Romániai Magyar Szó, 1949. január (3. évfolyam, 402-424. szám)
1949-01-16 / 412. szám
Vasárnap, 1948. január 16. 9 Liebknecht Károlyt és Luxemburg Rózát a német munkásosztály nagy vezetőit Egyik legnagyobb ámításnak kürtölték világgá a nyugati imperialisták 1918 november 11-én a londoni, washingtoni és párizsi parádék és görögtüzek szemfényvesztése mellett, mondván, hogy íme: „meghozták“, „ők“ hozták meg (!) a békét a négy éven át általuk és a német imperialisták által világszerte meggyötört és vérbebontott népeknek. A hivatásszerűen háborúgyártó kizsákmányolók, angolok, németek, oroszok, amerikaiak vagy franciák, sem akkor, sem máskor nem akarhatták és nem biztosíthatták a tartós békét. Egyidejűleg éppen azok ellen fordultak tajtékzó gyűlölettel, akik közben megmutatták már az igazi békére, a szabad s félelem nélküli életre és háborítatlan fejlődésre vágyó, dolgozó emberiségnek békéhez vezető utat. Még véget sem ért ugyanis a bresytlitovszki békekötéssel döntően lerövidített világháború, amikor ezért az útmutatásért közösen rárohantak a háborúból szabad akaratukkal kilépett fiatal szovjethatalomra, az egymással más frontokon még szembenálló imperialisták. Tűzzel-vassal, fehér terrorral, egyéni gyilkosságokkal és jogrimnélküli fegyveres beavatkozásokkal lépett fel, s fogott össze a véreskezű burzsoázia az 1918 november 11. utáni hetekben és hónapokban is mindenütt, ahol a szörnyű háború nyomán felketek a népek, hogy a proletariátus vezetése alatt és a Nagy Szocialista Forradalom példaadását követve önmaguk biztosítsák jövőjüket. A bajor és magyar tanácsköztársaságok vérbefojtásán kívül a nemzetközi burzsoáziának ebbe a háború utáni és népek elleni folytatólagos hadviselésébe tartozott az az álatiasan elkövetett gyilkosság is, amelynek ma 30 éve, 1919 január 15-én esett áldozatul az 1918 novemberében kitört német forradalom két legbátrabb vezetőegyénisége, a porosz militarizmus következetes leleplezői és kérlelhetetlen ettenfelei, LIEBKNECHT KÁROLY és LUXEMBURG RÓZA. Nem a német burzsoáziát és sem vele együtt az angol, amerikai és francia imperialistákat nem aggasztotta volna súlyosabban a német forradalom mecsete, mert annak „irányítását“ kezdettől fogva álnokul magához ragadta a szociáldemokrata párt Ebert Scheidemann-Noske-féle vezetősége. De aggodalomban tartotta őket az, hogy Liebknecht Károly és Luxemburg Róza személyében olyan kiváló forradalmi vezetőkkel is rendelkezett a már szovjetek létesítésével is próbálkozó német proletariátus, akik már 1918 decemberében Német Kommunista Párttá alakították át az általuk még 1916-ban illegálisan létrehozott Spartakusz-szövetséget és rövid idő alatt hatalmas tekintélyt biztosítottak az általuk megalapított „Rote Fahner” forradalmi lapnak. Kruppék és Noskeék tudták, hogy azzal a tömegek bizalmát mindinkább biztosító Liebknechttel állanak szemben, aki már 1907-ben közreadta „Militarizmus és antimilitarizmus“ című könyvét, aki 1914 augusztus 4-én szöges ellentétben az árulást elkövető német szociáldemokrata csoporttal, egyesegyedül odakiáltotta a Reichstag összes militaristáinak, hogy nem szavazza meg a hadi híveseket. Azzal a Liebknechttel, aki a háború vad hangulatának kellős közepén, 1916 május 1-én vörös zászlók alatt felvonuló, illegális röpcédulákat osztogató, világraszóló háborúellenes felvonulást rendezett meg Bertál utcáin. Azzal a Liebkriechttel, akit előzőleg is már (1908-ban és 1912- ben) a börtönből választottak meg, előbb tartományi, majd birodalmi képviselővé és, akit ugyancsak a börtönből hozott ki Luxemburg Rózával együtt az 1818 novemberi forradalom. Letting németországi helyzete e elemezve megállapította: „Csakis Liebknecht képviseli a szocializmust, a proletariátus ügyét. A német szociáldemokrácia többi része, Luxemburg Rózának (a „Spartakusz-csoport tagjának és másik vezetőjének) a helyes kifejezése szerint nem egyéb büzlő haidénél“. Liebknechten kívül Luxemburg Róza élvén irányult még a feneketlen burzsoá és junkergy illetet. Luxemburg Rózának voltak ugyan tévedései még pedig főleg régebbi lengyelországi működése folyamán és ezek kihatásait idézve állapította meg Bierut a Lengyel Egységes Munkáspárt 1948. decemberi kongresszusán, hogy a Lengyel Munkáspárt „leküzdötte a luxemburgizmus befolyását”*, de ő később és főleg az első világháború idején a lenini tanok, szellemében dolgozott a hibák teljes jóvátételén. Zetkin Klára szerint Luxemburg Róza „ujjongva üdvözölte a hatalom meghódítását az orosz forralom által“. Ezért a német forradalom másik kiemelkedő vezetőjéül és "szervező tehetségéül Luxemburg Róza számított, aki úgy állította fel a tételt, hogy „vagy imperializmus, vagy szocializmus, de úgy, ahogyan Marx értelmezte“. Az említett körülmények nem merítik ki az 1919. január 15-i gaztett minden lényeges körülményét és következményét. Tudni kell ugyanis még azt, hogy, hogy egyrészt Liebknecht Károly és Luxemburg Róza bestiális megölése jelentős mértékben és jeladásszerűen elindította Németországban a fasiszmus tömeggyilkosságaihoz közvetlenül elvezető politikai fanatizmus lavináját, amely banditizmusnak a kezén már 1919 január 15-től 1922 júniusáig közel 400 politikai gyilkosság vére szárad. Másrészt — és ez az a még megdöbbentőbb mozzanat — bár Liebknecht Károlyt és Luxemburg Rózát bunkertisztek ölték meg, de ez úgy történt, hogy előbb a „szocialista“ kormány eszközölte letartóztatásukat és a tiszti banditák azután akadálytalanul elhurcoltatták őket abból az „ Eden“ szállodából, amely Noskeszocialista é belügyminiszter hatóságainak az „őrzése“ alatt állott.. Egyenes az út a német jobboldali szociáldemokrácia 1914 augusztus 4-i árulásától az 1919 január 15-i kettős gyilkosság bűnrészességén és az 1933. áprilisi Reichstag gyűlésen Hitlernek megadott szociáldemokrata szavatokon át a mai helyzetig, amelyben Scheidemann és Noske jelenlegi képviselői, Schumacher, Neumann és társaik a német nép igazi érdekei helyett és a tartós béke érdekei helyett alávalóan kiszolgálják az amerikaiangol és velük együtt a német monopolkörök szempontjait, buzgón elősegítik a nyugatnémetországi arzenál-állam létesítésére és a Berlin mesterséges kettészakítására irányuló üzelmeket. Karöltve a háborúra uszító amerikai angol imperialistákkal ők termelik ki ma újra azt a politikai barditizmust is, amelynek szellemében szabadon járnak és garázdálkodnak Bizóniában és Nyugatberlinben a háborús bűnösök és amelynek jegyében túlnyomórészt (90 százalékban) volt fasisztákból szervezik meg Nyugatnémetország rendőri és bírósági apparátusát, nem beszélve Schumacheréknek és az amerikai hatóságoknak arról a közreműködéséről, amely úgynevezett „ipari rendőrség“ létesítését is lehetővé tette — volt SS tisztekből és katonákból — a muslkásmegmozdulások leverése céljából. Szakasztottán úgy esküszik tehát össze most is a proletariátus és a béke ügye ellen az amerikai angol-német monopoltőke és a német jobboldali szociáldemokrácia söpredékhadi mintahogyan együtt cimborának 1918-ban amikor I. Wilost amerikai elnök kifelé a „14 bekeromitas”* ttszergett, miközben kormánya jóvár az imperialista háború befejezése előtt(!), azzal a kéréssel bombázta a német kormányt, hogy maradjanak a német csapatok Lengyelországban, Ukrajnában, Észtországban és Lettországban, mert bár ellensége az imperializmusnak, de csapatai mégis az ő ügyét szolgálják. (Leni sínek a Nagy Szocialista Forradalom első évfordulója alkalmából 1918 november 6-án megtartott beszédéből) és amikor: 2) a Severing- és Noske-féle „szocialista“ kormány fegyveres utóhadjáratot indított a Spartakusz-szövetség ellen, s cselekvően hozzájárult ahhoz, hogy eltegyék láb alól a német forradalmi proletariátus két nagyrahivatott vezetőjét, Liebknecht Károlyt és Luxemburg Rózát. Titkeresen más azonban ma már egyrészt a nemzetközi helyzet a hatalmas Szovjetunió által vezetett imperialistaellenes tábor növekvő túlsúlya következtében. De merőben mások az általános körülmények németországi viszonylatban is mint amilyenek voltak még 30 évvel ezelőtt. Uj és erőteljes tényező ezidőszerint már a Német Szocialista Egységpárt. Uj és következetes tényező a német dolgozók millióinak átfogó, meg-megismétlődő sztrájkharca. S uj és döntő jelentőségű tényként áll a kiáltó különbség a német nép előtt egyfelöl a marshallizált Nyugat Németország zűrzavaros állapotai és másfelöl a szovjet megszállás alatt álló Keletnémetországban végrehajtott mélyreható reformok és a szovjetövezet folytonos előrehaladása között. Mindezekhez járulnak még a német dolgozó tömegek halmozódó tapasztalatai, azzal kapcsolatban, hogy az imperialisták Berlint erőnek erejével háborús tűzfészekké akarják átalakítani, a Ruhr-vidéket viszont teljesen a Wall Street számára próbálják elharácsolni. Jelenségről jelenségre menve pedig szemünk láttára bizonyosodik be előttünk a Schumacher-féle imperialista ügynökök galád szerepe, akik ellen egyre szélesedik a harc annak a liebknechti kettős intelemnek az alapján, amelynek egyik része kiemelte a proletár internacioalizmus óriási fontosságát, másik része pedig Liebknecht egyik röplapjának a címlapjára került: „A főellenség az országban van“. V. B. Romániai Magyar Szó A festies népi érdekek védelmében Az állam biztonságát és a nemzetgazdaság fejlődését veszélyeztető bűncselekmények megtorlására vonatkozó törvény megszavazásával a Nagy Nemzetgyűlés új fegyvert adott a dolgozó nép kezébe az osztályellenség ellen vívott harcban. Ez a törvény tehetséget nyújt a népi állam számára, hogy erőteljesen védelmezze a szocializmus építésének nagy művét. Ma, amikor dolgozó népünk heves harcban áll a tőkés elemekkel és volt elnyomóival, a halálbüntetésről szóló törvény figyelmeztetést jelent az ellenségnek, mindazoknak, akik a néphatalom politikai vagy gazdasági erejére törnek vagy kísérletet tesznek az ellene irányuló szövetkezésre. Az ellenséggel szemben nem lehet kímélet A Nagy Nemzetgyűlésen, a törvény vitájában, az egyik képviselő helyesen idézte Maxim Gorkij szavait: „Ha az ellenség nem adja meg magát, meg kell semmisíteni.“ Az ellenséggel szembeni kímélet a nép ellen elkövetett árulással egyenlő. A lezajlott összeesküvés, kémkedési, hazaáruló és szabotázs-perek világosan feltárták, hogy a dolgozó népnek ezek az ellenségei, milyen vadállati kegyetlenséggel és embertelen cinizmussal törtek becstelen szándékaik felé: gyilkosságokat terveztek, robbantásokat és szabotázscselekrrényeket szerveztek, kiszolgáltatták az ország titkait a hódió ellenségnek. Lehetséges-e az, hogy az ilyen gonosztevők azzal a tudattal követhessék el a leggaládabb bűncselekményeket, hogy semmiesetre sem érheti őket életüket veszélyeztető büntetés? Nem, a gonosztevőknek, a nép halálos ellenségeinek, halál jár, mert azok a büntettek, amelyeket a dolgozó nép, a haza ellen követnek el, nem egyszerű büntettek. A közösség elleni merénylet súlyát megsokszorozza az, hogy a közösség ellen követték el, száz és százezer, millió és millió ember ellen. A halálbüntetés bevezetése a dolgozó nép intézkedése mindazokkal szemben, akik a nép életére és szabadságára "térnek, akik a külföldi imperialistákkal cinkosságban, nemzeti függetlenségünk ellen fordulnak. A törvénnyel a népi demokrácia védelmi fegyvert kapott: fegyvert az állam biztonságának, a nemzetgazdaságnak védelmére „Ezzel a törvénnyel — mondotta A. Bunaciu igazságügyminiszter a törvényjavaslat indokolásában — a dolgozó nép hatalmát, kivívott szabadságát, jólétét és drága hazánk biztonságát és függetlenségét védelmezzük.“ A Nagy Nemzetgyűlés képviselői a dolgozó nép akaratát fejezték ki, amikor lelkesen megszavazták a néphatalom ellenségei ellen irányuló törvényt. A dolgozó nép nem tud és nem akar megbocsátani azoknak, akik nagyszerű vívmányai ellenőznek, akik alá akarják aknázni a szocializmus építésének nagy művét. Nem tud megbocsátani azoknak, akik gúnyt űznek erőfeszítéseiből és szabotázsakciókkal kísérők meg szétrombolni kemény küzdelmek közepette elért eredményeit. A törvény a leggyalázatosabb bűncselekményeket, a népellenes bűncselekményeket halállal sújtja. Igazságos, jogos és szükséges törvény ez. Védelmezi a nép biztonságát és javait. A legfőbb népi értékeket. A nép ellenségeinek veszniök kell. 2220 darabos teljesímény a brassói „Vörös Zászló“ üzem normadöntő szegecselőversenyének legújabb csúcseredménye Coria Stefan és csoportja kerültek a versenyző csoporok *1*re (BRASSÓ, — Tudósítónk telefon jelentése.) A turnuseverini és gáláni hajóépítő üzemek szegecselő munkásainak normadöntő teljesítményei a brassói „Vörös Zászló“ üzem vasúti teherkocsi alvázépítőit is fokozódó iramú szocialista versenyre serkentették. A gyár négy szegecselő csoportja áll versenyben és a munkások nap mint nap újabb és újabb nagyszerű eredményeket érnek el. Constantin Toader csoportja, amely január 5-én négy órai munkaidő alatt 800 darab 16 miliméteres szegecset vett be, amellyel minden eddigi szegecselő normát megdöntött a Vörös Zászló gyárban, újabb sikereket ért el. A szegecseléshez használatos magas légnyomású szegecselő gépen 8 órai munkaidő alatt minden selejt nélkül 1872, 16 milliméteres szegecset vett be és ezzel a régi normát 427 százalékkal haladta meg. A műhely másik szegecselő csoportja, amelynek vezetője Nistorescu Vasile a január 5-i verseny alkalmával észlelt nehézségeket kiküszöbölve a másik magas légnyomású szegecselő géppel január 11-én szintén 1872 darab szenteset vert be. 15 százalékos ítteszt* de még : try is 339 százalkkal haladta meg a régi normát. A szegecsek bevetése a'ka'máve! sok nehézségekkel kellett megküzdeni, a nehezem hozzáférhető sarkok és hajlatok miatt. A Constantin Toader és Nistorescu Vasile csoportjai által elért eredményekkel a brassói „Vörös Zászló“ üzem december 11 -én megdöntöte az aradi „Vörös Lobogó“ és a bukaresti „Augusztus 23“ vagongyárak szegecselő rekordjait. A szocialista munkaversenyek hatása alatt a brassói „Vörös Zászló“ gyár másik szegecselő csoportja Caran Stefan vezetésével feladatul vállalta, hogy megdönti az eddig elért szegecselési normát Ez a csoport 13-án reggel hat órakor a Román Munkáspárt és a szakszervezetek kikldötteinek jelenlétében megindította a szegecselési versenyt. A szegecselő csoport — amelynek tagjai Cermentin Nicolae, Balescu Gheorghe, Aldea Viorica és Cristescu Vasile voltak — a munka megkezdése után pillanatnyi megállás nélkül dolgozik. Minden mozdulatot kiszámítva kúsztak a vagonalváz bonyolult bordái közé és dolgoztak a magasnyomású szeg- c élővel. A munkának meg volt az eredménye, mert ezen a napon itt-ibb frrfermas eredménnyel döntötték meg a csúcsteljesítményt. Can S'fan és csoportja fogai’ 'nv ':h - J*ve*i 8 óra alat 2220 darab 14 mTiméter átmérőjű szegecset vert be egyetlen selejt nélkül. Ugyancsak szocialista versenyben áll a „Vörös Zászló“ gyár másik szegecselő csoportja is Constantin Ilie vezetése. Ez a kézi szegecselő csoport 8 óra alatt 1502 darab 16, 19 és 22 milliméteres szegecset vert be és így 75 százalékkal túlszárnyalták az összes eddigi legjobb teljesítményeket. A gyár munkásai és alkalmazottai hatalmas lelkesedéssel ünnepelték a neonadöntő munkásokat és fogadalmat tettek, hogy a gyár többi osztályai is követik példájukat. liini! Mim a iiísssfli és [3in tinói enlósioliPi isluMlta Az erdészetügyi minisztérium tanügyi osztálya az érdekeltek tudomására hozza, hogy a brassói és a campulungi erdészetügyi iskolában nincs már üres hely, ezért ezen iskolák ebben a tanévben több diákot már timm föl