Magyar Sakkélet, 1983 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1983-06-10 / 6. szám
Az elődöntőben Ribli-Szmiszlov következik Szmiszlov-Hübner 7:7 A játékkaszinóban a rulettgolyó döntött! A golyó nullán állt meg. Senki sem nyert. A krupié újra megpörgette a kereket, pedig senki sem tett. Veldenben, a játékkaszinóban mégis nagy volt az izgalom. A fotóriporterek kameráikkal, a tudósítók a telefonkészülékek mellett állva, a rulettasztal körül elegánsan öltözött urak tekintetükkel bűvölték az ide-oda cikázó vadonatúj aranygolyót. Hol áll meg ? Fekete számon? Piroson? Két példamutatóan küzdő sportember felett Fortuna, a szerencse istenasszonya a rulettasztalon mondta ki a végső szót. Ilyent nemhogy Veldenben, de máshol sem láttak még a sakktörténelem során. Ki milyen színre tette fel továbbjutását? A nemzeti lobogók domináns színe volt mérvadó. Hübner a fekete, Szmiszlov a piros számoktól várta továbbjutását. Bár a szerencse forgandó — s másként látja az, akinek része van benne, és másként az, akit cserben hagyott —, először adott elégtételt a rulettgolyó egy legendás sakkozónak. _ Igazság ez ? Csak így lehet eldönteni, ki jut a világbajnok jelöltek elődöntőjébe ? Nem lehetett vajon megismételni egy-két hét pihenő után a mérkőzést ? Miért nem lehetett rövidített játékidővel még rájátszani, hogy a mérkőzők döntsék el a továbbjutást? A vitatható lebonyolítási rendszer mellett még megannyi a kérdőjel. Luzernben Campomanes, a FIDE új elnöke megkérdezte az összehívott világbajnokjelöltektől, hogy hogyan döntsék el a holtversenyt. A többség, köztük Hübner is, a sorsolást fogadta el! Ilyen az élet. Mindenesetre Hübner nem mondhatja, hogy ő a szerencse kovácsa. A verdikt végleges. Kazsics, a párosmérkőzés nemzetközi hírű főbírája, elküldte jelentését a FIDE elnökségéhez . A veldeni játékkaszinó rulettasztalán a továbbjutást eldöntő sorsoláson nyert a piros szám, s ezzel Vaszilij Szmiszlov jutott a világbajnokjelöltek elődöntőjébe. A szerencse és az igazság ritkán jár együtt, mégis nem kevés azoknak a száma, akik úgy vélekednek, hogy Veldenben kivételesen egymásra találtak. Semmit nem von le mindez az esélyesebbnek tartott Hübner tudásából, értékéből. A balszerencse nem a pályafutás vége, hanem a küzdő, többre törekvő ember életpályájának egy újabb fejezete. Ha Tál, Korcsnoj, Portisch, Szpasszkij, s a náluk jóval idősebb Szmiszlov újból harcba tudott szállni — és minden bizonnyal majd még fognak is — a világbajnokságért, akkor Hübnernek 32 évesen van ideje, mert még messze van pályafutása zenitjétől. Nem tragédia, ha egyszer-egyszer nemcsak a harmincéveseké a világ. A sakk klasszikusa, aki iskolát teremtett az ötvenes években, ma harminc év múltán ismét bizonyítani tudta elhivatottságát. Szmiszlov méltán érdemelte ki ezt a sikert. Úgy tért vissza 16 év után a világbajnokjelöltek sorába, hogy ugyanazt a felfogást és stílust demonstrálta játszmáiban, mint fénykorában. Már Las Palmasban, a zónaközin is megcsodáltuk nyugalmát, magabiztosságát, kivételes küzdeni tudását, és nem utolsósorban szerény, közvetlen magatartását. A játszmákat tanulmányozva elgondolkoztató az, hogy sokan vannak olyanok — a kiemelkedő nagyságok és a sakkozás úgynevezett „ígéretei” között is —, akik szeretnének átlépni saját árnyékukon. A védekező támadó stílust tanul, az apró előnyöket halmozó felfogása mindenáron taktikai módszereket alkalmaz, az ellentámadásokra játszó direkt rohamok adokkapok csatáiban próbál eredményességén javítani. Úgy mondják: ez a stílusváltozás (!?). Az igazi egyéniség azonban mindig egyéniség marad. Szmiszlov sem változott! Megnyitási Néhány pillanat és megkezdődik Hübner (balról) és Szmiszlov között a párosmérkőzés. A háttérben Kazsics főbíró (MTI — Külföldi Képszolgálat)