Romániai Magyar Szó, 1992. október (4. évfolyam, 848-875. szám)
1992-10-24 / 868-869. szám
1992. október 24-25. „ITT NINCS SZÁMOMRA... KIÚT“ A Szebenben élő 500—600 magyar fiatal közül az utóbbi két évben, főként a húszévesek korcsoportjából huszonketten cseréltek hazát. A helyi MADISZ-szervezet pontos nyilvántartása szerint a legtöbbjük Magyarorszá- ■ gon próbálja megtalálni a boldogulás módjait. Néhányan — a szász barátok példáját követve — Németországban kötöttek ki. A folyamat megállíthatatlannak tűnik Szebenben is. Akárcsak a szászok zöme, a magyar fiatalok is főleg gazdasági okokra, indokokra hivatkoznak, nem, feledve az egyéb gonnoókat sem.Az Véletlen művének tudhattó be, hogy sikerült blgád 'ázebérli',fia, I. -tállal találkoznom, aki ugyancsak útra készül, Magyarországon folytatná tanulmányait, s ott szeretne valamiképpen gazdaságilag is talpraállni, hogy aztán visszatérve Erdélybe, itthon hódolhasson igazi szenvedélyének, a régészetnek. Barabás Péternek hívják a fiatalembert. Huszonnégy éves. Életéről, terveiről hadd szóljon őmaga... F.L.I. : „...Családomat követve négy-öt városban is megfordultam. Szüleim, főként apám katonatisztet akart faragni belőlem, de tizenévesen nem lelkesedtem a kaszárnyaéletért. Így kerültem amarosvásárhelyi elektronikai szaklíceumba. Érettségi, majd a sorkatonai szolgálat után itt, Szebenben gyakorlatilag is megtanultam azt, amit az iskolában tanítottak: villanyt szereltem, most tévét is javítok. Gyermekként Vízaknán, aztán itt, Szebenben is valahogy kilógtam a sorból, mert szováti székely vagyok, s ezt éreztették is velem a magyarok. Szerencsére jelenleg van munkahelyem, de rájöttem, hogy itt nem lehet, érvényesülni. Huszonnégy évesen nincs semmim. Apám két éve Magyarországon betegeskedik. Mellette lenne a helyem. Hát döntöttem: elmegyek, de megtartom ,a román állampolgárságot is... Egyetemet végeznék úgy, hogy közöen dolgozom. A munkától nem félek, ha sikerül kijutnom, mindent elvállalok. S ha elképzeléseim valóra válnak. Jós muszáj azzá válniuk), akkor visszajövök, mert én Erdélyt két Magyarországért sem adnám. Akárcsak ön, az ismerősök, munkatársak is gyakran megkérdeznek: miért megyek?" Barátaim már korábban kivándoroltak. Egyedül maradtam, a mindennapi robotra, az országos kilátástalanságra nem lehet gyógyír az olvasás, a festegetés, a barkácsolás, amivel a szabad időmet töltöm. Itt minden lehetőséget elszalasztottam, számomra nincs.. . kiút! Egyedüli megoldás az elmenetel. Míg elintézem a kitelepedést s megkapom a végleges engedélyt, addig német nyelvtudásomat tökéletesítem, s felkészülök lelkileg is arra, hogy Magyarországon helytálhassak. Nagyon bízom elképzeléseim sikerében, mert én vissza akarok térni Erdélybe! Hogy mikor, ezt nem tudnám megmondani! 32. A magnó ciripelve visszaforgott, majd megállt. Megszólalt a hang. — „Az Opel ott áll egy utcával lejjebb a sarkon. A kutya benne van. Kulcs a kesztyűtartóban.“ A telefon ismét csörögni kezdett. A bozontos szemöldökű rendőrnyomozó fölvette a kagylót, beleszólt. Várt, majd letette. — Van még egy kulcsuk a kocsihoz?— fordult Halmosnéhoz. — Igen, a kabátom zsebében. — Kérem, vegye fel a kabátját, és MUNKÁCSI MIKLÓS jöjjön. Halmosné engedelmeskedett. A két nyomozóval együtt kiment a házból. Az utcán rendőrautó állt, mellette két egyenruhás rendőr, egy harmadik pedig a kocsiban. — Jöjjön velünk! — szólt oda a bozontos szemöldökű az egyiknek. Elindultak az utcán. Amikor az orrával a lejtő irányában parkoló Opel közelébe értek, a nyomozó,,aki „Siska főhadnagy“ néven mutatkozott be, Halmosné elé tartotta a kezét. — Kérem a kulcsot. Az Opel első pillantásra üresnek látszott. Siska kinyitotta a vezetőülés melletti ajtót, bepillantott, majd intett Halmosnénak. — Ez az a kutya? Sanyi hullája ott hevert az első utasülés előtt a szőnyegen. Halmosné halkan felnyögött és elfordulva, nekitámaszkodott a hátsó ajtónak. A másik nyomozó benézett az úttest felőli ablakon. — Vér nincs — mondta, és visszajött a járdára. — Úgy nézem, eltörték a gerincét. — Szóljanak be, hogy jöhetnek a technikusok! — fordult Siska az egyenruhás rendőrhöz, miközben visszazárta az ajtót. — Ezt majd adják oda nekik! — Értettem. — Az egyenruhás átvette a kulcsot, és visszasietett a rendőrkocsi felé. — Menjünk, asszonyom! — mondta Siska, megérintve Halmosné vállát. Visszamentek a házba. — Hallgasson rám, kérem —■ kezdte a főhadnagy, miután az asszony kabátostul lezöttyent, egy fotelba és sápadtan cigarettára gyújtott. — Elképzelhető, hogy a tettes nagyon hamarosan ismét jelentkezni fog. Elmondom, mi a teendője. Amikor szólok, vegye fel a kagylót. Amilyen hosszan csak tudja, tartsa a vonalat. Próbáljon beszélgetést kezdeményezni vele. Alkudozzék... — Ne akarja ezt tőlem! — tört ki Halmosné. — Maga nem ismeri ezt a szörnyeteget. Le fogja tenni a kagylót, mint ahogy eddig is minden esetben letette, és ... és megöli.... . — Asszonyom, értsen meg valamit. A tettesnek ez nem áll érdekében. Ő elsősorban pénzt akar. Minden áron persze, és nem zárható ki, hogy valóban képes elmenni a végsőkig, de tapasztalataink szerint ez nagyon ritkán következik be. A durva határozottság ne tévessze meg: a megfélemlítés a módszereik közé tartozik. Ismétlem, a pénz a célja, nem pedig az ülés, ami az ő érdekével is ellentétes. Többször is telefonálni fog, asszonyom, higgyen nekem. — Maga nem ismeri ezt — ismételten makacsul Halmosné. — Nem is érdekli igazán a pénz... — Mereven nézett előre. — Gyűlöl. Siska élesen ránézett Halmosnéra. — Gyűlöli? Ezt miből gondolja, aszszonyom? —■ Érzem. A hangjából érzem... Minden pénznél fontosabb számára az, hogy tönkretegyen. Mintha csak tudná,hogy Cecílián kívül... senkim sincs a földön.. . Senkim. Siska az asszony önmagába figyelő, dúlt arcát nézte. — Asszonyom, meg kell mondania, hogy mire alapozza ezt ez állítását. Miért akarná önt a tettes tönkretenni? Ismerik egymást netán? — Ha ismerném, megmondanám, hogy ki az. Nem gondolja? — Halmosné, kérem, én sok minden,re gondolok ... egyebek között arra is, hogy talán egy régi ellensége, akit ön elfelejtett... vagy igyekezett elfelejteni... akinek az emléke már csak a tudatalattijában él... Nagyon kérem, gondolkozzék! Ki jöhet számításba, próbáljon emlékezni! Halmosné most szembenézett Siskával. — Nem! Soha nem voltak ellenségeim ...A hátborzongatóan rideg hangja, a stílusa az, amiből a gyűlöletére következtetek. Tudja, mit mondott nekem? „Piszkos»ember“, így szólított... — Nos, ez is arra utal, amit a megfélemlítéssel kapcsolatban mondtam. — Nem. Gyűlölhetünk valakit ismeretlenül !. .. Csöngeni kezdett a telefon. Halmosné sápadtan felállt. Elindult a készülék felé. Siska azonban megelőzte, rátette kezét a kagylóra. — Még várjon,!" — Engedje, hogy beszéljek vele! — zihálta Halmosné. — Ki akarom fizetni a pénzt!... Siska elállta testével az utat a telefonhoz. Az ötödik csöngés félbeszakadt. Siska jelentőségteljesen, összenézett a magnetofont kezelő emberrel. — Ez mire volt jó?! — kérdezte Halmosné. — Meg fogja ölni a kislányomat ... Mért csinálta ezt? — Asszonyom, be akarjuk határolni a helyet, ahonnan beszél. Ebben a percben két fontos dolgot tudunk meg egyszerre. Az egyik, hogy maximum öt csöngetést vár meg, azután máshonnan hívja. Továbbá, ami ebből következik, hogy nem ejtették a fejére a fickót. Nyugodjék meg: öt percen belül jelentkezni fog........................ , Vártak. Siska hátratett kézzel járkált. ’ — A negyedik csengés után vegye fel ! — mondta Halmosnénak. — És próbálja húzni az időt, amennyire csak tudja. Halmosné maga elé igredli — Kifizetem a pénzt... —-------— Természetesen , bele kell egyeznie mindenbe, amit mond. Jógy az ég szerelmére, próbáljon segíteni nekünk! (Folytatjuk) KÖNYVTÜKÖR Illyés Gyula: Petőfi Sándor Asztalomon tíz új Kriterion könyv. Egyikét, másikát ismerem már, de nagyrészük ismeretlen kincsekkel csalogat, mint kisgyermeket újonnan kapott játékai. Egyszerre nyúlnék valamennyi után, kíváncsiságom csápjai összekuszálódnak a nagy sietségben. Hol az egyiket veszem kezembe, hol a másikat, hol egyszerre többet is. Döntenem kell, és döntök ..... • • •" ... a szép magyarság mellett ezúttal, hiszen időnként bárki szükségét érzi a pontos, helyénvaló, tiszta kifejezettségnek, a romlatlan nyelvnek. Illyés Gyula Petőfi Sándorát van alkalma újabb kiadásában kézben tartani az olvasónak — már aki nem sajnál 380 lejt —, a Kriterion jóvoltából, azt a legutolsó, kikerekített formát, amelyet Illyés tulajdonképpen nem is magyaroknak szánt. Helyénvalóbbnak érzem itt, őt idézni, hisz minden amit én elmondhatnék e könyvről, — csak holmi dadogás lehet e világos, szép magyarság mellett.„Ez a könyv nem azonos azzal, amelyet Petőfiről esztendőkkel ezelőtt írtam. Csaknem egyharmaddal nagyobb annál. Mégsem egyszerűen a bővített kiadása annak. Külön története van ennek a könyvnek is. Az eredeti könyv a magyarok olvasmányául készült, közölnivalója a magyarok ismeretéhez igazodott. Sor kerülvén a francia nyelvű kiadásra, a párizsi Gallimard cég lektorátusa amelynek élén akkor a bátorító emlékű Albert Camus állt, azt kérte, hogy az ő olvasótáboruk előtt kevéssé vagy egyáltalán nem ismert nevekről, eseményekről magyarázó betoldásokat készítsek. Lap alatti jegyzetekként csatoljuk ezeket a megfelelő helyhez. Ehhez semmi kedvem nem volt. (,) Néhány levélváltás után a tudósi módszer helyett a szépírói mellett döntöttünk. Ez — előzékenyebben az olvasó, szigorúbban az író irányában — azt kívánja, hogy a cselekmény a maga helyén mindig érthető legyen, vagyis az előzményeket , a szereplőket már előzően bemutassuk. Ki is volt Kossuth és Széchenyi, mi volt köztük az ellentét, miben ítélhető el Görgey — mindezt persze egy-két sorban így sem lehet előadni. Bíztatást kaptam, írjak olyan bőven, ahogy Csak jónak látom. A könyv nem mindennapi sorozatban, nem mindennapi cégér alatt volt megjelenendő. Elkapott a lehetőség, hogy milyen helyről, milyen közönségnek beszélhet egy magyar végre egy sor szép magyar vállalkozásról, s csaknem kötelességnek— nem is a mi nemzetünk, hanem a többi nemzet iránti kötelességemnek — éreztem, hogy dióhéjban még a magyarok történetét is elmondjam, hisz a külföldi olvasó azt sem ismeri, anélkül pedig Petőfi nagyságának épp legszebb oldalát nem fogja soha megérteni. (...) .Azt hamar megszokjuk, hogy szülővárosunk vagy szülőfalunk lakóiról fülünk hallatára úgy beszéljenek: »ezek a pestiek»ezek az ozoraiak-, de mindvégig megfeszül bennünk a figyelem, amíg valahol »azokat a magyar orkáthatjuk emlegetni. Egyrészt ezért éreztem érdemesnek, ha csak egyszeri kísérletül is, közrebocsátani annak a franciák számára készült könyvnek eredeti anyagát. A másik ok, hogy tán ezek a magyarok sem ismerik sokkal jobban saát történetüket, mint ahogy annak ismeretét azok a franciák igényelték. Azaz sose lehet elég véleményt meghallgatni, ha arról van szó, hogy magunkat megismerjük.“ (1962 A szerző előszava a könyv 1967-es kiadásához) Mit lehetne e vallomáshoz hozzátenni még? Talán csak annyit, hogy itt az írások, olvassátok! ÉLTES ENIKŐ Romániai Magyar Szó . Az RMDSZ-nek nem újrafogalmaznia magát (Folytatás az 1. Oldalról) parlamenti munkájából kiesett Csutak István és Borbély Ernő szenzáció számba mértő, hírt fabrikált, jutattott el az ország talán legolvasottabb lapjához. Véleményem szerint ennek a diverziónak a motivációja nem több, mint személyes bosszú, elkeseredettség a szereplésből való kiesés miatt, és nevezzük úgy, hogy, sajnos, butaság. — A pillanatnyi megdöbbenésen túl okozott-e a hír valamiféle zavart az RMDSZ, annak parlamenti csoportjának munkájában? — Lényegében nem. Az idő, az azóta eltelt események igazoltak bennünket, kimutatták, az igazságot. A kormányalakítási tárgyalások lényegében csak azt követően kezdődtek meg. A Cotroceni palotában két alkalommal is járt az RMDSZ küldöttsége. Ha jól megnézzük, lényegében az RMDSZ képviselete a lehető legszélesebb volt, Iliescu elnök partnerei között éppúgy ott volt szervezetünk tiszteletbeli elnöke, Tőkés László püspök, mint Szőcs Géza, Domokos Géza, Tokay György vagy Csapó József, hogy csak néhány nevet említsek. Hogy miről tárgyaltak és milyen eredménnye, az közismert: az RMDSZ 2 millimétert sem távolodik eredeti politikai vonalvezetésétől. Végül tartozom még elmondani azt, hogy eddig is és ezután is a tárgyalások embere leszek azon feltételek szerint, amint azt az előbbiekben kifejtettem. Hiszem, van esély elérni azt, hogy romániai magyar közösségként és egyénenként is olyan életet éljünk, ami nekünk a leginkább megfelel. Vallottam és vallom, hogy képesek vagyunk dönteni saját dolgainkban, hogy meg tudunk egyezni az együttélő többségi nemzettel minden olyan kérdésben is, ahol érdekeink pillanatnyilag nem azonosak. Szeretném még leszögezni, hogy az önrendelkezést nem kikiáltani, hanem megvalósítani kell úgy, ahogy azt Bibó István is kifejti, aki szerint „ ... csak demokratizmustól nagymértékben áthatott, igen stabil, politikailag nagyon érett és a maguk puszta politikai léténél nagyobb vállalkozásokat hordozó társadalmi és politikai közösségek hajlandók az államukkal szemben felvetett önrendelkezési igényekkel egyáltalán párbeszédbe bocsátkozni...“ „A másik oldalon az önrendelkezési elv sérelmeinek zavarkeltő, destabilizáló szerepe nyilvánul meg aban, hogy hatásuk jelentős mértékben túlmegy az érintett elégedetlen lakosságon, s kiterjed az egymással szemben álló érdekelt országok egészére. Ez a A mindig jól tájékozódott Evenimentul zilei atitkos tárgyalásokról, a hírt nyilván nem az ujjából szopta. Ez alkalommal még csak nem is kellett újságírónak hatás legfőképpen abban nyilvánul meg, hogy az önrendelkezésből kiinduló nemzeti tudatot szembefordítja a demokráciával. Különösen fenyeget ez a demokratizálás átmeneti állapotában levő országokban.“ Tehát nem szabad elfelejteni, egyáltalán figyelmen kívül hagyni azt, hogy ez az ország Közép- és Kelet-Európa kuriózuma, ahol a két kézen megszámlálható szellemi ellenálló kivételével alig néhány éve még száz százalékos szavazással megerősítették a totalitarizmust. A demokráciára éhes, ezt igénylő, bár még alig-alig ismerő része az ország szavazótáborának viszont egyre nagyobb. Az 1990 májusának 10—12 százalékáról a helyhatósági választások harminc és néhány százalékán át a mai mintegy 40 százalékra emelkedett. Ezért is mondtam azt, hogy csak egy folyamat részei vagyunk, az áttörés még nem következett be, érte sokat kuncsorognia, mert befutott az magától a szerkesztőségbe: faxon, URGENT, azaz SÜRGŐS megjegyzéssel, Csíkszeredából 1992. október 12-én. íme: ☆ Levél az RMDSZ Elnökségéhez Tisztelt Elnökség! Mint ismeretes, a Verestóy-irodában sorra került RMDSZ—FDSZ találkozó ügyében a nagy nyilvánossághoz fordultam. Igen sajnálom, hogy ennek mikéntje erős ellenérzéseket váltott ki. Az adott pillanatban rendkívüli sürgősségűnek ítéltem meg a helyzetet. A hazai magyar sajtóra, a benne gyakorta eluralkodó öncenzúra és az ebből adódó hosszú átfutási idő miatt nem számíthattam. Egy azonnal reagáló laphoz láttam szükségesnek fordulni, így esett választásom az Evenimentul zilei című lapra (amit utólag több okból is megbántam, például azért is, mert a tudósításból elhagyták nevemet).Az elmúlt két év számos, még az RMDSZ testületei előtt sem teljesen ismert vagy teljesen tisztázott történése ösztökélt e látványos lépésre. Az RMDSZ történetének megválaszolatlan kérdései közül szeretnék néhányat elnökkel is megosztani. 1. 1990 nyarán, Vásárhely véres márciusa, és közvetlenül Bukarest tragikus júniusa után Iliescu elnök, oldalán Domokos Gézával, Párizsba látogatott. Domokos Géza mint az RMDSZ elnöke legitimálta a sajátságosan eredeti demokráciát. KÉRDÉS: Domokos Géza az RMDSZ melyik illetékes testületével konzultált e nagy horderejű külpolitikai lépés előtt? 2. Az Alkotmánytervezet vitája során Domokos Géza, mint az alsóház RMDSZ- frakció elnöke lemondott a kollektív jogok követeléséről. KÉRDÉS: Kivel tanácskozta meg a bejelentést? 8. 1991 .őszén : tárgyalták az Amerikai Egyesült Államokongresszusában a legnagyobb Vámkedvezmény Románia számára való megadásának kérdését. Tizenkilenc amerikai magyar szervezet kérte a kedvezmény megadásának emberjogi feltételekhez való kötését. Az USA Külügyminisztériumának magasrangú képviselői arra hivatkoztak, hogy az RMDSZ támogatja a kedvezmény feltétel nélküli megadását Az USA minden részéből Washingtonba jött magyar emberjogi aktivisták felhívták a figyelmet a külügyminszter emberjogi kérdésekben illetékes tanácsosának, az elszakított román területekről származó és köztudomásúan fanatikus magyarellenes Richard Scifternek a magatartására, ki a vámkedvezmény feltétel nélküli megadását szorgalmazta. Domokos Géza telefonon azt üzente Hámos Lászlónak, a találkozók szervezőjének, hogy — saját személyén keresztül —■ a kérdés rendezése Schifter úrral folyamatban van. Schiftert egyébként röviddel ezután az Iliescu-barát akciója után látványosan menesztették. KÉRDÉS: Domokos Géza, mint az RMDSZ elnöke milyen politikai döntéshozó testület határozata alapján tett ígéreteket és óhajtott Richard Shifterrel tárgyalni? 4. 1992. október nyolcadikén Verestóy Attila, új irodájában Ovidiu Sincai, a FDSN frissen kinevezett alelnökének — Adrian Nastasénak személyes tanácsadója — valamint jó néhány RMDSZ szenátor és képviselő részvételével megbeszélésre került sor. KÉRDÉSEK: 4.1. A találkozó létrejöttével kapcsolatos magyarázatok közül melyik igaz 4.1.1. A Verestóy Attiláé, mely szerint a megbeszélés véletlenül arra kószáló politikusok barátai eszmecseréje volt, avagy 4.1.2. a Madaras Lászlóé, amely szerint teljesen nyílt eszmecsere történt, amelyre mindenkit meghívtak, de a hír sajnálatosan csak egyesekhez jutott el? (Például az RMDSZ két alelnökéhez nem jutott el.) 4.2. Az Evenimentulban megjelent hírt „az RMDSZ sajtóirodájának közleménye cáfolta. Mióta van az RMDSZ-nek sajtóirodája? Ha van, miért nem adott hírt a találkozóról sem előtte, főként pedig sem utána? Ha ez sem történt meg, az RMDSZ szóvivője, dr. Csapó József miért nem értesült az eseményről? 4.3. Ha mindez véletlen baráti magánmegbeszélés volt — amit tilos számon kérni —,akkor az RMDSZ elnöke milyen alapon rótta meg az elnökség egyik tagját azért, mert néhány héttel ezelőtt magánemberként szót váltott Fazekas Jánossal?. 4.4. Milyen véletlen egybeesés folytán történhetett meg, hogy azok az ismertebb RMDSZ parlamenti tagok, akik az október nyolcadiki megbeszélésen jelen voltak, júniusban, a médiabizottság vitájában titkos alkut kötöttek a FDSN-vel, ami azt eredményezte, hogy az RMDSZ szavazataival a FDSN-t támogatta? 4,5. Mert nem volt fontos megtudni, hogy ki és milyen szándékokkal szivárogtatták ki a Magyarok Világtalálkozójának előestéjén, szinte az Evenimentul szerkesztőségének, a dr. Csapó József által a T. Elnökségnek Hargitafürdőn bemutatott és kifejezetten belső használatára szánt törvénytervezetet? Tisztelt Elnökség! Szilárd és kétségbeesett meggyőződésem, hogy titkos tárgyalások és manőverek közösségi elenőrzése alá vonása — akár ilyen áron is — szükségessé vált. Megkövetelem a Testületet azért, mert íratlan szabályokat — úgy érzem — át kellett hágnom. Ám meggyőződésem, hogy ily módon kisebb kárt okoztam, mint amit egy — politizálást helyettesítő — bűnösen képlékeny helyezkedés okozhatott volna fenmaradásáért küszködő közösségünknek. Tisztelettel, CSUTAK ISTVÁN Kolozsvár, 1992. október 23. „EVENIMENTUL ZILEI SZERKESZTŐSÉG, Bukarest SORIN ROSCA STANESCU ÚRNAK Kérném, fogalmazza át tetszése szerint úgy, hogy megfeleljen a nyelvtani szabályoknak. 1992. október 8-án, Románia Szenátusának székhelyén, Verestóy Attila titkár úr, RMDSZ-képviselő kabinetjében, az RMDSZ Domokos Géza elnök köré csoportosult „kormánypárti“ politikai szárnya, nagy titoktartás közepette találkozott Ovidiu Mincai úrral, az RMDF alelnökének, Adrian Nastase külügyminiszternek a személyes képviselőjével, hogy tárgyalásokat folytasson az RMDSZ részvételi feltételeiről az RMDF mellett a parlamenti többség kialakításában és az RMDSZ esetleges részvételéről az új kormány megalakításában. Az RMDSZ-nek ez a csoportja, amelyet az RMDSZ a radikális és liberális szárnya több ízben vádolt azzal, hogy együttműködik az RMDF-fel a Parlamentben, és ahogy kiszolgáltatja a Szövetséget az elnöki intézménynek, ezen a tanácskozáson az RMDSZ elnöksége vagy ennek bármilyen más vezető szerve tudta és beleegyezése nélkül vett részt. A Szövetség két alelnökének sem volt tudomása erről a megbeszélésről. Ezzel az akcióval az RMDSZ RMDF-szimpatizáns csoportosulása megszegte a Romániai Demokratikus Konvencióval megkötött egyezményt is, amelynek tagja, azzal, hogy nem tájékoztatta szándékairól, hogy tárgyalásokat folytat az RMDF-fel a kormányban való részvételről. Néhány részvevő kijelentéseiből kiderül, hogy több titkos szóbeli egyezményt kötöttek a jövőbeni együttműködést illetően. A tanácskozást Domokos Géza, az RMDSZ elnöke és Verestóy Attila szenátor kezdeményezték. Az RMDSZ részéről a kezdeményezők mellett részt vettek a következő szenátorok: Markó Béla, Szabó Károly, Csiha Tamás, Buchwald Péter (jelölt), illetve képviselők: Madaras Lázár, Nagy Benedek, Borbély László, Tokay György, Kerekes Károly, Antal István (jelölt). Ha Ovidiu Sincai úr és az RMDF részéről érthető ez a közeledési kísérlet, az RMDSZ részéről azt árulásnak lehet minősíteni mind az RMDSZ törvényes vezetőségével és választóival, mind pedig a Romániai Demokratikus Konvencióval szemben. CSUTAK ISTVÁN RMDSZ-képviselő Csíkszereda, 1992. október 12. SZERK. MEGJ.: Az Evenimentul zilei tegnap reggeli számában Szőcs Géza nyilatkozatában kijelenti: „Az RMDSZ-nek az RMDF-fel való találkozója kényes kérdést-az RMDSZ-en belül élénk vitát kavart. A találkozó részvevői tagadják, hogy tárgyalásokról lett volna szó. Ha kiderülne, hogy tényleg tárgyalásokról volt szó, az súlyos probléma lenne. Szövetségünk tagságának nagy része nem ért egyet azzal, hogy egyes vezetők okkult tárgyalásokon vegyenek részt. Az RMDSZ-en belül a moderáltak és a radikálisok közötti feszültség mindig is létezett. Most azonban egy konkrét feszültségről szólok, amit az RMDSZ—NMDF találkozó keltett a pártban. Ha bebizonyosodik, hogy a találkozón jelenlévő vezetők lényegében tárgyaltak, akkor el fogják őket távolítani az RMDSZ- ből.“ Falkép-grafikák Marosvásárhelyen Edzett kiállítás- és múzeumlátogató vagyok, de engem is megdöbbentett Pál Péter — 1989-ben a bukaresti képzőművészeti főiskolán végzett — festőművész kiállítása a Kultúrpalotában. Alig nyolc rajz és négy olajfestmény tölti ki a két hatalmas földszinti kiállítótermet. A nagyméretű rajzok, festmények ráma, üvegezés és címek nélkül, hivalkodó befejezetlenségükkel is remekművek, elkerülik mind a gelériafestészet, a neogiccs, mind az avantgárd álművészet csapdáit. Szerencsés ember Pál Péter — no, nem az 1989. évi ösztöndíjéra gondolok, amelyet grafikái érdemeltek ki a Romániai Képzőművészeti Szövetség részéről, de még az 1991-es budapesti Kemény Zsigmond Alapítvány ösztöndíjára sem, amelyet restaurátorként, a faliképek feltárójaként kapott. Boldog ember Pál Péter, mert értéket és nem ocsút alkot, alkotásai egyszerre nagyméretű grafikák és monumentális képek. A fülledség, a magány, a halálvágy és a kétségbeesés, ami titokzatos munkákból árad, jól jellemzi az alkotó kedélyállapotát. Belső elégedetlenség és szorongás filmvászon nagyságú kivetítései egy torz kornak Az irtózás életélményének a lenyomatai, foltjai, pacái, kenődései, vonalai kavarognak a falon, körülöttünk. Pál Péter megtalálta önmagát, mert — talán paradoxon — állandóan keresi önmagát. A formai keresgélés, a témaváltozatok, a hagyomány elfogadása és persziflázsa, a szentségtörő áhítat, a lírai újexpresszionizmus érett, befutott alkotóművészt mutatnak ezen az első bemutatkozó tárlatán. Csak el ne kiabáljam, vannak még, jönnek még fiatal alkotók, a sok száz kivándorolt, kitántorgott helyet, még jobbak is, szebbek is, mert igazabbak, mert itthon maradtak. Csak találjuk meg a módot a biztatásukra, segíteni meg úgy segíthetünk, ha igényeljék tevékenységüket, komolyan vesszük újszerű alkotásaikat. Kányádi szavaival élve: a színe elment, de maradt a java. MOLNÁR DÉNES képzőművész ADAKOZUNK, TEHÁT VAGYUNK Még szeptemberben megjelent a lapokban a kérés, jobban mondva az RMDSZ Maros megyei elnökségének felhívása, hogy aki tud, segítsen a marosvásárhelyi márciusi események után elítélt Cseresznyés Pált és Szabadi Ferencet sújtó pénzbüntetés, az 1 000 000 lej összegyűjtésében. A felhívás a romániai magyarság egészéhez fordult, adakozzanak, hogy a kirótt brutálisan nagy összeget össze lehessen gyűjteni. Egy közösség erejét és életképességét mindig pontosan le lehet mérni szolidarításának fokával. Az egységnek, az együvétartozás tudatának, a politikai kultúrának megbízható mutatója, hogyan‘tud egy' népközösség, kétmillió ember közösen cselekedni. Ősi társadalmi, kollektív találmány: a közös teherviselés. A megmaradás technikája már-már. Marosvásárhelyen az RMDSZ megyei székházában LÁZÁR ANDRÁSSAL, a megyei szervezet főkönyvelőjével beszélgetünk erről. — Mennyi adomány, eddig mennyi pénz gyűlt össze? Három hét alatt hatszázezer lejnél több adományt juttattak el a pénztárunkéba.. Egész Erdély területéről érkezik a segítség. — Honnan küldték a legtöbbet? — Nehéz lenne erre válaszolni, hiszen most is, napról-napra egyre áramlik felénk a segély. Eddig nagyon sok érkezett Hunyad megyéből például. Meglepő visszhangja kell felhívásunknak Dél-Erdélyben. A petrozsényi református egyház 12 000 lejt küldött, a petrozsényi RMDSZ először 9000 lejt, aztán újabb 4000 lejt postázott. A volkányi református egyháztól 10 000 lejt kaptunk, Aninószáról 3000 lej érkezett, a lupényi református egyháztól 8200, a lupényi RMDSZ-től 10 750 Fehér megyéből, Péterfalváról például 12 000 lejt küldtek. Tessék, nézze át a kimutatást, az utalványokat, Brassó, Torockó, Zilah ... Háromszékről is sokan postáztak pénzt, a kézdivásárhelyi RMDSZ 38 000 lejt utalt át. Kolozsvárról egyvalaki 4000 lejt tett postára. Legtöbb az egyéni adomány, sok a 100 lej, 200 lej, ezekből gyűlt össze nagyobb rész, gyakori az ezer lej, a kétezer lej is. Nézze ezt is, Kovács Magdolna 10 000 lej, dr. Kelemen Attila 7100 lej... Egyelőre a legtöbb adomány Maros megyeből érkezett, a marosvásárhelyi utcák külön-külön. Budai Nagy Antal utca 3000 lej, Bucinului utca 7000 lej, Ion Buteanu Utca 3155 lej, ezek lakónegyedek, blokkok, a Dózsa György utcából, ez a volt Sándor János utca, 7300 lej. A vásárhelyi bőrgyár, a mai nevén MAPÉL Rt. 54 900 lej. A szászrégeni RMDSZ 7100, a magyarrégeni református egyház 10 000 lej, a ludasi RMDSZ tagsága 10 000 lej, a ludasi RMDSZ választmány további 10 000 lej... Hosszan sorolhatnám tovább a tételeket. — Mi történik az összegyűjtött segélylyel ? — A begyűlt összeget takarékbetétekbe fektetjük, CEC-könyveket vásárolunk rá, 25 000 lejes tételenként. A CEC-könyveket a bebörtönzöttek hevére állíttatjuk ki, mégpedig az összeg 75 százalékát a Cseresznyés Pál nevére, 25 százalékát a Szabadi Ferenc nevére, így aztán a CEC-kamatok is fel fognak gyűlni. Máris ebből a pénzből finanszírozzuk a börtönbe beküldött élelmiszercsomagokat, ruhasegélyt, el kell látni őket fehérneművel, mindennel. Nincs senkijük, aki gondjukat tudná viselni. Erre a célra havi fix összeget fordítunk. — Ha a Legfelső Törvényszék végleges ítélete is elmarasztaló lesz, marad elég pénz az egymilliós büntetés kamataira? És fog maradni valami a két elítélt további segítségére? — Olyan mértékben bontakozik ki a segítségnyújtás, hogy biztosak lehetünk, fedezni tudjuk mindezeket a kiadásokat. Ha azonban a Legfelső Törvényszék végül is felmentené a vádlottakat, vagy legalábbis csökkentené a büntetés tételeit, akkor egy nagyobb segéllyel fogjuk őket támogatni, hogy újra beilleszkedhessenek, valahogy újrakezdjék az életet. Mert mindketten nagyon is rászorulnak erre az átéltek után. Ha a befolyt segélyekből marad még pénz, akkor egy jogvédelmi alapot hozunk létre, amiből anyagilag tudjuk majd támogatni a többi elítéltet. illetve a márciusi események halottjainak özvegyeit, az árván maradt családokat. Természetesen minden kiadást, az egész alapot az RMDSZ elnöksége, egy külön kuratórium felügyeli. Végül Lázár András főkönyvelő még a következőket fűzte az elmondottakhoz: — Megkérem Erdély-szerte az RMDSZ szervezetek könyvelőit, hogy ahol közvetlenül is történtek befizetések a Cseresznyés Pálék támogatására, mentői hamarabb utalják át hozzánk az összegeket. Éppen ezért megismétlem a folyószámlánk számát: UDMR TG. MURES, CONT 45.10.10.40 BANGA COMERCIALA ROMANA — BCR — TG. MURES. A postai szelvényre kérjük ráírni: „Adomány Cseresznyés Pál és Szabadi Ferenc részére“ ..És ami a legfontosabb: újra megköszönjük az áldozatkészséget, megköszönjük mindenkinek, hogy nyomban siettek segíteni a bebörtönzötteknek! MÁRTIN FERENC