Előre, 1981. január (35. évfolyam, 10300-10323. szám)

1981-01-04 / 10300. szám

ELŐRE — 1981. január 4. Cimpia Turzii A kettes acélmű olvasztárai között K­olozs megye egyik legje­lentősebb ipari létesít­ménye a Cimpia Tur­­zii-i Fémipari Kombinát a most lezárult ötéves tervidő­szakot és természetesen az 1980-as évet is nagyszerű ter­melési eredményekkel zárta. Ezt bizonyítják a kitüntetések, az 1976-ban és 1977-ben kapott II. fokozatú Munkaérdemrend, majd 1979-ben a III. fokozatú Munkaérdemrend.. A kombinát évről évre rendszeresen túltel­jesítette tervfeladatait; az öt­éves tervet december 25-re si­került teljesíteni, ami az év végéig 350 millió lej többlet­termelés elérését tette lehe­tővé. Todea Bores Vasile, a kom­binát pártbizottságának titkár­­helyettese nem titkolt büszke­séggel sorolta az elmúlt terv­időszak sikereit, a nagy beru­házásokat, amelyek megsok­szorozták az acél- és henge­reltáru termelést. Ezek sorá­ban mindenképpen első helyre kívánkozik az 1979-ben bein­dult nagykapacitású új acél­mű, majd a f­élkés­ztermékeik hengerműje és a hármas ke­ményacél húzó részleg. Ebben az időszakban korszerűsítették a kombinát sodronyrészlegét is, a gépparkot pedig minde­nütt felújították. Azt is a párt­titkár helyettestől tudtuk meg, hogy ma már szinte teljesen önellátókká váltak, azaz vég­termékeik legnagyobb részét: a vontatásra szolgáló sodronyo­kat, az elektromos huzalokat, a rozsdamentes hegesztő pálcá­kat, a horganyzott drótot, a szeget és egyebeket a náluk előállított acélból gyártják. Ez mindenképpen jó dolog, mert ütemesen, zökkenők nélkül tudnak termelni. Elmondhatjuk tehát,­ hogy Nicolae Ceaușescu elvtárs új­évi üzenetének az eredmé­nyekre vonatkozó megállapí­tásai feltétlenül ráillenek a kombinátra és ennek minden dolgozójára: az ötéves tervet és az 1980-as évet az itteniek is kimagasló eredményekkel zárták Feltétlenül szólnunk kell a­­zokról, akik az új évet mun­kahelyükön, az acélkemencék mellett érték meg. Azokról, a­­kik nemes egyszerűséggel és helytállással most is munkával köszöntötték a kezdődő új öt­éves tervidőszakot, és az évet. A kettes acélmű olvasztárairól van szó vagy találóbban a ré­gi kemencék embereiről. Azok­ról, akik kinevelték az új a­­célmű kiszolgálóit is, s közben maradt emberük, erejük a régi kemencék megállás nélküli üzemeltetésére is. Cioara Va­sile részlegvezető mérnök ab­ban látja sikerük titkát, hogy az acélnál is keményebb em­bereket nevel ez a kombinát, olyanokat, akik bárhová ke­rültek, megálltak, megállják helyüket. Náluk általános gya­korlat a havi terv legalább 15 tonnával való túlteljesítése, a fajlagos anyagfogyasztás csök­kentése, a pontos, folyamatos, fegyelmezett munka. S a régi hűséges kemencék szilveszter éjjelén se álltak, állhatták le. Turbufan Traian, az 1-es kemence főolvasztár­a társaival: Harastävan Borei, Timar Traian, Baciu loan, Chifor loan, Anton loan, Nagy László és Dobos Ilié acélöntők­kel, karbantartókkal együtt ezt a — csak nekünk rendhagyó­nak tűnő — műszakot is ki­váló eredménnyel zárták: 2 tonna acélt olvasztottak terven felül. Példájukat a délelőtti, vagy a délutáni váltás emberei is követték. Popa loan, Taut Constantin, Naciu Teodor, Chioran Gheorghe főolvasztá­rok, Országh Gyula olvasztár és társaik.­­ Az acél pedig megy a maga útján. Egy részét feldolgozzák, más részét a gépgyártó ipar kapja, gépkocsikba, villany- és dízelmozdonyokba építik be. Mazare Simion, az acélmű párt­­bizottságának titkára szerint a kombinát, s ezen belül részle­gük dolgozói erre a legbüsz­kébbek. Az itt gyártott nemes acélra. A román ipar acélból készült világszínvonalú termé­keire. Az eredmények ismere­tében ez a büszkeség nagyon is jogos. Deák Levente ha, majd Schellner Dietmar követte. Benk János a zerindi Új Hajnal termelőszövetkezet főmérnöke minden telefon­­csörrenésre összerezzen. Fele­ségét, Juliannát, a zerindi ta­karékpénztári kirendeltség vezetőjét éjfél előtt esetleges komplikációtól tartva utalták, illetve szállították be a körös­­kisjenői kórházból Aradra. Amikor megismerkedtem a várószoba bőrfoteljében vir­rasztó főmérnökkel, odakint már az új esztendő napfényes reggele üdvözölte a Várost. Szerettem volna elbeszélgetni vele, de észrevettem, hogy ez mindaddig aligha lesz lehet­séges, ameddig nem sikerül megnyugtató hírt szereznem számára. A megnyugtató hírt dr. Radovan Ivan főorvos kö­zölte: semmi baj, de a gyer­meket műtéttel kell világra segíteniük. Az üzenet csak fé­­lig-meddig nyugtatta meg Benk Jánost, nyelve mégis feloldódott az eltelt órák gör­csös merevségéből. Kalotasze­­gen töltött gyermekkoráról, nyolc testvéréről, tanulmányi éveiről beszélt. Az agrármér­nöki diploma megszerzése u­­tán kerek két évtizedet töltött az Arad megyei Ágyán. Ta­valyelőtt került Zerindre, é­­rezte, hogy végleges otthonra lelt ebben a melegszívű kö­zösségben, elhatározta, hogy végre családot alapít. — Leánygyermeket szeret­nénk — szólt egy röpke perc­nyi hallgatás után, majd mint aki biztos a dolgában, így folytatta: — Lillának fogjuk nevezni, mert kevés az ennél dallamosabb név ... — És ha fiú lesz? — koc­káztatom meg a kérdést. — Hát erre is gondolnunk kellett, ebben az esetben az Ádám nevet adjuk neki... de azért tudja, egy­ leányka igen­csak felkelne már" ebben a sok fiúban megáldott nagy családban. Észrevettem, hogy ismét ag­godalmaiba mélyedt, hát másra tereltem a szót. A ze­rindi termelőszövetkezetről beszélgettünk, mely a fekete­gyarmati tées­­szel való egyesí­tése óta rendkívül erőteljes gazdasági egységgé fejlődött. Sajnos a tavaly nyári árvíz rengeteg kárt okozott a tag­ságnak, de az év végi zárszá­madás mégis kielégítőnek bi­zonyult. Észre sem vettük, hogy köz­ben az időnek szárnyai nőt­tek, 9 óra 40 perckor végre Benk Jánosnak szólt a tele­fonüzenet : felesége valóságos kis­baliával örvendeztette meg. Az újszülött Benk Ádám 5530 grammot nyom a mérle­gen, testhossza pedig 53 cen­timéter. Elsőként gratuláltam a fő­mérnöknek. Mintegy másfél órán át szemtanúja voltam várva várt boldogsága betelje­sülésének, mely teljes volt an­nak ellenére, hogy az első szá­mú „jelölt“, Lilla helyett Ádám érkezett meg. Már távozni akartam, ami­kor tudomást szereztem arról, hogy a szülészeti klinika — valószínűleg hamarosan — az Arad megyei kórház decem­ber végén felavatott hatszin­tes, 706 ágyas új épületébe költözik. Ez, a pártunk ember­­központú politikáját bizo­nyító, eszmeien korszerű in­tézmény — amint erről dr. Triponescu Georgeta, az e­­gészségügyi igazgatóság igaz­gatója tájékoztatott —­ nem­csak a szülészet, hanem az összes osztályok tekintetében a korábbinál sokkalta ered­ményesebben szolgálja majd a lakosság egészségvédelmét. A már meglevő osztályokon kívül új kabinetek alakul­nak benne, mint a plasz­tikai sebészet, hematológiai részleg stb. Az új kórházban jelenleg a műszaki berendezé­sek próbája folyik, a szakosz­tályok lépcsőzetes költözteté­sére, az első betegek fogadásá­ra előreláthatólag január vé­gétől kerül sor. Juhász Zoltán ESZTENDŐFORDULÓ KIMAGASLÓ EREDMÉNYEINK ÉS AZ ÚJ TERVIDŐSZAK NAGYSZABÁSÚ FELADATAI, SZOCIALISTA HAZÁNK TOVÁBBI LENDÜLETES FEJLŐDÉSE JEGYÉBEN három éve indult be, a város legfiatalabb, ám u­­gyanakkor legnagyobb, leg­korszerűbb ipari egysége Kö­zel 3000 munkás dolgozik ha­talmas csarnokaiban. Közülük nagyon sokan az elmúlt évek­ben kapott új lakásaikban töltik a szilvesztert, egy kisebb csoport pedig a gyár Szejke­­fürdői villájában. De bárhol is búcsúztatják az óévet, várják, köszöntik az újat, minden matricás örömének egy a forrá­sa, az a példás siker, amit a termelőmunkában értek el. A­­mi volt, ami mögöttük van már, azt még csak egy­két év számadataival mér­hetik. " De az 1980-ban el­ért munkasiker, az elkövet­kező öt év nagy remé­nyeire jogosítja fel a gyár munkaközösségét, összterme­lési tervüket 77 millió lejjel, az árutermelést 54 millióval, a nettót pedig 34 millióval szár­nyalták túl. .. .A terített asztal mellett összetevőire bomlanak a leg­nagyobb tervezumok is — sze­mélyes sikerekben, örömökben tükröződnek vissza. Simó Gézát, a gyár fiatal villanyszerelő mesterét is szemmel láthatóan az a dicsé­ret tölti el jóérzéssel, fűti min­dig, amit a délelőtti ünnepi ki­értékelően a nevére címzett Fábián­ István igazgató. — Szakmai elégtétel? — is­métli meg kérdésem — hát a tavaszi egyhetes tanulmányút Milánóban... Látom, felesége, barátai mind gyakrabban pillantgat­­nak felénk az asztal mellől. A zenekar is játszani kezd, a konyha felől finom ételek illa­ta száll. A szokásos új évet kö­szöntő jókívánságokkal búcsú­zom tehát Simó Gézától. Amint Molnár István köz­gazdásztól és Hegyesi Sándor technikustól, a szilveszteri mu­latság két főrendezőjétől meg­tudtam, 75 fiatal pár gyűlt össze itt a gyár kantinvendég­­lőjében. Az eszem-iszom fény­pontja a sült pisztráng, nem marad el természetesen a ha­gyományos töltött káposzta sem, meg a hajnali korhely le­ves. A zenekar tagjai is mind mat­ricás munkások. A tánc szüne­teiben pedig saját műkedve­lőik szórakoztatták Vidám jeleneteikkel az együtt szóra­kozó munkásokat, technikuso­kat, mérnököket. Szabó Barna Bukarest Szépmező Az első szállítások­­az első rekordteljesítmények A szépmezői tehenészeti telep Kovászna megye egyik legjelentősebb á­­rutej termelő egysége. Város­ellátó szerepükből kifolyólag meghatározó arányt képvisel­nek a megyeszékhely tejszük­ségletének biztosításában. Nem véletlen tehát, hogy az övezetben a most zárult ötéves terv során kiemelt figyelmet szenteltek a termelésnövelés feltételeinek biztosítására, a tenyésztés hatékonyságának fokozására. Mérleget készítve az elért sikerekről, a megye állami farmjainak eredményeiről ez­úttal örvendetesen nem csu­pán a millió literekre kikere­kedett tejszállítási szintet e­­melhetjük ki. A most zárult ötéves terv egyik eredménye, hogy árutejszállításra szako­sodva felkészültek arra is, hogy a következő években az eddiginél jelentősebben hoz­zájáruljanak a megye élelmi­­szerszükségletének helyi biz­tosításához. A Lécfalván épített s részle­gesen­ már üzemelő nagykapa­citású sertéshizlalda, a Katol­­nán átadott korszerű baromfi­komplexum olyan élelmisze­rek termelésében volt döntő előrelépés, amelyeknél eddig a szükségletet helyi termelés­ből nem lehetett biztosítani. Természetesen változatlanul igény marad a tejtermelés fo­kozása is. E célból azonban új tehenészeti telepet is építet­tek, amelyet részlegesen de­cemberben adtak át üzemelte­tésre, s Szépmezőn is felké­szültek az új évi feladatok teljesítésére. Az indulás sikeresnek, ered­ményesnek mondható, hiszen az új esztendő első tejszállít­mánya már­ a kora reggeli ó­­rák­­an Szépmezőről érkezett be a sepsiszentgyörgyi feldol­gozó vállalathoz. Az ezúttal is munkával ünneplő tehenész­csoport példás helytállását, munkaszeretetét dicséri az ér­tékesítésre átadott első 13 000 liter tej. Név szerint is megér­demelnék, hogy felsoroljuk a szolgálatos brigádot, emeljük ki viszont most a jók közül is a legjobbakat. Popovics Já­nost, Tímár Györgyöt, Vári Ignácot, akik munkával kezd­ték az új esztendőt, s azzal az elhatározással álltak a fejő­­gépek mellé, hogy az eddigi sikereiket folytatva 3000 lite­ren felüli hozamot érnek el a gondjaikra bízott tehenektől. De ugyanígy említhetnénk a szolgálatos szakember­csopor­tot: dr. Fegyvernek­ Sándort vagy Stoica Valér főmérnököt, akik szilveszter estéjén, az új esztendő első napján az örö­kösen termelő üzemben tevé­kenykedtek, hozzájárulva ah­hoz, hogy akadálymentes le­gyen a termelés, folyamatos a tenyésztés. Fazakas Gábor mérnök­igazgató tájékoztatójából ér­tesültünk a közösség azon el­határozásáról, úgy dolgoznak, hogy az 1931-es év a minőségi előrelépés, a hatékonyságja­vulás éve legyen. Nicolae Ceausescu elvtárs újévi üzene­te cselekvési programot, út­mutatást jelent a tervelőirány­zatok maradéktalan valóra­­váltásához. Célkitűzésük az árutermelés fokozása, a la­kosság ellátásához való jelen­tősebb hozzájárulás, hiszen a tejtermelés növelése jelenti itt az utat a jövedelmezőség meg­teremtésére is. Az új esztendő első szállításai az első rekor­dokat jelentik, s egyben jó ki­indulópontot nyújtanak az új ötéves terv első esztendejére kitűzött hozamszintek elérésé­re. Flóra Gábor Arad Az első gratuláció A színes rakéták már ré­gen felköszöntötték 1981-et, de az aradi szülészeti klinikán az év első Újszülötte még mindig nem érkezett meg. Két óra múlt, amikor a várószoba ügyeletes ápolónőjének asztalán meg­szólalt a telefon, mely Stolz Péter és Anna második gyer­mekének, Anitának érkezését jelentette be. öt Mergl Móni­ Kárásztelek A munka-a bőség és a jókedv forrása S­zilveszter este már húz­ták a talp alá valót a zenészek, s még kivilá­gos virradatkor, új eszten­dő reggelén is fél­­falu népe ropta a táncot Kárászteleken. Népes volt a lakodalmi sereg, a félezer vendég régen nem ült meg ilyen hosszantartó, vidám lakodalmat, mely egyik esztendőből a másikig tartott, a fiatal pár — Szabó János asztalos, az ifjú ara, Nagy Mária —, az örömszülök: Sza­bó János építőtelepi munkás, Szabó Erzsébet termelőszövet­kezeti tag, Nagy Lajos, a nö­vénytermesztő és Nagy Má­ria, a szőlészeti farm dolgo­zója és az összes meghívott kedvére. A lakodalom volt a kárász­teleki szilveszter legnagyobb ünnepi eseménye — idősek és fiatalok, rokonok és barátok, munkatársak a termelőszövet­kezetből, szilágysomlyói gyá­rakból, építőtelepekről egy falu egyetlen nagy családja tagjaiként köszöntötték együtt az új esztendőt, s azzal egy­szerre az új házaspárt­ kíván­tak egymásnak eredményes, munkásesztendők után boldog új évet egymásnak és a fiatal párnak, kedélyesebb, joggal kétszeresen vidámabb hangu­latban léptek át az 1981-ik esztendőben. A jó kedélyű vendégek sorá­ban ült Kovács Imre, a ter­melőszövetkezet elnöke, kinek életkorát nem találná ki az ember őt szemlélve, pedig már három évtizede áll a gazda­ság élén. De erről nem szíve­sen szól annyi eltelt esztendő okán, helyette a falu szorgal­mas népét említi, valameny­­nyi farm munkás dolgozóját. Dobai Ödön főkönyvelőtől pontosan tudom, hogy a tava­lyi időjárás ellenére is 50 va­gon szőlőt adtak el az állam­nak, a legtöbbet az összes szi­lágysági szőlőtermesztő gazda­ság közül. Az oltványok ülte­tése óta követtem nyomon a Kárászteleken folyó munkát, ahol az idén 260 hektárnyit tesz majd ki a falu hatalmas szőlőskertje. A szőlő méltán Kárásztelek jelképe, de ezt a jelképét nem képírók rajzol­ták, igazi tartalmát is az egész falu szorgalma, munkája ad­ja. Hasonló szorgalommal ke­rültek az állattenyésztők is tejtermelésben a megyei el­ső helyre. Árutej termelési tervüket 1980-ban tehenen­ként 160 literrel teljesítették túl. Hogy a termelőszövetkezet­ben a kötelességüket teljesítő­ket felköszöntsék, az is jel­képnek illő, szép hagyomány Kárászteleken. Lakodalom, szilveszteri mulatozás, a szó­rakozás nem tarthatja fogva az eredményért dolgozó gaz­dát. Hajnalban ötkor már kez­dődik a munka az állatte­nyésztő telepen, s a jók közül a legjobbak: Kovács István, Bede Gyula, Kovács József, Bányai András, Lőrincz Mik­lós fejek az esztendő első reg­gelén munkával kezdték a napot. Fejér László Székelyudvarhely Matricások mérlege A székelyudvarhelyi mat­­ricagyár kantinvendég­­lőjének csupa­ ablak e­­meleti terméből messzire süt ki a fény a hó nélküli éjsza­kába. A szép, új épületet kö­rülfutó utat világítja be, a mellette elfolyó Küküllő vizén tükröződik a ragyogás. A matricagyár mindössze Szatmár Villáminterjú a házkezelőségen • M­icsoda pech és micsoda súl •szerencse! Már jó két­­ héttel előbb kinéztem magamnak a „szilveszteri té­mát“ a Szatmári Hírlapból. Apróhirdetés jelent meg, hogy egy család szilveszter éjszaká­ján gyermekgondozást vállal Megbeszéltem a hirdetőkkel, hogy néhány percre magam is elvegyülök majd a kicsinyek közt. Úgy látszott, hogy sikere lesz a szokatlan pótmama szol­gálatnak, mert a megadott te­­lefonszá­mon több mint 30-an jelentkeztek. Aztán mégis meg­gondolták magukat az érdek­lődő szülők, és nem vitték el a beígért csemetéiket. Pedig tanú vagyok rá, hogy a szó­ban forgó család ért a gyerme­kek neveléséhez. És hogy ké­szültek a házi óvoda megnyi­tására! Újabb meséket tanul­tak, feltöltötték a játékkészle­tet, átrendezték a szobákat... Bandukoltam tehát vissza a Szamos negyed blokkerdeiből, s már azt hittem, hogy a téma súlyos gondjával búcsúztatom az óesztendőt, amikor a már javában mulató belvárosban mellém szegődött a szerencse. Méghozzá kéményseprő képé­ben. Ha hihetünk a néphagyo­mánynak, akkor nem akármi­lyen szerencsére számíthatunk az új esztendőben. Természe­tesen nemcsak a riporter, ha­nem e sorok olvasói is. A szatmári házkezelőség köz­pontjának irodáiból fény szű­rődött ki. Mondom, ha már erre járok, akkor beugrom és megköszönöm, hogy a június­ban beadott kérvény alapján az első hó lehulltával meg­kezdték blokkunk tetejének javítását. A külső ajtó nyikor­gására energikus férfi ugrott elém — alkalmasint valami ellenőrnek nézett, mert mind­járt jelenteni kezdett: — Dá­vid József kéményseprő va­gyok, a szolgálatos diszpécser. Ez itt meg a barátom Murvai Adalbert pénzbeszedő, ugyan­csak szolgálatos. — Ha szabad megkérdez­nem, miféle szolgálatot láthat­nak el? — Hibaelhárítást! Mi vesz­­szük fel a bejelentéseket a cső­törésekről meg effélékről és irányítjuk a szerelőket oda a­­lgva kell. Két vízszerelő cso­port és egy villany- és egy víz­­szerelő felett dirigálunk... — Még ilyenkor is rakoncát­lankodnak a csövek és a csa­pok? — Csak eddig vagy tíz be­jelentés volt. A Republicii ut­ca egyik toronyházánál pél­dául csőszakadás történt, az Avram láncú 58 szám alatt szintén, a Cloaca úti 17-es blokknál meg leblokálódott a fűtés. Sorra veszünk minden­kit. Most a Mihai Viteazul ut­cában dolgoznak a szerelők, innen mennek a Republicáb­a. — És a kémények jól mű­­ködnek-e? — Eddig egyetlen panasz sem volt. De ne is legyen, mert kinek van kedve szilveszter éjszakáján a padlásokon mász­kálni. Dávid Józsefet melyik kör­zetben dicsérik ha jól húz a kémény, illetve hol kívánják oda, ahol a sok korom, terem, ha visszafelé megy a füst? — Két körzetem van, egy közelebbi és egy messzebbi. A közelebbi itt a belvárosban, a Szamos-part felőli részen, a másik arrább a város peremén Pálfalvá felé. 2700 ház, azaz 3000 kémény tartozik hozzám. — Sok ez vagy kevés? — Sok, nagyon sok! Még ma az év utolsó napján is seper­tem, de még így sem sikerült mindent befejezni. Kérem, ki­haló szakma ez a miénk, alig vagyunk vagy tizenketten egy ilyen nagy városban, pedig nemrég még huszonhárman voltunk. A fiatalok mind más­felé mennek, nem­ kéménysep­rőnek. Pedig még sokáig szük­ség lesz rá, mert nemcsak blokkok épülnek, hanem kő­központok is, amelyeknél szin­tén mi pucoljuk a kazánokat. De még ismét divatba kezd jönni az olcsóbb szénfűtés, sok cserépkályhát építenek az új családi házakban és az isko­lákban is. Dávid József 37 éve járja a csőkefével és a kaparóvassal Szatmár padlásait. Sok min­dent tud a városról és lakói örömeiről, gondjairól, szoká­sairól A padláson vagy a ké­mény nyilasán még olyasmit is észrevesz, amit különben nem szívesen mutatnak meg az emberek. No de erről nem be­szél senkinek. Miután elmeséli, hogy ki várja otthon (progra­mozó lánya­, gépszerelő fia, vil­lanyszerelő veje, Ede, a kis unoka és természetesen fele­sége) még egyszer megkérdi: csakugyan az újságtól vagyok? Persze, mondom, és előveszem igazolványomat. — Akkor volna nekem egy nagy kérésem. Én most ja­nuárban ütöm meg élettársam­­mal a 30 éves házassági évfor­dulót. Ha lehet szeretnék az újságban is gratulálni felesé­gemnek, aki egyébként a Tri­­cotex kötöttárugyárban dolgo­zik és megérdeklődheti, hogy nem­ is akárhogyan. Szóval sze­retném ezúton is megköszönni neki, hogy olyan sok szép évet töltöttem vele. És kíván­ni, hogy még legalább ennyit töltsünk. És a gyerekeknek is megköszönni, hogy olyan jók hozzánk... Íme teljesítettük Dávid Jó­zsef kívánságát, amihez mi is hozzátesszük a magunk üdvöz­letét. Meg azt, hogy ne apad­jon a munkája és ezután is ilyen békésen pipáljanak a szatmári kémények. Sike Lajos Temesvár A barátság, a testvériség hangján V­áros a városban. Jogo­san­ vívta ki ez a több mint 20 épülettömbből, otthonból álló negyed a diák­város nevet Temesváron. Be­hat ez természetes is, hisz e­­gyetemi központ is egyben a bánáti nagyváros, ahol csak­nem 22 000 főiskolás tanul, ké­szül mérnökként, tanárként, orvosként és sok más foglalko­zású emberként elfoglalni he­lyét a szocialista építőmunká­­ban. És mennyi minden törté­nik azért, hogy minél jobb kö­rülmények között tanulhasson ez a hatalmas diáksereg! Elég utalni arra, hogy három hall­gatóból kettő ösztöndíjas, hogy a tanulás, kutatás és termelés szoros egybekapcsolódása vé­gett korszerű felszerelésekkel ellátott seregnyi tanműhely, laboratórium létesült, hogy több mint 5000 diák és tantes­tületi tag végez kutatást, tu­dományos munkát, akik szer­ződéses úton évente több mint 40 millió lej értékű munkával, műszaki megoldással járulnak hozzá a vállalatok, gazdasági egységek termelésének korsze­rűsítéséhez, az új módszerek, legjobb technológiák bevezeté­séhez. Az egyes számú emeletes kantin épületében — mert e­­zekből mind több van a diák­városban — 400-nál több főis­kolás búcsúztatja dallal, tánc­cal az óévet, köszönti jövőbe vetett hittel, nagy optimiz­mussal az új esztendőt. — A tizenötödik alkalommal szilveszterezek már itt, ahol mindig kitűnően mulattak, szó­rakoztak a diákok — jegyezte meg Martin Nicolae, az étte­rem felelőse. — Persze az is igaz, hogy minden megvan ah­hoz, ami a vidám hangulathoz szükséges. Változatos, gazdag menü, jó bor, remek talp alá való, melyet egyébként a Po­litechnikai Intézet zenekara szolgáltat. Mi tagadás, a rendezők is kitettek magukért. A két ha­talmas termet s a­ mennyeze­tig érő télifát egyaránt szépen feldíszítették. Száll a dal és románul, magyarul, németül és más nyelven kívánnak új évet egymásnak a diákok. Barátság, testvériség csendül ki mindegyik nótából és jókí­vánságból, az a tudat, elégté­telt fakasztó gondolat, hogy kitűnő tanulási körülményeket biztosít számukra államunk. Az egyik asztalnál is más-más anyanyelvű, de egy akarattal dolgozó, tanuló fiatalok ülnek egymás mellett. Bancotan Iosif Mihai, Grotti Silvia, Szabó György... Évfolyamtársak, az iparvegyészeti fakulta« első­éves hallgatói. — Hát igen, mi vagyunk a kétvallásosak — mosolyog jó­kedvűen Bancotan Icsif Mihai. — Délelőtt munkások a gyár­ban, délután és este pedig diá­kok a Műegyetemen. Egyéb­ként mi Szabóval vegyi opera­tőrként a mosószergyárban dolgozunk Silvia meg az Él­tmben. — Életsorsunk alakulásában emlékezetes volt mindenkép­pen az 1980-as esztendő — veti közbe boldogan Silvia. — Igaz, keményen megdolgozta­tott a felvételi, s a neheze még ezután következik, hisz hat évig kell tanulni, vizsgázni. Tizenkét óra. Pezsgővel telt poharak csendülnek, s több nyelven száll a jókívánság: Boldog új évet! S az őszinte jókívánságokkal együtt erősö­dik, érlelődik a diákokban az elhatározás is: még szorgalma­sabban tanulnak, kitartóan dolgoznak, hogy a növekvő el­várásoknak megfelelően felké­szülten kerülhessenek ki az é­­letbe, s becsülettel megállhas­sák helyüket. Deme János 3.---­ N Szilveszteri szolgálatban­ yolcszáz taxi az éjsza­kában. Nyolcszáz koc­kacsíkos gépkocsi fu­tott szilveszter éjszakáján a főváros útjain. Az évfordulta előtti órákban meggyorsult a bukaresti forgalom, mindenki igyekezett időre „révbe“, értsd, pohár közelbe érni.­ A 2—B—6828-as számú gépkocsi például fővárosunk egyik leg­szebb negyedébe, a Balta Alba felé indul. Az Apetri házaspár munkatársukhoz hivatalos, o­­da viszi őket Mihai Avram so­főr, aki déli kettőtől szolgála­­tos.„Éjfél utánig futok a kocsi­val, azután vasárnapi prog­ramra állunk át, lemegyünk a garázsba, s miután vége a szolgálatnak, egy pohár borral mi is felköszöntjük az új évet.“ Be­engedjük útjára a kisko­csit, s üljünk fel a Scinteia téri kiállítási csarnokba igyek­vő maxi-taxira. Itt a fiatalok szilvesztereznek majd, s hogy idejében ideérjenek, ideigle­nes maxi-taxiállomást­ létesí­tettek előtte. Egyébként a 15—20 embert szállító gép­kocsik mindegyike fél egyig üzemelt. S nemcsak a Scinteia térre, hanem a főváros többi részébe is vitte az utasokat. S ha már a fiatalok szilveszteré­ről szó esett említsük meg, hogy a bukaresti tizen- és hu­szonéveseket nemcsak a kiál­lítási csarnokban rendezett ünnepség várta, hanem az If­júsági Athenaeum, az Univer­­sal-klub, a Titan-klub, a Tech­­nic-klub, az Ecran-klub, vala­mint a Modern-klub is. Mind­ezeket a maxi-taxin utazó fia­taloktól tudjuk meg. Egyéb­ként „31 special“ felirattal külön buszjáratot is indítottak a sajtópalota felé. Megnövel­ték ugyanakkor a Báneasát a központtal összekötő járatok számát is. Egyébként — a­­hogy a diszpécserszolgálatot ellátó Anamaria Radescutól megtudtuk — december utolsó napjának estéjén az utakon lévő gépkocsiállományt mint­egy húsz százalékkal növelték. Persze, mivel érthető okokból csökkent a saját kocsi-forga­lom. Ezért aztán természetes, hogy tömve-telve közlekedtek a buszok. Ilyenkor a lehető leggyorsabban taxikat, maxi­taxikat irányítottak a zsúfol­tabb vonalakra. Mi is egy ilyen tömött­ busz­­szal értünk ki a főváros déli pontján lévő Bucuresti-Sud hőerőműhöz. A gépek, beren­dezések ügyelőinek egyike, Circiumaru Marin fogad. Az erőmű egyik termében a szol­gálatos csoport készen áll, hogy meghibásodás esetén a­­zonnal közbelépjen. A hő­erőmű a nagy lakónegyedeket látja el meleggel. A főváros központjában külön hőközpon­tok működnek.. Ezek egyiké­ben egy belvárosi bérházban Ioan Marcu a szolgálatos. Húsz esztendeje a szilveszte­rek majd mindegyikén ott van a kazánok mellett. S amikor az óra elüti a tizenkettőt, né­hány percre kijön a csillag­esőben, fényárban úszó ud­varra. Új esztendőt köszönte­ni, békés, munkás és megva­lósításokkal teli új esztendőt. Kiss Zsuzsa

Next