Romániai Magyar Szó, 1949. augusztus (3. évfolyam, 578-602. szám)

1949-08-14 / 589. szám

Romániai Magyar Szó A LONDONI KIKÖTŐBEN (Ludas Matyi) amelynek mindenki látja a végét. (Ludas Matyi) Az elmúlt év folyamán Tito és pribékje, Rankovics, több kommunistát gyilkolt meg, vetett börtönbe és kínozott meg, mint a Jugoszláv burzsoá rendszer tíz év alatt. Rankovics gazdája : — No, most már sz­abad kéz­ük van Belgrádiján » (Krokodil) OKTAT« TORTSNET BORZALMAS VIHAR A WAAL.STREETEN INGLIÁBAN A HUSADAGOKAT EGYRE CSÖKKENTIK S DI­­VATBA JÖTT A S­ÓHUS — Sajnálom, barátom... vesz­tettél a lóversenyen és a lovad itt se jött elsőnek. (Krokodil) (Krokodil) CSEPPET SEM MULATSÁGOS — Te mért sírsz ? — Há­t hogyne sírnék, amikor a Gyetgiz (az ifjúsági irodalmi könyvkiadó) semmi mulatságos olvasmányt nem ad ki ? (Krokodil) 8 Egy világ omlott össze benne fia közöljük, hogy a A csillogófényű nylon-táska az egyik körúti üzlet kirakatá­ban izgatta a járóke­lőket. Valami rejtélyes és mindmáig kiderít­hetetlen okból kifolyó, lag­ya színben pom­pázott bársonydobogó­ján és formájára néz­ve leginkább egy epileptikus görcsre emlékeztettett. Nem volt sem kerek, sem négyszögletű, és egy egyetemi tanársegéd eskü alatt tett vallo­mása értelmében, sem­miféle mértani testtel nem volt rokonságban. Ha az ember hosszab­ban megfigyelte, ak­kor talán ink­ább egy púposteve és egy po­lip törvénytelen fri­gyéből származó szörnyszülöttre ha­sonlított. A nylon­táska önmaga karika,­túrája volt. Eredeti rendelteté­sének értelmében úr­nőjének íróságait kellett volna hordoz­nia, de képtelennek látszott bármiféle mun­kára. Miként imádói. Ezek után nem áru­lunk el nagy titkot, kirakateer­myion-tjts­­ka az Óceán túlsó partjáról került üveg ketrecébe. Mert apja a divattervező és apyja a táskagyáros csak formát és ame­rikai állampolgárságot tudtak adni számára. Értelmet nem. Nem véletlen tehát, r­ká­ban látta meg a nap­­világot. Nem véletlen, mert a tartalom és értelem nélküli színe­sen csillogó forma im­már az amerikai kul­túra jelképévé vált. Az ilyen a filmeket, könyveket, hózentrá­­gereket és nylon-tás­kákat küldi a jószivű Samu bácsi Ausztria, Franciaország, Olasz­ország és a Marshall­­terv áldásai alatt nyö­gő többi országok éhezőinek. Szellemi és anyagi tápláléknak egyaránt. Az amerikai kul­­tikra „felsőbbrendűsé­gét“ hirdető iparcik­kek e jeles példá­nya, a már többizben említett nylon-táska nem­ találhatta meg az országunk felé veze­tő utat a Marshall­­terv katonájaként. Va­­lószínűleg „szeretet­­csomagban“ vészelte át a hosszú tengeri utazás viszontagsá­gait, unokatestvérei­­nek, a nylon fésűnek, esőkabátnak, fogke­fének, vagy cipőfű­zőnek társaságában. Most itt szomorko­­di­k bársonydobogón és nem tud magával mihez kezdeni. Most nincs túl nagy sikere. Az emberek megállnak a kirakat e­­lőtt, érthetetlenül né­zik mint a spirituszba rakott kétfejű mala­cot, majd miután meg­fejtették létének tit­kát, rendszerint han­gos gaudiummal men­nek tovább. Az ame­­rikai „táskacsoda“ csúfosan megbukott a fővárosban. Éppen úgy, mint film, vagy regény nevezetű lelki rokonai. Úgy néz ki a do­log, hogy hozzájuk hasonlóan, még hasz­nálat előtt a szemét­dombra kerül. r. i. A NAGY MUTATVÁNY Samu bácsi szavatolja a nyaktörést. «.(­udas Matyi) Vasárnap, 1949 augusztus 14

Next