Wanted - Wan2, 2002 (8. évfolyam, 1-5. - 1-7. szám)
2002-02-01 / 1-2. szám
► Robbie Williams: Swing When You're Winning :: Chrysalis / EMI 01 Hát igen, tíz év nagy idő! 1991-ben Robbie Williams még fiúzenekari tagként kért estére kimenőt a britanniai Kozsók egyikétől, idén pedig (egy saját dalt leszámítva) szvingörökzöldekből készült feldolgozásalbummal örvendeztette meg a minőségi zene kedvelőit. A szólókarrierje előrehaladtával egyre sokoldalúbbnak és tehetségesebbnek tűnő előadót állítólag a Bridget Jones naplója című film zenéjeként felvett Frank Sinatra-dal, a Have You Met Miss Jones? inspirálta ennek a finom mívű, hangulatos, néhol virtuóz (s a havas télhez is kitűnően illeszkedő) lemeznek az elkészítésére - az egyébként is Robbie egyik példaképének számító Frankie Boy sziluettje mindenesetre több alkalommal is szemünk/fülünk elé libbenhet a remek érzékkel válogatott dalok hallgatása közben. Nem elég, hogy Nicole Kidmannel közös duettjében hősünk a Sinatra házaspár egy dalát dolgozza fel, hogy a lemezen zongorázik az annak idején 30 éven át Frank zenekarában játszó Bill Miller, de az It Was A Very Good Yearben - hála a modern stúdiótechnikának - együtt énekel mester és tanítványa! Persze, a többi szerző (pl. Duke Ellington, Nat King Cole, vagy Cole Porter) sem akárki, mint ahogy a közreműködők névsorát (a komikus Jon Lovitz, a színésznő Jane Horrocks, vagy a dzsesszzongorista Jim Cox, hogy csak néhányat említsünk) sem érheti kritika, de ami ennél sokkal fontosabb: a nagyzenekar egy erre igencsak méltó fickót kísér végig ezen a 15 dalos kis zenetörténeti sétán. Istenem, ha belegondolok, hogy Sinatra 83 esztendősen halt meg, elég izgalmas 55 év áll még előttünk! H Dastardly ► Alanis Morrissette: Under Rug Swept: Maverick / Warner 02 Alanis Morissette nem egy kapkodós csaj: az 1995-ös feltűnése óta több mint 40 millió eladott albummal büszkélkedő énekesnő ez idáig összesen két stúdiólemezzel és egy unplugged válogatással örvendeztette meg rajongóit. Mondjuk, a minőséget hallva, eddig még mindig megérte várni - és nincs ez másképpen az Under Rug Swept esetében sem. A hírek szerint 30 megírt és 25 felvett dalból válogatott 11 felvétel hozza mindazon erényeket, amelyeket (nyilvánvaló telhetetlenségünk okán) elvárunk az elmúlt esztendőkben a filmezéssel is kacérkodó előadótól. Vagyis: gitárok és programozott alapok fölé helyezett, (többségében) izgalmas dalokat, szenvedélyes, az élet apró dolgaira (pl. szerelem) reflektáló, kitárulkozástól sem mentes, intelligens szövegeket, és egy remek énekhangot. Az Alanis korábbi kísérőzenekarán kívül néhány nagynevű vendéggel (pl. Flea, Me Shell Ndegeocello) felvett Under Rug Swept a remek felütés (az erőteljes gitárokkal operáló 21 Things, a személyes favorit Narcissus, és az első kislemezként az albumot beharangozó Hands Clean) után talán csitul kissé, egy-két kevésbé karakteres dal is becsúszik, de a lemez alapvetően tartani tudja a megszokott magas színvonalat, mindannyiunk megnyugtatása (felzaklatása?) végett. S ha Morrissette kisasszony a magányos énekesnő egy, a Suzanne Vega által felvázolt modelltől jócskán eltérő prototípusát testesíti is meg, a minőség a minden másban tapasztalható totális ellentét dacára azért teljesen ugyanaz. Egy lemez, amiért, és egy énekesnő, akiért Kanadának nem kell bocsánatot kérnie 11 Robert Paulsen ► No Doubt: Rock Steady :: Interscope / Universal 03 A No Doubt esetében egy valami mindig adott volt: egy karakteres és bálványozható frontnő. Később, pályafutásuk második felében már néhány jó dal is hozzá kapcsolódott nevükhöz, de hibátlannak mondható lemezt még nem sikerült összehozniuk. Lehet, a másfél évvel ezelőtt megjelent Return of Saturn elkészítésénél túlságosan sok erejüket összpontosították arra, hogy a zenetudósokat meggyőzzék arról, értenek a technikához. Olyannyira, hogy majdnem ráment a zenekar és kétségessé vált a közös jövő. Most, a változatosság kedvéért az új (amúgy ötödik) lemezen inkább az ilyen gyerekes dolgok, mint játékosság és kíváncsiság kaptak nagyobb hangsúlyt, azaz lazítsunk inkább és próbáljunk ki mindent, hátha összejön valami. Nekivágtak a világnak, szinte minden dalt más és más környezetben, más és más producerrel és a legkülönfélébb stúdiókban vettek fel (London, Jamaika, Los Angeles), amelynek végeredménye egy táncos, fülbemászó, rendkívül könnyed, felszabadult és persze eklektikus lemez. Az már a Hey Baby című első klipből kiderült, hogy Gwen Stefani felett nem múlt el hatástalanul a közös munka Eve-vel, a hiphopon és r'n’b-n kívül hallható még a zenekar által már hosszabb ideje kiindulási alapként szolgáló reggae (Underneath It All, Start The Fire), és rock (Platinum Blonde Life). Új még a szinti-pop (Don’t Let Me Down), Prince (Waiting Room), illetve a lendületessége miatt személyes kedvenc William Orbitos Making Out. Elvileg az eklektikusságban benne van a szétesés veszélye, de ez nem történik meg, az egész lemez olyan, mintha visszanyúltak voltak a popzene legelejéhez, és a majd ötven perc ilyen jó értelemben vett nyolcvanas éveket és legfőbbképpen Blondie-t idéző hangulatban telike -kbe African Odyssey (Válogatás):: Putumayo World Music / Indie Go lemezbolt Ötven ország, ezer nyelv és háromezer törzs otthona a fekete kontinens, így jogos az újabb válogatás az Észak-Afrikát és az arab világot feltérképező albumok után. Márcsak azért is, mert a mai nyugati könnyűzene is bőven merített e kincsből. Utazás Guinea-Bissau, Sierra Leone, Elefántcsontpart, Dél-Afrika, Zimbabwe, Kenya, Mali és a Zöldfoki-szigetek akusztikus zenéi között. Utóbbi hely szomorkás morna zenéjét a világtalan Augusto Cego multihangszeres, énekes képviseli. Manecas Costa latin elemeket is bevet őserdő hangulatú dalában, Seydo pedig olyan különleges hangszereket, mint a sanza, a calabasa és a shekere. A Les Go lánytrió is népük sajátos hangszereire épít finoman lüktető dalában, Oliver Mtukudzi balladája pedig az érzelmi szálakat mozgatja meg. Aura Msimang énekesnő Kulala című népdala reggae-be ojtott kellemes tánczene, csakúgy mint Bidinte bluesos-gitáros opusza. Doctor King’esi eszi - nem eszi is ezt a ritmust nyomatja gitárján, míg Adama Yalomba (a yalomba kilenc húros lant) picit lassít Miro Yero dalában, a másik mali előadót, Habib Koitét remélem tavaly nyári óbudai fellépése után már nem kell bemutatni ak. africanus Music from the Coffee Lands II. (Válogatás) :: Putumayo World Music / Indie Go lemezbolt Mint tudjuk, a víz után a kávé a legnépszerűbb sorrend szerte a világon. Van, akit feldob, energiával tölt fel úgy, mint a (világ)zene. S talán úgy terjedt szerte a világ legeldugottabb zugaiba is, mint most a world music. A kultúra része mindkettő. Nos, ilyen testet-lelket stimuláló kávéházi zenéket gyűjtöttek egybe újra az ősi kávétermelő országokból. A brazil feketelevest Ceymar, valamint Geraldo Azevedo népszerűsíti, a fiestahangulatú mexikóit a Correo Aereo zenekar. A jávai Sabah Habas Mustapha & The Jugala All Stars is a hipnotikus lábdobogtató megoldásokat kedveli, a bambuszfuvola mellett steel gitárt is bevetnek. Az egzotikus szépségű ifjú etiópiai énekesnő, Gigi nemcsak kávészínével, hanem kedves gyerekdalával is megérinti az óvatlan rácsodálkozót. A kolumbiai José Luis Martinez Vesga igazi folklórt nyomat 12 húros gitárján. Haiti szépségét, Emeline Michelt - ki hinné, hogy már hat CD-je jelent meg -, a folklór mellett, a gospel és detroiti jazztanulmányai is befolyásolták, itt mamáját kéri táncra (Mose Manman). Kali pedig ezúttal nem istenség, hanem rastafrizurás martinique-i kreol bendzsós-énekesként nyomatja. Az angolai Mario Rui Silva kisujjában (és a többiben) hazája népzenéje mellett a portugál fado, a brazil samba, a zöldfoki morna. A kongói Denis Tshibayi pedig egy szerelmes akusztikus gyöngyszemet kínál a forró ital mellé. Na, és még néhány originál kávérecept is jár a koronghoz. Kaffee Fanfare Ciocarlia: laguari:: Piranha / Zenesegély A leggyorsabb román cigány rezesbanda címet elnyerő zenekar elsöprő lelkesedésű két korábbi lemezéről hasonló lelkesedéssel már beszámoltunk a Wanted hasábjain, úgyhogy amikor megérkezett a legfrissebb album, mely az azóta még ismertebb zenekar tizenkilenc felvételét tartalmazza, azonnal a lemezjátszóba került, és ott is ragadt huzamosabb ideig. Legszívesebben két ifjú tesztelőre (Botond és Szilárd, három és öt éves urak) bírtam volna a lemezkritikát, akik a legnagyobb fanok és rendületlenül végigpogózzák a zenekar repertoárját az ágyon, miközben édesapjuk sikertelen kísérleteket tesz arra, hogy lefektesse őket csendes pihenőzni, de mivel most is ugrálnak, ezért apjuk helyett is megpróbálom én összefoglalni a tudnivalókat. Kezdjük egy figyelemfelkeltő rockújságírói fordulattal. Tehát: újra mozgásban a Fanfárok, avagy ismét megy a banda szekere! A lag Bari a korábbi munkáknál sokkal változatosabb lemez, elég csak a tempóra figyelnünk, hogy lássuk, hogy a bpm átlaga sokkal kisebb értéket mutat, ami jelzi, az album nemcsak moldovai lakodalmak talpalávalójaként szolgálhat. A közreműködő vendégek is alaposan kiszélesítették a zenei spektrumot, és igyekeztek minél több érzelmi mélységet is vinni a hallatlan virtuozitás mellé: Dan Armeanca énekes, akit a balkáni pop legnagyobbjának aposztrofálnak, a Rom Bengale zenekar (tangóharmonika-hegedű-ütőhangszerek-dob), Costel Vasilescu trombitás, és egy bolgár női kórus-hangminta segítségével a lag Bari a Fanfare Ciocarlia legérzelmesebb lemeze lett. A tradicionális roma számok és örökzöldek mellett Adrian Sical dalai és hangszerelései teszik kerekké és szerethetővé a Jaguarit. A Baro Biao lemezről már ismert Manea cu voca a bonusz, méghozzá egy videóklip formájában, amelyből tökéletesen lejön, hogy Zece Prajenitől Tokióig és vissza mindenki egy hiteles, rendkívül kedves, életvidám, ritmusokkal és dallamokkal teli társaságnak tartja a Fanfare Ciocarliát - és magam sem gondolom másként. Lábjegyzetként jegyezzük meg, hogy az utóbbi időben a balkáni roma rezesbandák új lemezei egyre jobban hasonlítanak egymásra, amit én csak „elkuszuricálódásnak” hívok. Talán nem nyírja ki ez a tendencia ezt a pár éve újra felfedezett muzsikát H -bébé- iFÜLBtmnSEÓ I JANUÁRjTIBRUfiR I 3D I U/fiKTID: 69 I 2 O O 2 _________________________________________