Romániai Magyar Szó, 1991. december (3. évfolyam, 595-618. szám)

1991-12-03 / 597. szám

ORSZÁGOS DEMOKRATIKUS NAPILAP - BUKAREST NEM HAGYHATJUK­­­­ SZÓ NÉLKÜL A világárak nem kötelezőek Ü­resek a szállodák, rövidülnek és mégsem telnek meg a vonatok uta­sokkal, repülők nem szállnak fel, mert a személyzet unja a magányt a ma­gasban. Ez van. De nyugaton is ilyen drá­ga az utazás és a szálloda — hangzik az indoklás. — A lakosság majd nálunk is hozzászokik ezekhez az árszintekhez, hajt­ja magát, privatizálódik, másod- és har­madállást vállal (hol?), amíg megfizetheti a drága szolgáltatást­. Addig azonban nem ártana költségelem­zést végezni. Vajon miért kerül annyiba Nyugaton például a szálloda, és nem ke­vesebbe, esetleg többe? Nos, olcsóbb nem lehet, mert a szállodafenntartási költségek jelentős részét a bérek teszik ki és azok a tábornokruhás portások, az álruhás házi­rendőrök, a szmokingos liftesfiúk fene ké­nyesek a fizetésre, rögtön legalább japán­sztrájkba lépnének, ha havi jövedelmük­ből csak­ 19-szer annyi benzint vásárol­hatnának, mint nálunk egy szállodaigaz­gató (persze, csak elvben, vagyis ha a mi szállodaigazgatóink ... szóval, értjük, ugye). Magasabb pedig azért nem lehet a szállodai díjszabás, mert az emelésre tö­rekvőket pangásra ítélné a konkurencia. Ha nálunk a személyzet nevetségesen alacsony fizetése mellett a szállodai díjsza­bások a nyugatiakat utánozzák, akkor a­­zok nem reálisak. Valakik túlméretezett hasznot akarnak zsebrevágni és ezt a piac­gazdasági szabályok azonnal büntetik. Itt konkurenciáról még nem beszélhetünk, de pangást a fizetőképes kereslet feszí­t­­­getése is kiválthat. A költségektől messzi­­re elrugaszkodó árakat nincs aki megfi­zesse és akkor a­ szálloda jóval kevesebb hasznot valósít meg, mintha szerényebb árakkal, de telt házzal üzemelne. Sajnálatos, hogy a pangó szálloda nálunk nem adja be azonnal a kulcsot. Eltartják közpénzből. A mi pénzünkből (többek kö­zött ezért nincs pénzünk szállodára). Így az ostobán bevezetett világár kihat más területekre is. Manapság az emberek nem csak passzióból utazgatnak. Üzleti ügyek, fontos tárgyalások maradnak el, a beszerzők otthon őrzik üres raktáraikat, mert szorít a kassza, nem jut utazásra, szállodára, árufuvarozásra. A normális az lenne, ha pangás esetén a vállalkozó a jövedelmezőségi szint meg­­közelítésééig csökkenthetné az árakat. Ak­kor csak ideig-óráig maradnának érvény­ben ilyen elképzelések, hogy kerüljön ná­lunk is annyiba a szállodaszoba, mint Nyugaton. Ezzel is érezze magát meg­tisztelve a vendég... Ez az elgondolás már csak azért is abszurd, mert a szállóvendég nemcsak a tetőért és a fekhelyért fizet. Igényei lehetnek nemzetközi távhívásos telefonra, műholdas és kábeltévére, vagy pompás kilátásra. Ha a külföldiek hatéko­nyabb megfejésének céljából emeltük a költségek többszörösére a szállodai díjsza­básokat, akkor nem számoltunk azzal, hogy vajon ki szeret az ablakból romhalmazt látni a Kanári-szigetek panorámája he­lyett? A szállításban valamelyest más a hely­zet. Oda keményebben begyűrűzött az üzemanyagok világpiaci ára. De a szállí­tásban is dolgozik személyzet, amelynek a fizetése messze elmarad a nyugati kol­légákétól. Tehát a vonat- és repülőjegyek­nek is olcsóbbaknak kellene lenniük. • Japán ipara többek között azért ver­senyképes, mert olcsóbb a munkaereje, mint a nyugati országoknak. A mi szál­lodaiparunk, turisztikánk csak azért le­hetne versenyképes, mert filléres munka­erővel dolgozik (hogy miért, az más kér­dés). De mi még csak azért sem árusítjuk ki az országot, ergo nem adjuk ki a szál­lodaszobákat! Persze, ez a dili nem tarthat sokáig. Csak az a baj, hogy közben nem egy-egy makacs szállodás kopik ki az iparból, ha­nem mindannyiunk álla felkopik. NITS ÁRPÁD Napról lapra VESSZŐ VAGY FELKIÁLTÓJEL Nemrég a Képviselőházban elhang­zott egy szájból, hogy Tőkés László sze­repe a temesvári felkelésben egy ves­­­szőével ért fel. (Illető a jelek szerint nem tudja, mekkora a vessző szerepe a mon­datban.) A televízióban 24 óra múlva sugárzott­ a decemberi népfelkelés te­mesvári fejezetéről szóló dokumen­tumfilmből kiderült, hogy ez a szerep a felkiáltójelével ért fel. Sokan nem értenek egyet Tőkés Lász­lóval. De egy dolog a politikai szövet­ség vagy elhatárolás, és megint más egy történelmi eseménysor tényeinek tisz­telete. Avagy annál rosszabb a tények­nek? SZÁSZ JÁNOS NE BÁNTSÁK (KIS) KÖREINKET Beszélgetés Verestóy Attila szenátorral Az elmúlt hét elején, hétfőn délután Ion Iliescu elnök találkozott a poli­tikai pártok vezetőivel. Az RMDSZ-t VERESTÓY ATTILA, a Szenátus titkára, az RMDSZ elnökének közvetlen politikai munkatársa képviselte. Megkértük, ismertesse, milyen kérdések kerültek terítékre, hogyan festett az Alkotmány el­fogadása utáni hangulat. — Lévén, hogy az RMDSZ elnöksége e napokban Kolozsvárott gyűlésezett, én kaptam a megbízást, hogy az RMDSZ-t képviseljem az elnöki találkozón. Az el­képzelések szerint a megbeszélés tulajdon­képpen a helyhatósági választások dátu­mának rögzítésére szorítkozott volna, de az állam elnöke maga tágította a gondo­lati kört. Iliescu úr megelégedéssel nyug­tázta, mennyire demokratikus, európai szintű, minden igényt kielégítő alaptör­vényt sikerült elfogadni­. Igazolásul még hozzátette, hogy Párizsban többen mele­gen gratuláltak az Alkotmány sikeréhez. A felszólalásokat két részre osztanám. Szót kértek az ún. „egyke“ pártok, elég nagy számban vonultak fel. Az első tíz hozzászólás tőlük származik. Közülük „ki­emelném“ és tüstént szeretném félre is tenni, Ion Bratianu hosszú, szinte húsz­perces monológját, melyből tulajdonkép­pen egyetlen mondatot lehetne kihámoz­ni: mivel pártjának nincs elég pénze, ő ezután kénytelen lesz gyalog járni... A valós politikai értéket képviselő hozzászó­lások a parlamentben súllyal jelentkező pártoktól származtak. Ezek átfogták az utóbbi időszak legfontosabb eseményeit. Megjegyzendő, újra terítékre került az Al­kotmány értékelése, a messzemenően po­zitív jellemzésektől a joviális, kedélyeske­­dő, de ily mezben is szókimondó vagy leg­alábbis aggályoskodó kijelentésekig — széles skálán mozgott. Ez utóbbi körben említeném Ion Rafin úr kijelentését, aki „megállapította“, hogy így állván a dolgok, a monarchiának befellegzett... — Új elemek jelentkeztek? — Ebben a fázisban már nem mond­hatnám. A magam részéről nem láttam értelmét tehát az államelnök előtt kifej­teni, hogy az RMDSZ jogosan és megfon­tolással az Alkotmány ellen szavazott, hi­szen erről Iliescu úr már amúgy is tudo­mást szerzett. Különben a találkozó után egy fél percre meg is állított azzal a kér­déssel, hogy ha már a kormány is egy nagyon határozott és pozitív nyilatkozatot tett, ha már az államelnöki intézmény is végeredményben a kisebbségi jogok be­tartása mellett foglalt állást — voltakép­pen hogyan is indokolható az RMDSZ el­lenszavazata? Én egy régi kedvenc me­sémmel hozakodtam elő az Ezeregy­éj­szaka gyűjteményből, a palackba zárt szellemről... Bizony, nagyon későn ér­kezett a hatalom részéről csakúgy, mint az államelnök részéről ama jelzés, hogy a két politikai fórum elhatárolja magát a szélsőséges megnyilvánulásoktól, a szek­tás, mindenféle demokráciával összeegyez­tethetetlen pressziós csoportok tevékeny­ségéről. — Most már engedje meg a kérdést: ez őszinte, tudatos és elvi elhatároló­dás volt vagy némi érdek is közreját­szott? — A politikában mindennek „szeren­csésen“ kell összefonódnia ahhoz, hogy eredményes legyen. Gyanítom, hogy a hatalmi intézmények is ilyen szempont­ból mérlegelik a helyzetet és ilyen formá­ban próbálnak hatni a „kiszabadított“ szellemekre. Szeretnők, ha a szélsőséges elemekkel szemben fellépő hatalmi állás­­foglalás következetesen, nap mint nap megnyilatkozna, a romániai magyarság nem gesztusértékű, hanem folyamatos és hathatós cselekedetet vár el e csúcsintéz­mények részéről, hogy meggyőzővé vál­jék az a föltételezett jóindulat, hiszen de­mokráciát csak akkor lehet em bíteni, ha bármiféle kisebbség — és nemcsak a nem­zeti kisebbség — számára az ellenvéle­mény ne csupán abban nyilvánuljon meg, hogy a parlamentben, füttykoncert közepette, valamit mégis ki lehet mon­dani, hanem abban is, hogy ezeknek a más és ellenvéleményeknek a szellemé­ben módosulna is a többség vélekedése. És legalább ott, ahol olyan kis köreink lé­teznek, amelyek nem zavarják a nagyobb köröket — hát bár azokat­ ne bántsák... Visszatérve az államelnöki találkozóra: többen kifejtették ellenvéleményüket a népszavazással kapcsolatban. Szerintem, a tegnapelőtt este már nem volt értelme ezzel foglalkozni, értelmezni, hiszen a parlamentben kényelmes szavazattöbbség­gel megszavazott Alkotmány-cikkely és utálja, az elnök által már aláírt referen­dum-törvény szellemében, ezután rendel­kezéseket már a kormány hoz és ennek betartása a jogállamiság egyik eleme. A helyhatósági választások képezhették in­kább a vita tárgyát. Szerintünk a válasz­tások minél hamarabbi megtartását nem csak külföld felé, hanem az országos de­mokratizálódási folyamatok szempontjá­ból is szükségesnek látjuk. Az RMDSZ az időpontot is — amennyiben a hátralévő időben a kormány a választásokat meg­felelő módon elő tudja készíteni — elfo­gadhatónak tartja. Nagyon remélem, hogy az RMDSZ helyi szervei, a tagság, tuda­tában annak, hogy a választás a helyi ön­­kormányzat első megjelenése, a kiinduló­pont, melyből tovább lehet lépni a helyi autonómiák útján. Bár a felülről jövő ren­delkezések, az etatizmus még mindig érez­teti hatását — ezt egyébként több ízben szóvá tettük —, megvan a lehetőség arra, hogy olyan emberek kerüljenek a me­gyék, városok élére, akik életbe ültetik a Lejegyezte: BÉRES KATALIN (folytatása a 3. oldalon) Új sorozat 597. szám 1991. december 3., kedd 4 oldal­ára 10 le] • • " Postacím: Redac­ia ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ: 79776 Bucuresti, 33 Piata Presei Libere 1., sector 1. ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ szerkesztősége 79776 Bukarest 33, Szabad Sajtó tér 1., 1. kerület üzenetrögzítő szolgálatunk telefonszáma: 18 03 02 Telefax: 18 15 62 ADVENT HAVÁBAN AZ ÚR ÉRKEZÉSE A keresztyének ezekben a napokban lépik át az „egyházi év“ küszöbét, ame­lyet adventnek hívunk. A szó jelenté­sében (eljövetel) a Megváltó Jézus Krisztus érkezésére céloz. De jelenti még az eljövetelre összpontosított vára­kozást is. A hitben előttünk járó zsidó népnek ma élő hithű fiai még jelenleg is várják a megígért Messiást. Mi, ke­resztyének, akik Jézusnak és az apos­toloknak hiszünk, valljuk, hogy az ó­­szövetségi zsidóknak megígért Felkent (ez a messiás kifejezés magyar megfe­lelője) immár eljött: ő volt az, aki kora világbirodalmának egy jelentéktelen tartományában, Júdeában jött világra, Betlehem városában. Jövetele, érkezése annyira egyszerű, szenzációmentes volt, hogy a megváltó-várók nagy többsége nem volt képes felismerni benne az ígéretek beteljesítőjét. Kezdettől fogva kisebbségben voltak azok, akik elhit­ték neki, hogy ő Isten fia, és az Isten országát proklamálja a földön. Hogy miért? Nem azért, mintha senki sem áhítozott volna a meghirdetett szere­tet—igazság—békesség programra. Ha­nem azért, mert ki-ki az önszeretést, az önigazságot s a maga képzelte bé­kességet tartotta előbbvalónak. Pedig Jézus a végsőkig elment annak példázá­­sában, hogy miként lehet Isten or­szága mellett engedelmesen tanús­kodni: engedte, hogy bakók végezze­nek vele, csakhogy megmutassa sze­­retetét miirántunk, engedelmességét Isten iránt. Keresztvállalásáért az Atya megdi­csőítette, feltámasztotta őt a halálból, és felemelte láthatatlan birodalmába. Azóta mi, keresztyének adventben élünk. Arra várunk, hogy Jézus ismét eljön- Most másodszor Úrként érkezik, úgy, amint sok templom kupolájának boltívében Pántokrátork­ént (mindenek megtartójaként) ábrázolják Őt. Hogy mit hoz 1991 adventje nekünk, ’< ~C ,■ • r­ • ."V ■, , fe­-i a Kárpát-medencében élőknek. Ezt Baja Mihály versrészlete (Advent) fe­jezi ki a legtalálóbban: „Körültönk néma, vak sötétség / gyű­­lölség átka a szívekben, / fogytán a ke­nyerünk a kasban, / szűkölködünk a lelkiekben. / / Oh, balzsamosztó jobb­­ kezével / ennyi fájó sebet ki köt be? / Ki gyújt nekünk fényt a homályban? / Vagy benne járjunk mindörökre?“ „A nép, amely sötétségben jár, lát nagy világosságot“ — idézi a próféta jövendölését Jézus születésekor az örömmondó. A sötétségben járó nép nem valahol a Balkánon élt, hanem az emberi kultúra bölcsőjében, Keleten. Az a birodalom, amelyben ma élünk, nem sokkal több jót ígér. Ellenkezőleg: „a távol-keleti demokrácia bástyájá­val“, Kínával versenyezve fog kezet kis népek ellen Szerbiával. Amennyire ígéretes, fontos — lévén, hogy a zsar­nokság eleve vesztes —, annyira fe­nyegető is: lásd a délvidéki magyarok sorsát. Számos gyülekezetben estéről esté­re gyertyát gyújtanak, hogy kifejezzék: Jézus érkezésekor megszűnik a sötét­ség. Advent első vasárnapján egy gyer­tyával kezdik, másnap a következő, har­madnap a harmadik is sorra kerül. Így szaporodnak a kis gyertyafények egé­szen a szentestéig, és ekkor már betöl­tik az imádság házát világossággal. Isten azt akarja, hogy ekképpen vilá­­goljon a mi hitünk és reménységünk, hogy utat lássunk a legsötétebb éjsza­kában is. Csakis így juthat megnyug­vásra kérdések, csalódások, kiábrándu­lások és hiábavaló várakozások révén felzaklatott lelkünk. Jó helyre látogat, ha 1991 Adventjé­­­ben Erdélybe jön az Úr. is~ BALOGH BÉLA ref. lelkipásztor »n*)T víg ídt SMU torrít»s* *«?•­• • -t A A kormányszóvivő sajtóértekezlete elmaradt FÉLNEK TŐLÜNK A minden heti csütörtökön tartandó kor­mányszóvivői sajtóértekezlet ezúttal elma­radt. Oly hirtelen, hogy sem a szervezők, sem a résztvevők nem tudták. Álltunk hát a bukaresti Victoria-palota egyik ajtajá­ban, szép sorban leigazoltattak bennünket, majd a lajstromba is felvettek, aztán e­­gyesek közülünk kis táblácskát tűzhettek a mellükre és mehettek..., na nem Iolan­­da Szániloiu beszámolóját meghallgatni, hanem a görög miniszterelnökkel találkoz­ni. A táblanélküliek pedig indulhattak vissza a szerkesztőségbe egyedi demokrá­ciánk újabb megnyilatkozásáról, a szabad hírszerzést és -áramlást egyáltalán nem ösztönző intézkedésről beszámolni. Az már­­ más kérdés, hogy szerencséjükre Konsz­­tantin Micotakisz úr nem mondott világ­raszóló újdonságokat, azt azonban meg­említette, hogy a romániai , görög kisebbsé­gek jogait biztosítják, problémáikat pél­dásan megoldották, így látszik ez az Ak­­ropolisz tövéből. Az itt élő nemzetiségek a­­zonban ezt másképpen érezhetik. De most nem a nemzetiségi jogokról, hanem az általános demokráciáról szeret­nék szólani. Arról, hogy a forradalom u­­táni napokban, hetekben az újdondászok állandó jelenlétét szinte kérték, követel­ték az új hatalmasságok. Akkor minden­kinek érdeke volt népszerűségének növe­lése. Nem is kellett mást bizonyítani, csak azt, hogy újságírással foglalkozol és máris kapun belül lehettél. Később kezdték fél­teni tőlünk a kormány tagjait, a szenáto­rokat, a képviselőket. Ekkor bevezették a testi motozást, a táskák kikutatását. Mondta is az egyik kolléganő, hogy az új őrség még a várandós anyából is kitapo­gatja a gyereket. E módi azóta nem vál­tozott, pedig két esztendei tapasztalat bi­zonyítja: a sajtóban dolgozók hírért jön­nek, nem pedig azért, hogy a kormányta­gok életére törjenek. Közelebb napjainkhoz — már a Stolojan érában — a sajtóértekezletek előtt listát állítottak össze, s erre azok az újságírók kerültek fel, akiket az eseményre meghív­hattak az illetékesek. Ha valaki nem sze­repelt a lajstromon, igencsak nehezen ju­tott a hír közelébe. Újabban kis táblácskákkal látják el az Újságírókat, máris van belőle egy marok­nyi, különböző színekben, más és más in­tézményhez való bejárást biztosítandó. Persze, mindig akad kolléga, akiknek nincs vagy nem jut az ilyen belépőjegyekből. Így történt ez csütörtökön a Victoria-pa­­lotában is. Többen megkérdezték, hogy ki­től kell ezt kérni, ki hagyja jóvá a belé­pést. Megtudtuk, hogy ez a kormány saj­tóirodája jogkörét is meghaladja. De a miniszterelnök sem foglalkozik azzal, ki jöhet be egy sajtóértekezletre. Az ajtóban álló egyik cerberus félreérthetetlenül a táblácskákra mutatott. „Azok adják az engedélyt, akik e táblácskákra a neveket felírták“ — mondotta. Az írás igencsak gyakorlatlan kézre vallott, bizonyosan e­­gyik rendőrtől vagy állambiztonságitól e­­redt­­ek az engedélyadók. Tehát, már e tekintetben is ott állunk, ahol 1989-ben voltunk. Választottainkat, kormánytag­jainkat tőlünk, az újságíróktól is féltik. Persze, az állampolgároktól is. Hogy hon­nan tudom ezt? Bizonyította a két kor­mányfőt csütörtökön kísérők hada. Nem kevesebb mint nyolc rendőrkocsi robogott előttük, utánuk, mellettük, több gépkocsi a közeli útkereszteződéseknél állt indu­lásra készen. Ezenkívül motorkerékpáros rendőrök serege indította és zárta a me­netet. Úgy látszik, a rendőrségen és a biz­tonságiaknál nem 130 lej egy liter benzin. No, és a környék is tele volt immár nem felstuccolt, sőt inkább hosszú hajú, olykor szakállas, de azért továbbra is a járókelők tömegéből messzire kivilágló sasszemű fi­úkkal. És amikor jött a kocsioszlop, leál­lították a forgalmat, trilláztak a rendőr­autók kürtjei. Úgy, ahogy az a diktatúra idején is történt. „Policista“, szakembe­reink ezt tanulták, ezt tudják és végigcsi­nálják becsülettel. VE látványtól eszembe jutott egy kop­penhágai kép — nemrégiben jártam Dá­niában —, a királynő gépkocsija áll az egyik útkereszteződésnél, a tilosat mutató villanyrendőr előtt. Várja, hogy ez zöld­re váltson. „Miért gondolod, hogy a ki­rálynő útja fontosabb, mint egy iparosé vagy kereskedőé?“ — kérdezett vissza a tolmács, amikor a mifelénk rendhagyó je­lenség felől érdeklődtem. És igazat adtam neki. Azt pedig szinte nem is kell meg­említenem, hogy a dán parlament épüle­ ROMÁN GYŐZŐ (Folytatása a 4. oldalon) AHOGY LEHET (Üzenetrögzítőn): — Ezt a címet válasz­tották a székelyudvarhelyi Benedek Elek Líceum diákjai Reményei emlékműsoruk­nak, amit a jeles költő halála 50. évfordu­lójára állítottak össze. A műsorszerkesz­tő Miklós Ferenc magyar szakos tanár, bevezető szavaiból megtudhatták a hall­gatók, hogy Reményik Sándor Erdély ama ritka költőegyéniségei közé tartozik, aki tehetségét az ittmaradás szolgálatába ál­lította. • A szívet-lelket gyönyörködtető verseket nagyszerű tolmácsolásban hall­hatta a közönség a képzős diákok előadá­sában, melyek közül kénytelen vagyok ki­emelni a Bálint Piroska teljesítményét — ezért ne haragudjanak a többiek —, ugyan­is nemcsak kivételes versmondó tehetsé­ge volt szembetűnő, hanem beszédtechni­kája és előadásmódja is. A Király László verseiből összeállított műsoráért méltán kapott országos nagydíjat Magyarorszá­gon. • Az emlékműsor irodalmi-művészi élményét kiegészítette a tanítóképzős ének­kar, a Cantata nevű kamarakórus. (Ko­­moróczy György) MI LEGYEN A SZELVÉNYEKKEL (Üzenetrögzítőn) — Telefonszámom 22382, s szeretném jelezni önöknek, hogy az RMSZ mellékleteként megjelenő Ba­rométer műsormelléklet nálunk nem je­lent meg a 21. számtól errefelé. Szeret­ném, ha jeleznék az okát és mi történik azokkal, akik szeretnének részt venni a meghirdetett pályázaton, illetve nyere­ményhúzáson a szelvényekkel? (Ismeret­len férfihang, 1991. november 29., du.) Az ilyen és ehhez hasonló, bosszantó meglepetések elkerülése végett döntöttünk úgy, hogy műsormellékletünket, az olva­só érdekeit megcsúfoló terjesztési mód miatt, e héttől kezdődően pénteki lapszá­munk betéteként forgalmazzuk. Termé­szetesen, az önhibáján kívül elszalasztott szelvényeit — hiszen nem egyedül lehet e helyzetben — nincs módunkban pótolni. Egyedül előfizetőinknek tudhatjuk be hiá­nyos kézbesítés esetén a nyugtát (vagy másolatát) a foghíjas szelvények helyett. AKÁRCSAK TEXASBAN (Üzenetrögzítőn) . November 26-án a rendőrség egy operatív csoportja bekerí­tette a temesvári Mokka night bárt, aztán néhány tekintélyt parancsoló piszolylö­­vést mellékelve leellenőrizte a bentlévő személyeket. A szomszédos butik elárusí­tója egy halottról is tudott, ezt azonban a rendőrség közleménye cáfolta. A bárban leigazolt személyek közül két török állam­polgár néhány nappal korábban egy má­sik temesvári lebujban rendezett komoly anyagi károkat jelentő botrányt; ezeket őrizetbe vették. Még 13 honfitársuknak belepecsételtek az útlevelükbe, hogy 48 órán belül kötelesek elhagyni az országot. Azzal a néhány jugoszláv állampolgár­ral, akiknek útlevelük sem volt, ahova hasonló pecsétet lehetett volna ütni, egye­nesen a Stamara Moravica-i határátkelőig száguldottak, ahol átadták őket a szerb hatóságoknak. A figyelmeztető lövéseket néhány, menekülni szándékozó személy megállítása céljából adták le. (Gazda Ár­­­pád) Horn Gyula nyilatkozata romániai látogatásáról Az MTI kérdésére válaszolva, Horn Gyula, a magyar Országgyűlés külügyi bi­zottságának elnöke vasárnap közölte: Hét­főn kezdődő romániai útja a román képvi­selőház és szenátus külügyi bizottsága áp­rilisi magyarországi látogatásának viszon­zása. A megbeszéléseken várhatóan szóba kerül a két ország kapcsolatait érintő va­lamennyi kérdés. A küldöttség, a parla­menti bizottság tagjain kívül tárgyal a Hargita—Kovászna megyei tényfeltáró bi­zottság képviselőivel is. A tervek szerint találkozóra kerül sor a külügyminiszter­rel, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok és idegenforgalom miniszterével, a minisz­terelnökkel, illetőleg Iliescu köztársasági elnökkel is. A megbeszélések középpont­jában természetesen a magyar—román viszony javításának lehetősége és azoknak a vádaknak a tisztázása áll, amelyek ro­mán részről Magyarországgal szemben az elmúlt hónapok során elhangzottak — mondotta Horn Gyula. (MTI) Román menekültek Helsinkiben A még mindig Viborgban tartózkodó román állampolgárok közül kilencen át­lépték a szovjet—finn határt, és politikai menedékért folyamodtak Finnországban. (Emlékeztetjük olvasóinkat, hogy a romá­nok Bacau megye árvízsújtotta vidékeiről érkeztek a szovjet—finn határvidékre, mi­után elterjedt a híre, hogy Finnország be­­­­fogad károsultakat és munkalehetőséget biztosít nekik.) Egy előzetes vizsgálat során a román menekültek azt vallották a finn rendőr­ség képviselői előtt, hogy Vagnikkala vasútállomása közelében léptek finn föld­re. Egy televíziós beszámoló szerint meg­fizetett szovjet ember kalauzolta át őket gyalogszerrel a határon. A menekültek most, a Finn Vöröske­reszt Központi Igazgatóságának közlemé­nye szerint Helsinkiben, egy vöröskeresz­tes menekültszálláson vannak elhelyezve. Mától: új RMSZ-folytatásos A MOSZKVAI PUCCSKÍSÉRLET (2. oldal)

Next