Előre, 1970. június (24. évfolyam, 7019-7043. szám)
1970-06-03 / 7020. szám
ELŐRE 2. oldal Hogy újra otthonunk Nemcsak a hatalmas méretű természeti csapásra emlékeznek az árvíz sújtotta területek lakói, de mélyen szívükbe vésődtek az emberségnek, szolidaritásnak azok a szép és megható példái, melyeket mindjárt az első napoktól tapasztalhattak párt- és állami szerveinktől, embertársaiktól. A bajbajutott családoknak az ország minden sarkából anyagi és erkölcsi támogatás érkezett : élelmiszert, orvosságot, ruhaneműt kaptak. A Szocialista Egységfront felhívására az egész nép egy emberként fogott hozzá, hogy minél hamarabb elhárítsa a természeti csapás súlyos következ,ményeit. Míg az ország egyes vidékein még mindig kemény harc folyik az árral, szocialista államunk gyors és hatékony segítséget juttat azoknak, akik hajlék nélkül maradtak és súlyos anyagi károkat szenvedtek. Segesvár, amelyet kétszer is elöntött az ár, az utóbbi három hétben legtöbbet szenvedett, városok egyike. Végigjártuk néhány Küküllő menti utcáját, a Március 6-ot, a Clujului-t, a Stefan cel Maret. A házak tulajdonosait, volt lakóit, csak itt-ott találtuk otthon, ha most egyáltalán használhatjuk ezt a kifejezést — legtöbbjük jelenleg más helyen lakik. Azok az emberek, akiket anyagilag legsúlyosabban érintett a természeti csapás, örömmel és megelégedéssel olvasták a határozatot, mely segítségükre siet. Ilie Niculae és Ghebenei Augustin a Clujului utcában laktak. Jelenleg a város központjában kaptak ideiglenes lakást, itt beszélgettünk el velük. Ghebenei Augustin a téglagyárban dolgozik. Munkahelyéről jutányos áron fog építőanyagot kapni és állami segéllyel, a rokonság segítségével, a municípiumi néptanács által kijelölt parcellák egyikén akar építeni. Ilie Niculae feleségével és három gyermekkel maradt lakás nélkül. örömmel értesült arról, hogy újonnan épített, de rombadőlt háza helyett blokkban kaphat lakást legyen Mint mondja, rendkívül jól fog e hathatós állami segély, mert házát — melyet szinte teljesen elsöpört a víz — állami kölcsönből építetteks még nem tudta visszafizetni az adósságot. Anyagilag képtelenek, hogy újabb építkezésbe kezdjenek, tömbházba szeretnének költözni. — Természetesen én is olvastam az újságban az árvízkárosultak megsegítésére vonatkozó határozatot — mondja Fazakas Alfréd — a rádióból is tudomást szereztem róla. Családommal, a Stefan cel Mare utcában laktam. Most — amint látják — sógornőmnél vagyunk. Úgy gondoltuk hogy a megmaradt téglából és abból az építőanyagból, amit ezután fogunk kapni, kedvezményes áron, testvéremmel, Fazakas Jánossal —, aki hasonló helyzetben van— közös lakást építünk. Jólesik, hogy szocialista államunk gyors segítséget nyújt nekünk, ebből új otthont építhetünk magunknak Wéber Mihály, a Tirnava konfekciógyár munkása feleségével és két iskolásgyermekével lakik az egyik ismerős családnál. A düledező ház, — ahol mint bérlők laktak — teljesen használhatatlan, egyetlen ép bútor sem maradt bennük. A párt és állami szervek azokra is gondoltak, akik bérletben laktak és ha igénybe veszik, a határozat értelmében előnyben részesülnek az állam által épített tömögárak lakásainak kiutalásában. " - , Barabás Béla Zágoni Attila Az első derékfájástól még a lélegzete is elakadt. Az valamikor éjfélkor lehetett. Amikor meglátta a menekülőket. ... Zörgettek. Rózsika felült az ágyban, a férje leszállt, az ajtóhoz ment. A gyér fényben, a szakadó esőben egy asszony állt az udvaron. A vállán zsák, kézenfogva mellette két apró gyermek. — Orbánékat keressük, lelkem ! Hogy meghúzódhassunk hajnalig.... — A másik házban, a tőszomszédban laknak ... Honnan jönnek maguk hallják, éjnek idején ? — Szentalmáról... Ránkszakadt a víz... Odalett mindenünk, szerte omlottak még a házak is ... És csupa rémület az asszony tekintete, az arca fehér, hajából csorog az esője. Vacog a hidegtől mindegyik. Rózsika akkor a dereka táján, hátul a keresztcsontnál, valami keserves sajgást érzett : Te jó Isten ! ez a gyerek lesz — nyilallt át rajta az ijedtség. De már el is múlt a fájás, és jó mélyet lélegzett. A férje eloltotta a villanyt : — Takarózzál be, még megfázol, az lesz a vége . . . Ezeket a szerencsétlen szentannaiakat minden esztendőben kiönti a Maros... Ne félj, na, ide nem ér el a víz ! Hanem aludni már egy percet sem tudtak azon az éjszakán. Egyre gyakrabbak ismétlődtek a fájások. „Bár itt lenne anyám !" — gondolta mindegyre Rózsika, aki bizony most tanácstalanul ült az ágy szélén. Alig múlt húsz éves és életében először várt gyereket , készült erre a rettegett titokzatos órára. Egy éve házasodtak össze férjével, Sanyival, azaz Imre Sándorral, aki a bútorgyárban asztalos, ő pedig elárusító a Szentgyörgy-téri zöldséges üzletben. Még a tavaly bérelték ezt a kétszer három méteres kicsi szobát, a Litoral-üzletház mögött, a Partizán utca 8 alatt, és rendezkedtek be új bútorral. Már egy hete mind a napokat számolják, a kelengye kivasalva, a klinikai kézicsomag kikészítve ... De miért éppen egy ilyen lidérces éjszakán következik be a szülés ? A férje felöltözött, hogy menjen ki a térre, ha kell majd telefonálni a mentőért. . . Még vártak egy keveset és hallgatták az ég zengést. Ez volt az a keddről szerdára virradó éjszaka, amikor a Kelemenhavastól a Küküllőig, súlyos, kormos felhők ereszkedtek alá, iszonyú villámok lobbantak, soha nem volt források fakadtak föl, megrepedtek az egek és vízáradat zúdult a világra. Aztán elaludt a villany, már villám se világított, csak a láthatatlan eső dobolt a cseréptetőn. Ismét zörgettek : Hé, Sanyi, az Oncsa-telepről jön a Maros és ahogy kiléptek a tornácra , a fekete éjszakában megcsillant a kert. A fák között víz folyt. Mitevők legyenek ? Az álnok derékfájások most kimaradtak, érthetetlenül. A férfi mégis elfutott telefonálni. Mire Imre Sándor visszaért, egy rövid negyedóra alatt már az udvaron zúgott a víz, elérte a tornác legfelső lépcsőjét. Nem kellett hát azon tépelődni, hogy mitevők legyenek : csak ölbe kapta az elnehezült testű asszonykát és vitte ki, át az udvaron, évig vízben. Menekültek. Hát a mentőautó ? Kit tudja, hol akadhatott el. Nem a klinikára, hanem le a kisállomás mögé, a férfi szüleihez vitte őket egy teherkocsi. És lassan fölvirradt az a szerdai nap, amikor a folyó tengerré duzzadt és megpróbálta elnyelni a várost. Ez volt az a délelőtt, amikor a Maros hátára vette a világot, valahonnan messziről háztetőket, távirópóznákat hozott, forgatta azokat gúnyos kéjjel, falakat ütött át száguldó gerendáival, bútorokat hintáztatott, tisztára mosott gépkocsikat, ládákat, hordókat, fölismerhetetlen rongyokat, csontváz-csupasz fákat, árnyékszéket, és kátrányos disznópajtákat úsztatott, kerítést sodort, a deszkaszálakon kutyák vonítottak, fölpuffadt, döglött tehenek utaztak a Maroson, fehér szarvuk kísértetiesen meredt ki a vízből... Szavát alig értette partján az ember, úgy harsogott a rettenetes ár. ... A város fölött helikopterek kelepetek ... Rózsika az ablakból nézte az utcán áramló forgatagot, a teherautókat, a furcsa katonai gépkocsikat ... Délben újra erősödtek a fájások, és akkor valósággal megmozdult a ház, nagyot dobbant a padló. Most nyílik meg a föld alattuk ? Mintha a pokol tört volna rájuk ... Azokban a pusztító percekben benzinciszternák robbantak föl a közüzem telepén, közvetlen közelükben ... Felhőkig emelkedett a sötét füstgomba, toronymagas lángok csaptak föl, a Somostetőig szállt a pernye... és zuhogott az átkozott eső. Már ötpercente következtek a fájások, a szomszédból ismét telefonáltak a mentőért. Kapkodva készültek. De mindez még nem volt elég. A délutáni szürkületben a víz körülölelte a kisállomás környékét is ... és nem akartak hinni a szemüknek ,a lépcsőket öntötte el az ár és emelkedett könyörtelenül. Amikor Rózsikát menekítették, a férfiak hátukon emelték ki, a szobában már 84 centire nőtt a sárga víz. A mentőautó ki tudja hol akadhatott el másodszorra is. ...Mióta menekülnek , egymásba szakadtak az órák, a napok, csupa rémület minden. A November 7 negyedbe kerültek, egy nagynénihez. Ott talált rá végül a szirénázó mentőkocsi, és vitte Imre Rózsikát a megbolydult Marosvásárhely utcáin keresztül, föl a Tornakerthez, a szülészetre. Másnap, amikor a férje nem tudom hányadszorra érdeklődött a klinikai portásnál a felesége után és megmondták neki, hogy fia van, egészséges szép nagy fia, 3500 gramm a súlya — mit törődött akkor azzal, hogy elpusztult a ki sem fizetett sokezer tejes bútor, hogy odaveszett mindenük .... Majd lesz valahogy ! és harmadnap, amikor a Rózsika hófehér klinikai ágya mellett álltunk, valahogy merőben hihetetlennek tűnt mindaz, ami történt, tán nem is illett volna beszélni arról a sok rettenetről, arról a szerdai napról, arról a valaha volt árvízről. Hiszen most hozták föl először a kisbabát szopni. Marosi Barna ELÖL VÍZ, HÁTUL TŰZ A SZESZÉLYES IDŐ előbb hozta az idén a vizsgák idejét. Május közepén a legszigorúbb vizsgáztató, az Élet idézte meg az első elemistát, s az orvosjelöltet, hogy olyan tantárgyakból feleltesse őket, mint a bátorság, önfeláldozás, szolidaritás, helytállás, emberség. Az árvíz — ez a téma ott szerepelt minden diák vizsgatételében. A temesvári főiskolai nulládók — az ország egész diákságához hasonlóan — nem késtek a felelettel. Amikor a Thália Stúdió magyar nyelvű színjátszócsoportjának bemutató előadását május 18-ra tűzték ki, ugyan ki gondolhatott arra, hogy a virágesős hónap közepén kilépnek medreikből a folyók, s városokat, falvakat fognak elönteni ? A diákműkedvelők azonban nem gondolkoztak sokat, a bevételt habozás nélkül felajánlották a kemény megpróbáltatások óráit élő Szatmár megsegítésére. Az író, Páskándi Géza, akinek Külső zajok és Akik kimaradtak a Brehmből című egyfelvonásosait játszották, szatmári születésű, éppen onnét érkezett a második előadásra. A rendező, Cseresnyés Gyula Szatmárról szerződött át Temesvárra, a szereplők között is voltak szatmáriak, a nézők közül is sokan szorongtak a szülők, barátok, az ismerősök sorsára gondolva. Különös hangulat uralkodott azon az estén a temesvári diákház nagytermében. A szereplők és a nézők — társaikhoz hasonlóan — nem készek másnap felajánlani egy napi, az érdemösztöndíjasok pedig egyhavi ösztöndíjukat — nem kevesebb, mint 450 000 lejt. Az egyetemi központ diákjai több mint 100 000 lejt fizettek be a 2000-es CEC-számlára ; játékokat és ruhaneműt gyűjtöttek az árvíz sújtotta vidékek gyermekeinek. A diákszövetség vezetősége 1000 üdülőjegyet biztosít az árvízkárosult megyék gyermekei számára. A mezőgazdasági kampány megsegítésére már előbb jelentkezett 1300 diák. Most még négyezren állottak melléjük, hogy részt vegyenek az árvízsújtotta vidékeken folyó újjáépítési munkálatokban. Velük tartanak a fiatal tanerők is. Jelenleg nem kevesebb, mint ötezer főiskolai hallgató áll készenlétben s várja a Temes megyei árvízvédelmi parancsnokság utasításait, mert a Bánságban még emelkedik a patakok, a folyók szintje : a Temes május utolsó napjaiban tette próbára Lugos lakóit, a Moravica pedig több hektár szántóföldet öntött el, erősítésre szorultak a Temes és a Bega gátjai, bármelyik pillanatban szükség lehet a temesvári diákok munkájára, önfeláldozására is. Emberségből vizsgázva készülnek a küszöbön álló vizsgákra. A TEMESVÁRI főiskolai hallgatók május második felében összébbhúzódtak a diákváros kényelmes szobáiban. Az egyik épületet felszabadították, hogy befogadhassák a Szatmárról érkezett gyerekeket. A kisdiákok a 15. számú otthont vették birtokukba, 362 diák — két iskola, a 3. számú líceum és 8-as számú általános iskola növendékei — folytatják megszakított tanulmányaikat a Bega-parti városban. A tanároknak, akik velük jöttek, nemcsak a tananyag előadása, a rendszeres feleltetés a gondjuk, hanem az is, hogy minden gyerek ruhát kapjon, hogy legyen könyve és füzete, hogy rendesen írjon levelet haza, hogy megkapja az otthonról érkezett Ha megszólal az iskolacsengő üzenetet — és így tovább. A gyerekek nappalai már derűsebbek, újra tanulgatnak nevetni, játszani, hangoskodni, de éjszaka még el-elsírják magukat... — Nehéz munkát végzünk — mondta Rácz János tanár —, egy borzalmas élmény lidércnyomásától kell megszabadítanunk a gondunkra bízott gyermekeket. Minden órát élménnyé kell tennünk, nemcsak azért, hogy az ismeretek jobban bevésődjenek a tanulók emlékezetébe, hanem hogy elfelejtessük valamennyire mindazt, amit átéltek. Köszönjük, hogy ehhez a nehéz munkához a temesváriak megadtakminden segítséget. A gyermekek kaptak ruhát, könyvet, füzetet, tanszereket, állandó orvosi felügyelet alatt állanak, kényelmes otthonban laknak és tanulnak, nincs fennakadás az étkeztetéssel. — Meleg emberséggel fogadtak Temes megyében — mondja Maria Nistea tanítónő. Köszönjük a gondoskodást. ŐSZINTE megilletődéssel beszéltek a gyerekek is a barátságról, a gondoskodásról, amely őket lépten nyomon körülveszi ebben az eddig csak hírből ismert városban. Szántó Károly VI. osztályos tanuló egy nagy csomagot bontott fel. öcscsével, az ötödikes Zoltánnal vették számba, mit kaptak : volt ott zokni, füzet, ceruza, csokoládé, s még sok minden. Szinte naponta érkeznek ajándékcsomagok a különböző temesvári vállalatokból, iskoláktól, a pionírháztól, a lakosságtól. „Nem is tudjuk, kinek köszönjük meg mindezt — mondta elgondolkozva Szántó Karcsi, s a tömött csomagokra mutatott —, de az itt töltött napok alatt megtanultuk, hogy jók az emberek..." „Jók az emberek — ezt hallottam Palágyi Karola hatodikos tanulótól is, — talán egyszer alkalmunk lesz viszonozni a jóságot..." A negyedikes Babtes Mária keresgélte a szavakat : ,,Köszönöm a tanítónéninek, hogy ilyen messze magával hozott... Kaptam itt ruhát és cipőt... Vannak, akik gondolnak ránk..." „Édesapám, aki vasutas Szatmáron, kikísért az állomásra, mikor elindultunk — mondotta Holmi Mircea. — Megírtam neki, hogy jól vagyok, egészséges vagyok s hogy nem hozok rá szégyent. Ugyanolyan jól tanulok, mint Szatmáron..." Felényi Lajos, a szatmári 8. számú általános iskola aligazgatója gondoskodik arról, hogy a 362 gyermek igazi otthonának érezze a temesvári diákváros 15. számú otthonát, hogy az itt megalakult osztályok jó eredménynyel fejezzék be a tanévet . — Nagy megnyugvás számunkra, hogy kedvező feltételeket teremtettek számunkra, s az oktatást zavartalanul folytathatjuk. A tanórák után kirándulni visszük a gyermekeket a környékre, hogy minél hasznosabban töltsük a szabadidőt, hogy tanulóink alaposan megismerjék az országnak ezt a vidékét, amit a körülmények átmenetileg tettek otthonukká, s hogy minél hamarabb elűzzük a gyermekek idegenség-érzetét. Mindenünk megvan ahhoz, hogy megvalósítsuk kitűzött célunkat. Alig találunk szavakat, hogy köszönetünket kifejezzük. GONDDAL VESZI KÖRÜL Temesvár a befogadott gyermekeket. Nemrég megalakult az árvízkárosult vidékek gyermekeit védő parancsnokság Temes megyei munkaközössége, amely legfontosabb feladatának azt tartja, hogy megfelelő körülményeket teremtsen a megyébe érkező otthontalan gyermekek elszállásolásához, biztosítsa ellátásukat, egészségügyi ellenőrzésüket. Széleskörű akcióba kezdett, hogy tankönyvekkel és tanszerekkel, iskolai egyenruhákkal lássa el őket. Gondjaik közt szerepel a Temes megye árvízsújtotta helységeiben szünetelő oktatás újramegindítása is. Hogy a szatmári szülők, a hozzátartozók könnyebben tarthassák a kapcsolatot a diákvárosban élő gyermekeikkel, a 15. számú otthonban telefonkészüléket szereltettek fel. A szolgálatos szám : 11 597. A parancsnokságot 23 258-as telefonszámon lehet hívni. A Temes megyei parancsnokság az utóbbi napokban előkészítette az építészeti líceum internátusát, amelyben ötszáz gyermeket tudnak majd elszállásolni... MINDEN ISKOLÁNAK másként szól a csengője. Nem tudom,, milyen hangja volt a szatmári 3. számú líceum, s a 8. számú általános iskola csengőjének. De bármennyire is másként szólt az első csengetés a temesvári 15. számú otthonban, a 362 gyermek arcán megjelent a biztonság érzése, mert ez a hang azt jelentette : vége a rendkívüli állapotnak. Az iskolacsengő a bizonyosság, a folytonosság, a dolgos hétköznapok jelképe. Temesváron éppúgy, mint Szatmáron, Szatmáron éppúgy, mint országszerte. Szekernyés János Radnót, Avram láncú utca 59. szám. Hadárig Gheorghe és családja az államtól kapott gyors és hathatós anyagi támogatás igénybevételével új hajlékot emel az elpusztult ház helyére. A szükséges építőanyag máris rendelkezésére áll. 1970. JÚNIUS 3., SZERDA A PÁRT, AZ ÁLLAM, Nagybánya municípium azok közé a városok közé tartozik, ahol viszonylag kevés kárt okoztak a kiáradt vizek. De itt is 39 család maradt hajléktalanul, s még több azoknak a házaknak a száma, amelyek beomlással fenyegetnek. A fernezelyi negyed, a Május 1 kohóüzem környéke szenvedett a legtöbbet, a Turnitorul utcát elmosta az ár. Az üzem nemrég a nagybányai fém- és vegyipari kombinát részlegévé vált, a jórészt kiürült adminisztratív épületben biztosítottak azonnal hajlékot az árvízkárosultaknak. Május 13-án 29 család költözött be ide. — Attól a pillanattól kezdve, ahogy ez a váratlan természeti csapás reánk sújtott, érezhettük a párt és a kormány megkülönböztetett gondoskodását — mondja JOSIF HART szerszámgéplakatos. — Még aznap fedél alá kerültünk. A mozgósított tűzoltók és hazafias gárdák — egy kivételével — minden emberi életet meg tudtak menteni, s ahol erre mód volt, valamit anyagi javaikból is. A csapás órájától kezdve az üzem étkezdéjében kapunk, minden ellenszolgáltatás nélkül, reggelit, ebédet, vacsorát. Mindnyájunkat gyorsan ellátták a szükséges ruhaneművel is. Természetes azonban, hogy a legjelentősebbnek azt a pártos kormányhatározatot tartjuk, amely lehetővé teszi számunkra, hogy mielőbb saját otthonainkba költözhessünk. Higgyék el, hogy a sokoldalú segítségnek ezek a megnyilvánulásai adnak erőt ahhoz, hogy újrakezdhessünk mindent. — Családi háza volt ? — Igen. Két szobás, a megfelelő mellékhelyiségekkel. Most várjuk az első gyermeket, bármelyik órában érkezhet. — Tömbbe szeretnének-e költözni, vagy építeni akarnak ? — Mi blokkba mennénk a legszívesebben. Már voltak a helyszínen a municípiumi néptanácstól, a kárt is felbecsülték, blokklakásba költözhetünk, s amint mondták, rövid időn belül. A Fernezelyen dolgozó árvízkárosult családok kivétel nélkül ezt az álláspontot képviselik. ECATERINA TUDOVAN : — özvegy asszony vagyok, négy gyermekem van. Nagy hálát éreztem akkor, amikor olvastam ezt a határozatot. Férfi segítség nélkül, a négy apró gyermekemmel nem tudnám újra felépíteni a rombadőlt családi házunkat, így azonban, ha tömbházba költözünk, rövidesen otthonra lelünk. ALEXANDRU ISA előfinomító: — Nagyon értékesnek és jelentősnek tartom a határozat biztosította lehetőségeket. Mi is blokklakást választjuk. A fizetésemből építettem fel a házunkat, ráment egy fél emberélet, örülünk, hogy a párt gondoskodása folytán hamarosan lesz új otthonunk. CORNEL BOGDAN hegesztő, aki a Turnitorul utcában lakott, építeni szeretne. — Háromszobás családi házunk volt — mondja a felesége — mi úgy határoztunk, hogy helyreállítunk mindent úgy, ahogy volt. A határozat biztosította segítség elegendő a kezdéshez. Fiatalok vagyunk, úgy érezzük, az erőnkből is telik. A beszélgetés legmegrendítőbb tanúsága az volt, hogy azokból, akik elmondták a legújabb párt- és kormányhatározattal kapcsolatos gondolataikat, hiányzott a megtörtség. Pedig elvesztették mindenüket, amit nehéz munkájuk gyümölcseként gyűjtöttek évek, évtizedek alatt. De nem vesztették el az erejüket és a hitüket. Nem vesztették el a pártba, a szocialista államunkba vetett bizalmukat. Bányai Judit az egész társadalom segítségével Rendíthetetlen hittel Mire emlékszünk majd? Mire fogunk emlékezni majd ? Új házunk küszöbén régi otthonunkra, új utcánkban az összedúlt régi utcasorra, elsodort szerszámainkra, míg kezünkhöz szoktatjuk az újakat. Mindezekre mindig emlékezni fogunk, elsodorhatta őket ár, verheti majd arcunk vakító nyári fény. De leginkább, tudom, erre emlékszünk majd , az eltűnt kedvesek arca mellett borostás arcokra, kialvatlan, karikás szemekre, csapzott homlokokra. Kezekre, akik utánunk nyúltak, karokra, amelyek csónakba emeltek az őrjöngő vizen. Emberekre, kik , nem vártak felhívásra, hivatalos kezdeményezésre, utasításokra, maguktól kezdeményeztek, maguktól riadtak már az első percben, mikor a hírek még csak sejtették a vészt, még csak körülírták. Még korántsem tetőzött az ár, segítni siettek az emberek, riasztotta őket az összetartozás testvéri érzése, mely annyira eggyéfűz minket itt, ezeken a tájakon. A nagy család riadt rögtön a legelső percben, mozdult percet se habozva a bajba jutott családtagokért, bárhol is érte a veszedelem őket,bármilyen nyelven is kérték a segítséget. Idővel megkopnak szavak, elhalványulnak jelmondatok. De milyen gazdagon ragyogott fel épp ma, épp ezekben a nehéz napokban ez a szó : emberség, testvériség, önfeláldozás, s milyen tisztán hangzik, mennyire elhallszik, milyen messze, az ország egyik szélétől a másikig : veletes vagyunk ! Mert a ,szavak, jelmondatok mögött ott vonulnak iskolás kislányok, fiúk a katedra felé, hogy rátegyék a füzetet, a kivasalt egyenruhát messzi tanulótársaiknak, ott a szavak, a mondatok mögött asszonyok gyöngéd mozdulatai, amint válogatják, csomaggá rendezik az ajándékokat, erős, öreg kezek gonddal írt betűi a fehér csekklapon, munka, munka, millió férfi, nő erőfeszítése, katonák hősiessége, önfeláldozása — szavaink mögött az aranyfedezet. Most látjuk igazán, de gazdagok vagyunk, s micsoda tartalékaink vannak emberi erényben, most mérhetjük fel igazán, mekkora erőket tudunk mozgósítani, megszokott teendőnk mellett mi mindent el tudunk még végezni — váratlanul, fölösen is memv-'t ! — ha úgy kívánják a körülmények , mennyire helyén a szívünk, ha rákerül a sor. Arcokra fogunk emlékezni majd, bár szerényen, szemérmesen elfordulnak az arcok. Elfordulnak a reflektorfénytől, eltűnnek a mikás, fáradó sokaságban. Eltűnnek, hogy összeolvadjanak, eltűnnek, hogy eggyéváltan kirajzolják az Arcot, egy nép arcát, amely lehet ma megpróbált, bánatoktól árnyékolt, de a holnapba néz. Erre emlékszünk majd, s ezt az arcot hagyjuk majd örökül tovább csiszolni a jövendőnek 1970 tragikus májusából. Létay Lajos