Wanted, 2000 (6. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 9. szám
PORCEL A VELENCEI-TÓNAL Rock and roll tábor az agárdi popstrandon 2000. július A Velencei-tóról az a hír járja, eszméletlen terep, különösen nyáron. Beszélik, százkilós hekkek lapulnak az árusoknál, szirének tollaslabdáznak a kaszinó előtt, a pompásabbnál pompásabb kurvák pedig még fizetnek is, de mindez semmi ahhoz képest, hogy július végén rock and roll táborba gyűlnek az éji vadak, a sötétben is napszemüvegben kóborló brillantin brigádok, a lófarkas csajok. Július végén ott lesz mindenki, aki számít, és aki nem: Johnnie Guitar és Jimmy Dean, Elvis sörhassal és anélkül. Mit lehet ehhez még hozzátenni? Százhatvannal repesztek az eyesen, mi tagadás, pörgök, mint egy vegasi nyerőgép, a magnóban Eddie Cochran nyomatja a C’mon Everybodyt, teljesen bekattantam, különösen azután, hogy fejbe kört a viszszapillantó tükörre erősített fröccsöntött dobókocka. A törökbálinti nonstop fodrásznál még gyorsan egy utolsó belövés , legyen valami extra bonusz a csajoknak vakítóan fehér T-shirtöm ujjába bele-belekap a szél, a tintakék égbolton nyerít a telihold, mögöttem traffipax villan, régen nem foglalkoztatnak már az ilyen apróságok. Negyedóra alatt kivégzem a távot, lassítok a tempón, kicsit zavarban vagyok. Hogy ez itt a Velencei-tó, az fiksz, hiszen reszket a hold a vizén, de valójában olyan sötét van, mint egy tubus fekete hajfesték, a csillogás csupán annyi, hogy a tulajok nyomorult CD-wurlitzereket tettek a nyomorult kis falatozóik bejáratához, a csillogó lemezeken azonban nem Little Richard énekel, hanem Cangusta Zolee: károg a kibaszott holló, valami ilyesmit. Amikor áthajózom a Gárdony-Agárd táblánál a régi balatoni úton, lehangolódom. Rock and roll még nyomokban sem, Caddyk és Pontiacok helyett kurva japán autók, a sült hal büdös, mint Chuck Berry lába fellépés után, a kolbász zsíros, a sör híg, whisky nincs. Mégis egy Újpesti Dózsa feliratú melegítőben pompázó részeg faszfejtől kapom fel leginkább a vizet, aki egy videózó kiscsaj előtt pakolja magát. Aztán megcsörren a lány mobiltelefonja - vége, csapót, jobb, ha lelépek. Az elkövetkező negyedóra kavics-, konzervdoboz- és macskarugdosással telik, söröskupakkal megkarcolom egy német rendszámú Nissan oldalát, már éppen húznék haza, amikor egy öregasszony vállon ragad, azt mondja, szerencséd, hogy nem szólítottál le (de még milyen!), majd kampós botjával észak felé mutat. Már hallom is a dalt, Táncoló fekete lakkcipők, au-au. A tett helyszíne az agárdi popstrand, egyesek szerint legendás terep, a valóság azonban rácáfol az ilyen híresztelésekre, bár az is lehet, hogy csupán az Edda-tábor résztvevői lakták le két héttel ezelőtt, addig meg valóban olyan volt, mint egy darabka Kalifornia. A színpad az egykor fehér öltözőépület tetején lapul, éppen a Sárga Taxi nevű székesfehérvári csapat nyomatja a Komárokat (mi mást, hiszen ők valójában K. László hivatalos kísérői) meglehetős elánnal. Odalent kocsma, egy üveg Badacsonyi Kéknyelű négyszáz forint, a társaság vegyes, helyi aranyifjak, elfolyó arcú harmincasok, autóstáskás üdülővendégek, de ami a legszebb, nem csak a nádas, hanem néhány dzsogging is susog, pedig azt hittem, ezek a ruhadarabok a kilencvenes évek közepétől végképp eltűntek a szemetes konténerekben. Titokzatos rockabilly-fejekből éppen csak egy-kettő mutatóba: Hot Rod, Singer és Fácán a Mystery Gangból, Alien a Gorillából, Pepe a Rockin' RockCatsből, Steve Cinkotáról, csajok sehol. A pultnál Flipper Öcsi ólálkodik, szolizott nyakán csillog az aranyfuksz, engem meg összehoznak Sipivel, akinek Menthol feliratú zöld mobiltelefonja van, különben meg a rock and roll tábor vezetője. A csekély érdeklődést a következőkkel magyarázza: Igazából ezt a tábort a Cadillac együttes hozta össze évekkel ezelőtt, az is volt a neve, hogy Cadillactábor, de idén ők nincsenek itt, mert elmentek vendéglátózni külföldre. Tulajdonképpen ez az oka, hogy most kevesebben vannak, meg aztán a propaganda is eléggé zötyögős volt, nem igazán lett meghirdetve a cucc. A tábor egyébként nem itt, hanem két kilométerre innen, egy kempingben van, vasárnap lesz a zárás, tábortűz meg minden. Most azonban csak még péntek torkoll éjszakába - páran rázzák a rongyot a Sárga Taxira, dolgozni kezd bennem a harmadik üveg Kéknyelű, pár perc múlva azt veszem észre, hogy a Hungária Hulla hullygully című számára vonatozom tizedmagammal. Reménykedni kezdek, hogy nem látja senki, de valójában mindenki engem figyel, FBI-ügynökök filmeznek, a zenekar pedig leáll, távolítsák el innen ezt az embert. Egy dévai pincérnő oldalán elhúzok a szomszédos vidámparkba, kis céllövölde, kis dodzsem, kis unicum, kis tapizás, aztán filmszakadás és arra jön vissza a kép, hogy az Easy Rider feliratú körhintáról takarítom el a hányást indigókék farmerdzsekim ujjával. A nő sehol, gyűrűsujjamon egy műanyag csontváz fityeg. Akkor már a Mystery Gang dolgozik odafent, Hot Rod a szokásos sódert nyomatja, a csajom olyan akar lenni, mint Betty Page, ám úgy tűnik, rajta meg rajtam kívül senki sem tudja, ki az a Betty Page, de nincs gáz. Alakul a buli, húszan is lehetünk már, majd egyszer csak megpillantom Fenyő Miklóst, aki valószínűleg Mr. Inkognito álnéven jelentkezhetett be a Nemeskócsag kempingbe, különben miért hajtaná el azt a lelkes fotóst, akinek a kocsijában ébredek valahol Zuglóban reggel hétkor, a rádióban pedig valami ügyeletes jó fej arról nyomja a sódert, hogy Payer András szólólemezt készít. Másnap van keményen, egész nap olvadok a lepedő alatt és csak harmadnap támadok föl. A haverok mesélik, a szombat elég nagy gáz volt, mert az igaz, hogy fullhouse lett, meg viszonylag jó bőrök, de csak addig, amíg Irigy Hónaljmirigy játszott playbackről. Utánuk következett a Gorilla, amiről viszont a sok tudatlan lelépett. Azt mondják a srácok, jövőre is lesz tábor, ha tudsz, gyere! Megígérem. Az élő Elvisre. Le ? a ! Rocket fotó: Sióréti Gábor t \ fuff # V \ ■jmr \lif t 3MUJtUTON S2tPTimBÍR