Sakkélet, 1993. március - 1994. január (43. évfolyam, 1-12. szám)

1993-03-23 / 1-2. szám

2 * SAKKÉLET B .....................MAGYAR BAJNOKSÁG ’92* A bajnoki döntő rangot ad a magyar sakknak Adorján András ismét bizonyított - Zimmersmann Rita igazolta tudását Alig fejeződött be az Európa-csapatbajnokság Debrecenben, a Sakkszövetség sorompóba szólította legjobb férfi és női versenyzőinket, hogy még a Karácsony előtt eldöntsék az 1992. évi meghívásos magyar bajnokság sorrendjét. Ne firtassuk, hogy miért hiányoztak elég sokan az élmezőny tagjai közül, az elindultak - köztük először a hazánkban letelepedett Csernyin Sándor nagymester - viszont elszánt hangulatban vetették magukat a küzdelembe. A tét: a bajnoki cím és helyezések, valamint egy-egy hely a zónaversenyekre. Takarékosságból mindkét döntőt a Magyar Sakkszövetség székházában rendezték meg, és sajnálattal állapíthattuk meg, a nézők nap mint nap kényelmesen kísérhették figyelemmel a játszmákat, nem fenyegetett a túlzsúfoltság veszélye. A férfiak Adorján András kiemelkedő telje­sítménnyel biztos győzelmet aratott. Elejétől végig vezetett, senki sem veszélyeztette elsőségét. Két győze­lemmel rajtolt, majd a 7. forduló után pontelőnnyel vezetett vetélytársai előtt. Az utolsó négy fordulóban már döntetlenekkel is tartotta előnyét. A második-harmadik helyekre többen is pályáztak, végül értékszá­mítás döntötte el a sorrendet. Ki­emelést érdemel két reménységünk, Almási Zoltán és Lékó Péter teljesít­ménye, néhány értékes győzelem­mel a mezőny első felében végeztek. Csalódás három rutinos nagy­mesterünk - Grószpéter Attila, Csem István és Tolnai Tibor - ered­ménye, ha ők sem erre számítottak. A játszmák egy része érdekes gondolatokat tartalmazott, a leg­újabb divatot is nem egyszer alkal­mazták a különböző megnyitások­ban. Ami nem tetszett, az a „nagymes­teri remik” száma, az ilyen aránylag rövid versenyen kicsit soknak tűnik! Természetesen akadt ellenpélda is: Lékó Péter és Almási Zoltán csatája 108 lépésig tartott, pedig az 50. lé­pés körül nyugodtan remire adhat­ták volna. GRÜNFELD-VÉDELEM D 85 Grószpéter-Adorján 1. d4 <at6 2. c4 g6 3. £)c3 d5 4. cxd5 <2)xd5 5. e4 4úxc3 6. bxc3 _§_g7 7. JLb5t c6 8. JJ_a4 b5 9. ^.b3 b4 10. ®f3 10. _1.e3-ra Adorján szépségdíjas játszmát nyert Georgadze ellen az Európa-csapatbajnokságon. (Lásd 1992/303. oldalon. 10.­­ 0-0 11. £­e2 bxc3!? Szintén az Európa-csapatverse­­nyen Kramnyik ellen Adorján 11. - e5-tel folytatta, de 12. 0-0 exd4 13. cxd4 Aa6 14. 2d1 -0d7 15. a3 c5 16. axb4 JLxe2 17. bxe2 cxd4 18. 1­d5 után világos előnyösebben került ki a megnyitásból. Sötét mos­tani válasza nyilvánvalóan javítá­si szándék. 12. 0­0 Ezt a játszmát a 2. fordulóban vál­tották, a 9.-ben Grószpéter figyelmet érdemlő új gondolatot valósított meg Horváth Csaba ellen: 12. h4(!) c5 (12.­­ h5 13. £­ f4) 13. h5 cxd4 14. hxg6 e6 15. @h5! fxg6 16. #xh7f ~g8 f7 17. _&h6 ®T6 18. JLxg7 ®xg7 19. £›xd4 2e8 20. 0­ 0-0 £›a6 21. 2d3 ®xh7 22. 2xh7f &T6 23. f4­g5 24. e5t ›S›g6 25. 2dh3 és sötét feladta (1:0). 12.­­ _®.a6 13. Sd1 Világos megvédte a centrumot és fenyeget leütni a c3 gyalogost. Sötét azonban váratlan lépéssel válaszol! 13.­­c5! Gyanítható, hogy „házifeladat" eredménye. Nagy különbség az előbb említett Kramnyik-játszmához képest, hogy a g7 futó útja nincs elzárva. 14. dxc5?! Gondolom, világost váratlanul ér­te a gyalogtolás és nem merte vál­lalni a 14. fxd5 bonyodalmait. Néz­zünk néhány változatot: 14.­­ cxd4 15. £fxd4 (15. JLxa8 d3 16. JLg5 c2) 15.­­ _S.xd4 16. 2xd4 £fc6!? 17. JLxf7f? fxf7 18. 2xd8f Bxd8 19. ®g4 4ae5 —h, míg 17. Bd1-re c2 18. 2d2 ®b6 19. ®b3 2ac8 20. ®xc2 (20. Hxc2cd4 21.'&xb6 axb6 22. Bxc8 2xc8) 20.­­ £­b4 21. ®d1 e6 22. _§.b3 gfd8 sötét kezdeménye­zésével. Világosnak ezért a legjobb 17. 0’xcS! £ixd4 18. ®xd4-gyel mi­nőséget áldozni. Mindezek figyelembevételével sö­tétadott játéka minden bizonnyal 16. - e6 17. !xg5!? ®xg5 18. _8.xa8 c2 19. ®e3 (19. Ba3 2c8) 19. - ®b5, ahol az előremerészkedett c-gyalog kellemetlen tényező. 14. - ®a5! 15. e5 £­c6 16. #xc6 Axe2 17. 2e1

Next