A Sajtó, Sajtóügyi tudományos folyóirat, 1941 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1941 / 5. szám - Kossuth Lajos hírlapírói pályája
rába teljességgel nem illik bele . . . Anyagi körülményeim szigorúsága tíz év nyomása alatt nagyon megsúlyosodott. Nem válhatik — gondolom — szégyenemre bevallani, hogy az élelmi gondok nagyon megkeserítik aggkoromnak különben is mondhatatlanul szomorú napjait. . . Nem tagadhatom, hogy az anyagi munka már nehezemre esik, szemeim a hosszú használatban kifáradtanak s a könnyű írótoll merev utjaim között olyan súlyos, mintha valami sisakot döngető ősi buzogány volna.“ És van az Athenaeum előfizetési felhívásával kapcsolatban megjelent nyilatkozatnak egy olyan mondata, mely arra mutat, hogy Kossuth elfáradt szemei nagyon is tisztán láttak. „A mai kornak egyik sajátsága*, — állapítja meg, — „hogy a már talán tulságba is vitt hírlapirodalom monopolizálja az olvasóközönség érdeklődését, komoly tartalmú könyveknek, kivált ha kötetekre mennek, kicsi a publikuma . . .“ A munka lassan, nehezen halad. Két év is eltelik és a negyedik kötet még mindig nincs készen. Kossuth ekkor arra kéri az Athenaeumot legyen még egy kis türelemmel „az aggkor terhét sintó öreg iránt“ és nyugtassa meg az esetleg türelmetlenkedő előfizetőket. Elpanaszolja levelében, hogy látótehetsége rohamosan hanyatlik és egy-egy levél megírása is napokig tartó munkaképtelenségre kárhoztatja. (1892 november 25.) Ebben az időben nagyon felizgatta Kossuthot az a hír, hogy a budai honvédszobor leleplezése alkalmából a negyvennyolcas honvédekkel megkoszorúztatják Hentzi tábornok szobrát, amelyet I. Ferenc József akkor állíttatott fel, amikor még nem volt magyar királlyá koronázva. Hentaller Lajoshoz intézett és a lapokban is megjelent levelében (1892 október 18.) botránynak, merényletnek nevezi ezt a tervet, melynek meghiúsítása végett még a nemzetek utima rátiójához, a forradalomhoz folyamodni is indokolt volna. Felháborodottan írja: ,,ha otthon volnék, tettekkel beszélnék ,,á mes risques et periles“, nem szavakkal!“ Egy másik levele, melyben megköszöni a honvédemlék kicsinyített mását, arra mutat, hogy keserű méltatlankodása még egy év múlva sem csillapodott le. (1893 szeptember 25.) És megtudjuk ebből a levélből azt is, milyen bámulatra méltó szívósággal és lelkierővel dolgozott Iratai negyedik kötetén. „Megnehezedett felettem az évek súlya 44, — írja Kossuth Lajos. — Nagy kezem ugyan még nem mindig reszket, de szemeim világa elhomályosodott, a tárgyaknak csak körvonalait vagyok képes kivenni, részleteit már régóta nem, olvasni nemcsak kéziratot, de nyomtatványt sem bírok. Ha írok saját kézírásomat is inkább sejtem, mintsem látnám. És ez állapotban könyvet kellett írnom, kellett, mert nemcsak szerződési, hanem becsületbeli kötelesség is parancsolta . . “ Félig vakon, az aggság ezernyi kínjától sanyargatva fejezte be Kossuth 1893 augusztus 25-én Iratainak negyedik kötetét, de munkájával nem volt megelégedve. Lehetetlen meghatottság nél