Előre, 1971. január (25. évfolyam, 7201-7225. szám)
1971-01-16 / 7212. szám
ELŐRE 2. oldal MŰVELŐDÉS Különös érdeklődéssel követem Mátts János útját. Műtermében gyakran meglátogatom s elmondhatom, hogy egy-egy képe a szemem láttára érik meg. Tudom, hogy nála a művészeti fejlődés nem kísérletek láncolata amit egyszer elért, amin egyszer túljutott, attól nem válik meg de vissza sem tér hozzá. Tucatnyi önálló, valamint csoportos kiállítás van mögötte Szülővárosában, Brassóban ez a második önálló jelentkezése. S igazán csodálkozunk, hogy bár csaknem három évtizede él Sepsiszentgyörgyön, itt, önálló, egyéni kiállítása még nem volt. Anton Lucian felnőtt szemmel nézve más, tán nem is olyan érdekes. Kerekarcú, kerekszemű, hősszínésznek nem elég bonyolult, bonvivánnak nem elég szép, komikusnak nem elég csiúnya. Mégis, a legirigylésreméltóbb színész, rendező, szerző, színházszervező a fővárosban. Csak nézzük meg, ha rajta a Mackó-jelmez az Engedetlen kiskakasban: a közvélemény mesebeli parancsnoka ő, elemében van, ha zúg, visít, tombol a nézőtér, a pepitakötényes etemisták tömege. Nem elméleti, színháztudományi magyarázatot kell keresnünk arra, ami a bukaresti Ion Creanga színház délelőtti és délutáni előadásain történik. Tud, mondjuk, a jó szülő magyarázatot adni arra, hogy mitől boldog a gyereke? Hogy milyen meggondolásból, milyen eszközökkel teremti vele a kapcsolatot? Hogy hogyan neveli a jóra? Miként kerüli az erkölcsprédikációt? Nincs ennek elmélete. A szeretet, az életöröm, az egészséges lelki egyensúly nem teoretizálható. Odafenn, a színpadon a Nagy Játszótárs és hívei viszik végbe napról napra, szakszerűen és hivatásszerűen azt, ami magánembereknél csak a télifa alatt szokott történni: elfogadják, komolyan veszik a gyerek lételemét, a játékot, élvezni merik fontoskodás nélkül, s ennek törvényszerűségei szerint közvetítik a felnőtt meggyőződést, etikát, tapasztalatot. Talán semmilyen más körülmény közt nem ennyire színház a színház, hiszen gyereknek, színésznek egyaránt sorsa, tápláléka, vitaminja, oxigénje a játék. Felnőtt és gyerek itt egyenlő fél. A játék odafenn nem mindig valódi színdarab. Lucian világlátott „műve", az Engedetlen kiskakas inkább librettó, mint szöveg, inkább zenei kompiláció, mint „szerzett" zene, inkább egy játékrögtönzés kodifikálása, mint színdarab. Hosszú akrobata- és bohócpantomimok szakítják félbe, vagy helyettesítik — ötletes ürüggyel — a párbeszédeket, s a dialógusba előre bele van számítva a közönség reagálása. Lucianék fő partnere itt a gyerekközönség. Két realitás keresztezi egymást a Kiskakasban, és általában a par excellence gyerekelőadásokon: a színpadon élő mese-realitás és a színpad-nézőtér kapcsolat realitása, a „vízszintes" játék s a rá „merőleges" másik játék. Mindkettő végtelenül komoly s épp ezért kacagtató. Végtelenül mulatságos és hatásában épp ezért komoly. Egy példát csak: A Kiskakas nem akar mosdani s azt füllenti Mackónak, hogy már megmosdott. Mackó a nézőtért hívja tanúnak s a nézőtér fele bizony, tisztára rokonszenvből, hamisan tanúzik. „Ki mondta, hogy megmosdott a Kiskakas?" — kérdi Mackó. „Én is! Én is! Én is!" — jelentkezik néhány habosra mosdatott kis pofa odalentről. „Nem sül ki a szemetek, hazudni? Méghozzá ilyesmit hazudni?! — szól, nem erkölcsbíróként, hanem pajkos egyenlő félként Lucian. A kis füllentők gúnykacaj közben húzzák be a nyakukba pirosló fülüket. Lebuktak. Csúnyán lebuktak. Ámúgy félóra múlva, amikor Róka koma jön száját nyalogatva kakas lesre, a nézőtér egyöntetűen, gátlástalanul, a legtisztább meggyőződéssel hazudik: „Nincs itthon! Elutazott! Arra, balfelé!" (Míg Kakaska jobbra menekült) Mackó lóhalálban tér haza, pajtását megmenteni és hálásan mosolyog a fülsiketítően zsibongó nézőtérre: a nagy megszégyenítés után oly rövid idővel elérte náluk, hogy az igazságért hazudjanak! Nem tudom, melyik színész, melyik rendező, melyik igazgató hivatkozhat még ilyen közvetlen, s ilyen sokrétű erkölcsi hatásra. Ha valami átlép a rivaldán, hát az a Creange színházbeli mesejáték. A külföldi turnékon ugyanez történt, amikor a társulat, vasszorgalommal, két idegen nyelven is megtanulta a szerepeit , s nemcsak az írott szöveget, hanem a feltételezhető rögtönzött dialógust a nézőtérrel! — Kiderült, mondja Ion Lucian, hogy a gyerekek az egész világon egy nyelvet beszélnek! Nekik áldoztam a pályámat, de érdemes volt, és ragyog hozzá. — Mit áldozott fel? — A komoly nézőket. A komoly darabokat. A komoly rendezőket. A felnőtteket. — Az igaziakért. Fülig érő mosollyal bólogat, de nem ér rá elidőzni, hiszen bemutató van, a Ludas Matyi bemutatója s ő most házigazda. A fiam bámul, hogy civilben látja, valódi felnőttként, sötét ruhában. — Te anya, miért van itt, ha ma nem játszik? — Mert ő az igazgató. — Micsoda igazgató?! — Ezé a színházé, Ő vezeti a színházat. Hitetlenkedve néz rám a gyerek, hiszen látott ő már igazgatót, ha máshol nem, az óvodában. — Ugyan ... A Maci...?! Ezt a kételyt, ami valójában a színészi hitel, a hatás elemi erejének a jele, azt hiszem, még bárki megirigyelhetné művész- és színigazgató kollégájától, Ion Luciantól. Halász Anna MESEBELI VARÁZSLÓ ! MÁTTIS KIÁLLÍTÁS a brassói ARTÁ-ban nak ellenére, hogy egyik irányítója a város képzőművészeti életének. Az Artaban megrendezett kiállításon Máttis 22 olajfestménnyel és 15 grafikával állt elő. Mindössze két-három év termése van jelen a teremben, ami azt bizonyítja, hogy termékeny. Most, hogy csaknem harminc munkáját láthatjuk egyszerre, világosodik meg igazán előttünk Mátus művészi egyénisége. Minden egyes művét a líraiság és a muzsika bűvöletében alkotja. Mit jelent nála a líraiság ? — A melegséget, mélységet, azt, hogy a lélekhez szól, érzelmességtől mentesen. — És mit jelent a zeneiség ? — Nem tudom, mások észrevették-e, hogy finom, sokszor törékeny alakjaiból, mennyire kiprzsődik, kihallatszik valami dallam. Mintha a hegedű hangjait hoznák, mind olajfestményein, mind grafikáin. Témaköre : az ember és a táj. A két mozzanat annyira összefonódik, hogy elválaszthatatlanná válik. Mátus szereti a magaslatokat, ahol mindig ott van az ember, mint a természet nélkülözhetetlen része. Mindezeket rendkívül gazé szír.c'-’vel vetíti elénk : mind színei, mind alakjai mindig az összhangot, a harmóniát sugározzák. A kiállítás kellemes meglepetés volt még azoknak is, akik előtt Mátus művészete nem ismeretlen. Tucatnyi képét sorolhatnám fel, amelyeket a néző nem tud percek alatt elhagyni, melyeket magában tovább hordoz. Mégis, legszebb képének talán a Harmóniát találom : két fiatal találkozását viszi vászonra, dús színekkel. Magánya : égő gyertya az asztalon, mellette könyv. Az ember láthatatlanul is ott van az asztal mellett. Sárga aktja csupa kecsesség, csupa üdeség. A Mama című képen csakúgy mint sok más művén, a sárga szín dominál, s az anyaság legszebb tartalmai : a melegség, a szeretet domborodik ki. Műterem, Balett, Vasárnap című képei, két csendélete ugyancsak a művész legjobb alkotásai közé tartoznak. Holló Ernő FOTÓMŰVÉSZET ÉS TURISZTIKA Turisztika a Bánságban témával rendezett versenyt a Fotóművész Szövetség temesvári fiókja, az Országos Turisztikai Hivatal helyi kirendeltségével és a Temes megyei testnevelési és sporttanáccsal karöltve. A versenyre beérkezett anyagból kiállítást rendeztek a régi városháza nagytermében. Sencu Vasile Komárnik-barlangot bemutató sorozata, Ferenczy László solymosi várról készített képei, Juszt János életképei, Donáth István hegyi tájai, Moser Róbert téli kompozíciói érzékletesen szemléltetik azt a gazdagságot, amellyel a természetjárók, a turisták találkozhatnak az országnak ebben a részében. Hatásos és ízléses reklám ez, s nem egy esetben művészi értékű. A kiállítók közül a legjobbak nemcsak bemutatni akartak, hanem láttatni is. Moser Robert Nyomok című kompozíciója tele van sejtelmességgel, belső drámaisággal; a háromszögelési emelvény biztos pontként vetül ki az esteledő égre, a túlvilágian csillogó havas tájból. Sever Barbu alapos laboratóriumi munkával valóságos grafikai remekművekké lényegíti tájképeit; hasonló hatások elérésére törekednek de a hagyományos fényképészeti formákhoz szorosabban kötődve Copaceanu Martin kompozíciói is. Juszt János ezzel szemben nem technikai bravúrokkal kísérletezik, hanem a látószögek gondos, váratlan megválasztásával, lényegre törő nagyítással és vágással villantja fel a dolgok lényegét. (Munkatársunktól) KIS MAGYAR STÍLUSTÖRTÉNET Szabó Zoltán könyvének mindenek előtt azért örülünk, hogy van. Vaklóban nem szólom ilyenkor azt mondani, hogy hézagpótló munka. Külön érdeme, hogy ugyanakkor egy kicsit népszerű irodalomtörténet is. Végighaladva a magyar irodalom történetén, a fontosabb korszakok és szerzők műveit érintve, közli a legközkeletűbb fogalmakat, műszavakat, amelyekkel az illető korszakok, vagy szerzők írásművészetét általában jellemezni szokták. A legkiemelkedőbb vagy legjellegzetesebb pontokon példákkal, itt-ott elemzésekkel is magyarázza, miben áll valamelyik tárgyalt stílusnak a lényege. Nagy hasznára van az olvasónak az is, hogy minden fontosabb részhez alapos bibliográfiát állít össze, s az érdeklődő, a stílustörténethez, de egyáltalán az irodalomtörténethez kedvet kapó diák, de még irodalomtanár is némi fáradtságtól mentesül azáltal, ha valamelyik kérdéskörnek alaposabban utána akar nézni. Mert persze, erre az alaposabb utánanézésre azért nagy szükség van. Már a munka jellegénél és kis terjedelménél fogva is, nyilvánvaló, hogy sok kor és szerző stílusáról Szabó Zoltán csak a leggyakrabban hangoztatott átlagosságokat mondja el , noha tesz rá kísérletet, de az úgynevezett stílusfejlődési vonalakat nem rajzolja fel egész érthetően s főleg, az nem tisztázódik, hogy a szerzők egyéni stílusa és valamely korszak jellegzetes stílusáramlatai között milyen természetű összefüggések állhatnak fenn ? és ami talán a legizgalmasabb : miért pont olyan az egyik kor stílusa, amilyen ? Természetesen, a legáltalánosabb vélekedéseket erről közli, de az olvasónak nem marad határozott benyomása, hogy van-e határozott felfogása erről — Szabó Zoltánnak is ? Vagy pedig koronként és szerzőnként más és más természetű magyarázatokkal indokolja ugyanazt a jelenséget. Vagyis, Szabó különböző nézetek és felfogások egyeztetésére törekszik, de kissé igazságtalan abban a tekintetben, hogy milyen adagokban keveri az egyes elméleteket. Például : az egyéni stílusok elemzésénél a kelleténél sokkal kisebb erőfeszítést tesz a szerzők lélektani alkatának vizsgálatára, s ami legalább ugyanilyen fontos : az olvasóhoz való viszonyukra. Vagyis arra, hogy s mint értelmezik maguk a szerzők az író-költő és a társadalom viszonyát? Hogy mennyire jelentkezik a tömegekre hatás tudatos törekvése a stiláris eszközök megválogatásában, KÖNYVEK vagy ugyancsak ezáltal, hogyan korlátozza a szerző lehetséges olvasóinak körét? Minderről többnyire csak egyszerű kijelentéseket, de nem meggyőző bizonyításokat kapunk. Ugyanilyen kevéssé megoldott az a kérdés is, hogy mi a viszony a szerző stíluseszménye és eszmei törekvései között, hogyan jönnek létre, különösen a huszadik században azok az ellentmondások, amelyek nem egy főben oly sok téves vélekedést szültek Ady Endre és József Attila stílusáról ? S ezzel kapcsolatban, ugyancsak tisztázatlan marad még egy nehéz kérdés : van-e egyáltalán, lehetséges-e egyáltalán etnikai jellegzetessége a modern író stílusának ? Vagy pedig az arra való törekvés csak mint a szecessziós törekvések egyik mozzanata értékelhető ? Vagy : hogan magyarázható az a jelenség,ogy a legrafináltabb műformák s a népi-táji elemek a rokokó és a szecesszió idején járnak együtt ? (Egyébként Szabó Zoltán nem ismeri fel a szecesszió egyik leglényegesebb törekvését : az erős folklorisztikus, etnológiai, népmitológiai érdeklődést, továbbá, hogy a stílus-keverés, azaz a „stiláris eklekticizmus“ és „a szecesszió" nem azonos . A sok „neo-stílusnak" (neobarokk stb.) nem a szecesszió lényegéhez van köze. Egyáltalán, a stílus fogalma, különösen szemléltetéseinek, vizsgálódásainak gyakorlatában, Szabó Zoltánnál túlságosan csak az ékítményekre és nem a szerkezetre irányul ! Szinte azt kell mondanunk, hogy Szabó Zoltán, amikor stílusra gondol, mindent a barokkos stílusfélékhez mér, ehhez képest egyszerű vagy bonyolult, túldíszített vagy világos valami a számára. Pedig : a gótika lényege, — hogy egy más területről vett példával éljünk — nem a kőcsipkékben, hanem a csúcsíves építkezési szerkezetben van ! Éppen ennek következtében a stílusok sajátosságainak a meghatározásában túl kevés figyelmet fordít a mondatszerkesztésre és még kevesebbet : a mű megszerkesztésére. Néhány általánossággal intéz el olyan szerzőket, akiknél valamilyen stiláris rendű jelenség szinte az életmű fővonása, illetve kulcsa lett. Ezért hiányoljuk a Krúdyról szóló alaposabb elemzést. Krúdy a magyar próza stílusfejlődésének egyik legtanulságosabb szintézise. S ha Krúdynál még foglalkozik Szabó Zoltán a mondatszerkezettel is, elhanyagolja ezt Dugonics Andrásnál. Pedig Dugonics stílusa korántsem csak ízes, vagy mesterkélt szóhasználatából áll, illetve nem a rusztikus és artificiális elemek keszeléséből. A Dugonics-féle mondat legalább olyan eseménye a magyar prózának, mint a mikesi. Noha Szabó Zoltán az elején hangsúlyozza, hogy a stílustörténeti szempontból kiaknázható jelenségek nem esnek mindenütt egybe az irodalomtörténeti arányokkal, ezt mégsem veszi figyelembe. Vannak írók, s ezek közé tartozik Dugonics is, akiknek stílustörténeti jelentősége sokkal „nagyobb* mint regényei — ugyanez sokszor fennáll a mű nagysága és hatásának nagysága közti különbség terén is. Legtöbb kifogásunkat mégis a régi magyar irodalomról írott részek váltották ki; ilyen például, hogy „a rím viszont a latin irodalmi hagyományból való átvétel*, vagy az a nézet, hogy az úgynevezett középkori kódexirodalom dadogásának oka a nyelv gyengesége és nem a fordítók gyengesége. Pedig ki másnak, mint egy stílustörténettel foglalkozó szerzőnek kellene a legjobban tudnia, hogy a fordítás és az írás nem azonos mesterség. Magas stiláris értékű irodalmi művek közvetlen szomszédságában is születhetnek rossz nyelvezetű fordítások és viszont . Egyáltalán : a stílus vizsgálatánál a stílus minőségét sohasem szabad a szerző képességeinek mértékétől, írásművészetének színvonalától elválasztani. Bizonyos krónikás énekek stílusa nem azért nehézkes, mert kezdetleges, rossz volt a kor stílusa hanem mert gyenge volt a szerző tehetsége, vagy iskolázottsága. Hiszen a múlt századból is ismerünk krónikás énekeket — egy igen érdekeset például nemrégiben közölt egyik napilapunk a száz évvel ezelőtti héjjasfalvi árvízről — s vajon ki lehet-e belőle következtetni, hogy a Zalán futása és a Toldi után íródott ? Noha szerettünk volna elkerülni minden kritikai élt ennél az ismertetésnél, nem tehetjük meg, hogy hallgassunk a stílustörténet szerzőjének a stílusáról akkor, amikor ő maga könnyelműen néha évszázadok stílusát marasztalja el. Az úgynevezett értekező prózának is van stílustörténete és természetesen van — hadd legyek én is minél tudományosabb : „nívóplafonja". A Szabó Zoltán stílustörténeti munkájának stílusáról pedig mindenképpen meg kell jegyeznünk, hogy legalábbis nem korszerű. Szőcs István közéleti hírek TÁVIRATOK Rudolf Gnaegi, a Svájci Államszövetség elnöke táviratban mondott köszönetet Nicolae Ceausescunak, Románia Szocialista Köztársaság Államtanácsa elnökének a Svájci Államszövetség elnöki tisztségébe való beiktatása alkalmából hozzá intézett jókívánságokért. Edward Heath, Nagy-Britannnia miniszterelnöke táviratot intézett Ion Gheorghe Maurerhez, Románia Szocialista Köztársaság Minisztertanácsának elnökéhez, s abban megköszöni az Ibrox Park labdarúgó-stadionban nemrég történt tragédia alkalmából küldött részvétnyilvánítást Művészetügyi Állami Bizottság elnöke, Mircea Malita oktatásügyi miniszter, központi intézmények és társadalmi szervezetek vezetői, tudósok, művészek, kulturális személyiségek, külügyminisztériumi főtisztviselők, tábornokok, törzstisztek, a vallásfelekezetek képviselői, újságírók. Ott voltak az olasz miniszter kíséretében levő hivatalos személyek és a nagykövetség több tagja. Részt vettek diplomáciai képviseletek vezetői és a diplomáciai testület több más tagja. A fogadás szívélyes légkörben folyt le. Ion Gheorghe Maurer, a Minisztertanács elnöke kihallgatáson fogadta az EAK ideiglenes ügyvivőjét Ion Gheorghe Maurer, a Minisztertanács elnöke kihallgatáson fogadta Ibrahim Yosszilt, az Egyesült Arab Köztársaság ideiglenes ügyvivőjét ennek kérésére. Ibrahim Yosszil átnyújtotta a Minisztertanács elnökének Mahmud Olaszország bukaresti nagykövete fogadást adott Nicpolo Moscato, Olaszország bukaresti nagykövete fogadást adott a nagykövetség termeiben abból az Fanzi, az EAK miniszterelnökének üzenetét. A találkozó baráti légkörben folyt le. Ott volt George Macovescu a külügyminiszter első helyettese, alkalomból, hogy Aldo Moro, Olaszország külügyminisztere látogatást tesz hazánkban. A fogadáson részt vett Ion Patan, a Minisztertanács alelnöke, Cameliu Manescu külügyminiszter, Ioan Avram gépipari miniszter, Cornel Burtica külkereskedelmi miniszter, Pompiliu Macovei, a Művelődés- és SPORT Újabb nehéz erőpróba előtt (Folytatás az 1. oldalról) szoktak a nagyon kemény mérkőzésekhez, s ezért meglepetés aligha fog érni. — Véleménye szerint, az idén is bajnok lehet a Temesvári Universitäten ? — Nem lehetetlen, de ha nem leszünk bajnokok, akkor sem fogunk kétségbeesni. Immár a negyedik éve hogy a játékosok alig pihentek valamit, elég ha csak annyit mondok, a most zajló bajnokságban is, augusztus 24-e óta, egy pihenőnapjuk sem volt, bajnoki- és BEK-mérkőzések sorozatban követték egymást, s a továbbiakban sem lesz megállás. Vasárnap újabb BEK-találkozó, azután ismét bajnoki mérkőzések következnek. — Milyennek ígérkezik a HG Koppenhága elleni mérkőzés ? — Feltétlenül nehezebb dolgunk lesz, mint a jugoszláv bajnok ellen Vasárnapi ellenfelünkről csak anynyit tudunk, amit a külföldön járt szakembereink, a játékvezetők elmondták: alapos technikai képzettségű együttes, megtermett játékosokkal, jó erőnléttel. — Bízik a továbbjutásban. — Mindent megteszünk a sikerért. És természetes, ezt már az első mérkőzésen szeretnék biztosítani. — Amihez sok sikert kívánunk. A HARMADIK NAP EREDMÉNYEI! Székelyudvarhelyi Voinia — Szebeni CSM 17:11; Brassói Rulmentul — Bukaresti IEFS 13:13; Marosvásárhely! Muresul — Temesvári Constructorul 14:9; Bukaresti Universitatea — Bukaresti Confectia 28:13; Temesvári Universitatea — Buhusi-I Textila 15:19. (Folytatás az I. oldalról) jelentkezők száma kielégítő is lenne, a betanítást akkor sem tudnák megoldani elegendő oktatómester hiányában, ennyi tanulóhoz ugyanis legalább tizenkét mesterre lenne szükség. Honnan vegyék, amikor a gyárban számos mesteri és főmesteri helyet a legügyesebb, legtapasztaltabb csoportvezetőkkel kell betölteniük ? Ez igaz, de ugyanakkor tény az is, hogy Maros megye területén számos fémipari vállalat működik, közöttük kisipari termelőszövetkezetek is, amelyek nem szenvednek esztergályos-marós hiányban. Ezek a vállalatok kiképezhetnének szakmunkásokat a könnyűipari gépgyárnak, is a szerződéses megállapodás alapján. Lehetőség van arra is, hogy a vállalat átmenetileg nyugdíjas mestereket alkalmazzon a leendő szakmunkások kiképzésére. Az elmúlt év háromnegyed részében a megmunkáló mesterei állandóan azzal próbálták igazolni a lemaradásokat, hogy „a maximális erőkifejtés“ sem képes pótolni a szakmunkáshiányt. Az akkordbér bevezetése mégis ilyen csodának bizonyult : tavaly szeptember 1-től bevezették a marósoknál, október 1-től az esztergályosoknál. Az eredmény : azonos létszám mellett, szeptemberben 17,2, októberben 17,5 novemberben 16,6 százalékkal emelkedett hozzávetőleg a termelés csupán a marósoknál. Ez, szerényen számolva is, havonta mintegy 100 000—110 000 lej értékű munkával egyenlő. Az akkordbérezés, a dolgozók anyagi érdekeltségének — és egyben felelősségének — növelése már az első időszakban igazolta hát, hogy a munkatermelékenység növekedése „jótékonyan“ hat a szakmunkáshiány pótlására. A mesterek, csoportvezetők felelősségének fokozása ugyancsak érezhető eredményekre vezetett, ma már ők sem „közömbösek“ az anyag és szerszámellátásban olykor mutatkozó zökkenőkkel szemben. A marósok és esztergályosok pedig, ha késik a rajz, anyag vagy szerszám, nem hagyják „élni” a mestert, amíg meg nem kapják, amire szükségük van. A lehetőségek sora azonban még ezzel sem zárul le. Felmerül a kérdés , vajon a szerszámgépek kihasználási foka nem rejt értékesítetlen erőforrásokat . Az alapgépek globális kihasználása 1970 utolsó negyedében 78,9 százalékot mutat a tervezett 74 százalékkal szemben, ez pedig azt jelenti, hogy a munkáshiány ellenére is akadnak még felfedetlen tartalékok. Más gépeknél viszont — például a párhuzamos esztergáknál — nem érték el a tervezett mutatót, 90 helyett alig 81, az univerzális marógépeknél ugyancsak 90 helyett 84 százalék a kihasználás. Ebben nyilván része volt az év nagyobb szakaszában alkalmazott időbérnek is. A vállalatot ért ilyen irányú veszteségre jellemző, hogy a munkaerőhiánnyal indokolt gépállás 56 000 munkaórát tesz ki, ami 1 700 000 lej termelési veszteséggel egyenlő ... csupán a negyedik évnegyedben. A fővállalat követel, de keveset ad A marosvásárhelyi könnyűipari gépgyár egyike a megye legnagyobb és jelentősebb ipari vállalatainak, sőt a Könnyűipari Minisztérium egységei között is rangos. Fejlődésére és termelésére hátrányosan hat, hogy gépgyár lévén, a Könnyűipari Minisztériumhoz tartozik, a hátrány egyebek között anyag- és szerszámellátásiján is megmutatkozik. A fővállalat, amelyhez tartozik, olykor kapacitásán felül követel tőle, anyagellátási, beszerzési nehézségeiben azonban nem segíti kellőképpen. A 71/1970 törvény például előírja, hogy a nyers- és segédanyagok biztosítása érdekében megrendelő és szállító vállalat szerződést köt. Nyilvánvaló, hogy ezeknek a szerződéseknek még a termelési év megkezdése előtt el kell készülniük, a főbb nyersanyagszállító vállalatok azonban csupán megrendelések alapján, felsőbb szervek kiutalása nélkül, nem köthetnek szerződést. A fővállalat a marosvásárhelyi gyár 1971. évi termelési szükségletei alig 25 százalékának szerződéses lekötését tette lehetővé, a többire késik a kiutalás. Most, január derekán, amikor a szerződéskötések ideje már rég lejárt, a fajlagos fogyasztás szerint megállapított 2411 tonna nyersvas-szükségletből mindössze 196 tonnára van kiutalásuk, s ez csupán egyetlen tétel a sok közül, amelyek kiutalásra és beszerzésre várnak. Az esztendők folyamán kialakult a beszerzés — rossz és elítélendő — gyakorlata : a „kéz kezet mos“ alapon történő anyagellátás. Az „én adok neked ebből, ha te adsz nekem abból“ alapú cserebere a fővállalatok megkerülésével folyik, s így ezek megszokták, hogy a vállalatok akkor is teljesítik a mennyiségi terveket, ha a szükségesnél kevesebb anyagra kapnak kiutalást, így lassan elfogadott módszerré válik a „szerzés“, lehetőséget teremtve arra, hogy egyik-másik tisztviselő, visszaélve a vállalat szorult helyzetével, tőkét kovácsoljon az alkalomból. Ilyen körülmények között a termelő vállalatnak el kell tekintenie a grafikontól, „rugalmas“ termelési gyakorlatra van szükség, ami azt jelenti, hogy — a marosvásárhelyi gyár megmunkálója, szereldéje sőt öntödéje is — gyakran a következő hónapokra előirányzott termékeken dolgozik, mert a folyó hóra tervezettekhez nincs anyag. S ezt nemcsak a fővállalat, de az importvállalat is előidézi, mivel nem hangolja eléggé össze szállításait a gyár szükségleteivel. Azt az anyagot például,, amelyre a vállalatnak januárban van szüksége, a Masinimport csak március végén szállítja. A helyzet érthetetlen és tarthatatlan. Annál is inkább, mert alapvetően helytelen gyakorlatra épül. A fővállalat 1970 márciusára követelte a gyár 1971-es anyagszükségleti tervét (be is nyújtották idejében), noha a termelési tervet csak augusztusban véglegesítették. Mi indokolhatja ezt a fordított sorrendet ? Ismerheti-e egy vállalat, milyen anyagokra, szerszámokra stb. lesz szüksége, mielőtt megtudná, mit gyért ? Mi sem természetesebb, hogy a káros gyakorlat folytán minden vállalatban eltérések mutatkoznak, egyiknek több, a másiknak kevesebb anyagra lesz szüksége az előirányzottnál és nagyon gyakran olyanokra, amelyeket márciusi anyagigénylési tervébe nem is iktathatott. A könnyűipari gépgyár 1971. évi feladatainak végrehajtása nem könnyű, de megoldható. Mégpedig úgy, hogy — erejét a munkaszervezésre fordítva — összehangolja különböző részlegeinek kapacitását a gépek és munkaidő jobb kihasználásával, a szakoktatással pedig leküzdi a szakemberhiányt. Ehhez azonban az szükséges, hogy a fővállalat messzemenő támogatással tegye lehetővé a szükséges nyers- és segédanyagok grafikonszerinti érkezését, hogy a vásárhelyiek ne kényszerüljenek a termelőkapacitás állandó átállítására, hanem — végre — megvalósíthassák a tervszerű, gazdaságos, ütemes termelést. ÉV ELEJÉN... A HÉT 3. számának tartalmából GÁLFALVI ZSOLT: Mű — kritika — olvasó; NAGY PÁL: A megírandó irodalomtörténeti tankönyvek ; BLÉNESI ERNŐ : Nyugtalan nyár; HORVÁTH ANDOR : Szerkesztés közben ; HUSZÁR SÁNDOR : Iparosítás és nemzetiség (beszélgetés Király Károly elvtárssal) ; KOVÁCS JÁNOS : Pillanat és örökkévalóság ; EUGEN JEBELEANU versei ; BODOR PÁL : A védtelenség előnyei ; CSEHI GYULA : Mi az olvasó ? Az olvasó a történelemben ; MAJTÉNYI ERIK: Gyötörjük vagy ne gyötörjük ?; LÁNG GUSZTÁV: Szempontok és terminusok; SZÁSZ JÁNOS: Ezt olvastam; JÁNOSHÁZY GYÖRGY : Katalán Antigoné; LÁSZLÓ FERENC : Könnyes párbeszéd ; VERMESY PÉTER : „And Beat goes on"; RÓNAI ISTVÁN : Felejthetetlen hangszerek; ÁGOPCSA MARIANNA : E számunk képzőművésze ; T. Szűcs Ilona; GAZDA JÓZSEF: Párizsi műtermekben; KACSIR MÁRIA: Színház és világkép ; S. NÉMETH ANTAL : Iskolák és tanítványok ; MIHÁLYI GÁBOR: A 25. színház ; HALÁSZ ANNA: Sóhaj a moziplakátok előtt; ROGER MAUGE: Eliot Ness igaz története; XANTUS JÁNOS : Meteorok mítosza; DANKANITS LÁSZLÓ : Valóság és utópia a mezőgazdaság jövőjében. • KERESZTREJTVÉNY • SZEME » HÍREK » FONOTÉKA. Vacsora a román külügyminiszter tiszteletére Aldo Moro, Olaszország külügyminisztere vacsorát adott Corneliu Manescu külügyminiszter tiszteletére. A vacsorán részt vettek miniszterek és központi intézmények vezetői, külügyminisztériumi főtisztviselők, tudományos és kulturális dolgozók. Részt vettek a vendég kíséretében levő hivatalos személyek és az olasz nagykövetség több tagja. A szívélyes légkörben lefolyt vacsorán Aldo Moro és Corneliu Manescu pohárköszöntőt mondott. 1971. JAN. 16., SZOMBAT Rendezvények a párt félszázados évfordulója tiszteletére „Dicsőséges ötven év“ témává vált szimpozion Medgyesen, ez követően pedig a pártot és a szocialista hazát dicsőítő verseket szavaltak. A báznai művelődési otthonban a német nemzetiségű dolgozók megyei tanácsa rendezet szimpoziont „Az RKP dicsősége harca az illegalitás éveiben“ tárgykörrel. A több mint 500 néme nemzetiségű lakos előtt Desiderur Lincner, a hazai munkásmozgalom veteránja, a Romániai Német Nemzetiségű Dolgozók Tanácsánakagja és Paul Schuster, a megyei pártbizottság aktivistája mondot beszédet. ★ Temes megyében is számos rervezvényre került sor a pártévforduló alkalmából. A temesvár mechanikai gyárban helybeli írók és költők felolvastak a pártnál szentelt műveikből. A megye töbi líceumában és általános iskolájában a tanerők tudományos ülésszakokat szerveztek. Az értekezések a párt harci múltjából és szocialista építés sikereiből merítették témájukat. A temesvári, r lugosi, a csákóvai és a zsombolya népi egyetemen kül- és belpolitikai előadássorozatok indultak be Több munkásklubban a megye pártkabinet lektorai tartottak előadásokat a romániai demokratikus is forradalmi mozgalom hagyományairól, a bánáti dolgozók harcos múltjáról. ELŐRE NAPTÁRON IS NYERHET • Televíziós készüléket • Lemezjátszót • Karórát, ha beküldi naptárunk fejtörőpályázatának helyes megfejtéseit A BRASSÓI D.R.D.P. SEPSISZENTGYÖRGYI EGYSÉGE Csíki út 139 szám, telefon: 1349, 1031 KOVÁSZNA MEGYE ÚTMESTERT ALKALMAZ a sepsiszentgyörgyi részleg vezetésére. Fizetésmegállapodás a 914/68-as M.T.H.-nak megfelelően