Romániai Magyar Szó, 1949. január (3. évfolyam, 402-424. szám)

1949-01-16 / 412. szám

Vasárnap, 1948. január 16. 9 Liebknecht Károlyt és Luxemburg Rózát a német munkásosztály nagy vezetőit Egyik legnagyobb ámításnak kürtölték világgá a nyugati im­perialisták 1918 november 11-én a londoni, washingtoni és párizsi parádék és görögtüzek szem­fényvesztése mellett, mondván, hogy íme: „meghozták“, „ők“ hozták meg (!) a békét a négy éven át általuk és a német im­perialisták által világszerte meg­gyötört és vérbebon­tott népek­nek. A hivatásszerűen háborúgyár­­tó kizsákmányolók, angolok, né­metek, oroszok, amerikaiak vagy franciák, sem akkor, sem más­kor nem akarhatták és nem biz­tosíthatták a tartós békét. Egy­idejűleg éppen azok ellen for­dultak tajtékzó gyűlölettel, akik közben megmutatták már az iga­zi békére, a szabad s félelem­ nél­­kü­li életre és háborítatlan fej­lődésre vágyó, dolgozó emberi­ségnek békéhez vezető utat. Még véget sem ért ugyanis a bresy­t­­litovszki békekötéssel döntően lerövidített világháború, amikor ezért az útmutatásért közösen rárohantak a háborúból szabad akaratukkal kilépett fiatal szov­jethatalomra, az egymással más frontokon még szembenálló im­perialisták. Tűzzel-vassal, fehér terrorral, egyéni gyilkosságokkal és jog­­rimnélküli fegyveres beavatko­zásokkal lépett fel, s fogott össze a véreskezű burzsoázia az 1918 november 11. utáni hetek­ben és hónapokban is mindenütt, ahol a szörnyű háború nyomán felketek a népek, hogy a prole­tariátus vezetése alatt és a Nagy Szocialista Forradalom példa­adását követve önmaguk bizto­sítsák jövőjüket. A bajor és magyar tanácsköz­társaságok vérbefojtásán kívül a nemzetközi burzsoáziának eb­be a háború utáni és népek elle­ni folytatólagos hadviselésébe tartozott az az álatiasan elkö­vetett gyilkosság is, amelynek ma 30 éve, 1919 január 15-én esett áldozatul az 1918 novem­berében kitört német forradalom két legbátrabb vezetőegyénisége, a porosz militarizmus követke­zetes leleplezői és kérlelhetetlen ette­nf­elei, LIEBKNECHT KÁ­ROLY és LUXEMBURG RÓZA. N­em a német burzsoáziát és sem vele együtt az angol, amerikai és francia imperialis­tákat nem aggasztotta volna sú­lyosabban a német forradalom mecsete, mert annak „irányítá­sát“ kezdettől fogva álnokul ma­gához ragadta a szociáldemokra­ta­ párt Ebert­ Scheidemann-Nos­­ke-féle vezetősége. De aggoda­lomban tartotta őket az, hogy Liebknecht Károly és Luxem­burg Róza személyében olyan kiváló forradalmi vezetőkkel is rendelkezett a már szovjetek lé­tesítésével is próbálkozó német proletariátus, akik már 1918 de­cemberében Német Kommunista Párttá alakították át az általuk még 1916-ban illegálisan létreho­zott Spartakusz-szövetséget és rövid idő alatt hatalmas tekin­télyt biztosítottak az általuk megalapított „Rote Fahner” for­radalmi lapnak. Kruppék és Noskeék tudták, hogy azzal a tömegek bizalmát mindinkább biztosító Liebknecht­­tel állanak szemben, aki már 1907-ben közreadta „Militariz­­mus és antimilita­rizmus“ című könyvét, aki 1914 augusztus 4-én szöges ellentétben az árulást el­követő német szociáldemokrata csoporttal, egyese­gyedül oda­­kiáltotta a Reichstag összes mi­litaristáinak, hogy nem szavaz­za meg a hadi hí­veseket. Azzal a Liebknecht­tel, aki a háború vad hangulatának kellős közepén, 1916 május 1-én vörös zászlók alatt felvonuló, illegális röpcé­dulákat osztogató, világraszóló háborúellenes felvonulást ren­dezett meg Bertál utcáin. Az­zal a Liebkriechttel, akit előző­leg is már (1908-ban és 1912- ben) a börtönből választottak meg, előbb tartományi, majd bi­rodalmi képviselővé és, akit ugyancsak a börtönből hozott ki Luxemburg Rózával együtt az 1818 novemberi forradalom. Lettin­g németországi helyzete e elemezve megállapította: „Csakis Liebknecht képviseli a szocializ­must, a proletariátus ügyét. A német szociáldemokrácia többi része, Luxemburg Rózának (a „Spart­a­kusz-csoport tagjának és másik vezetőjének) a helyes ki­fejezése szerint nem egyéb büz­­lő haidénél“. L­iebknechten kívül Luxem­burg Róza élvén irányult még a feneketlen burzsoá és junkergy illetet. Luxemburg Ró­zának voltak ugyan tévedései még pedig főleg régebbi lengyel­­országi működése folyamán és ezek kihatásait idézve állapította meg Bierut a Lengyel Egységes Munkáspárt 1948. decemberi kongresszusán, hogy a Lengyel Munkáspárt „leküzdötte a lu­­xemburgizmus befolyását”*, de ő később és főleg az első világ­háború idején a lenini tanok, szellemében dolgozott a hibák teljes jóvátételén. Zetkin Klára szerint Luxemburg Róza „uj­jongva üdvözölte a hatalom meg­hódítását az orosz forralom ál­tal“. Ezért a német forradalom másik kiemelkedő vezetőjéül és "szervező tehetségéül Luxemburg Róza számított, aki úgy állította fel a tételt, hogy „vagy impe­rializmus, vagy szocializmus, de úgy, ahogyan Marx értelmezte“. Az említett körülmények nem merítik ki az 1919. január 15-i gaztett minden lényeges körül­ményét és­­ következményét. Tudni kell ugyanis még azt, hogy, hogy egyrészt Liebknecht Károly és Luxemburg Róza bes­tiális megölése jelentős mérték­ben és jeladásszerűen elindítot­ta Németországban a fasiszmus tömeggyilkosságaihoz közvetle­nül elvezető politikai fanatizmus lavináját, amely banditizmusnak a kezén már 1919 január 15-től 1922 júniusáig közel 400 politikai gyilkosság vére szárad. Más­részt — és ez az a még megdöb­bentőbb mozzanat — bár Lieb­knecht Károlyt és Luxemburg Rózát bunkertisztek ölték meg, de ez úgy történt, hogy előbb a „szocialista“ kormány eszkö­zölte letartóztatásukat és a tiszti banditák azután akadálytalanul elhurco­ltatták őket abból az „ Eden“ szállodából, amely Noske­­szocialista é­ belügymin­iszter ha­tóságainak az „őr­­zése“ alatt állott.. E­gyenes az út a német jobb­­­­oldali szociáldemokrácia 1914 augusztus 4-i árulásától az 1919 január 15-i kettős gyilkos­ság bűnrészességén és az 1933. áprilisi Reichstag gyűlésen Hit­lernek megadott szociáldemokra­ta szavatokon át a mai helyzetig, amelyben Scheidemann és Noske jelenlegi képviselői, Schumacher, Neumann és társaik a német nép igazi érdekei helyett és a tartós béke érdekei helyett alá­­valóan kiszolgálják az amerikai­angol és velük együtt a német monopolkörök szempontjait, buz­gón elősegítik a nyugatnémetor­szági arzenál-állam létesítésére és a Berlin mesterséges ketté­­szakítására irányuló üzelmeket. Karöltve a háborúra uszító amerikai angol imperialistákkal ők termelik ki ma újra azt a politikai bar­ditizmust is, amely­nek szellemében szabadon jár­nak és garázdálkodnak Bizón­iá­ban és Nyugatberlinben a hábo­rús bűnösök és amelynek jegyé­ben túlnyomórészt (90 százalék­ban) volt fasisztákból szervezik meg Nyugatnémetország rendőri és bírósági apparátusát, nem be­szélve Schumacheréknek és az amerikai hatóságoknak arról a közreműködéséről, amely úgyne­vezett „ipari rendőrség“ létesí­tését is lehetővé tette — volt SS tisztekből és katonákból — a muslkásmegmozdulások leverése céljából. Szakasztottán úgy esküszik te­hát össze most is a proletariátus és a béke ügye ellen az ame­rikai angol-német monopoltőke és a német jobboldali szociálde­mokrácia söpredékhadi mint­ahogyan együtt cimborának 1918-ban amikor I. Wil­ost ame­rikai eln­ök kifelé a „14 beke­­romitas”* t­tszergett, miközben kormánya jóvár a­z imperialista háború befejezése előtt(!), azzal a kéréssel bombázta a német kormányt, hogy maradjanak a német csapatok Lengyelország­ban, Ukrajnában, Észtországban és Lettországban, mert bár el­lensége az imperializmusnak, de csapatai mégis az ő ügyét szol­gálják. (Leni sínek a Nagy Szo­cialista Forradalom első évfor­dulója alkalmából 1918 novem­ber 6-án megtartott beszédéből) és amikor: 2) a Severing- és Noske-féle „szocialista“ kormány fegyveres utóhadjáratot indított a Spartakusz-szövetség ellen, s cselekvően hozzájárult ahhoz, hogy eltegyék láb alól a német forradalmi proletariátus két nagyrahivatott vezetőjét, Lieb­knecht Károlyt és Luxemburg Rózát. Titk­eresen más azonban ma má­r egyrészt a nemzetközi helyzet a hatalmas Szovjetunió által vezetett imperialistaellenes tábor növekvő túlsúlya követ­keztében. De merőben mások az általános körülmények németor­szági viszonylatban is mint ami­lyenek voltak még 30 évvel eze­lőtt. Uj és erőteljes tényező ez­­időszerint már a Német Szocia­lista Egységpárt. Uj és követke­zetes tényező a német dolgozók millióinak átfogó, meg-megismét­lődő sztrájkharca. S uj és döntő jelentőségű tényként áll a kiáltó különbség a német nép előtt egy­felöl a marshallizált Nyugat Né­metország zűrzavaros állapotai és másfelöl a szovjet megszállás alatt álló Keletnémetországban végrehajtott mélyreható refor­mok és a szovjetövezet folytonos előrehaladása között. Mindezekhez járulnak még a német dolgozó tömegek halmo­zódó tapasztalatai, azzal kapcso­latban, hogy az imperialisták Berlint erőnek erejével háborús tűzfészekké akarják átalakítani, a Ruhr-vidéket viszont teljesen a Wall Street számára próbálják elharácsolni. Jelenségről jelen­ségre menve pedig szemünk lát­tára bizonyosodik be előttünk a Sch­umacher-féle imperialista ügynökök galád szerepe, akik ellen egyre szélesedik a harc an­nak a liebknechti kettős inte­lemnek az alapján, amelynek e­­gyik része kiemelte a proletár internacio­alizmus óriási fontos­ságát, másik része pedig Lieb­knecht egyik röplapjának a cím­lapjára került: „A főellenség az országban van“. V. B. Romániai Magyar Szó A festies népi érdekek védelmében Az állam biztonságát és a nemzetgazdaság fejlődését ve­szélyeztető bűncselekmények megtorlására vonatkozó tör­vény megszavazásával a Nagy Nemzetgyűlés új fegyvert adott a dolgozó nép kezébe az osztályellenség ellen vívott harcban. Ez a törvény tehetséget nyújt a népi állam szá­mára, hogy erőteljesen védelmezze a szocializmus építésé­­nek nagy művét. Ma, amikor dolgozó népünk heves harcban áll a tőkés elemekkel és v­olt elnyomóival, a halálbüntetésről szóló tör­vény figyelmeztetést jelent az ellenségnek, mindazoknak, akik a néphatalom politikai vagy gazdasági erejére törnek vagy kísérletet tesznek az ellene irányuló szövetkezésre. Az ellenséggel szemben nem lehet kímélet A Nagy Nem­zetgyűlésen, a törvény vitájában, az egyik képviselő helye­sen idézte Maxim Gorkij szavait: „Ha az ellenség nem adja meg magát, meg kell semmisíteni.“ Az ellenséggel szembeni kímélet a nép ellen elkövetett árulással egyenlő. A lezajlott összeesküvés­, kémkedési, hazaáruló és sza­botázs-perek világosan feltárták, hogy a dolgozó népnek ezek az ellenségei, milyen vadállati kegyetlenséggel és em­bertelen cinizmussal törtek becstelen szándékaik felé: gyilkos­ságokat terveztek, robbantásokat és szabot­ázscselekrr­ényeket szerveztek, kiszolgáltatták az ország titkait a hódió ellenség­nek. Lehetséges-e az, hogy az ilyen gonosztevők azzal a tu­dattal követhessék el a leggaládabb bűncselekményeket, hogy semmiesetre sem érheti őket életüket veszélyeztető büntetés? Nem, a gonosztevőknek, a nép halálos ellenségeinek, halál jár, mert azok a büntettek, amelyeket a dolgozó nép, a haza ellen követnek el, nem egyszerű büntettek. A közösség el­leni merénylet súlyát megsokszorozza az, hogy a közösség ellen követték el, száz és százezer, millió és millió ember ellen. A halálbüntetés bevezetése a dolgozó nép intézkedése mindazokkal szemben, akik a nép életére és szabadságára "tér­nek, akik a külföldi imperialistákkal cinkosságban, nemzeti függetlenségünk ellen fordulnak. A törvénnyel a népi demokrácia védelmi fegyvert ka­pott: fegyvert az állam biztonságának, a nemzetgazdaság­nak védelmére „Ezzel a törvénnyel — mondotta A. Bunaciu igazságügy­miniszter a törvényjavaslat indokolásában — a dolgozó nép hatalmát, kivívott szabadságát, jólétét és drága hazánk biz­tonságát és függetlenségét védelmezzük.“ A Nagy Nemzetgyűlés képviselői a dolgozó nép akara­tát fejezték ki, amikor lelkesen megszavazták a néphatalom ellenségei ellen irányuló törvényt. A dolgozó nép nem tud és nem akar megbocsátani azoknak, akik nagyszerű vívmá­nyai ellen­­őznek, akik alá akarják aknázni a szocializmus építésének nagy művét. Nem tud megbocsátani azoknak, akik gúnyt űznek erőfeszítéseiből és szabotázsakciókkal kí­sérők meg szétrombolni kemény küzdelmek közepette elért eredményeit. A törvény a leggyalázatosabb bűncselekményeket, a nép­ellenes bűncselekményeket halállal sújtja. Igazságos, jogos és szükséges törvény ez. Védelmezi a nép biztonságát és javait. A legfőbb népi értékeket. A nép ellenségeinek veszniök kell. 2220 darabos teljesímény a brassói „Vörös Zászló“ üzem normadöntő szegecselőversenyének legújabb csúcseredménye Coria Stefan és csoportja kerültek a versenyző csopor­ok *1*re (BRASSÓ, — Tudósítónk telefon jelentése.) A turnuseverini és gá­láni hajóépítő üzemek szegecselő munkásainak normadöntő teljesít­ményei a brassói „Vörös Zászló“ üzem vasúti teherkocsi alvázépí­­tőit is fokozódó iramú szocialista versenyre serkentették. A gyár négy szegecselő csoport­ja áll versenyben és a munkások nap mint nap újabb és újabb nagysze­rű eredményeket érnek el. Constantin Toader csoportja, a­­mely január 5-én négy órai mun­kaidő alatt 800 darab 16 miliméte­­res szegecset vett be, amellyel min­den eddigi szegecselő normát meg­döntött a Vörös Zászló gyárban, újabb sikereket ért el. A szegecse­­léshez használatos magas légnyo­­mású szegecselő gépen 8 órai mun­kaidő alatt minden selejt nélkül 1872, 16 milliméteres szegecset vett be és ezzel a régi normát 427 százalékkal haladta meg. A műhely másik szegecselő cso­portja, amelynek vezetője Nisto­­rescu Vasile a január 5-i verseny alkalmával észlelt nehézségeket ki­küszöbölve a másik magas légnyo­­mású szegecselő géppel január 11-én szintén 1872 darab szenteset vert be. 15 százalékos ítteszt*­ de még : try is 339 százalkkal halad­­­ta meg a régi normát. A szegecsek bevetése a'ka'máve! sok nehézsé­gek­kel kellett megküzdeni, a nehe­zem hozzáférhető sarkok és hajlatok miatt. A Constantin Toader és Nisto­­rescu Vasile csoportjai által elért eredményekkel a brassói „Vörös Zászló“ üzem december 11 -én megdöntöte az aradi „Vörös Lobo­gó“ és a bukaresti „Augusztus 23“ vagongyárak szegecselő rekordjait. A szocialista munkaversenyek hatása alatt a brassói „Vörös Zász­ló“ gyár másik szegecselő csoport­ja Caran Stefan vezetésével felada­tul vállalta, hogy megdönti az ed­dig elért szegecselési normát Ez a csoport 13-án reggel hat órakor a Román Munkáspárt és a szakszervezetek kikldötteinek je­lenlétében megindította a szegecse­lési versenyt. A szegecselő csoport — amely­nek tagjai Cermentin Nicolae, Ba­­lescu Gheorghe, Aldea Viorica és Cristescu Vasile voltak — a mun­ka megkezdése után pillanatnyi megállás nélkül dolgozik. Minden mozdulatot kiszámítva kúsztak a vagonalváz bonyolult bordái közé­­ és dolgoztak a magasnyomású sze­­g-­ c élővel. A munkának meg volt az ere­d­­ménye, mert ezen a napon itt-ibb frrfermas eredménnyel döntötték meg a csúcsteljesítményt. C­an S'fan és csoportja fogai’ 'nv '­:h - J*ve*i 8 óra a­la­t 2220 darab 14 mTiméter átmérőjű szegecset vert be egyetlen selejt nélkül. Ugyancsak szocialista versenyben áll a „Vörös Zászló“ gyár másik szegecselő csoportja is Constantin Ilie vezetése. Ez a kézi szege­cselő csoport 8 óra alatt 1502 da­rab 16, 19 és 22 milliméteres sze­gecset vert be és így 75 százalék­­kal túlszárnyalták az összes eddigi legjobb teljesítményeket. A gyár munkásai és alkalmazot­tai hatalmas lelkesedéssel ünnepel­ték a neonadöntő munkásokat és fogadalmat tettek, hogy a gyár többi osztályai is követik példáju­kat. liini! Mim a iiísssfli és [3in tinói enlósioliPi isluMlta Az erdészetü­gyi minisztéri­um tanügyi osztálya az érde­keltek tudomására hozza, hogy a brassói és a campu­­l­un­gi erdészet­ügyi iskolában nincs már üres hely, ezért ezen iskolák ebb­en a tanév­­ben több diákot már timm föl

Next