Romániai Magyar Szó, 1993. február (5. évfolyam, 943-966. szám)
1993-02-02 / 943. szám
1993. február 2. „Szeresd az ötleteidet annyira, hogy te magad megvalósítsd“ Beszélgetés MUZSNAY ÁRPÁDdal, a Szatmár megyei RMDSZ elnökével — Megválasztásod előtt a megyei RMDSZ titkára voltál, belülről ismered problémáit. Milyen változtatásokat tartasz égetően fontosnak? — Pillanatnyi legnagyobb gondom, hogy biztos anyagi alappal működőképessé tegyem a szervezetet, mert való igaz,, hogy csak tagdíjakra támaszkodva nem lehet azt fenntarttani. — Az RMDSZ legutóbbi bővített választmányi gyűlésén napirendi pontként szerepelt a gazdasági problémák megvitatása is. Milyen megoldáshoz vezetett? — Szerettük volna a Tulipán kérdését pontra tenni. Nem mondhatom, hogy a találkozó eredményes volt. Azon fog állni vagy bukni a kérdés, hogy önzetlenül az ügy mellé állnak-e emberek, és beváltják-e ígéreteiket, létrehozni az Igazgatótanácsot, megtartani a periodikus ellenőrzést, komoly szerződést kötni Tulipán és RAIDSZ, között, melyben annak vezetője felelősséget vállal a szervezettel szemben. Abszurdum, hogy két év alatt erre nem gondoltak gazdasági szakemberek! Most, hogy lehetőségem nyílt betekinteni azokba a dolgokba is, amelyeket eddig elkendőztek előttem, valóban elkeseredtem: átlag 2 lejes tagsági díjat fizetnek a tagok a megyében, a választások óta nem tartottak a tanácsosoknak kiképzést, csak alkalomszerűen szállt ki az RMDSZ helységekbe, holott ezt szisztematikusan komoly terv alapján és komoly apparátussal kell csinálni, amihez megint csak pénz kell. — Milyen konkrét lépéseket irányzott elő az új vezetőség a falvakkal való kapcsolatfenntartásra? — Amint mondtam, akkor szállt ki az RMDSZ, ha baj volt, vagy a választások idején. De a kérdés meg is fordítható: nem alulról építkezve, helységenként kellene létrehozni? A megyei vezetőség nem ismeri a falvak valóságát, az ottani embereket , akik közül a falu kiválaszthatja a jó vezetőt. Miért várja hát el egy falusi szervezet, hogy a megyei vezetőség a nehezen begyűjtött tagsági díjakból fedezve kiszállási költségeit, kimenjen azért, amit ő is megteremthet? A város vonzáskörzetéhez tartozó 19 településen kívül 15 falu küldött az elmúlt évben tagsági díjat és sokan nagyon keveset. Gondoltunk mezőgazdasági előadások szervezésére, de ha meghívunk egy előadót, csak az útiköltség, elszállásolás minimum 10 QOQ lej. — Inkább bizonyos megoldások megtalálásában kellene szaktanácsot nyújtani. Nemrégiben alakult a Vállalkozók Fóruma. Nem tudom, ez mennyiben fedi a szaktanácsadást, illetve mennyiben lehet modell egy Mezőgazdasági Fórum alakítására? — Sajnos, nem találtam olyan gazdasági szakembert, aki elvállalná a székházban a rendszeres szaktanácsadást. De a gazdasági életet segíteni jótanáccsal, információk áramoltatásával, igenis kell és lehet. Szeretném, ha az RMDSZ kertében működő különböző társaságok, mint a műszakiak vagy az RMGE vállalná föl ezt. A Vállalkozók Fóruma egy furcsa példa. Az RMDSZ szülte meg, hogy az első gondolat a tőle való elválás legyen: egy magánvállalat patronálása alatt fog működni, és amikor rendszeres működéssel információkat fog szolgáltatni pénzért, azt a magánvállalatot fogja anyagilag támogatni. Ez közvetve, természetesen visszahat a magyarságra és az RMDSZ-re, de nem úgy, ahogyan naivan elképzeljük: az RMDSZ létrehozott valamit, amiből profitálni is tud. Rengeteg tehát a gond, az emberek csak fölvillantják ötleteiket, és várják, hogy valaki kivitelezze őket. Egy barátom szólása: Szeresd az ötleteidet annyira, hogy te magad megvalósítsd. Csak ennyit kellene elérni, és akkor nem merülne fel, hogy mit csinál az RMDSZ, mert az RMDSZ én vagyok, te vagy, a harmadik és az ennedik személy. — Mi az, amit a nehézségek ellenére föltétlenül meg kívánsz valósítani megyei elnökséged ideje alatt? — Amikor megválasztottak, világosan megmondtam: nem vagyok gazdasági szakember, nagy politikusnak sem tartom magam, elméleteket sem fogok kreálni, de a maga lábára fogom állítani ezt a szervezetet azzal, hogy embertől emberig, létektől ,lélekig kiépítem a kapcsolatot. Kellemes tapasztalataim kötődnek a falusi kiszállásaimhoz, vasárnapjaimat ezekre az utakra fogom áldozni, megyei tanácstagokkal együtt fogok kimenni, s ők közvetlen beszélgetésekben mérvefel a falvak problémáit, a megyei tanács működésének a realitás talajáról szabhatnak irányt, kieszközölve, hogy ebben a megyében a törvényesség legyen az úr. Sajnos, vannak olyan települések, ahol a régi rendszer emberei megerősítették pozícióikat, és elképesztő illegalitásokat vittek véghez. Ebek harmincadjára került a közvagyon, a parasztságot — románt, magyart egyaránt — arcátlanul meglopták, kisemmizték. Itt akarok lépni, úgy is mint RMDSZ elnök és úgy is, mint újságíró, ha másként nem, nyilvánosságra hozva a valóságot, hogy a közvélemény erejében bízva meggátoljuk a további garázdálkodást. — Már érintetted: nagyon sok falusi tanácsos nem tudja, mi a dolga. Hogyan képzelted el kiképzésüket? —Szeretném, ha szombatonként, délelőtt 10 és 1 óra között a tanácstagok felváltva szolgálatot vállalnának a székházban, ahol a lakosság rendelkezésére állnán Február. Sorr összehívtuk a tanácsosok Fórumát, ahol ismertetjük jogaikat és feladataikat, és ellátjuk: őket, törvények, rendelkezések, útmutatások dokumentumaival. Népszerűsíteni fogjuk azt a közigazgatási segédkönyvet, amely magyar nyelven is tartalmazza a közgazgatási törvényt. Remélem, addig eldől a megyei tanács körüli huzavona, és a megyei tanácsosok is részt vehetnek a fórumon, és közösen döntenének arról, hogy melyik tanácstag melyik faluért, körzetért felel. Február 13-án arra is precedenst szeretnék teremteni, hogy az RMDSZ-tanácsosok birtokukba vegyék az Adminisztratív palotát. Itt tartjuk meg az ülést. 310 képviselőnek joga van ahhoz, hogy mint RMDSZ frakció használja az épületet. A fórumot követően a tanácsosok,választók találkozóit körzetekre, helységekre bontva kell rend- szeresíteni. Szívügyem a falu, kivitelezhetőnek tartom, hogy a kiskerti vetőmagellátásba, műtrágya- és vegyszerellátásba besegítsünk a mezőgazdászoknak. Jó lenne, ha az RMGE nem gondolna külön Gazdaboltok megnyitására, hanem kihasználnánk a már létező Tulipánhálózat lehetőségeit. Március végén, április elején szeretnék jó mezőgazdasági előadókat meghívni Kolozsvárról, Debrecenből v. Gödöllőről, elvinni 4—5 központi településre, ahol összehívjuk a jó gazdákat, és az egykori arany- vagy ezüstkalászos tanfolyamok szellemében megmozgatjuk egy kicsit az embereket. Én bízom abban, hogy az a magyarság, amely szülőföldje, mellett kitartott, talpra fog állni. És bízom a románságban is. Nyugodtan köszöntöttem az új prefektust, túllépve azon, hogy milyen pártállású. Szatmár megyei születésű, és ez nekem garancia. — Végszóként a 93-as évre tervezett kulturális rendezvényekről kérdeznélek. — A kulturális tevékenység irányítását Csikár Csaba vette át. Bizonyos vagyok benne, hogy az általa életre hívott rendezvényeket továbbra is szervezni fogja. Szeretném én is továbbvinni azokat, melyeket életre hívtam: az ökumenikus kórustalálkozót, ami február 12-én kerül harmadízben megrendezésre a szatmári Székesegyházban, valamint a Rákóczi szabadságharcra való emlékezést, amely 290 éve vette kezdetét. Tervünk Szilágyi Domokosnak szobrot állítani Szatmárnémetiben: idén júliusban ünnepelné 55. születésnapját. Kisebb léptékű rendezvény tenne a máramarosszigeti születésű és Szatmárhegyen 40 éve eltemetett költőnő, Krüzselyi Erzsébet emlékünnepe. A negyedik Ady-rendezvénnyel máris lépéshátrányban vagyok. A cserkészmozgalom fölerősítése is foglalkoztat. Lejegyezte: GÁL ÉVA EMESE A folyó ugyanolyan fecsegő egykedvűséggel tükrözte a benne fürdő égboltot, mint máskor, mégis nyugtató békesség helyett fenyegető árnyékot vetett fodraira, a környező halotti csend fenyegető árnyékát. Ha nem kelti az örök élet benyomását a mediterrán növényzet télben is tündöklő zöldje, a hévízforrások pazarló bőséggel a Csernába szakadó környezetében az irreálisan zöld fű hófoltoktól is fokozott eleven reménysége, bárki azt hihetné, hogy Herkulesfürdőt neutronbomba semmisítette meg. Riasztó csendben visszhangzik minden lépés a fürdőtelep járdáinak mozaiklapjain, a kénes vízforrások bűzösen gomolygó ködfelhői a fenyegetettség benyomását keltik a magányos sétálóban. A Domogled hegy oldalán a mészkő fehérségével ellentétező téglavörös szállodacsodák halottcsendesen merengenek, magukba temetve a gyógyító víztől kiszáradt fürdőmedencéket és a milliós értékű, fizikoterápiás kezelést biztosító műszereket. . A fürdőtelep központjában ijesztő magányosságban szemléli a történelmi értékeket képviselő, máladozó falú épületeket, a pusztulást az aranygyapjat megszerző Herkules, akinek szobra 1847 óta sokat mesélhetne a fürdő tündökléséről, hajdani szép éveiről, s mai siralmas helyzetéről. Kóborló, éhes kutyafalka üget el mellette a zsírosabb falatokat ígérő Hotel Roman irányába. Ez a kétcsillagos szálloda még fogad fürdővendégeket, pihenésre vágyó pénzes embereket, mert ide már csak az merészkedik, akinek sok pénze van, vagy akinek nagyon muszáj idejönni. Isten hozott, kedves vendég, de nekem már a folytatása is megvan a köszöntőnek: Isten hozott és a szükség! A sziklafalak közé szorult Cserna völgyben a mészkő szürkeségébe természetesen illeszkedő szálloda földszinti téglafalai a valahai római fürdőt rejtik.Kissé távolabb már csak az lép be a szálloda előcsarnokába, aki vállalni tudja,meri a költségeket. A december végi lepusztultságot csupán a szilveszteri mulatságra vágyó vendégek serege tudta időlegesen feledtetni. Az ott-tartózkodás öt napjára a szilveszteri mulatsággal és az év első estéjére felkínált vendéglői programmal, potom 24 ezret kértek személyyenként. Az összeg csupán a szűkös állami fizetésből, illetve a még szűkösebb nyugdíjból élő román állampolgárok homlokára varázsolhat rosszalló ráncokat, mert az „életművészek" serege bizonyította: a szálloda dugig megtelt, s az ételek mellett telt bőven a drága és méregdrága italokra is. A harmadik emeleten működő kaszinónak sem lehetett gondja, hiszen a rulettezni, pókerezni, s ki tudná megmondani „mizni“ vágyó jómódúaknak itt is bőségesen adódott alkalom a fényűző és esztelen pazarlásra. De elmúltak a szép napok, a parkolóhelyről eltűntek az autócsodák, csupán néhány szerény Dacia maradt, beszédesen hirdetve és bizonyítva, hogy a reumatikus fájdalmaikat enyhíteni óhajtó román állampolgároknak csak ennyire telik. És lett nagy-nagy csend. Talán 30—40 ember lézengett fázósan a szálloda folyosóin, a kezelő központban, a vendéglőben. Sietősre fogták lépteiket, mert mindenütt hideg volt, akarom mondani, csak benn volt hideg, mert kinn sokkal kellemesebb volt az idő. Néhány Németországból érkezett vendég is méltatlankodhatott azért, hogy a tőlük igényelt busás összegért milyen minőségű szolgáltatásban részesítették őket, s véleményükből ítélve, legközelebb máshol fogják elkölteni a pénzüket, csak itt nem. A gyógyulást kereső betegről a hideget a legtermészetesebben szolgáltató szálloda napi 950, illetve 1300 lejt „gombolt“ le a szállásért, attól függően, hogy egy-vagy kétágyas szobát igényelt a kedves vendég, akit orvosi javallattal irányítottak ide, kezelésre. Emellett 1100 lejből étkezhetett is a nem nagy választékot kínáló vendéglőben — elvégre minek annyit pazarolni arra a néhány lézengő betegre —, s mindöszsze 300 lejt kértek a kezelésre. Ha egy kis gyors fejszámítást végzünk, egy 18 napos kezelési periódust nem egészen 50 ezer lejből ki lehet állni, ami jóval több, mint egy havi becsületes munkával megkeresett fizetés, nem is beszélve arról, hogy hány havi átlagnyugdíj összege ez a pénz. Potomság — mondhatná bárki. Ezért a pénzért azonban legalább kifogástalan ellátást igényelhetne bárki. Csakhogy azért létezik a nyelvünkben ható igeképző és feltételes mód, hogy mindenki tudomásul vehesse: lehetne igényelni, de nem érdemes. Mert a kedves vendég — ha egyáltala megengedheti magának — ennyi pénzért ne legyen annyira igényes. Ennyi pénzért ne igényeljen többet, mint ami van. Mert mindig mindent csak az állampolgár, az a mindent béketűrően elviselő „om de bine" tud eltűrni panaszmentesen. Különben se panaszkodjék, mert ha nem felel meg neki, nem kötelező kifizetni. S ha már kifizette, akkor legyen boldog, mert mi lenne, ha ez a szálloda se fogadná, ahogy a szakszervezeti üdülőközpont se fogadta a téli periódusnak ebben a szakaszában, hiszen azoknak is elsősorban a jövedelem a fontos (már amit tagdíjként megkapnak). S erről a szállodáról is azt, a hírt terjesztették, hogy január közepétől vagy február elejétől bezárják, alkalmazottjait pedig fizetésnélküli szabadságra küldik, azazhogy úgynevezett „műszaki munkanélkülieknek“ számítanak. Szép kis szakszó, nemde? S van egy kis fenyegető éle is, mert manapság örülhet bárki annak, hogy van munkahelye, kicsi fizetése, ami nem sok ugyan, de valami a semmihez képest, tehát sok oka lehet az elégedett hallgatásra, a legmegalázóbb helyzetek elviselésére is. A beteg tehát boldog lehetett, a pénzéért lakhatott és fázhatott a szobájában, hiszen azt a kevéske meleget a gyönyörű kilátást nyújtó üvegfal és a balkonra nyíló üvegajtó kerete mellett beömlő hideg emésztette fel. Hogy miért nem fűtenek rendesen? Csak az ostoba nem tudta felfogni a legtermészetesebb választ, mert nincs elég fűtőanyagunk. Nem egyszerű? Nálunk minden évben van tél, mégse tudja senki, hogy tél is lesz. A kezelő központban nem kellett ugyan várakozni, mert az egészségügyi alkalmazottak már a folyosón várták a beteget, s azonnal „kezelésbe vették“. Elnézést is kértek azért, hogy jéghideg a kezük, de ezért senki sem neheztelhetett rájuk, hiszen meleg vizük sem volt, itt sem fűtöttek. A fürdőben arra számítottak, hogy a medencében párolgó meleg kénes víz felmelegíti a termet. De csak annyi volt a hatása a gőznek, hogy a fékhideg csempéken lecsapódva patakokban folydogált a padló víznyelőibe. A meleg fürdőből kikecmergő kedves vendég pedig gyors tornamozdulatokkal kapkodhatta magára a meleg holmiját, hogy minél hamarabb elpárologhasson, s hideg szobájában a takaró alatt merengesse csontjait és merenghessen. Merenghessen azon, hogy ilyen körülmények között is a szálloda alkalmazottai és vezetői derűs udvariassággal, a „mit is tehetnénk másként és jobban“ karnyújtó és vállemelő mozdulatának tehetetlenségével tudnak élvezést és megértést kérni. A kezelés hatékonyságán gondolkozva valószínű, hogy a tranzitkorszak gazdasági nehézségeit csak egyféleképpen tudta önmagában feloldani: a belülről lobogó és a magas szintről táplált nacionalizmussal. Esetleg latolgathatta, hogy fele ennyi költséggel is itt tartózkodhatna, s akkor talán jóval többen vennék igénybe a kezelést, s a nagyobb forgalom is kényelmesen biztosíthatná a fürdőtelep zavartalan működését. De az a gondolat is megfordulhatott benne, hogy a túlzottan magas árakkal vajon nem éppen a csődöt akarják mesterségesen előidézni, hogy aztán licitálással privatizálva a szállodát/szállodákat, magánkézbe lehessen átjátszani őket. S hogy ki tud többet fizetni? Természetesen az, akinek pénze van. S kiknek van pénze? Azoknak, akijenek eddig is volt, akik hűséggel szolgálták azt a sokat szidot sokoldalúan fejlett szocialista társadalmat, s akiket akkor is busásan megfizettek szolgálataikért. Vagy azoknak, akik külföldön ügyeskedtek , csencselték össze vagyonkájukat, vagy ... szóval sokan, akik ma is jó káderek. S az állampolgár? Legyen egészséges és kevésbé igényes ezért a pénzért. Aki igazán jó hazafi, az nem panaszkodik, az nem támaszt igényeket a hazával szemben, hanem örül, örül, hogy a hónapokig tartó takarékoskodás után jó drága vonatjegyet vehet egy esetleg fűtetlen vonatra, vagy jó drága benzinnel üzemeltetett rozsdakollekcióján idejöhet s élvezheti a módját annak, hogyan tudják mások elverni a pénzét, örülhet a pazarlásnak. S különben is, minek ez a sok probléma, hiszen amit nem kap meg szolgáltatásként, azt megadja a természet. A Cserna fecsegő egykedvűen tükrözi a benne fürdő égboltot, a mediterrán növényzet a télben is tündöklően zöldélt, hévízforrások pazarló bőséggel szakadnak a folyóba anélkül, hogy az emberek gyógyulását szolgálhatnák, de szemet gyönyörködtető, üde zöld pázsit tenyészik körülöttük. És csend van. Nagynagy csend. Miért zavaró egy fürdőtelep csendje? Aki idejön, nem a csendre vágyik? Hiszen a csend idegeket nyugtat. Lehetőséget nyújt a merengésre. Merengeni azon, hogy ilyen gazdálkodáshoz elsősorban tehetség kell. Egy egész fürdőtelep vezetőségének és alkalmazottainak tehetsége. S ha egyebünk nincs is, de evvel a tehetséggel rendelkezünk, így sikerül gazdaságilag tönkretenni egy, a XVlll. századtól prosperáló fürdőhelyet, sikerül az ország természeti kincseitől elzárni, eltiltani mindazokat, akik turistaként vagy kezelésre szoruló esendő betegként télen is felkeresnék Herkules szent vizeit. A megélt valóságot szótlan tehetetlenséggel, megnyugvással elviselni ez az embertelen csend segíti az embert, amely fojtogat, pusztít, s a halál bűzet hordozza. CS. KOVÁCS KATALIN Ad aquas herculi sacras . • BELFÖLDI HÍREK • KÖZLEMÉNYEK , RIPORTOK • ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ 3 A rózsa vagy (Folytatás az 1. oldalról) véget kíván, mert valami olyan nóvumról, a megszokottól eltérőről van szó, ami teljesen ismeretlen a keleti politikai kultúrában, mert ebben a diverzióban csak birtokosok és birtokoltak vannak jelen. (Nem véletlenül használom a tárgyszerű halmaz kifejezést.) Éppen a birtokló viszonyt kell (kellene) megszüntetni az önkormányzatok mellérendelt rendszerének megteremtésével. Az RMDSZ-neknemcsak a belpolitikában kell eddig nem ismert erőfeszítéseket tennie, hanem nemzetközi tevékenységében is. Mondhatnánk, hogy az RMDSZ nemzetközi tevékenysége a következő években meghatározó lehet a romániai magyar kisebbség sorsára. Nem legnagyobb kereskedelmi kedvezményt kell kérni, mert ez nem a mi dolgunk, folytassanak olyan emberjogi politikát, amellyel ezt el lehet érti. Egészen pontosan arról van szó: a JalénSégi Önkorrányzatok — kulturális,jtegkopást tv— ,reddszerének elfogadtatásához, nemzetközi jogi normákba foglaltatásához kell hozzájárulni. Ne áltassuk magunkat, Romániában soha sem fog megvalósulni a kisebbségek önkormányzata, ha azt kötelező normaként nem fogják előírni. (Lásd az ún. demokraták tartózkodását, kétértelmű, inkább tagadó attitűdjét). Ez nem az ország elleni összeesküvés, hanem egészséges önvédelmi reflex, és egyetemes érvényű követelmény, mert az önkormányzathoz való jog mindenik nemzeti, vallási vagy más kisebbségre vonatkozik, bárhol is éljen a világon. Csakhogy ennek megértetése és elfogadtatása évtizedet vehet igénybe, könnyebb birtokolni a rózsa nevet mint ezt megosztani. A jogos és igazságos igényről lemondani nem szabad, mert amiről a nemzet önmaga lemond, ahogy Deák Ferenc mondotta „annak visszaszerzése mindig nehéz és mindig kétséges“. Mindezek — bel- és külpolitikai teendők — megvalósításához pragmatikus pártra lenne szükség. Elsőrendűen nem ideológizálni, személyeskedni, veszekedni kellene, hartem az elfogadott irányjelző feladatok pragmatikus megvalósítására. Ezért mondom, hogy az RMDSZ tegyen pragmatikus párt. Ha nem mond le az eddig gyakorolt félmegoldásokról, az egyfolytában nyilatkozó, elhatárolódó sérelmi politikáról, és az értelmetlen pártülésekről (az ún. peturbánkodásról) és nem fogja mozgósítani legjobb erőit, karrieristák és botcsináltak nélkül, hiábavalónak bizonyul a programba foglalt fordulat. A pragmatikát nem önmagáért, hanem a célok eléréséért kívánom. Visszatérni ahhoz, hogy mit akarunk, nincs értelme, a jelenlegi helyzetre megfogalmazódott, meditálni az előre nem láthatóról pedig jórészt felesleges fáradozás. Minden megtörténhet, de erről elmélkedni nem a pragmatikusok dolga. A pragmatikus pártra vonatkozókat a kongresszuson is el lehetett volna mondani. Elvileg, de nem gyakorlatilag. Ha valaki valami tartalmasat akar mondani, több kongresszusra terjedőre kell tervezze mondandóját, oly módon, hogy elkezdi az első vagy a második kongresszuson és befejezi, ha megéri a negyedik vagy ötödik kongresszuson. Ennek egyik oka az egymást követő alapszabályzatok körüli végnélküli vita, melyet a bőbeszédűek ürügyén saját „tündöklésükre“ gyümölcsöztetnek. Megkeresett a Fuba! Egy terjedelmes és vastag borítékot kaptam a minap. Ránézésre is felismerhető volt, hogy nyomtatványokat küldtek benned A feladó: FuBA Comunication, Budapest 1165, Mészáros József u. 17, Tel: 271—2617. Kibontom. Gyönyörű színes reklámlapok Fuba-műholdas adásvevő parabolaantennákkal, a hozzá való tartozékokkal és más kommunikációs berendezéssel. Gondolkozom, honnan is ismerem ezt a céget, hol is találkozhattam képviselőjével, hisz nincs műholdas antennám, és az újságíró-fizetésből nem is lesz a következő években, ez annyira biztos, mint az, hogy a műholdas adást nem lehet ruhaszárítódróttal behozni. Aztán megakad a szemem a cégjelzéses papírra írt levelén. „Tisztelt Cím! Köszönjük, hogy a Szatmárnémetiben tartott Expo'92 kiállításon felkereste standunkat... “ Persze, felkerestem, váltottam is néhány szót a cég képviselőjével. De ezért megérdemlem figyelmüket, s megérem nekik, hogy egy olyan paksamétát küldjenek, aminek csak a postabélyegéért vagy 140 forintot kellett fizetni? Úgy tűnik, megéri! S megéri, hogy rajtam kívül még sok szatmárinak elküldjék ugyanazt a reklámcsomagot. Megéri, mert a profi vállalkozók, a profi cégek, profi üzletemberek profi módon értenek ám a reklámhoz is, s nem tartják kidobott pénznek, ha csak úgy „figyelmességből“ szétküldenek néhány száz reklámkiadványt. Tudják, ha nem is száz, de néhány csak „beakad“ valahol. ördöge van a Fubának, nálam most csakugyan „beakadt“, amire legjobb bizonyíték, hogy megírtam ezt a jegyzetet. Sokakkal együtt én is szeretném, ha minél többen foghatnák olvasóink közül a nemrég beindult Duna televízió műholdas adásait. SIKE LAJOS 15000 gyereket érdekelhet A felvételi vizsga anyaga magyar nyelv és irodalomból A IX. osztály és a szakiskolák I. éve számára Magyar nyelv és irodalomból a tanulók a felvételi vizsgára az V—VIII. osztály számára érvényben levő tantervek (jóváhagyási szám 37305/1991) és tankönyvek alapján készülnek fel. Mind nyelvtanból, mind irodalomolvasásból a tantervi követelményrendszer az irányadó, különös tekintettel a következőkre: I. MAGYAR NYELVTAN A hangok világa. Szintek és egységek a nyelvben. Viszonyok a nyelvben. A nyelvi jelek értéke. A nyelv és nyelvi jelek funkciója. A változó nyelv. A működő nyelv. Az anyanyelvi ismeretek keretében a funkcionális nyelvvizsgáló képességre helyezzük a hangsúlyt. A vizsgára való felkészítésnek, akárcsak a négy iskolai év anyagának, a tudatos nyelvhasználatot és a kifejezőképességet kell szolgálnia. A nyelvi ismeretekről a tanulók nyelvtani elemzések, gyakorlatok keretében adnak számot. II. IRODALOMOLVASÁS V. osztály: A népköltészet. Petőfi Sándor: János vitéz; Arany János: A tudós macskája. Móricz Zsigmond: Hét krajcár. VI. osztály: Kőmives Kelemen; Arany János: Toldi; Petőfi Sándor: István öcsémhez; A Tisza. VII. osztály: Jókai Mór: A nagyenyedi két fűzfa; Fazekas Mihály: Ludas Matyi; Arany János: A walesi bárdok; Ady Endre: Üzenet egykori iskolámba. VIII. osztály: Sütő András: Hozzuk a dalt az erdőből, önéletrajz helyett; Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde; Petőfi Sándor: Arany Jánoshoz; Arany János: Válasz Petőfinek; A szegény jobbágy; Mikszáth Kálmán: A hályogkovács; Balassi Bálint: Egy katonaének; Jókai Mór: A kőszívű ember fiai; József Attila: Holt vidék; Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig; Magyari Lajos: Csorna Sándor naplója; Déry Tibor: A ló meg az öregasszony. Vázlatkészítés. Elbeszélő fogalmazás. Epikus művek cselekménye. A cselekmény főbb mozzanatai. A szereplők jellemzése. Rövid irodalmi idézetek elemzése. A tanult lírai, epikai és drámai művekhez kapcsolódó irodalomelméleti kérdések ismerete. Megjegyzés: A jelen tanterv megjelenésével az Admiterea in licee si scoli profesionale 1993. című kiadványban közzétett változat érvényét veszti. Dr. MURVAI LÁSZLÓ az Oktatásügyi Minisztérium osztályvezetője Egyesületet alapítani szándékozók figyelmébe Lengyel Géza úr, érmihályfalvi olvasónk az RMSZ január 21. számában a Volt Szovjet Hadifoglyok Egyesületének megalapítását indokoltnak tartja (indokait itt nem ismételjük), majd nyílt levele végén feltételezi, hogy az alapítók alulírott pártfogására bízvást számíthatnak. Még mielőtt az egyesületek megalapításának eljárási szabályait ismertetném — az ilyesfajta eligazítást lapunk mindig is önzetlenül végezte —, az 1990. évi 118. törvényrendelet alapján elveszített perekben még lehetséges jogorvoslatról ejtünk néhány szót. Valóban, a bírósági gyakorlat e tárgyban eltérő (de ugyanilyen például a földtörvény végrehajtása kapcsán is) Szatmár, Maros és levélírónk szerint Bihar megyében is, a 118. törvényrendelet biztosította jogokat a magyar hadsergből szovjet hadifogságba kerülteknek nem ítélték meg sem első-, sem másodfokon. Itt nálunk, Hunyad megyében, a Székelyföldön, Brassóban és tudomásom szerint máshol is viszont igen. Ez azért vált lehetségessé, mert jóval a törvény hatályba lépése után a megyei bizottságok ilyen értelmű utasítást, eligazítást kaptak az időközben feloszlott, a 118. T. R. alkalmazására felügyelő országos bizottságtól (a Munkaügyi és Szociálvédelmi Minisztérium keretében funkcionált). A megyei törvényszékek döntése az ügyben jogerős, és ezeket az eljárási szabályok szerint a törvényszék a feleknek nem is kézbesíti ki. Ezt tehát hiába is várják, viszont ki lehet kérni ezeket külön felbélyegzett kérvénnyel. A jogorvoslatra a rendkívüli felfolyamodásra (recurs extraordinar) a jogerőre emelkedéstől számított 1 éven belül van lehetőség úgy, hogy az érdekelt, a pervesztes fél a Legfőbb Ügyészhez beadvánnyal (memoriu) fordul, és kéri a rendkívüli felfolyamodás megfogalmazását és a Legfelső Törvényszék vagy esetenként a megyei törvényszék megkeresését. Ha a Legfőbb Ügyésztől elutasító válasz érkezik, ez az ügy végleges lezárását jelenti, ha ennek ellenkezője történik, bármilyen döntés születhet. A pert vesztett volt hadifoglyok ezzel a lehetőséggel még élhetnek, és szerintem ezt is kell tenniük! Az egyesület alapítására visszatérve, induljunk ki abból, amit az Alkotmány 27. paragrafusa a társulási jog kapcsán kimond. Lényege az, hogy az állampolgárok szabadon társulhatnak politikai pártokba, szakszervezetekbe és más társulási formákba. Ilyen társulási forma a „non profit“ vagy nem nyerészkedési célú egyesület is, amelynek alapítási szabályait egy nagyon régi, de hatályos jogszabály, az 1924. évi 21. törvény részletezi. Ma már minden bíróságon megtalálható. Legkevesebb 20 alapító tag már létrehozhat egyesületet, miután alapszabályukat a társult tagok alapító közgyűlésükön elfogadják, és magát az alapszabályt, vagy ha van alapító okirat, akkor azt is, közjegyző által hitelesítik (33. paragrafus). Még mielőtt a választott székhely szerinti bíróságot a bejegyzés engedélyezéséért megkeresnék, a 3. paragrafusban foglaltak alapján be kell szerezni annak a minisztériumnak az előzetes hozzájárulását, amely a egyesülethez, ennek céljai tekintetében szakmailag a legközelebb áll. Véleményem szerint ebben az esetben ezt a hozzájárulást magától a Honvédelmi Minisztériumtól kell kérni, az alapszabály egy példányának bemutatásával. A bírósági kereset elemeit a 85. paragrafus, a bekért iratok jegyzékét pedig a 87. paragrafus sorolja. Ha a bíróság a keresetnek helyt ad, egyben elrendeli az egyesület bejegyzését a jogi személyek saját nyilvántartásába, és ezzel az egyesület jogi személyiségét is elnyeri. DEÁK LEVENTE Annyit mind beszélünk a nyugati piacról, hogy már tűrhetően tudjuk, mi a dörgés. Például, hogy ott állandóan lemegy a nap, mert ha netán a fordítottja történne, akkor az már a keleti piac lenne. Mi viszont most a kapitalista piacjelenségeket elemezzük. Mi történik, tesszük fel a kérdést, ha ott, nálunk a sarki kakasárussal átellenben megjelenik még egy kakasárus? A lehetséges válaszok: 1. Egy hét leforgása alatt milliomos lesz mindkettő; 2. Egy hét alatt tönkremegy mindkettő; 3. Addig lövögetik egymást a ki nem pattogott kukoricával, míg az egyik megunja és odébáll. 4. Feltéve, hogy mindenik lövedék vaktöltény, mert ha csak egy is éles, elképzelhető, milyen szörnyű tragédiához vezet a rivalizálás. Véleményen szerint nagyon jó, ha a nyugati piac sarkán megjelenik egy második kakaspattogató, még jobb, ha a harmadik, a tizedik, s a legjobb, ha a NAPNYUGATI KAKASPIAC piac teljesen az ő kezükbe kerül. Egyrészt azért, mert akkor nagyban exportra is termelnének, jócskán túlnőve a helyi keresletet. Másrészt, mert a sok árus egy ipacon: nagy konkurencia. Akkor viszont az élelmesebbek egyre rafináltabb áruval jelentkeznek — lenne tehát olyan kakas, ami inkább tyúk, elefánt vagy indián rezervátum, Kolumbusz hajtincse vagy a huszonegyedik század. Csodálom a piacnak ezt az öngerjesztő képességét, mindamellett az is világos, hogy nem a kapitalista, hanem kizárólag a KGST-piacra mondták: felizgult, mint ki jó nőt lát. Pufajkában, de még az ormótlan ruhadarab se tudja elfedni a természetes bájakat. A szűzies tisztaságot, a nemes formák egyszerűségét. Erről jut eszembe, hogy valaki jó boltot akart csinálni, kiment Daciájával a nyugati iparra. A végén még neki kellett fizetnie, hogy hivatalosan bezúzzák kocsiját egy roncstelepen. Az illető azóta egyfolytában sír, és azt hiszi, a német bőrfejűek állnak a politikai merénylet mögött, akik az idegeneket és a Dacia gépkocsikat gyűlölik feltűnően. De most a nyugati piacot elemezzük, akkor hát ne foglalkozzunk e napkeletivel. Hitessük el a jámbor olvasóval, hogy a nyugati áruforgalom azért olyan élénk, mert mindenki nagyon kedveli a kakast. Legfönnebb az öreg férj nem (akit fiatal és szexis feleséggel áldott meg a sors). Egy öreg, és évente csak egyszer jókarban levő milliomos revolverrel pattogtatta ki a kakast felesége ágyából. Minden pikantérián túl komoly következményekkel járt az érzelemdús revolveres játék. Az illető — befolyásos iparszakértő és milliomos — kijárta, hogy töröljék a kakaspattogtatást a nemzeti ipar lajstromából. Tetszik vagy sem, a nyugati piac ezentúl kénytelen megtelni Honda, Suzuki, Mercedes meg Volvo gépkocsikkal, színes tevével, a legkülönfélébb távközlési műholdas rendszerrel, mi több műholddal, amelyek, nem vitás, a mi keleti hazárunkat figyelik érdeklődéssel. OLÁH ISTVÁN