Wanted, 2001 (7. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 7. szám

Bár a június 12-i koncerten ő csak az elő­zenekar szerepét kapta, energikus, csupaszív produkciója messze lekörözte honfitársa műsorát. Mi a kon­cert elő­tt kaptunk 15 percet Lorenzo Cherubini­­tő­l, vagyis, ahogy mindenki ismeri, Jovanottitól. Ketten jobb Jovanotti­ ­ Amikor 2 éve a Szigeten játszottál, azt mond­tad, „kicsit zűrzavaros” a zenéd és az életed is. Hogy vagy? Merre tart most a muzsikád?­­A zeném még mindig zűrzavaros, hála isten­nek, és remélem, hogy ilyen is marad mindig. Ter­mészetemnél fogva zűrzavaros vagyok, mindig is az voltam és mindig is az leszek - egy csomó hatás ér, egy csomó minden tetszik nekem, és ezért hiába akarok olyan zenét csinálni, ami jobban behatárol­ható, az nekem nem jön természetesen... - Mikor készítesz új dalokat tartalmazó lemezt? - Most. Augusztusban kezdem felvenni, előtte egy kicsit még elmegyek a tengerhez a családom­mal, meg koncertezek, aztán stúdióba vonulok, és ott leszek addig, amíg el nem készül a lemez. Talán az év végére befejezem. - Pályád elején angolul énekeltél, aztán átvál­tottál olaszra. Miért tettél így? - Nem is tudom, miért... Azt hiszem, szükségét éreztem, hogy saját nyelvemen énekeljek, mert így sokkal könnyebben ki tudom fejezni az érzéseimet, azt, ami bennem van. Angolul csak úgy mondtam dolgokat, a megszokott sémákat, amit a többiek is mondanak, mondjuk a dance-zenében: „Move your body!”, vagy „Clap your hands”... Ahhoz, hogy arról beszéljek, ami tényleg foglalkoztat, ami én vagyok, a saját nyelvemen kellett megszólalnom. - Nem érezted ennek hátrányát a nemzetközi karrieredben? - De, biztosan vannak dolgok, amiben ez meg­akadályoz, ugyanakkor az is igaz, hogy nagyon sok olyan előadó van, aki angolul énekel, és eggyel több már nem különbözne tőlük túlságosan. Olaszul talán sikerül valami olyat kifejeznem, ami más, mint amit a többiek mondanak, és csak rám jellemző. - Az új válogatáslemezeden szerepel néhány spanyol nyelvű dal is. - Igen, ez egy érdekes dolog. Azért vettem fel ezt a három dalt, mert a lemezcégem spanyol és la­tin-amerikai részlege felkért rá, aztán végül máshol is megjelent a lemez, és elég nagy tetszést aratott. De végső soron ezek csak a dalaim fordításai, és léteznek eredeti változatban, olaszul is. A spanyol nyelv egyébként nem különbözik annyira az anya­nyelvemtől, úgyhogy, aki nem tud olaszul, talán össze is keveri őket az eredetikkel - Ma este Eros Ramazottival koncertezel együtt, és ha jól tudom, közreműködtél az új lemezén is... - Igen, két dalának a szövegét én írtam. Tudod, elég jól ismerjük egymást, megvolt neki a telefon­számom, így aztán egyszer felhívott és azt mondta: „Helló, épp az új lemezemen dolgozom, és itt van két dal. Arra gondoltam, mit szólnál, ha megkérnélek, hogy Te írd meg a szövegüket?” Én erre azt feleltem: „Tudod, a mi zenénk nagyon különböző, a szövege­im is egész mások, mint a Tieid, de ha akarod, meg­próbálom és mindent megteszek, hogy csináljak va­lamit, ami Neked is megfelel.” Így lett, és nagyon elégedett volt, amikor elkészültem. - Nehéz volt beleélned magad Eros szerepébe? - Nem, csak egy kicsit izmosabbnak kellett képzelnem magam... (Nevet) Szóval, nem, nem volt nehéz, mert Erosnak nagyon jellegzetes hangja és énekstílusa van, így aztán, miközben írtam a szöve­geket, megpróbáltam beleképzelni magam a helyé­be, utánozni az éneklési módját, a stílusát. És így olyan volt az egész, mintha ő írt volna nekem... Per­sze, egy idegennek nem tudtam volna így írni, azért csináltam az egészet, mert ismerem Erőst, tudom, hogy hogyan énekel, miket szeret, és ez nagyon so­kat segített. - Híres vagy arról, hogy sok mindent csinálsz a zenélés mellett: festesz, színészkedsz, írsz, egy időben VJ voltál... Melyik tevékenységet szereted a legjobban? -Természetesen a zenélést. Szeretek lemeze­ket készíteni és élőben zenélni... igen, ezt a két dol­got szeretem a legjobban. - Pár éve szerepeltél egy Gershwin emlékle­mezen, hogy kerültél oda? -Az a helyzet, nem vagyok éppen egy Gersh­win Fan Club-tag, bár persze ismerem néhány mű­vét, mint bárki más, a Summertime-ot, vagy a Rhap­sody in Blue-t... Ez egy humanitárius megmozdulás volt, a lemezért befolyó összeg egy olyan számlára ment, amit AIDS-betegek ápolására hoztak létre, így természetesen nagy lelkesedéssel fogadtam el ezt a felkérést. - Te választottad azt a számot, amit énekeltél? - Igen, én, mert a címe, az „I Got Rhythm”, na­gyon jellemző rám, nekem is „véremben van a rit­mus... Ráadásul úgy tűnt, ez a dal mindent össze­vetve kevésbé komoly, mint a többi, amelyekben Gershwin zeneileg nagyon összetett. Ez a darab sokkal egyszerűbb és én majdnem gyermekmon­dókává alakítottam át. - Mesélj nekünk a Jubilee2000 mozgalomról! - A Jubilee2000 egy Angliában született moz­galom, amelynek én vagyok az olaszországi zenei képviselője... Ez a szervezet maga köré gyűjti a vi­lágon jelenlévő humanitárius szervezeteket, és el­tökélte, hogy tárgyalásokat kezdeményez a fejlett országok államfőivel annak érdekében, hogy en­gedjék el a fejlődő országok adósságait. A világ legszegényebb országai nem tudják kifizetni a tar­tozásaikat, illetve az adósságok miatt kénytelenek csökkenteni azokat a kiadásokat, melyek a belső fejlődést szolgálnák: az oktatás, az egészségügy költségeit. Vagyis mindazokét a dolgokét, amelyek az adósságok miatt nem tudnak fejlődni. Ez boly­gónk egyik nagy problémája, ha nem is a legna­gyobb. Persze, mi ezt nem érezzük a bőrünkön, ha egymillió gyerek éhen hal, mi észre sem vesszük, de Afrikában, Dél-Amerikában, Ázsiában, azokban a családokban, ahol a gyerekek meghalnak, ez ha­talmas gond. És ezek a gyerekek sokszor ezek miatt az adósságok miatt is halnak meg, amit a kormá­nyok nem tudnak kifizetni. A Jubileezooo eltökélte magában, hogy segít ezeken a dolgokon, és már vannak eredményeink is, igaz, még nem azok, ami­ket elterveztünk, de azért már sok mindent elér­tünk... Nekem ez a dolog fontos, ez egy olyan gon­dolat, amiben hiszek. Hiszem, hogy a zenével közel lehet hozni az embereket, és büszke vagyok arra, hogy valaki rám gondolt és elhívott, hogy segítsek. - Ha beülhetnél egy időgépbe és visszatérhet­nél a múltba, melyik történelmi korba utaznál leg­szívesebben? -Akkor... talán a reneszánsz Firenzébe. A re­neszánsz volt az a kor, amikor Itália, sőt, talán egész Európa a legjobbat adta magából. Ez volt az

Next