Előre, 1959. július (13. évfolyam, 3630-3656. szám)

1959-07-01 / 3630. szám

4 Vitamin tárolás télire kint nagy meleg van, a hőmérő plusz 23 fokot mutat. A kinti meleggel ellentétben itt benn, a bukaresti Ant­­refrig üzem majdnem minden helyisé­gében dermesztő hideg uralkodik. — Ez a mi sajátosságunk — mond­ja Moraru Marian mérnök, s ezt termé­szetesen nem az emberekre, hanem a nagy hűtőszekrényekre és a nem is olyan régen épített fagyasztó raktá­rakra érti. Az üzem 1956-ban indult igazi fejlődésnek. Habár az udvar in­kább nagy építőtelephez hasonlít, — újabb termelőcsarnokok, raktárhelyi­ségek épülnek — benn zavartalanul folyik a termelés. Sőt sokkal nagyobb ütemben, mint az elmúlt években. Az idén hétszer annyi gyümölcsöt és zöld­ségfélét fogyasztanak, mint 1956-ban. Több mint 60 tonna epret, 40 tonna meggyet, 30 tonna zöldborsót, 60 tonna szilvát, ezenkívül nagymennyiségű sző­lőt, csöves kukoricát, zöldbabot stb. fognak mélyhűteni az év folyamán. Az eper, zöldborsó nagy része már el is t­észült. Pillantsunk ki az üzem gyümölcs­­zöldségfeldolgozó osztályára. Minden fafehér, kezdve a csillogó falaktól a munkások köpenyéig. A hazánkban gyártott gépek segítségével a munka­folyamat majdnem teljesen gépesített. A zárt teherautókban szállított friss gyümölcs vagy zöldségféléket — ame­lyet abban az időszakban szedtek le, amikor legnagyobb a tápértéke és vi­tamin tartalma — egyenesen ide hoz­zák s a futószalagon rögtön a tisztító­ba, majd a válogatóasztalhoz kerül. Itt a teljesen ép gyümölcsök előre elkészí­tett, pergamentpapírral bélelt kis kar­tondobozokba kerülnek, innen a mér­legre, cukrozásra. A teljesen sterilizált gyümölcsdobozok a modern hűtőszek­rényekbe kerülnek, ahol 1­40 fokon 150 perc alatt csont keménységűvé fágynak. A gyümölcs innen már utolsó üzemi állomáshelyére kerül, a raktárba. Aki ide belép, azt hiszi, mesebeli jégpa­lotába tévedt. Az ajtók, a falak fehér zúzmarával borítottak, az emberek fehér bundákban járnak-kelnek s a pol­­cokon — látszólag dacolva a 20 fokos hideggel — hamvas gyümölcsök mo­solyognak. A hűtéses és a gyorsfagyasztó eljá­rás esetében a gyümölcs- és zöldségfé­lék vitamintartalmának több mint 90 százalékát megőrzik. A hőkezelés, vagy aszalás útján történő tartósító eljárás­nál a vitamintartalomnak csak 20—25 százaléka őrződik meg. Kint tikkasztó nyári forróság, itt a hűtőtermekben pedig fehérbundás em­berek gondoskodnak arról, hogy a téli hónapokban ne szenvedjünk hiányt vi­taminokban. NEMES GIZELLA c aoooooooooooooooooooooooaoooooooooooooooooooc«^ Í Új vízlevezető jj * munkatelep nyílt | 0 f | " g a Bánságban 1 ' 8 g (Tudósítónktól)■ Hazánk félszaba-­­­dulásának 15. évfordulója tiszteleté-§ ijre újabb vízlevezető munkatelepi­­nyílt vasárnap a Bánságban. Ez al- 8 8 hálommal Nagycsanád határában|­jjcsapolják le a zsombékos, lápos te-­ őrületeket. A község kollektivistái­­­elhatározták, hogy 5358 méter kosz- jj­­szú vízlevezető csatornát építenek. 8­8 Ezzel közel ezer hektár földet ár­­jj­­mentesítenek, védenek meg a pangó jj - víztől. A Csanádi vízlevezető munka- 8­8 telepen — ez immár a 14. a Bán- if­­óságban — vasárnap 250, hétfőn pe­­g­­dig 300 kolleltivista ásta, építettéi­­ a csatornát. §­s I JCOOOCOCOCOOOOOGOGOOOOOCOOOQOOOCOCOCOCOCOCOCOClCi Nemcsak modern ipari berendezés, kitűnő munkafeltételek jellemzik a népi hatalom éveiben épült új iparvállalatokat, hanem az emberről való gondos­kodás is. A kolozsvári Carbochim gyár szociális létesítményei méltók rend­szerünkhöz. Képünkön a gyár étkezdéjének egyik sarka látható. (Botco Traian felvétele) Kitüntetés A Román Népköztársaság Nagy Nemzetgyűlése Elnöki Tanácsának tör­vényerejű rendeletével a „Munka Ér­demrend 1­ II. fokozatával tüntették ki Paul Constantinescu zeneszerzőt 50. születésnapja alkalmából a zenei alko­tás terén és a felsőfokú zenei okta­tásban szerzett rendkívüli érdemeiért. —­o---­ A Világifjúsági Találkozó köszöntésére A Vörös Grivica vasúti műhelyek ifjúmunkásai a takarékossági verseny fellendítésével köszöntik a bécsi Vi­lágifjúsági Találkozót. Az IMSZ szer­vezet ösztönzésére s a pártszervezetek vezetésével az­­ ifjúmunkások j­entős eredményeket értek el. A mozdony­he­gesztő brigád Ion Ricu vezetésével a második negyedév első hónapjaiban 12.000 lejt takarított meg, de számot­­tevő sikerekről számolnak be a 2. va­gonmű­hely és más műhelyek ifjúmun­kásai is. Az ifjak vállalták, hogy a Fesztivál tiszteletére 29.460 lejt takarítanak meg. Vállalásukból már eddig 17.460 lejt teljesítettek. A hazafias munkabrigádok is serény tevékenységet fejtenek ki. Eddig csak­nem 7.900 önkéntes munkaórát végez­tek a főváros különböző munkatelepein. ELŐRE Percek alatt születnek a legszebb v­r­­gos motívumok a köröndi fazekas­mesterek kezei nyomán, akik ma szövetkezetbe tömörülve dolgoznak . (Tóth Ferenc felvétele) A Nagyvárad tartományi namzatgyűlési képviselők munkaülése város- és községgazdálkodás főbb problémáit, beszámoltak a választóke­rületeikben a széles tömegek részvéte­­lével folyó társadalmi-kulturális mun­káról és elemezték, hogyan váltak valóra a választók javaslatai. Gheorghe Vornicescu, Dukász Anna, Szabó Imre, Gheorghe Gom­­a, Teodor Maghear és más képviselők hangsú­lyozták, hogy a tartomány román, ma­gyar, német és más nemzetiségű dol­gozói egyformán kiveszik részüket a közérdekű munkából. Az idén a lakos­ság önkéntes hozzájárulása és haza­fias munkája nyomán több mint 800 társadalmi-kulturális létesítmény épül a tartományban, közöttük csaknem 100 iskola, 25 kultúrotthon, 18 orvosi ren­delő és szülőotthon. Húsznál több fa­lut villamosítanak, 249 iskolaépületet, kultúrotthont, orvosi rendelőt és más társadalmi-kulturális célú épületet, amelynek munkálatai tavaly kezdődtek meg, az idén átadnak rendeltetésének. A néptanácsok és a nagy nemzetgyű­lési képviselők által mozgósított lakos­ság önkéntes közreműködésével 1200 kilométer utat javítottak meg, több mint 300 hidat és pallót hoztak rendbe. Az ülés végén Fazekas Lajos képvi­selő, a tartományi pártbizottság titká­ra rámutatott a képviselők feladataira a nyári mezőgazdasági kampányban. A Nagyvárad tartományi nagy nem­zetgyűlési képviselők a napokban mun­kaülést tartottak Nagyváradon. Ebből az alkalomból megvitatták a tarto­mány időszerű gazdasági kérdéseit, a Megnyílt az ifjúság képzőművészeti kiállítása Az Oktatás- és Művelődésügyi Mi­­nisztérium, az Ifjúmunkás Szövetség és a Képzőművészek Szövetsége ren­dezésében kedden délben megnyílt az RNK Művészeti Múzeumában az ifjúság képzőművészeti kiállítása A kiállítás megnyitásán részt vettek az Oktatás- és Művelődésügyi Minisz­térium, az Ifjúmunkás Szövetség és a Képzőművészek Szövetségének képvise­­lői, képzőművészek, műbírálók, a fővá­rosi „N. Grigorescu” Képzőművészeti Intézet végzettjei és diákjai. Megnyitóbeszédet mondott Ion Jalea, a nép művésze, a Képzőművészek Szö­vetségének elnöke. Beszédében hangsú­lyozta, milyen nagy gondot fordít a párt és a kormány országunk ifjúságá­nak nevelésére, milyen, a múltban soha nem látott feltételeket teremtett számá­ra, hogy kibontakoztathassa tehetségét. Ion Jalea mester jókívánságait fejezte ki a kiállításon alkotásaikkal jelen levő ifjaknak, további sikereket kívánt nekik az országunk szocialista átalakításá­­nak nagy művét hűen tükröző alkotások megteremtésében. A jelenlevők ezután megtekintették a kiállítást, amelynek anyagát a fiatal képzőművészek utóbbi időben készült legjobb alkotásai közül válogatták ki Ezek közül sok kerül majd Bécsbe, a VII. világifjúsági találkozó keretében megrendezendő kiállításra. A kiállított festmények, szobrok, metszetek stb. az üzemekben és gyárakban, a nagy építő­­telepeken és a mezőkön, az iskolákban stb. tevékenykedő ifjak életéből és mun­­kájából merítik témájukat, hazánk dol­gozóit, a szocializmus építőit örökítik meg. Több kép az ország gyönyörű tá­jait mutatja be. (Agerpres) Július 1-én: Nagyszabású nemzetközi röplabda torna kezdődik Bukarestben Július 1 és 7 között hazánk fővárosa nagyszabású, kis világbajnokságnak is beillő nemzetközi röplabda verseny szín­helye lesz. A versenyt hazánk felszaba­dulásának 15. évfordulója tiszteletére rendezi a Román Röplabda Szövetség. A viadalon részt vesznek a csehszlovák, lengyel, kínai, magyar és román férfi és női válogatottak, valamint Moszkva válogatottjai. A Bukarestben egybegyűlt mezőny erősségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a férfiak vetélkedésén részt vesz az 1956-os párizsi világbajnokság és az 1958-as prágai Európa-bajnokság nyertese, a csehszlovák válogatott, vala­mint a második helyezett román csapat. Egyébként Moszkva együttesében is sok válogatott játékos kapott helyet és a lengyel meg a magyar válogatott is a legutóbbi EB legjobbjai között volt. A női csapatok mezőnyéből kiemelkedik Moszkva válogatottja (néhány kivétel­től eltekintve megegyezik­­a szovjet vá­logatottal) a többszörös világ- és Eu­­rópa-bajnok szovjet női röplabda sport képviseletében. Mind a női, mind pedig a férfi röplabdázók versenyén esélyt előlegeznek a Kínai Népköztársaság vá­logatottjainak is, amelyek az utóbbi időben sokat fejlődtek, felzárkóztak a nemzetközi élvonalhoz. A hétnapos nemzetközi röplabda tor­na mérkőzéseire a fővárosi Augusztus 23 sportpark röplabda pályáin kerül sor. • Az Alliansen nevű dán labdarúgó­csapat június 29-én Tbilisiben játszott a helyi Lokomotiv együttesével, amely a másodosztályú bajnokságban szere­­pel. A szovjet együttes 1:0 arányban szerezte m­eg a győzelmet. • Csütörtökön a fővárosi Dinamo stadionban, az újdonsült kupagyőztes Bukaresti Dinamó csapatával játssza második romániai mérkőzését az isz­­tanbuli Vefa labdarúgó együttese. • Augusztus 30 — szeptember 13 között rendezik meg a Román Népköz­­társaság kerékpáros körversenyét. Az idei verseny hossza mintegy 1800 kilo­méter lesz, amelyet 13 szakaszban, két pihenőnappal tesznek meg kerékpáro­saink. A körverseny külön érdekessé­ge, hogy hazánk legjobbjain kívül bol­gár, magyar, albán és más külföldi kerékpárosok is részt vesznek. Az első napon a következő mérkőzése­ket bonyolítják le: Román NK II.— Román NK I. (férfi), Kínai NK— Moszkva (férfi) és Lengyel NK—Ma­gyar NK (férfi). • A Román ökölvívó Szövetség el­határozta, hogy az idei egyéni ökölví­vó bajnokság döntőit július 15—18 kö­zött rendezi meg a bukaresti Augusz­tus 23 sportpark műjégpályáján felál­lított ringben. Július 15-én és 16-án tartják meg az elődöntőket, 18-án pe­dig a 10 döntő összecsapást. • A szovjet vízilabda válogatott két mérkőzést játszott Olaszországban az olasz válogatottal. Az első, Nápolyban megtartott találkozón a hazaiak győz­tek 3:2 arányban, a bolognai vissza­vágót pedig a szovjet sportolók nyer­ték meg 4:3-ra. • Az Európában portyázó FC San­tos brazil labdarúgó együttes legutóbb egy nemzetközi torna keretében 7:1-re győzött az egyik legismertebb európai klubcsapat, az olasz Internazionale el­len. A legutóbbi világbajnokságon fel­tűnt alig 18 éves Pele három gólt rú­gott. RÖVIDEN — A román feudális művészet kiállításán — A falon nagyméretű kárpit, témája sírbatétel. Első látásra azt gondol­ná az ember: gobelin szőttes a híres francia takácsok középkori műhelyei­ből. De közelebbről nézve feltűnik a ruha vagy testfelületek kidolgozásán a technika változatossága, az egyszínű foltokon belül a tűszúrások csipkeszerű mintái. Hímzés ez, finom, türelmes kézi munka. Hány szem vakulhatott bele, hány fiatal ház görbülhet­ett meg kolostori műhelyek mélyén az ilyen aprólékos finomságú nagy művészi érzékre valló kárpitok fölé hajolva . A rajé a múzeum falára kiakasztott tucat­nyi ilyen „epitáfium“-on, megegyezik. Bizonyára egy minta után készült vala­mennyi évtizedeken , századokon át. De mégsem érzik a kész minta máso­lásának merev élettelensége, meglepően természetes a mozdulat s a gyászolók breának fájdalmas kifejezése,­­ mint­ha a kolostor falai közé zárt paraszt­­lányok nemcsak a mintarajzra, hanem önlelkük tükrébe is néztek volna hím­zés közben, mintha a tű hegyével s a selyemszállal, aranyfonallal saját bá­natukat hímezték volna rá a szentek orcájára. S a kötelezően egyforma kom­pozíción mégis milyen változatosak, milyen szárnyaidon szépek a disztie­­m­otívumok, a virággirlandos szegélyek, st ruhák ékesítése. Mint a pázsit, amely messziről egyszerűen csak zöld s közelről megfigyelve a füvek, levelek ezer­féle változatos rajzát mutatja, ilyen ezeknek a kárpitoknak némelyik darab­ja. Elfojtott szépségvágy, életszomj, el­­­maradt öröm mind ebbe az egyhangú munkába fulladt, de mesterművek szü­lettek belőle. Van egy román népmese a parasztlányból lett királyasszonyról, akinek a színaranyból való két szép ikercsecsemőjét az irigy nemesasszony vetélytárs megöli, de hiába temeti őket a földbe, színarany két fácska nő ki a sírjukból, hiába vágatja fel a fákat ágydeszkának, a gonosz asszony bűnét vádolja a deszkák nyikorgása, hiába égeti el a deszkát, két szikra pat­tan belőle s elmenekül, mígnem sok, sok kalandos változáson át életre kel az elpusztíthatatlan két színarami gyermek,­­ a nép életereje. Így bujkál ezekben a tizennegyedik, tizenötödik, tizenhatodik századi templomi hímzé­sekben is mindaz az életkedv, tehetség, alkotó készség, amelyet nem fordíthat­tak a maguk javára a kolostori műhe­lyek parasztlány-rabszolgái. De a gyöngyös szegélyű glória ezüst félköré­nek apró hímzésmintája a musceli lá­nyok, menyecskék arany-ezüst hímzé­sű kötényeiben ismétlődik később és ma, felnagyitva, kifejlődve, virulva, ragy°£va. Az Arges-menti lányok visz­­szavették, megőrizték maguknak a szép­séget amit ők alkottak s amihez csak nekik volt s van joguk. S még ennél is többet tettek, még akkor, régen a templomi hím­zésekkel is. Ki hinné, hogy a var­rótű hegye is tud szúrni, mint a tör, a fonal is írni, mint a tinta, a hímzés is beszélni, ítélkezni, akkor amikor alkotójára a feudális hierarchia s a vakbuzgó vallási terror súlya nehe­zedik ! De itt van például egy üveg­­szekrényben négy stóla a tizenhatodik századból, Bistritáról, Tismanáról, Go­­voráról; az egyiknek a végére odahí­­mezték az adományozó főúr és felesége portréját A neve csak az adományozó­nak van feljegyezve. Banu Bar­búnak hívják s amikor szerzetesrendbe lépett, — valószínűleg az adományt is akkor csinálta, — a Pahomie nevet kapta. Milyen volt Banu Barbu Pahomie ? Az ember azt hinné, hogy a bizánci ikon­­stílus túlságosan merev ahhoz, hogy embert lehessen ábrázolni vele. Pedig — pedig itt áll ez az arasznyi kis hím­zett kegyúr, a hagyományos szentkép­pozícióban, kenetteljesen előrenyújtott kezekkel, merev, díszes középkori ruhá­ban, — az arca püffedt, kövér, mohó­ságot s dölyföt kifejező úri­ arc, minden kegy nélkül. A rajz kezdetleges és naiv,­­ de pontos megfigyelésre vall és ta­láló. A vallásos alázat csak a job­bágynépre nézve volt kötelező, a nagy­úr zabolátlanul hivalkodhatott pénzzel, hatalommal. A kolostori krónika az adományozó nevét jegyezte fel, a kéz, amely a szépséges templomi kincseket készítette, — ismeretlen maradt, így maradt­ fenn az utókor számára is, így van kiállítva az RNK Múzeumá­nak újonnan megnyílt, úgynevezett Crețulescu-szárnyában, a moldvai és havasalföldi feudalizmus korabeli mű­vészet kiállításán. Gyönyörű fafaragá­sok, — templomajtók, bútorok, oltárok, keresztek, — kéziratos könyvek ezüst veretű fedele, bámulatos szép ötvös­munkák, ékszerek és poharak, áldozó­­kelyhek és füstölök, cizellált, vésett munkával díszített remek darabok, hím­zések s könyvdiszító iniciálék és minia­tűrök A iasi ,,Trei lerarhi“ katedrál is te­tejéig tiszta kőcsipke, leheletszerű fara­gás Párját ritkító mestermű. Az ala­pító uralkodó nevéhez fűződik ez a műemlék is, nem az építőjéhez. A kö­zépkori művészet nagyrészt a névte­len népi mesterek alkotása. Egy-egy híres ikonfestő neve, mint Dobromir, aki a Curtea de Arges-i püspöki temp­lom freskóit csinálta,­­ fennmaradt. Ismertek már a tizenhetedik századi brassói s szebeni ötvösök is, a koráb­biak nem. S egy fafaragó neve is fennmaradt Vozma mesteré, aki a Taz­­lán-i templom tiszafa ajtaját faragta 1596-ban. A többi, a régebbiek, ismeret­lenségben porladtak el azokkal, akik a mezőt szántották s az erdőt vágták, — csak a müvük maradt fenn. Van néhány olyan darab is, amiről közvetlenül a nép arca tekint ránk, van, amiről a nép szelleme, állásfoglalása, — de valamennyiről a nép tehetsége. Hiába hiányoznak a nevek. A tulaj­do-­ nos és adományozó bojárok nevén túl, ott van minden darabon ismeretlen al­kotójának jellemző jegye. Érdekesen mutatja a kiállítás a középkori művészet fokozatos elvilá­­giasodását, kiszabadulását a feudális egyház eszmei, tematikai és formai ön­kénye alól. A XVII—XVIII századig, amíg a török uralom késleltette Moldva és Ha­vasalföld társadalmi, gazdasági és kulturális fejlődését, a feudális állapo­tok, intézmények épen megőrződtek. De a világi szellem észrevétlenül be­­lopakodott már a templomi festészetbe is. Először a szentek mellett megjelent kicsiben a templomalapító arcképe, majd mindegyre növekedett, mind fon­tosabb helyet foglalt el ez az élő ember a­ szentek és angyalok között, míg nem a román országokban is megindul a művészet egyháztól független fejlődése. Az arcképfestés s a tájfestés és az ábrá­zolás is kiszabadul az egyházi káno­nok merev szabályainak nyűge alól, kö­zeledik az élethez, a realista ábrázolás­hoz. Persze az arcképek ekkor is azo­kat ábrázolják, akiknek azelőtt a neve­ szerepelt a kegyszerek mellett, az ural­­kodóosztály képviselőit, fejedelmeket, földesurakat, hiszen övék a hatalom s így őket szolgálja a művészet is. De a sok nemesúr portréja között ott van 1821-ből egy tanulatlan kézre valló, kezdetleges kép, a ki tudja, hol ma­radhatott fenn, ki őrizte meg a maga idejében a bosszúálló hatalmasok meg­torlásától, — Tudor Vladimirescunak, a népi felkelés vezérének arcképe. Az alkotó éppoly ismeretlen, mint az, aki Banu Barbu képét hímezte a stólára. De az ő kezdetleges rajzuk előzte meg a későbbi modern román realizmust, ennek az anonim művészetnek az ösz­tönös realista megnyilatkozásaiból nőt­tek ki Theodor Aman portréinak döb­benetesen gyűlöletesen gőgös főurai és Bancilé képein a lázadó parasztok. HALASZ ANNA 1959. július 9., szerda Vigyázat! Közlekedni veszélyes! Kedves, barátságos az egész Constructorilor utca, vadonatúj csaknem va­lamennyi háza. Harmincnál több szatmári munkáscsalád épített itt magának állami kölcsönből kertes családi házat, most is javában építkeznek. A boldog háztulajdonosok önkéntes munkával járdát készítettek az utca egyik oldalán, a villanyvilágítást is bevezették otthonukba. Van azonban némi szépséghibája ennek az utcának. A gondos anyák óv­ intik gyermekeiket: — A világért se játsszatok az utcán! Sebesen hajtó autótól ugyan nem kell tartani, még az építőanyagot szál­lító szekerek is óvatosan döcögnek a gidres gödrös, még csak nem is kavi­­csozott úttesten. A gyermekek számára mégis veszélyes ez az utca. Egyik ol­dalán ugyanis az Állategészségügyi Iskola istállói állnak s eléjük mély göd­röket ástak, amelyek benyúlnak az úttest alá. A gödröket aztán felületesen néhány szál deszkával elfödték és földet hánytak föléjük. A deszka korhadt, töredezett, a szabadon burjánzó gaz pedig „álcázza­“ a gödröket. Ideje lenne, hogy a szatmári néptanács itt rendet teremtsen. Utasítsa az Állategészség­­ügyi Iskola vezetőit: tisztítsák ki és temessék be az utcát eléktelenítő gödröket. Akad még más kifogásolni való is ebben a negyedben. A Kirov, Maghia­­rilor és Kar, Liebknecht utcákon, hosszú kilométereken véges-végig, a családi házak kertjei előtt évtizedek óta széles vízárok húzódik. Az emberek keskeny pallókon járnak be házukba, ha elvétik a lépést, váratlan fürdőhöz juthatnak. Sok utcát csatornáztak mostanában Szatmáron. A központból kifelé ha­ladva eljutott a csatornázás az Ady Endre utcán egészen a Maghiarilor utca sarkáig. Remélhetőleg mihamarább eltünteti a néptanács ezt a csúf, elgazo­sodott árkot is és a fejlődő munkásnegyed rövidesen ugyanolyan gondozott külsőt ölt magára, mint Szatmár szép belvárosa. S. A. Málnásfürd­ő gondnoksága értesíti a gyógykezelés­re és pihenésre vágyókat, hogy a fürdő 1959 július 1 -től újra megkezdi működését Szénsavas hideg és melegfürdő. Saját étkezde. Kívánságra diétás ételek. A gyógyvizek ivókúra formájában ajánlatosak: — gyomor és bélbántalmak, — máj és epemegbetegedések, — krónikus légúti megbetegedések, — vesebántalmak, s — anyagcsere-zavarok esetében. A szénsavas meleg és hidegfürdő ajánlatos egyes szív- és érmegbetege­dések gyógykezelésére. A szénsavas szárazfürdő (mofeta) reumás bántalmak esetén hatásos. KEDDEN ESTE visszaérkezett Pá­rizsból Ruha István, akit a „Margue­rite Long—Jacques Thibaut“ Vill. nemzetközi zenei versenyen 11. díjjal tüntettek ki. Vele együtt visszaérke­zett Dumitru Bughici zeneszerző és Weisz Ferdinand kisérő zongorista. A FŐVÁROSI „C. TANASE“ Szati­rikus Dalszínházban kedden délután megkezdődött a műkedvelő művész­­együttesek V. országos versenyének Bukarest városi döntője. A július 19- ig tartó döntő során a rajoni verse­nyekben legjobbnak bizonyult 125 bu­karesti műkedvelő művészegyüttes (agitációs kultúrbrigád, kórus, tánc­­együttes, szimfonikus és félszimfoni­kus zenekar, szájharmonika-, mando­lin-, furulya- stb. együttes) verseng az elsőségért. NÉGY ÚJ CUKORKACSOMAGOLÓ GÉPPEL gazdagodott a fővárosi „Bucu­­resti“ cukorkagyár berendezése. ÚJ MUNKÁSVÁROST építenek Ka­­lánban, Hunyad tartomány jelentős ipari központjában. Az új város ter­vét a vajdahunyadi tervező intézet szakemberei készítik. GH. CALINESCU akadémikus 60. születésnapját ünnepelte a napokban a Román Népköztársaság Tudományos Akadémiája és az Írószövetség. NÉPMŰVÉSZEIT KIÁLLÍTÁST ren­dezett a bukaresti Népművészeti Mú­zeum a dragomiresti kollektív gazda­ságban. Kiállításra kerültek ezúttal a múzeum birtokában lévő régi szőnye­gek, faragott dísztárgyak, kerámiák és egyebek. A CSEHSZLOVÁK KÖZTÁRSASÁG legnagyobb kultúrpalotáját építik Oszt­­raván, az ország egyik legjelentősebb ipari központjában. MELEGÍTŐ TAPÉTÁT készítettek a szovjet vegyészek. Az új tapéta három, gumirétegből áll. Ha az áramot bekap­csolják a különleges tapéta a szoba hőmérsékletét 40 fokig felmelegíti. A jövőben nemcsak lakásokban, hanem a gépkocsik fűtésére is használni fogják az újfajta tapétát. KOKILLÁBA ÖNTIK a csapágyhá­zat a nagyszebeni „Independenta" üze­mekben. Az új módszer segítségével 50 százalékkal emelték a munka termelé­kenységét. A LEGJOBB FOGYASZTÁSI SZÖ­VETKEZETEt megillető verseny­­zászlóval tüntette ki a napokban a CENTROCOOP a sárafalvi (Temesvár tartomány) fogyasztási szövekezetet. ÖTVENEZER TAGJA VAN a Magyar Népköztársaság ötezer műkedvelő szín­játszó együttesének. Az üzemek, válla­latok és falvak műkedvelő színjátszó együttesei nagymértékben hozzájárulnak a dolgozó tömegek kulturális nevelé­séhez. Napi ellátás: napi háromszori étkezés 12 lej elszállásolás a fürdő villáiban 7—12 ., melegfürdő 5 „ hidegfürdő 2 „ Ingyenes orvosi vizsgálat szakszer­vezeti tagok számára. Mozi, rádió, televízió és minden szombaton este tánc a klub helyisé­gében. A fürdő területén állandóan vá­lasztékos ételekkel és italokkal ellá­tott korszerű vendéglő. Intézmények és vállalatok szerző­dés útján biztosíthatják a dolgozók­­ nyaraltatását és gyógykezeltetését. Az érdeklődők forduljanak Mát­yásfürdő gondnokságához telefon 8­8 VAGON CSIPKEBOGYÓ­­, MEGGYÓ ÉS AFONYA befőttet szállított ebben az évben az ország minden részére a kézdivásárhelyi, „Gábor Áron“ helyi­ ipari vállalat C-vitamin részlege, „A TECHNIKA ÁLTALÁNOS TÖR­­TÉNETÉNEK“ többkötetes munkáján dolgoznak a szovjet tudósok. A Szov­­jetunió Tudományos Akadémiája ter­mészettudományi­­ és technikatörténeti intézetének gondozásában megjelenő mű alapvetően különbözik az oxfordi egyetem által kiadott „A technológia története" című alkotástól. A szovjet tudósok nemcsak a tények összegyűj­tésére szorítkoztak, hanem felfedték a technika fejlődésének törvényeit is. 500-RA EMELKEDETT az ifjú újí­tók száma Sztálin tartomány üzemei­ben. A marosvásárhelyi „Encsel Mór" vállalat újainak kezdeményezése nyo­mán a Sztálin tartományi fiatal újítók 563 javaslatot nyújtottak­­be, amiből 292-t már alkalmaznak is. Az alkal­mazott újítások haszna csaknem 1 mil­lió lej. GYERMEKSZANATÓRIUMOT nyitot­tak meg nemrégen Dorna-Vatrán. Az új szanatóriumban a gyermekbénulás maradványait és utóhatásait kezelik. A gyermekszanatórium 70 férőhellyel ren­delkezik. „PUSKIN SZÁMŰZETÉSBEN" cím­mel operát írt­­. Novikov regényéből készült szövegkönyvre B. Schechter szovjet zeneszerző. Az új operát nem­régen mutatta be a szverdlovszki opera együttese. HÁROM EU PLUSS-SZÖVŐGÉPET szerelnek fel rövidesen a fővárosi „Te­­satoriile Reunite" textilgyárban. Az új gépek beállításával a plüss-szövöde évi teljesítőképessége 30.000 méterrel nö­vekszik. BEFEJEZŐDÖTT a Bolgár Népköz­­társaság színházai országos versenyé­nek első szakasza. A verseny keretében 29 színdarabot adtak elő, amelyek kö­zül 21 jelenkori bolgár színműírók műve. MENETRENDSZERŰ LÉGIFORGAL­­MAT indítanak a Szovjetunióból a sarkkörön túl levő településekre. Ilju­sin szovjet repülőgéptervező legújabb négymotoros turbolégcsavaros gépét ál­lítják be a forgalom lebonyolítására. A távoli településekről fél nap alatt jut­hatnak el az utasok a szovjet fővárosba. MŰANYAGBÓL KÉSZÜLT lemezek­kel helyettesítik a füzetek vonalazására szolgáló cinkográfiai lemezeket a vi­­dombáki „November 7“ papírgyárban. Az újítással előzetes számítások sze­rint évente mintegy 78.000 lejt takarí­tanak meg. NYOLC TALAJJAVÍTÓ munkatelep nyílt nemrég Fogaras rajon falvaiban. A vidék dolgozó földművesei vállaltak, hogy augusztus 23. tiszteletére 635 hek­tárnyi területet ármentesítenek és me­zőgazdasági művelésre alkalmassá tesz­nek. CSAKNEM 4 MILLIÓ LEJ megtaka­rítást ért el az első félévben a szat­mári „Unió“ gyár munkaközössége. Ugyancsak ebben a időszakban 29 százalékkal növelték a munka terme­lékenységét. ÚJ KLUBOT építettek a dolgozók önkéntes hozzájárulásával a schita­­golesti szénmedence munkásai részé­re. Az építkezéshez szükséges anyago­kat nagyrészben helyi erőforrásokból teremtették elő. CSAKNEM 7 ÉS FÉLKILÓ gyapjút nyírtak juhonként — 2700 merinói juh­­ról — a Konstanca tartományi Palas zootechnikai kutatóintézet dolgozói. MŰSZÁLAKAT FELDOLGOZÓ kö­tőgépeket szerelnek fel a f óvárosi „Tri­­cotajul Rosu“ kötöttárugyárban. Az év utolsó negyedében a gyár 80 szá­zalékkal több műszálat fog feldolgozni, mint jelenleg. HÍD ÉDUL EURÓPA ÉS ÁZSIA KÖZÖTT, a Boszporuszon. Tervek sze­rint jövőben kezdenek hozzá a világ egyik legnagyobb hídjának építéséhez, amely 50 méter magas rest és két egy­más fölött elhelyezkedő ívből áll. Itt fogják átvezetni az Európa-Ázsia-Afri­­ka interkontinentális autóutat is. LEZUHANT Milano és Párizs kö­zött a TWA amerikai repülőtársaság Super-Constellation mintájú utasszál­lító repülőgépe. A repülőgépen 68 sze­mély tartózkodott, valamennyien életü­ket vesztették. VERSENYEZNEK a szatmári „Lenin útja" kollektív gazdaság asszonyai A nyolc női csoport között beindult szo­cialista munkaversenyt Czopka Mária kollektivista asszony kezdeményezte. Szerkesztőség és kiadóhivatal( Bukarest, Piát( Scintei) nr. 1. — Telefon: 18.03.02. — Előfizetések a postahivataloknál, levélhordóknál és a vállalatok önkéntes lapterjesztőinél. — Nyomdát Combinatul Poligrafic Casa Scinteii „I. V. STALIN“

Next