzik. Nem hinném, hogy Csepy és Irén csak a kasza miatt ugrott fejest a zeneiparba, de ezzel slágeres/latinos vonallal még komoly sikereket is elérhetnek. Akik a fiú és lány popcsapatokra vagy Ricky Martinra gerjednek, felszabadultan tudnak majd bulizni erre a zenére is. Lehet, hogy a fiúk nem énekelnek nyolc oktávon mint Jimmy, amit bevállalnak, azt általában korrektül végrehajtják. Akik csak a Viva Samba című slágerért veszik meg a lemezt, duplán jól járnak. A tizenkét számos album végén két új verzió szégyeníti meg a piperkőc Rickyt tüzességével .vályi Brendan Perry: Eye Of The Hunter::. 4AD/HMK Az angol Brendan Perry jó húsz éve zenél már, az ausztráliai punkszíntéren indult, majd 1981-től '98-ig a Dead Can Dance-ben Lisa Gerrard énekesnővel kelta, keleti és afrikai textúrákat szövögetett egybe középkori aprólékossággal, de csak most készítette első szólólemezét, azon is csak 8 szám 42 percben „a magányos, befelé forduló dalszerző-énekesek, Roy Harper, Tim Buckley, Gram Parsons, Leonard Cohen, Tim Hardin, Nick Drake” nyomdokain, az idő és az emlékezés témakörében, a DCD-nél egyszerűbb, de intenzívebb kivitelezésben, alapjában visszafogott rockhangszerelésben, finom szintifátylakkal, néha mandolinnal, éterbe csusszanó steel gitárhangokkal, és persze Perry hangjával, amely coheni hangulatot épp úgy tud, mint Buckley-t (tőle fel is dolgoz egy dalt). Mestermunka 11 -dzs- Mighty Mo Rodgers: Blues Is My Wailin' Wall::: GRP/Universal „Ez most a kakis lemez?" - kérdezte barátnőm, mikor egy ideje már az öreg Mighty Mo albuma szólt a szomszéd szobából. Egy ideje South Park-lázban égtünk, és kedvenc kultrajzfilmsorozatunkhoz (lásd: Wanted 99/7) mellékelve épp akkoriban jelent meg a harmadik CD, melynek Mr.Hanky, a Karácsonyi Kaki vigyorgott címlapján, s melyen rajta kívül a sorozat főbb figurái adnak elő blőd dalokat, köztük Séf, a szexmániás funk-soul-szakács, Isaac Hayes énekhangján. Nos a fehér szakállú fekete Mónak néha tényleg olyan a hangja, mint Séfnek (Hayesnek), öreg, mély feka hang, és néha ő is megenged humort magának (például mikor pajzán horgászatra indul vagy mikor az asszonynak magyarázza, hogy a blues is meló, de alapjában komoly témákat pedzeget, rabszolgaságot, rasszizmust, emberi felelőtlenséget, az amerikai történelem szégyenfoltjait. És persze a fentiekkel szorosan összefüggő bluest, vagy gospeles szerelemgyerekét, a soult. „Újra elkezdek zenélni, mert nem tetszik, amit hallok, és mondanivalóm is van” - határozta el egy szomszédjával való eszmecsere közben az öreg zongorista-énekes-dalszerző, és ez lett az eredmény: az év egyik legjobb, legélvezetesebb blueslemeze H -dr.dzson-George Michael: Songs From The Last Century ::. Virgin/EMI Akárcsak Bryan Ferry, George Michael is egy szving-feldolgozáslemezzel bekkelte ki az 1999-as évet, ugyanolyan perfekt és hangulatos, ugyanúgy szerepeltet kompozíciót Cole Portertől vagy a Kahn-Donaldson szerzőpárostól, sőt a Where Or When című Rogers & Hart-szerzeményt mindkét lemezen megtalálhatjuk. A fő különbség az, hogy Georgie fiának több pénze volt, és teljes nagyzenekart használt, többtucatnyi vonóssal, és nemcsak a két világháború közül válogatott, hanem egészen Stingig (Roxanne) vagy a U2-tagokig nyúlt (a pavarottis eredetinél nagyságrendekkel gusztusosabb, kifejezetten elbűvölő Miss Sarajevo a lemez kakukktojása, mivel popzenekari felállást használ alapként). További párhuzamok a poptörténelemből: a Wild Is The Winder Bowie is felvette negyedszázada, a Secret Love-ot pedig Sinéad O’Connor is a maga szving-feldolgozáslemezére '92-ben, szóval pazar hangú hősünket nem a marha nagy eredetiség vezérelte választásaiban. „Stúdióban még sosem szórakoztam ilyen jól” - írja Georgie a borítófüzetkében. Oké, öreg, most, hogy kibuliztad magad, már ideje, hogy csinálj egy új lemezt, saját számokkal! Hgöridzsordzs-Cat Stevens: Remember Cat Stevens - The Ultimate Collection ::: Universal Cat Stevens (azaz Macska István) Steven Demetre Georgiou néven, görög apa és svéd anya gyermekeként 1948-ban született Londonban és bár igaz, hogy dalai 1966-67-től jelentek meg, igazándiból a hetvenes évek volt az ő játszótere; nagyjából Donovan mellé lehet odarakni amúgy stílusilag. A most kiadott ultimátus kollekció az átlagosnál ügyesebb (de Donovannél például gyengébb) dalokat síró, popsztárként visszahúzódó, misztikához vonzódó, érzelgős hippiballadákban utazó énekes legfontosabb slágereit tartalmazza, melyek közül talán a hatvanas évek végén született, még gazdagon hangszerelt dalok a hallgathatóbbak (azok legalább viccesek); az énekes hetvenes évekbeli súlyosan nyálas, akusztikus balladáitól - köztük például a sokszor feldolgozott Wild World, a Morning Has Broken vagy a Boyzone által újraértelmezett Father And Son - inkább csak a hidegrázás jön ránk. Stevens 1978-ban iszlám hitre tért és felvette a Yusuf Islam nevet, azóta pedig egy londoni mohamedán iskolában tanít és védelmezi az igaz hitet. Aki jó hetvenes évekbeli akusztikus-folkos dalokat akar hallani az hallgasson inkább Nick Drake-et vagy Tim Buckleyt Jener- JANUÁR) FEBRUÁR 0 Primal Scream — 1 Primus - 2 Dr. Dre - 3 Bob fllarley - M Tankcsapda - S Brasil? Boys - 6 Sub Bast dlonster - ? Quimbyi - B Junfle Brothers - 9 Too Fighters 38 GEORGE MICHAEL LAST CENTURY